Tavaly 5,2 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak Magyarországon – ez a leggyorsabb ütemű drágulás, amit 2021-ben mértek a statisztikai hivatalok Európában – olvasható a KSH inflációs jelentésében.

Tragikus helyzetben Magyarország: vesztésre áll Orbán az inflációval szemben

A Eurostat adatai alapján Lengyelországban is 5,2 százalékkal emelkedtek az árak, így a két ország együtt osztozott a kétes dicsőségen.

A magyar gazdaságra fejlettségben egyre jobban felzárkózó és azt előzni készülő Romániában az árak 4,1 százalékkal emelkedtek, míg a magyar gazdasággal egy szinten lévő Portugáliában csak 0,9 százalékos inflációt mértek.

Az európainál jóval magasabb magyar infláció okai összetettek:

a magyar pénzromlás már a covid-válság előtt is magas volt nemzetközi összehasonlításban az ultra laza költségvetési és monetáris és jövedelempolitika miatt – erre a trendre épült rá a koronavírus-válság utáni nyers- és alapanyaghiány inflációs hatása.

A hazai árak emelkedését serketette a hazai bérpolitikai is az emelkedő bérköltségeket a termelők, szolgáltatók – az árak erőteljesebb emelésével tudták kigazdálkodni.

A magyar infláció az Eurostat által mért 12 alcsoportból 10-ban meghaladta az uniós átlagot:

az élelmiszerek idehaza 3,4 százalékkal, az unióban 1,6 százalékkal drágultak.

A tavalyi inflációt hajtotta felfele a dohány és jövedéki adó emelése:

idehaza a jövedéki termékek árai 11,5 százalékkal, az unióban átlagban 3,1 százalékkal emelkedtek.

De a gyengülő forint miatt sokkal jobban fájt a magyaroknak az üzemanyagok áremelkedések is:

idehaza tavaly a közlekedési költségek 12,1 százalékkal, az EU-ban 6,8 százalékkal emelkedtek.

Egyedül a ruházkodás és a távközlés árai alakultak idehaza kedvelőbben mint az Európában.

Tavaly idehaza 5,1-5,2 százalékkal emelkedtek az árak attól függően, hogy a KSH vagy a Eurostat módszertana szerint számolunk, idén azonban ennek a duplája sem zárható ki. Az elemzői prognózisok szerint a fogyasztói árak 8-9 százalékkal emelkedhetnek, a jegybank idén 7,5-9,8 százalékos sávba várja az inflációt, 2023-ra pedig 3,3-5 százalékos pénzromlást jósolnak.

A kormány mind a mai napig nem frissítette inflációs prognózisát, erre legkésőbb április végén az uniónak benyújtandó konvergencia jelentésben sort kell kerítenie.

