A munkának és szakmunkának van jövője Magyarországon, akinek van tudása és szakmája, illetve kellő bátorsága, hogy mindezt felhasználja, annak nincs mitől tartania a nehezebb időkben sem – hangsúlyozta a miniszterelnök a XV. Szakma Sztár Fesztivál megnyitóján hétfőn Budapesten.

Orbán üzent a fiataloknak: Nem fogtok ennél jobb ajánlatot kapni

Orbán Viktor a Hungexpón rendezett eseményen mondott köszöntőjében úgy fogalmazott:

"a nemzeti erők soha nem látott mértékű támogatással"

nyerték meg a parlamenti választást három hete, és a választók igent mondtak arra is, amit az elmúlt 12 évben a szakképzésben elért a kormány a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával együtt – jelentette a távirati iroda.

Felidézte: az elmúlt időszakban kiterjesztették a duális képzést, életszerűbbé tették a képzési formákat, létrehozták a szakképzési centrumokat és a szakmunkás hallgatók ösztöndíjrendszerét, valamint komoly lépéseket tettek a digitalizáció irányába is, a kormány pedig ingyenesen biztosítja az első két szakma vagy szakképesítés megszerzését.

Mindezeknek köszönhetően mára 250 ezren tanulnak szakképzésben Magyarországon, egyre nagyobb a kereslet a képzett szakmunkásokra, a vállalkozói pálya is egyre népszerűbb és egyre jövedelmezőbb – mondta a kormányfő.

Emlékeztetett: már nyolcadik alkalommal lehet itt ezen a rendezvényen, és a résztvevőket mindig is arra biztatta, higgyenek abban, hogy a "munkának és különösen a szakmunkának van jövője Magyarországon".

Két jó tanács összefoglalja, miért érdemes szakmát tanulni: amit érdemes csinálni, azt érdemes jól csinálni, és ha jó vagy valamiben, akkor kérd meg az árát – fogalmazott. Úgy értékelt: az élet igazolta, hogy az igényes munka a megélhetés legbiztosabb forrása és a jövőben még inkább azzá válik majd.

Felhívta a figyelmet arra: bár igazságtalannak tűnhet, hogy még "alig ocsúdtunk fel" a koronavírus-járványból, máris "megkaptuk a nyakunkba" a szomszédban dúló háborút, ahelyett, hogy "kárhoztatnánk a körülményeket", inkább erősítsük meg magunkat abban, hogy "akinek tudása van, akinek szakmája van, és akinek van kellő bátorsága, hogy mindezt felhasználja, annak nincs mitől tartania a nehezebb időkben sem."

"Ha jól csináljuk a dolgunkat, akkor megerősödve kerülhetünk ki ebből a bajból is, és tehetünk egy méretes lépést előre, nem pedig hátra"

- mondta, a pályaválasztó fiatalokat arra biztatva, válasszanak maguknak szakmát. Hangsúlyozta: Magyarország az a hely, ahol érdemes élni és érdemes dolgozni, mert hazánk az egyik legjobb hely Európában.

A kormányfő a fiataloknak azt üzente: új gyárak, telephelyek, új termelési központok nőttek ki a földből, és mindannyian "a ti munkátokra számítanak". Adókedvezményt biztosítunk a pályakezdő fiataloknak és azoknak a cégeknek is, "amelyek benneteket alkalmaznak", támogatjuk a családalapítást és az otthonteremtést, a házépítést és -felújítást – sorolta.

Kijelentette: aki ma Magyarországon a munkájából szeretne megélni, annak lesz munkája, lesz otthona, és biztonságos környezetben nevelheti fel a gyerekeit a világ legszebb országában. "Nem fogtok ennél jobb ajánlatot kapni egyetlen más országból sem" – tette hozzá.

A miniszterelnök a pedagógusoknak azt mondta: a sok fontos és hangzatos eredmény "nem jöhetett volna létre az önök munkája nélkül". A magyar szakmunkások hazai és nemzetközi eredményei tanúskodnak róla, milyen kiváló oktatók és pedagógusok dolgoznak a magyar szakképzési rendszerben – vélekedett. Hozzátette: köszönet illeti őket az áldozatos munkájukért.

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, együttműködve a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával, április 25-27. között rendezi a XV. Szakma Sztár Fesztivált, amely a Szakma Kiváló Tanulója Verseny és az Országos Szakmai Tanulmányi Verseny Nemzeti döntőjének színhelye.

MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

Forrás: MTI

43 hozzászólásarrow_drop_down_circle

division
Ez kétségtelen, csak ugye nem lehet mindenki zseni, a munkájára ennek ellenére szükség van, ők mit fognak majd csinálni? Kérdezem mindezt ugye Fidesz pártiként.
Azért ez most nálam is kiverte a biztosítékot: "A miniszterelnök a pedagógusoknak azt mondta: a sok fontos és hangzatos eredmény "nem jöhetett volna létre az önök munkája nélkül". A magyar szakmunkások hazai és nemzetközi eredményei tanúskodnak róla, milyen kiváló oktatók és pedagógusok dolgoznak a magyar szakképzési rendszerben – vélekedett. Hozzátette: köszönet illeti őket az áldozatos munkájukért." Köszönet??? Az köszönetnek számít, amikor a bérük emeléséért küzdő pedagógusoknak nem fizetik ki a rendes bérüket sem? Biztosan hálásak lesznek most sokan ezért...
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Nessy
Orbán már csak tudja, milyen a becsületes munka! Legalább is elméletben!
szegfue
O.V. tényleg azt gondolja, hogy a "nemzeti erők" ezt elhiszik?!
division
Ez kétségtelen, csak ugye nem lehet mindenki zseni, a munkájára ennek ellenére szükség van, ők mit fognak majd csinálni? Kérdezem mindezt ugye Fidesz pártiként.
Azért ez most nálam is kiverte a biztosítékot: "A miniszterelnök a pedagógusoknak azt mondta: a sok fontos és hangzatos eredmény "nem jöhetett volna létre az önök munkája nélkül". A magyar szakmunkások hazai és nemzetközi eredményei tanúskodnak róla, milyen kiváló oktatók és pedagógusok dolgoznak a magyar szakképzési rendszerben – vélekedett. Hozzátette: köszönet illeti őket az áldozatos munkájukért." Köszönet??? Az köszönetnek számít, amikor a bérük emeléséért küzdő pedagógusoknak nem fizetik ki a rendes bérüket sem? Biztosan hálásak lesznek most sokan ezért...
Béla333
A maffia célja: az oktatás ellaposításával lebutítani az embereket, tanuljon a fiatal szakmát és menjen el bérrabszolgának a gázszerelő egyik cégében.
A magyarnak ez kell, ezt szereti, gondolkodnia sem kell, megteszi ezt helyette a maffia!
Qqberci
"A munkának és szakmunkának van jövője Magyarországon"

Nem is értem, a csútkány miért a jogi karra járt, mikor tanulhatott volna gázszerelőnek is...
Clavigo
Na igen...A Bugrisnak szüksége lesz a fiatal adósrabszolgákra..Amelyiknek még esze is van,,az úgy is elhúz ebből a pöcegödörből,valami élhetőbb ország felé...
hol van a zoknim
Orbán üzent a zsidó fiataloknak: Nem fogtok ennél jobb ajánlatot kapni kapni ma már

"Nem ölünk le titeket, mint a disznókat, ha rám szavaztok mocskos zsidók" Stájmli. Darabra meg van?

www.youtube.com/watch?v=vpbD_c5TXuA&list=RDfmLR8S8DYqo&index=8
Horizont
Milyen nemzeti erők győztek? Ez hülye. Itt győzött egy fos párt egy fos vezetővel aki hazudik éjjel és nappal és as ok hazugsággal győzni tudott meg az átírt választási törvénnyel.És megvette szarért húgyért az embereket. Amit bő nyállal kell visszafizetni. Nemzeti az baszod, nemzeti.

