Hamar meghátráltak.

Brüsszel kicselezte a magyar vétót, az Orbán-kormány pedig megszavazta eztMTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

Mint ismert, Varga Mihály pénzügyminiszter az uniós pénzügyminiszterek keddi ülésén vétózta meg, hogy az Unió jövőre 18 milliárd eurós kedvezményes hitelt nyújtson Ukrajnának, ami természetesen nagy felháborodást váltott ki – írja az mfor.hu.

Az EU azonban nem hagyta annyiban a dolgot: az Európa Tanács hozott egy javaslatot, amivel megkerülte a magyar vétót, majd el is fogadták – mégpedig a magyar kormány támogatásával.

Szombaton az Európai Tanács már döntött is a kérdésben. A Tanács közleményéből kiderül, hogy az elfogadott csomag lehetővé teszi Ukrajna 2023-as pénzügyi támogatását.

A javaslatot a Tanács tegnap írásbeli eljárás keretében fogadta el, a jövő héten pedig benyújtják az Európai Parlament elé is. Az Euronews úgy tudja, hogy a javaslatot az Orbán-kormány is megszavazta. Ez a fordulat azt is jelenti, hogy a Magyarországnak járó uniós pénzek ügyében az egyik, korábban fontosnak gondolt ütőkártyáját elveszíti a magyar kormány, hiszen a magyar vétó ellenére is rövid időn belül rendeződhet az Ukrajnának nyújtott támogatás kérdése.

Forrás: mfor.hu

44 hozzászólásarrow_drop_down_circle

kereső
Magyarán: hülyére vették a nagy-nagy farhát királyt, a kiváló stratégát, a zseniális politikust.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Emmersson71
Orbán elvette a benzin ársapkát a magyaroktól!!!
kereső
Magyarán: hülyére vették a nagy-nagy farhát királyt, a kiváló stratégát, a zseniális politikust.
Csizmás Kond
Na de miért nem vesz fel hitelt Ukrajna ?...nincs hitele ?...nem bíznak benne ,... vagy annyira béna hogy nem tudja kérvényezni ?...és a zuniú kitől vesz fel hitelt...csaknem ámerikától ?
beric
Hazudtok. Reggel, éjjel meg este.
Hazudtok éjjel, hazudtok nappal, hazudtok minden hullámhosszon.
Hazudtok: a kormány nem akarta soha megvétózni az Ukrajnának nyújtandó segélyt. Hanem előre közölte, hogy nem hajlandó erre uniós hitelt fölvenni csilliós kamatra, hanem kifizeti a maga részét saját keretből.
Hazudtok. Az unió nem cselezte ki "a zorbánt". Hanem kénytelen volt elfogadni a különvéleményt. És átírták a szabályokat, úgy, hogy a tagállamok "kölcsönből vagy saját forrásból" nyújtanak segélyt Ukrajnának.
Összegezve: Ukrajna megkapja az elhatározott összeget az utolsó centig. Magyarország beleadja ebbe a saját részét az utolsó centig. Csak, a hitelfölvevőkkel ellentétben, nem fizet két-háromszor annyit a bőrnyúzó soros uzsorásnak.
Egész röviden: hazudtok. Hazudtok. Hazudtok.
csak úgy....
fideszék mindíg is mást pofáztak otthon a kuka magyarjaiknak,mint az valójában brüsszelben történt! -most is azon vannak,hogy átbaxxák öket és a buta népség még mindíg védi öket!
csak úgy....
orbán egy harácsoló és bomlasztó valaki, aki többet tett a családjért és a hüséges haverokért, mint a magyarokért, akikre fölesküdött!
csak úgy....
@beric: örülök tibim,hogy sikerült szaporodnod! :) a shikarik szaporák...,föleg itt a propin.
nektek ez jelenti a " többséget"
CsipkeRózsa
@beric: 13:33

"AZ EU UTALJA A SEGÉLYT UKRAJNÁNAK, VISZONT NEM VESZ FEL HITELT AZÉRT, HOGY SEGÍTSENEK AZ OROSZ INVÁZIÓ SÚJTOTTA ORSZÁGNAK."

