Ülést tartott kedden az Őszentsége Ferenc pápa magyarországi apostoli látogatásának biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzs. A törzs tagja mások mellett Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Hajdu János, a TEK főigazgatója is.
Teljes mértékben felkészültünk, és készen állunk Ferenc pápa háromnapos magyarországi látogatásának lebonyolítására – hangzott el a Ferenc pápa magyarországi látogatásának biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzs keddi tájékoztatóján. Mint ismert, a katolikus egyház feje április 28-30 között látogat hazánkba.
Minden résztvevő nyilatkozata alapján készen állunk a rendezvény lebonyolítására
- mondta Kovács Zoltán kedden a Ferenc pápa magyarországi látogatásának biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzs tájékoztatóján.
Ferenc pápa immár másodszor látogat Magyarországra, és most államfői minőségében is érkezik.
Kovács Zoltán államtitkár elmondta, hogy
a pápa látogatásában, a szervezésben, biztosításban az állam részt vesz, de alapvetően segítőként, a pápa ugyanis apostoli látogatásra érkezik.
Kovács Zoltán az Origo kérdésére elmondta, hogy jó döntés volt, hogy a Kossuth Lajos téri misére nem kell regisztráció. Ennek alapján hatalmas tömegre számítanak ezen a rendezvényen – tette hozzá.
Sokmilliós nézettséget fog hozni Magyarországnak Ferenc pápa látogatása, és ez pénzben nehezen kifejezhető
- mondta Kovács Zoltán.
Előkészületek Ferenc pápa magyarországi apostoli látogatása előtt a Kossuth téri szentmise helyszínén, a Parlamentnél 2023. április 25-én. Fotó: MTI/Illyés Tibor
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes pedig arról beszélt, hogy ez egy lelki természetű látogatás, noha vannak állami vonatkozásai is. Semjén azt kérte, hogy míg várjuk a szentatyát és mikor itt van köztünk,
legyen egyfajta "Isten békéje", pártállástól függetlenül tartsuk tiszteletben a katolikus egyházfő látogatását, mert ez hazánknak is érdeke.
Az állami vonatkozású események kapcsán elmondta, hogy ez a köztársasági elnökkel és a miniszterelnökkel való találkozó ilyen lesz. A pápa közlekedése kapcsán lezárásokra kel számítani.
Az egyházi események között kettőt emelt ki Semjén Zsolt: az Arénában a fiatalokkal történő találkozást és a vasárnapi szentmisét.
A Kossuth téren a pápai oltár kialakítása az érintettekkel egyeztetve úgy lesz kialakítva, hogy minél többen odaférjenek és a pápa is meg tudja közelíteni a pápamobillal.
Veres András győri megyéspüspök ezek után arról beszélt, hogy a Szentatya látogatása nem csak a katolikusok, de talán az egész ország öröme is. A pápa befejezni, bepótolni jön a 2021-es látogatás elmaradt részeit – mondta a püspök. A pápa tehát kettős minőségében lesz jelen, elsődlegesen lelkipásztorként, csak másodsorban államfőként.
A pápa egészségi állapota miatt nem kerül sor arra, hogy a szentatya vidékre is ellátogasson. Ezért a mi feladatunk, hogy az országot mozgósítsuk – mondta Veres András. Hozzátette: szívből remélik, hogy nem csak a katolikusoknak, hanem az egész országnak egy szép találkozás lesz, ez megtiszteltetés az egész ország számára, a programokra a határon túli magyarokat is várják.
Hajdu János, a TEK főigazgatója arról beszélt, hogy
a pápa személyi védelmét ők látják el, erre a feladatra a társszervekkel, – a titkosszolgálatokat is beleértve – felkészültek.
Kuczik János Zoltán rendészeti országos rendőrfőkapitány-helyettes arról beszélt, hogy
már hónapokkal ezelőtt megkezdődött a nyilvános rendezvények előkészítése.
A rendőri biztosítás nemcsak a helyszínre, hanem a megközelítési és távozási helyszínekre is vonatkozik. Forgalomkorlátozások és lezárások is lesznek a látogatás idején, a pontos részletekről a police.hu oldalon lesz tájékoztatás. Mindezek mellett az érintett helyeken táblák lesznek, hogy mikortól lesz parkolási tilalom. Az országos rendőrfőkapitány-helyettes szólt arról is, hogy mindenki, ha teheti a tömegközlekedést használja. A metró a szentmise előtt nem fog megállni a Kossuth Lajos téren, de a mise után már meg fog állni.
A vasárnapi, Kossuth téri szentmisére előreláthatóan nagyon sok érdeklődő fog érkezni, a rendőrség kéri, hogy minél korábban érjenek a beléptető pontokhoz.
A beléptető pontokkal védett területre tilos bevinni a következő dolgokat:
Szeszes ital,
Pirotechnikai eszköz
Fémtermosz,
Üvegtárgyak,
Távirányítós eszközök,
Kerékpár,
Roller,
Élő állat
Közbiztonságra veszélyes eszközök.
A rendőrség és Kovács Zoltán is azt kérte, a korlátozások, lezárások miatt a következő napokban ne megszokásból közlekedjenek Budapesten.
Legjobb az lenne mindenkinek, ha befogná a száját ez a szemét ember!