Forrás: Népszava

20 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Sziszifusz
@KisTehen: 17:30
... és szerinted a gáz és az áram, kereskedelmi és a világpiaci ára közti különbséget ki fizeti meg ?
Elmondom neked. Áttételesen, minden átlagember , aki eben az országban él.
Most még sokan vannak akik a győzelem mámorában nem érzékelik a katasztrofális drágulást. Hidd el hamarosan eljön a kijózanodás és akkor ... bármi megtörténhet.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
kissé felnőttem
vegye elő azt amit ellopott vagy huzzon el ahová még mehet mert egyre népszerütlenebb
Sziszifusz
@KisTehen: 17:30
... és szerinted a gáz és az áram, kereskedelmi és a világpiaci ára közti különbséget ki fizeti meg ?
Elmondom neked. Áttételesen, minden átlagember , aki eben az országban él.
Most még sokan vannak akik a győzelem mámorában nem érzékelik a katasztrofális drágulást. Hidd el hamarosan eljön a kijózanodás és akkor ... bármi megtörténhet.
simmering73
A szarvasmarha szerint minden oké, rohad a nyugat.:DDD
Gazella
@kis tehen: @malna: #omio: #vacsi: megva többi vakhithű narancs seggnyaló most fog majd jönni a hidegzuhany a nulla kicsi agyatokba, hogy nektek sem lesz olcsóbb minden, hanem ti is szopjátok az infláció miatt a magas árak miatt a zsirháj hátsóját.
Hisz az drágaság mindenkin csattan. Infláció bem nézi, hogy ki a jobboldali vagy ki baloldali..
simmering73
@KisTehen: Meg kérjed a fizetésüket is, te vágómarha.
Pálinkás Pál
@KisTehen: te meg tedd ide a nettó fizetéseke...nem a tolvaj NER lovagokét, hanem a melósokét...meg tedd ide ...a bécsi melós mennyi benzint tud venni egy órai átlagbéréből,?...csak nem jóval többet mint a magyar, az ársapkás benzinből..,te ostoba tehén...
Nessy
@KisTehen: Kérdezd meg a közületeket, akik a világpiaci áron kapják, és amit az árakba beépülve, mindannyian fizetünk, az összes kötelező adóval megfejelve!
vitriol
Ha csak az inflációval szemben állna vesztésre, azt még túlélhetné, de mindenki mással szemben nem fog nyerni!!!
kereső
Az lehetetlen. Orbán vesztésre? Ugyan már.Egy utcai harcos! A pandémiát is milyen jól kezelte- csak 47 ezer halottunk van.Dobogósak vagyunk világviszonylatban a lakosságarányos halálozásban.Lehet, hogy jobban jártunk volna, ha nem szól bele, és a szakemberekre bizza a dolgot?
Közgazdászai meg nincsenek. Tehát, majd ő kezeli az inflációt, a 380 euro árfolyamot, a hitel kamatok megugrását- az import veszteséget a forint árfolyam miatt- és mindazt , ami ezekből következik.
tudode
Ajajajj!
.
-----Zuhanórepülésben a forint.
www.youtube.com/watch?v=OHrtO5VH87I
.
Bővebben:
.
----- Orbán Viktor a Mokkában (2008. október 22.)
www.youtube.com/watch?v=7pb4D6bBtdc&t=59s
-------------------.
.
A kérdés ma már csak annyi lehet!!
.
Hol van igazság, vs. GAZSÁG?
.
----Orbán régen és most
www.youtube.com/watch?v=MN3gqOcdPnE&t=338s
.
Orbán annyiszor változtatta már meg a véleményét 30 év alatt, hogy alig lehet követni. A videó ezeket a kisebb kanyarokat próbálja meg felfedezni.
.
orbán,viktor,2022,1990,1998,2006,2008,régen,most,változásai,liberális,illiberális,2022 választás,2002,régen vs most,régen és most,gyurcsány,euró,oroszok,gáz,putyin, ov
--------------------
.
Ez igen, v mégsem!!!
kereső
@Pálinkás Pál: 17:51 B ttó_467 ezer. ebből amit a pócentár magára költhet(levonva adó,járulék, áfa) az 264 ezer.
kereső
@jesz: Az ima itt nem segit, Sem a rózsafüzér.
Pálinkás Pál
@kereső: 17:51 B ttó_467 ezer. ebbe mindenki benne, ..nem véletlenül beszéltem a melósokról..
rokker33
Az infláció az emberek pontosabban a zsidó bankárok kreálmánya! Miért is jó nekik, ha a világon egyre kevesebbet ér a pénz?! A 90 es években 500 forintból 2 nagy szatyor holmit lehetett venni hús tejtermék sajt kenyér mindent! Ma 30 ezer forintból szinte semmit se veszel. Hiába 2=300 ezer az átlagkereset már nem ér lószart sem!
fergeteg
Álmodik a nyomor zsidó-bolsevista elvtársak.
Álmodjatok szépeket és 2058-ban választást is nyerjetek.
drrotf
@Sziszifusz: Ez így van!Csak hát akik fogyasztanak azok nem szeretik kifizetni a teljes ártat, így az összes adófizető magyarnak kell megfizetni azt!Olyanoknak is akik a szolgáltatásban nem részesülnek.
Gazella
@KisTehen: mily gyorsan leléptél.! Fáj a szembesítés nullszaldós sötét agyú tehénke.
laja70
Lejtőn lefelé ís dübörög a gazdaság...
ómió
"Szerények" az efftársak! Országlásuk alatt szinte sosem volt 10% alatt! És még népzsebivel is "fokozták"!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.