Repült, autózott és vonatozott a hétvégén a köztársasági elnök, és Zelenszkij elnökkel is találkozott Kijevben.

Rövid, alig egyperces videó mutatja be Novák Katalin Facebook-oldalán a köztársasági elnök elmúlt napokban tartott ukrajnai látogatását – olvasható a hvg.hu cikkében. 

Ahol baj van, ott segítünk – videón Novák Katalin kijevi útja

Fotó: Facebook/Novák Katalin/videórészlet

A lap összefoglalója szerint pénteken koraeste derült ki, hogy a köztársasági elnök Ukrajnába utazik Volodimir Zelenszkij ukrán elnökhöz, a találkozó után közös sajtótájékoztatót is tartottak, melyen Novák Katalin arról beszélt, hogy a feleknek vissza kell ülnie a tárgyalóasztalhoz, hogy igazásgos békét kössenek. Arra nem tért ki, hogy mi lenne igazságos egy ilyen helyzetben – tette hozzá a lap.

Az "Ahol baj van, ott segítünk _ Where there is need, we are there to help" címmel kikerült videóban Noák Katalin útja is végigkövethető: a Magyar Honvédség repülőjével a lengyelországi Rzeszówba repült ő és kísérete, majd onnan autókonvojjal hajtottak tovább Przemyślbe, ahol felszálltak egy Ukrajnába tartó vonatra a Terrorelhárítási Központ (TEK) embereinek védelmi gyűrűjében.

Némi vonaton készített felvételek után már a kijevi megérkezést, és a Zelenszkij elnökkel való találkozást láthatjuk a videóban, illetve a gabonaszállítási tanácskozásról és felszólalásokról is vannak felvételek, mint ahogy egy kegyeleti megemlékezésről is, majd pedig a hazaút képei következnek. A köztársasági elnök vasárnap Kárpátalján áll meg Budapest felé menet.

Novák Katalin kijevi útja nem lett túl népszerű a Fideszben, a lap szerint még a mérsékelt vélemények szerint sem kellett volna odamennie, de akadnak olyan hangok is, akik szerint a külpolitikát inkább Szijjártó Péterre kellene hagyni.

Forrás: hvg.hu

25 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Yoda69
"Novák Katalin kijevi útja nem lett túl népszerű a Fideszben, a lap szerint még a mérsékelt vélemények szerint sem kellett volna odamennie, de akadnak olyan hangok is, akik szerint a külpolitikát inkább Szijjártó Péterre kellene hagyni."

Csak az agyatlan fideSS birkak hihetik azt, hogy ez az ut nem orban tudtaval es jovahagyasaval tortent. A fideSSben szemelyi kultusz van. Az van amit orban akar. Aki onalloskodni probal, azt eloszor jol lebasszak, es ha nem tanul belole, akkor repul. Novak ugyanolyan partkatona mint adler bajusz janos, vagy snittpal volt. Ne,m lehet onallo gondolata es cselekedete.
Egyertelmu hogy orban probal jofiunak latszani az Unio elott, mert fosik hogy ugrik a teljes 9 ezer milliard forint.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Németh István
Ezt a két moslék alakot a nemzet a MAGYAR NEMZET megszégyenítése okán tették fel a képre! Undorító szarok! Orbán, miket teszel baszdmeg ??!!! takarítónőket, konyha lányokat tesztek meg államelnöknek akiket a mosogató rongy is kiröhög!???Kezdem nagyon utálnia megnyilvánulásodat, gyanítom nem vagyok egyedül!
jesz
nincs ezzel semmi baj...fanyalgók mindig vannak, akik a nyomába sem érnek sem külsőben, sem szellemileg. A sajtóiroda kiválóan dolgozott, mindenki tette a dolgát ahogy egy kiemelkedően jó megjelenésű hatalmasság körül tennie kell.

