A 24.hu számolt be arról, hogy bár veszteségesen indult a turai álomkastély működése, Tiborcz Istvánt ez nem akadályozta meg abban, hogy újabb költséges beruházással bővítse a milliárdokat felemésztő Botaniq Hotel területét.

Orbán veje bekebelezett egy városi sportpályáját is – Hely kell a kastély bővítéshez
Kép: YouTube

A lap információja szerint a turai önkormányzat soron kívüli ülésén egyhangúlag szavazta meg, hogy eladja a kastély szomszédságában található városi futball- és sportpályát a TRA Real Estates Kft.-nek. A képviselő-testület januárban hozott határozata szerint a kft.-nek nettó 47,7 millió forintot kell fizetnie a 19 ezer négyzetméteres ingatlanért.

A kastélyszálló körüli park mérete az egyesítés után így több mint 12 hektárosra növekszik majd.

Az ingatlan korábban az önkormányzat korlátozottan forgalomképes vagyoni köréhez tartozott, ezért a Szendrei Ferenc polgármester által vezetett testületnek előbb át kellett vezetnie a forgalomképes körbe, és a sporttevékenységnek más helyet kellett keresni. Az adásvételt hivatalosan egyelőre nem regisztrálták a sportpálya tulajdoni lapján.

Szendrei azt mondta, azért adták el a sportpályát, mert a terület korábban is a kastélyhoz tartozott, így természetesnek tartották, hogy az új tulajdonosok egyesíteni próbálják a két területet, amit valamikor a szocializmus idején választottak el egymástól. A polgármester szerint azért nem ragaszkodtak a sportpályához, mert az amúgy is rossz állapotban volt.

Szerencsére nem a 47 millióból kell új pályát építeni, állami támogatást kapunk egy új, nagyobb sportkomplexum megépítéséhez, ahol edzőpályát is ki lehet majd alakítani

– mondta a polgármester.

A gasztro- és spa részleggel is rendelkező Botaniq Hotel tavaly elnyerte a „Legjobb Európai Kastélyhotel 2021” címet az International Travel Awards versenyen. A szállodát még a köztévé híradója is reklámozta azzal, hogy fine dining konyháját egy Michelin-csillagos séf vezeti. 

Forrás: 24.hu

12 hozzászólásarrow_drop_down_circle

csak úgy....
oszt pistinek,hogy aggya a gázt a zapós? -ha már akkora kastélyt kapott töle...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
namihami
Ez a Hadházy valóban minden apróságra odafigyel. Orbán-családi szinten egy sportpályányit észrevenni? Az már szinte szőrszálhasogatás. Valljuk be, Viktor és családja nagyobb falatokhoz szokott.
Valószinű, hogy ez a semmiség inkább az elfoglalt helye, mint a mérete miatt kellhetett ennyire. Biztos útban volt...
nezelodo
Remélem a jószívű polgi, vagy az üzletet esetleg ellenző helyi ember nem fog "tragikus hírtelenséggel az ügyben eljárni"?!
balos
@Nyírfa: Mindkettő kukacos,de kicsit(nagyon)rohadék!Elnézést a rohadtaktól,hogy egy kalap alá veszem öket a tömeggyilkosokkal!
Nyírfa
@balos: Mármint O. V, és Tiborcz? Szép páros. Hogy megtalálják egymást az emberek: hasonló a hasonlót.
ómió
Jaj, csak építeni, fejleszteni ne!!! Az végképp nem efftársi!
balos
@szópó-ómió: Ennyi telik a sötét lovagtól?Benézel a ló alá,ha brókit látsz akkor köszönj a tesódnak!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.