Norvégia jelentősen hozzájárul Magyarország védelmi képességeinek egy fontos területéhez, légvédelmének biztosításához – jelentette ki a honvédelmi miniszter csütörtökön Oslóban.
Kép: Facebook/Szalay-Bobrovniczky Kristóf
A Honvédelmi Minisztérium az MTI-hez eljuttatott közleményében idézte Szalay-Bobrovniczky Kristófot, aki hangsúlyozta: "háború idején különösen fontos, hogy partnereinkkel és szövetségeseinkkel megerősítsük együttműködésünket".
A közlemény szerint a tárcavezető megbeszéléseket folytatott a norvég kormány és a parlament képviselőivel is.
A honvédelmi miniszter Bjorn Arild Gram norvég védelmi miniszterrel több fontos témában is egyeztetett. Első és legfontosabb pontként Magyarország légvédelmi rendszerének kiépítéséről beszéltek, amelyhez Norvégia a NASAMS rakétarendszerrel járul hozzá. A közlemény szerint Szalay-Bobrovniczky Kristóf elmondta: a rendszer leszállítása, valamint a kiképzés a megállapodásnak megfelelően történik, a tárcavezető egyúttal reményét fejezte ki, hogy ezt az együttműködést a későbbiekben továbbiak is követik.
Megvitatták a miniszterek az ukrajnai háború miatt kialakult helyzetet és a két ország arra adott válaszait. A magyar honvédelmi miniszter a közlemény szerint azt mondta: a személyes találkozások adnak lehetőséget arra, hogy a felek "torzításmentesen, első kézből hallgathassák meg egymás álláspontját".
Szalay-Bobrovniczky Kristóf hangsúlyozta:
a háborút más nézőpontból látják a magyarok, akik a közvetlen szomszédságban élnek, és akiknek jelentős nemzeti közössége él Ukrajnában, ahol ráadásul nemcsak magyar életek esnek a harcok áldozatául, hanem a magyar kisebbségek jogait ismét csökkentik.
Magyarország a béke pártján áll, és megvédi a magyarokat, éljenek akár a határ magyar vagy ukrán oldalán – mondta, hozzátéve, Magyarország ezért nem ad sem fegyvert, sem lőszert Ukrajnának, és ezért nem enged át fegyverszállítmányokat és eszközöket a határain Ukrajna felé.
Kiemelte:
mindazonáltal Magyarország a kezdetektől elítéli a háborút, kiáll Ukrajna területi integritása és szuverenitása mellett, és történetének legnagyobb humanitárius akciójában segít a háborútól sújtottaknak, mind Magyarországon, mind Ukrajna területén.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf beszámolt arról, hogy találkozott a norvég parlament külügyi és védelmi bizottságának képviselőivel is. A képviselőket szintén biztosította arról, hogy Magyarország elkötelezett, és erején felül teljesítő NATO-szövetséges, amit több nemzetközi szerepvállalása is alátámaszt, kiemelten a balti légtérrendészetben, továbbá a NATO legnagyobb szárazföldi műveleteként ismert koszovói békefenntartó erőknél, a KFOR-ban, valamint az is, hogy Magyarország a keleti szárny megerősítéseként létrehozott egyik többnemzeti harccsoport keretnemzete.
A magyar védelmi kiadásoknak az észak-atlanti szervezet által elvárt mértéke már idén elérheti az elvárt két százalékot, ez pedig "a magyar kormány számára nem a plafon, inkább a küszöb" – mondta a honvédelmi tárca közleménye szerint Szalay-Bobrovniczky Kristóf.
Van egy kis logikai bukfenc ebben a szép szövegben. Mégis mit gondol a magyar kormány, azzal a lőszerrel/fegyverrel amelyet a NATO/Eu tagállamok oda szállitanak Ukrajnának, azokkal a magyarokat lövik? Ha, már itt is elhangzik, hogy a magyar kormány felmászik azon magyar származásúak hátára, akik életüket adják szülőföldjükért- nem az lenne a logikus, hogy legalább a szövetségesek fegyvereit/lőszereit engedje át az ország területén, hogy a magyarok meg tudják védeni magukat az oroszok fegyverei ellen. Mert a lózung, hogy a kormány megvédi őket, nem véd az orosz golyó ellen. Hazug aljasok vagytok, csak a lózungok, közben meg nyaljátok putyin hátsóját-és kiszolgáljátok a kivánságait.