A' helyett hogy büszke lenne az ellenzék, hogy végre van egy dekoratív elnökünk, akivel bárhol, bármikor lehet Magyarországot képviselni, fanylognak...
A fidesz köreiben sincs ilyen alkalmas az elnöki pozícióra.
Yoda69
"Novák Katalin kijevi útja nem lett túl népszerű a Fideszben, a lap szerint még a mérsékelt vélemények szerint sem kellett volna odamennie, de akadnak olyan hangok is, akik szerint a külpolitikát inkább Szijjártó Péterre kellene hagyni."

Csak az agyatlan fideSS birkak hihetik azt, hogy ez az ut nem orban tudtaval es jovahagyasaval tortent. A fideSSben szemelyi kultusz van. Az van amit orban akar. Aki onalloskodni probal, azt eloszor jol lebasszak, es ha nem tanul belole, akkor repul. Novak ugyanolyan partkatona mint adler bajusz janos, vagy snittpal volt. Ne,m lehet onallo gondolata es cselekedete.
Egyertelmu hogy orban probal jofiunak latszani az Unio elott, mert fosik hogy ugrik a teljes 9 ezer milliard forint.
Németh István
Ezt a két moslék alakot a nemzet a MAGYAR NEMZET megszégyenítése okán tették fel a képre! Undorító szarok! Orbán, miket teszel baszdmeg ??!!! takarítónőket, konyha lányokat tesztek meg államelnöknek akiket a mosogató rongy is kiröhög!???Kezdem nagyon utálnia megnyilvánulásodat, gyanítom nem vagyok egyedül!
Németh István
Aztán a büdös kurva anyád segít azokon a moslék zelenszkij-féle tömeggyilkosokon te barom a nemzet nevében ne beszélj!!! Hú, de Takarodj mielőbb! jobb ha haza se jössz!
Horizont
@jesz: Már bocs de nem az ellenzék köpköd fröcsög rá hanem a fidesz hívők.
Németh István
Ezt a két moslék alakot a nemzet a MAGYAR NEMZET megszégyenítése okán tették fel a képre! Undorító szarok! Orbán, miket teszel baszdmeg ??!!! takarítónőket, konyha lányokat tesztek meg államelnöknek akiket a mosogató rongy is kiröhög!???Kezdem nagyon utálnia megnyilvánulásodat, gyanítom nem vagyok egyedül!
Most beszéltem Lembergből egy magyar régi barátommal > meg vannak botránkozva a novák kata pajtikolásán és az Orbán oroszellenes nyilatkozatán! ŐK ott kint azt tartják, hogy már régen le kellett volna állítania magyar oldalon is!!! a befogadó készséget az egyáltalán nem magyar ajkú ócska ukrán rabló banda csökevényeknek! >> akik csak munkakerülő és követelődző szar alakok!
namihami
""Ahol baj van, ott segítünk...""
Akkor ideje lenne néhe a pirosvonalon belülre is szabadon engedni. Persze, az nem olyan ""érdekes"", mint a külföldi ""városnézés"".
jesz
@Horizont: igazad van, ezért írtam fanyalgást...mint tudod, az más..
Horizont
@jesz: Hát azok is fanyalognak meg ezek is :) Mindenki!!!
Horizont
@Németh István: Kussolj gyökér görcs.
justhpeter
Orbán elküldte a cselédet. Mondjuk kicsit nagy feneket kerekítettek neki.
balos
@Németh István: Mi van pityu a valóság vissza vet a közép korba?Már akkor is felszopásból élt a családod!
Németh István
Tévedés ne essék, nem valamiféle orosz barátságról van szó és nem us a tisztességes ukránokról - habár ezekből kevés van! hanem egyértelműen a gyilkos tömeggyilkos ganaj háborús bűnös , aljas rohadékról aki egy nép mellett egy egész Európát tönkre akarja tenni az USA vezérlése útján! Erről van szó ennek kell az elejét venni! Úgy hogy USA takarodj azonnal Európából, a nato csapatokkal mi több a potyából fenn tartott nató csapatokkal Mennyit is nyerészkedtek a tagsági befizetésekből hány miliárdot, dollárban évente! Tessék, nem hallom, ja hogy évi 100 ezer milliárd dollárt osztotok magatok közt!? ez már azért szép summa! Hogy rohadjatok meg!!!
Kovács Máté
@Németh István: maga egy evolúciós génhiba,peremes faszkalap!
pacal
Novák Katalin, a szoknyás Orbán, aki eljátssza a jó zsarut: „Novák Katalin egy orbánista termék, nyugati fogyasztásra”
Ennyi.