Ennél jobb ajánlat??? Na figyelj csak hordóhasúkám mennyien mennek le megint ebből az országból. Nem kellett volna tönkre vágni a szakmunkás képzést például. Mindenki nem mehet jogásznak .
nyuggerpasi
Csak diplomások ne akarjatok lenni,mert azok látják Orbánban a politikai szélhámost és tolvajt.
Nessy
@division: Per pillanat sem a hívatástudat, sem a miniszterelnöki köszönet nem hivatalos fizető eszköz kis hazánkban! Ez "nesze semmi, fogd meg jól" kategória!
hol van a zoknim
A zsidókkal azóta van baj, hogy kiválasztotta őket Isten.
Előszőr (és azóta is) világnak van baja zsidókkal, a kiválasztottakkal, de igazából Istennek van tele a töke velük - amióta kiválasztotta őket.
Egy jó tanács Istennek: Vigyáz mit kívánsz... kit választasz ki!
justhpeter
Meglepne, ha Orbán szétnézne és látna maga körül tisztességes munkát. Ebből a szörnyszülött dumájából lehet látni, hogy fogalma sincs a hazai szakképzés lepusztításáról. Vajon miért nem kérdezi meg a két iciri-piciri kis ökrét - Palkovics és Parragh -, hogy hány percen belül éri el a hazai szakmunkásképzés a világszínvonalat ? Biztosan fél a választól !!!
namihami
A fiatalságnak komoly jövője van a Fideszen belül. Amit a Fidelitasos utánpótlás is oly fényesen képes igazolni. Vegyük csak az eddigi megnyilatkozásaikat. A legtöbbjük már bőven meg is haladta egy Kósa vagy Dajcs szinvonalát. Elég volt a velük készített riportokat (!)figyelmesen(!) végigszenvedni!
csak úgy....
@division: és te hiszel még mindíg orbánnak,aki mindent kiforgat a valóságból és csak bünbakokat keresgél ? légy végre bátor!
hol van a zoknim
Képaláírás: Orbán meg az a túl sok zsidó fiatal
tudode
Ahhoz képest, hogy a politika az értelmes vita mvészete, ahogy múlnak az évek annak arányában egyre slendriányabban űzi a szakmáját, mivel a jogÁSZ tudományán kívül nem rendelkezik "tisztességes" polgári szakmával!
,
Áldozeti báránynak tüntetve fel magát
.
-----Orbán Viktor: ez a harmadik háború, amely a szomszédságunkban zajlik a kormányzásom alatt
www.vg.hu/kozelet/2022/03/orban-viktor-ez-a-harmadik-haboru-amely-a-szomszedsagunkban-zajlik-a-kormanyzasom-alatt
..
(…) „”” Én több mint harminc éve űzöm ezt a szakmát. Ez a harmadik háború, amely a szomszédságunkban zajlik a kormányzásom alatt

- írta Orbán, majd fel is sorolta ezeket."""" (...)
----------------------
.
Az élet iskolájában 4+12 plusz az elkövetkező négy évre talány az, hogy a győzelmi kényszerével mit tartogat a közlóvéval teletömött hokizsebéből a diktatűrájában

----- Magyarországon befejeződött a diktatúra kiépítése - Vörös Imre a Klubrádióban (2020.08.11.)
www.youtube.com/watch?v=Jt6vTh3as5U&t=1434s
----------------
.
Ilyen élhetetlen, kiszámíthatatlan ez a sokat szenvedett ország nem volt talán a honfoglalás óta!
.
Még el sem kezdte a SS ciklusát, és máris elkezdte fényezni magát a szakmunkásokkal, akkor, amikor a háztartások lepkehálóval sem tudnak szakmunkást találni, mivel aki teheti a rothadó nyugaton keresik a boldogulásukat!
.
???
orsos vendel
„Kis Putyin" és a „kis balkáni Hitler" orsos üzent a fiataloknak...menjetek nyugatra mert itt nincs semmi...
kereső
"Dolgozó népünk győzni fog!"- mondta orbán pajtás, és visszavonult hatvan.pusztai , hercegi nirtokára.
verőce21
Vigyázó szemetek Orbánra vessétek! – így alakult át mára ez a Batsányi János féle idézet Európában!

Orbán Európa jövője és megmentője a amerikai ds világállam törekvéseivel és pénzenvett ügynökeivel szemben...!
csak úgy....
@verőce21: farkasom,te egy elmebeteg! :) orbán egy 0/ nix európában a ruszkik árnyékában! -már a lehetséges szövetségesei is elfogytak.
Málna
Tökéletesen igaza van. Ha van egy jó szakmád, és abban jó vagy, akkor simán megélsz belőle.
verőce21
@csak úgy...: Te elmebeteg maradj a magad zárt világában, te szerencsétlen Pszichopata!
csak úgy....
@verőce21:- mikor te vagy orbánnal és az örültségeivel egy cellában? :)
farkasom,te egy orbáni függöségben szenvedö gyógyíthatatlan elmebeteg!
csak úgy....
@Málna: ...míg nem leszel tartósan beteg !
verőce21
@csak úgy...: Ne vergődj itt, te Butaügynök!
csak úgy....
@verőce21: elengedtek az elözetesböl és ez volt a kaució,hogy itt marhaságokat terjessz? :)
Clavigo
@verőce21: " A Bugris Europa jővője "...(???) Nem kéne ennyit piálnod... Ezt az Ökröt ( a Gazdidat ) mindenhol kiröhögik,,Hegyeshalomtól nyugatra,,a legjobb esetben. Egyébként leszarják.
verőce21
@Clavigo: Azért tárgyalnak Orbánnal a legnagyobb hatalommal rendelkezők a világon, mert nem számít...?