www.elemi.hu/magyar-siker-az-eu-ban-nem-lesz-kozos-hitel-ukrajna-szamara/

Egyébként, hogy jön ide a szövegedben Soros György neve, mint "bőrnyúzó uzsorás"?
Aki Én
@kereső: sokan félreértik, és zsenialitásnak értelmezik a suttyó gátlástalanságot.
csak úgy....
@Aki Én: mert szerintük megvédi öket..., közben a sok elmebeteg már a számláit sem tudja fizetni a nagy megvédéstöl! orbán egy nulla, ha nincs nyugatról pénz,akkor hulla...és vele együtt ...
namihami
Viktorunk ismételten tátott szájjal rohant be a ""szájerfa..sorba""!
Ha egy ki- ill átba...ási rendszer beindul...
kereső
@Aki Én: Igen. Még a nagyon "liberális" megmondók is, igy értékelik, holott csak egy kis kekeckedő , maffia fej, egy tolvaj- aki sokat tanult a main kampfból.
Eladott Ország
Úgy döntöttek a tagállamok, hogy mindenképpen odaadják jövőre a 18 milliárd eurót Ukrajnának. Ha Magyarország nem ad felhatalmatást arra, hogy a Bizottság hitelt vegyen fel, akkor a másik 26 ország is elég lehet a szükséges garanciához az új rendelet szerint. Most már van B-terv, arra az esetre, ha a röfi vétózna. Előbb-utóbb szépen kiközösíti saját magát Magyarország, politkai prostituált kormánya/maffiaállama.
pbs.twimg.com/media/Fjo2kRxXgAIwn82?format=jpg&name=large
Vodka-narancs...
pbs.twimg.com/media/Fjr5kodWQAAeorP?format=jpg&name=small
Eladott Ország
Putyin: Viheted elvtárs ! Nekem most nem kell. Kicsit rusnya, de pénzért bármire kapható. – Kell a kínai hitel? Hát ez az örömlányként tetszelgő hölgyemény nekem sem kellene. De mi Magyarországon, esszük, nem esszük, nem kapunk mást, remélhetőleg ez nem végleges...
scontent-prg1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/277797298_1318277175318853_6080659100949271090_n.jpg?_nc_cat=101&ccb=1-7&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=69oeUrmIIY8AX_gKXrB&_nc_ht=scontent-prg1-1.xx&oh=00_AfC-uL__Yo27wtRHlcbCTtdJ1MFxKYKeHn1Vya166VFyWQ&oe=639A2C67
Orbán, Putyin és a kínai elnök. Back to For You ( Vissza hozzád) Selena Gomez dala. „Kettétörhetnéd a szívemet De amikor meggyógyul, ver érted”...Edogan hiányzik a képről, de lassan Kim Dzogunnal is össze fog bratyizni
www.tiktok.com/@byjuhi/video/6981430249149959430?is_copy_url=1&is_from_webapp=v1&item_id=6981430249149959430
Csizmás Kond
@CsipkeRózsa: Az ukrajnának felvett hitel amerikai bankokból származna...amiben Soros is részes, sőt ő kiabálta be elsőnek hogy tőlük kell hitelt felvegyen a zunió. Orbán meg azt szorgalmazta hogy minden tagország adjon úgy ahogy ő akar ne közös hitel legyen...és ez nem tetszett annak a zuniónak aki az amerikai bankoknak feküdt be.
Clavigo
Vazzzzze,,,még ekkora ökröket,,mint a Putris,,meg a falhuggyozó ,primitív ,sötét kondája... !!:):):)
CsipkeRózsa
@Csizmás Kond: 15:56

"AZ EU UTALJA A SEGÉLYT UKRAJNÁNAK, VISZONT NEM VESZ FEL HITELT AZÉRT, HOGY SEGÍTSENEK AZ OROSZ INVÁZIÓ SÚJTOTTA ORSZÁGNAK."