Én régen más ügyből kifolyólag eltöltöttem némi időt egy diliházban, de a bolondok sem mosolyogtak... vigyorogtak úgy és annyit, mint Novák Katalin.
Magyarország első emberei súlyos egyéniségek... értsd: mentálisan sérültek, úgy mint:
Orbán Viktor
Kövér László
Novák Katalin

Hű, baszd meg!
Rockxy
az ugye senkinek nem jut eszébe, hogy nincs köztársaság, mégis van elnök, de mire fel?
a parlament hazaárulók bandája, kivéve talán toróékat.
www.sec.gov/edgar/browse/?CIK=889414
fideszes gyökér
@Németh István: Ezek az írások belőled jönnek?

Menjél elmeorvoshoz.
Sürgősen.

A hozzád hasonlól ugyanis börtönbe illetve akasztófára szoktak kerülni.
Németh István
@Kovács Máté: @fideszes gyökér: te diktáltad te marha a józan emberi pillanatodba! Aztán és hiába rinyáltok a novák kata valóban elhagyta az eszét valahol, lehet, hogy a konyhába a felmosó vödörnél, az Orbán meg bánatában megzavarodott és orosz komplexusba pottyant! A ruszkik haza helyett az USA takarodj szlogent akarta mondani, de térképet tévesztett! Előfordul az ilyesmi az embereknél, még ha politikusoknak is hiszik magukat >> biden elesik és félrebeszél az orbán félrebeszél és el fog esni! Bizony!
Németh István
@fideszes gyökér: még szerencse hogy nem rajtad múlik a nagy segítség > mert ha rajtad múlna akkor te lennél a felmosórongy a novák kata felmosó vödrébe!
De mily igaz is ha már kezébe a vödör akkor mehetne saját magát és a linkeket kitakarítani a nagy házból! talán arra még használható lenne ő is!
magyar1
Akkor nézzen már szét vidéken Mo-on, milyen szegénységben élnek az emberek. Na ne a vezetőkhöz menjen.
Eladott Ország
Doktorminiszterúr' Katikát hiába próbálta még erőszakkal is Budapesten tartani, ő csak ment és ment ( teregetett némán és papízsepivel törölte az ablakot) a hanyatló imperjalistákat’ szólgálni! Kihasználta azt az alkalmat, amikor a doktorminszterúr vigyázó tekintete egy pillanatra a nem kormánygéppel a katari vb-re fókuszált! Csak így történhetett!
Eladott Ország
Orbán: Leszarom, hogy nerm akarsz kimenni , az Uniós pénzeket akarom, úgyhogy nyaljál nekik. Ügy néz ki a képen, mintha a dagadt láncon tartaná a kis pincsijét. Összegzem: Viktor nem mert menni, mert az ukránok belefolytanák a küldött miseborba, de valahogy mégis csak azt akarják foggal körömmel láttatni, hogy mi a nagyon akarnánk valahogy segíteni, ezért küld egy járulékos veszteségként leírható senkit. Csak szólok Vityuska, nem most kellett volna. Ettől még ugyan az a ruszkiszekértoló szarkupac leszel az ukránok és az EU szemében, mondjuk legalább azt is bebizonyítottad nekik, hogy gyáva vagy.
uploads.disquscdn.com/images/7371916b1bd8894dcedc1f24bb275c2cd4c34dbd995b63a26c1671ac5d6643e4.jpg?w=800&h=716
Logogrif
@Németh István: Pistike ! Arthur Bloch mondta :"..ha zavarosak a viszonyok, - a zavaros fejűekböl profik lesznek..." no persze a bunkóságban,,,
Kovács Máté
@Németh István: gurul a gyógyszer ki tudja hol áll meg ugye!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.