Ne vergődjetek itt apáddal...! :)
csak úgy....
@verőce21: -"Orbánnal a legnagyobb hatalommal rendelkezők a világon" :)
szabad a gazda? -feri pápa!
Clavigo
@verőce21: Az biztos,hogy van türelmük ehhez a kreténhez..aztán köpnek egyet,legfeljebb.,,,Oszt elhajtják.,,," menjél kölcsönért Putyin Gazdához "...kb. ennyi.
Nyírfa
Nem fogtok ennél jobb ajánlatot kapni! :D:D:D
Erre az ultimátumra már pakol is a magyar ifjúság. És milyen jól teszi.
Gazella
@verőce21: jah putin talán szóba áll a zsirhájoddal :D
teuton
@verőce21: Hiszed is amit beböfögsz? Melyik nagy hatalommal rendelkezö targyal a putrissal? Ja, a bukottakra gondolsz: Boriszov, Salvini, Jansa, Fico, Bubis, Kurz... Meddig soroljam? Hanyszor hivta meg öt eddig az angol, amerikai, nemet, francia, holland, vagy akar valamelyik EUs vezetö??? Eddig csak Moszkvaba rendeltek be a pincsit mindig egy eves eligazitasra...
teuton
De!!! Fognak!!! Elarulom, hogy egy takarito Nemetorszagban a LIDL-ben 12 euros orabert kap...Se nyelvtudas, se szakma, de meg irni-olvasni tudas nem kell hozza! A csomagküldöszolgalatok soförjei (mostmar majdnem mind külföldi, sok arab) netto 600ezert ft-ot keresnek. Ahhoz sem kell semmi a jogositvanyon kivül... Szoval hogy is van ezzel: "Nem fogtok ennél jobb ajánlatot kapni egyetlen más országból sem"
A felmeres szerint a fiatalok 40%a külföldre akar menni...
Gauntlet
Miféle szakmunkás jövő? 12 órás meló, legalacsonyabb nyugdíjjal?
Sámannus
Te csókolgatod [email protected]ét ennél nagyobb sikert senki sem érhet el rajtad kívül
verőce21
@teuton: Az általad felsorolt és nagyra tartott eu-s vezetők Orbán lábához járultak "eligazításra"... Oda tényleg nem kellett elutaznia...! :)
ómió
Ma már tényleg nem a munkanélküliség várja őket!
evacica
Orbán gyerekeinek meg a haverjai gyerekeire ez tényleg igaz, de egyébként sajnos nem!Addig míg ez a tolvaja banda vezeti ezt az országot biztos, hogy csak a nyomor jut osztályrészül a többségnek! Na de ezt mi választottuk! /én meg barátaim nem/
teuton
@verőce21: Tenxyleg ilyen hülye vagy? Melyik EUs vezetö jött Pestre es kinek a labahoz jarult eligazitasra a pincsi (Moszkvaba)??? Michel, Tusk, von der Leyen nem jöttek Petsre, de Macron is csak alaibiböl talalkozott Orbannal, hogy az ellenzekkel is talalkozhasson. Biden mikor jön? Es Orban mikor megy Washingtonba? Scholz? Ja, soha...
verőce21
@teuton: Microbi jött, mert jóban vannak Orbánnal, Weber, Frau Merkel, aztán sorban a V4-ek vezetői többször is..., de lesznek mellettünk egy páran. Nem kell aggódni...!
Oroszok szerbek kínaiak közel kelet. Nem véletlenül nyitott Orbán kelet felé...! :)
Lepényleső
...aminek tartalmára akkor fognak rádöbbenni,mint amikor a hitelesek szembesültek a valutahitel nyújtotta
legjobb ajánlatttal? (Ráadásul az összes ilyen hitel törvénytelenül köttetett,s ennek a törvénytelenségnek a
felszámolását egyedül a "valutahitelesek megmentésére" alkotott törvény gátolja,- amit nem vonnak vissza?)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.