www.elemi.hu/magyar-siker-az-eu-ban-nem-lesz-kozos-hitel-ukrajna-szamara/

Mondták neked, hogy Soros is benne van?
gina
A pénzért az Anyját eladná ez a beteg szemét...
Csizmás Kond
@CsipkeRózsa: Igen ő mondta...és a zeu miből utalja ha neki sincs ?
Gazella
@KisTehen: tévedsz 1 bites kecske baszó némber
Gazella
@csak úgy...: nem nyugatról, hanem a keleti hitelek tartják a gecit életben..
kereső
@CsipkeRózsa: Az Európa Tanács közleményében, amely tartalmazza az EP-hez benyujtandó az eu költségvetési törvényét is módositó rendelet tervezetet, szó nincsen "segélyről". Ukrajnának nyujtandó kedvezményes törlesztési idejű, és kamatozású hitelről van szó- amelynek összege 18 milliárd eur. A határozat szót ejt arról is, hogy Ukrajnának milyen feltételeket kell teljesitenie, milyen ütemezésben folyósitja a hitelt az eu- és mire használható fel.Arról viszont nem szól, hogy az eu ennek forrását miből teremti meg, minden esetre a 26 tagállam gazdasági ereje a garancia arra, hogy ez a hitel az eu részéről biztositva legyen. Röviden ennyi- orbán meg ezt eladja a saját sikerének, holott semmi másról nem lesz szó, mint más (26 tagállam) f@xával fogja a csalánt verni. Szégyen.
csak úgy....
@Philip Marlowe: akkor rögvest pezsgöt bontok az egészségetekre,ti buta türk magyarok! :)
csak úgy....
@Philip Marlowe: szóval nem tudod,hogy orbánnak kik a türkjei,de abban biztos vagy,hogy az eu. mindent elbax! :) -akkor mi pitschát kerestek még mindíg ott,könyörögve,reménykedve ,koldulva ?!
beric
@csak úgy...: hazudtok. És ezt ti is tudjátok. A pokol tüzén fogtok égni.
csak úgy....
@beric: ebben a váltságos helyzetben ,magyarországon a pokol is be fog fagyni,nem csak a valagatok! orbán már intézi...
beric
@csak úgy...: hazudtok. És tudatosan. A pokol tüzén fogtok égni.
csak úgy....
@Philip Marlowe: elöször beléptek bátran az eu. ügyészségbe, ha nincs mitöl fosnotok! -különben kaptok lófaxt de nem támogatást! loptatok ti már eleget...,te buta ember!
Aki Én
@beric: Eltudom képzelni, hogy te nem hazudsz.
Te tényleg ilyen buta vagy.
csak úgy....
@beric: dein krampf :) tibim, az nálad gyógyíthatatlan!
szaboria1
Ezek a fideszesek mára csak szél kakasok lettek. Egyszer így egyszer úgy. Egy két kormányinfót megnézve Gulyás többször belekeveredik a válaszokba.
kereső
@beric: Miben hazudtam?? hitler időszakból másolt a "vészhelyzeti kormányzás"- adaptálva a 1933-as felhatalmazási törvényt. Cáfold ezt, tényekkel igazold- egyébként is a NER mintha kopizta volna hitler hatalomra jutását. Nézz Spektrumot, figyelmesen- ahol feldolgozzák, korhú dokumentumok segiségével ezt az időszakot. És, azután hazudtolj meg- már ha érted, a látottakat. Egyébként meg- hüjje!
Aki Én
@KisTehen: ...ez most különösen igaz, ugye balfasz?
Hogy te mennyire buta vagy baszki...
ómió
És mi volt a "csel", efftársak!? Smafu, hisz' a magadéitok úgyse értenék?
CsipkeRózsa
@beric: 20:37

Kik?

Én egy személy vagyok.
Németh István
@kereső: @sgl: @CsipkeRózsa: @Aki Én: Az Eu. vezetésének és amagyar nemzetellenes csőcseléknek egy a lényeg a magyar nemzet és népének totális tönkretétele! ennek érdekében mindenre képesek! A hazugág, az ármánykodás, a félrevezetés, a zsarolás, aminden áron való gáncsoskodás és károkozás az alap tevékenyégük! Nagyon érdekes helyzete hozna,ha a magyar kormány felfüggesztené az uniós tagságát, egyben a nató tagságát, kiutasítva az országból az ügynökeiket, majs bejelentve az abszolút semlegességet kemény határzárat rendelne el > akár a fegyverek éles használatával egyértelműen az ukrán > kárpátaljai, de a határok déli szakaszain is!!! Minennemű anyagi, erkölcsi felelősséget egyértelműen az Eu vezetésének kell elviselnie az éveken keresztűl valójában semmibe vett jelzések figyelmen kívülhagyása okán! Ha az Eu vezetése ezt tudta produkálni akkor a pandantját nekünk biztosítanunk kell! Nemzeti kötelességünk! Az, hogy a határszakaszok fegyveres védelme biztosított legyen zsoldos katonákkal, lehetőleg baráti országokból verbúváltakkal kell megoldani!
Az usa, nato, de a német és az osztrák cseh, szolvák, ukrán, román személyek jelentkezését kikell zárni!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.