A Fidesz harmincadik tisztújító kongresszusát szombaton tartják Budapesten.

Retteghet Orbán: volt kommunisták döntik el a sorsát a hétvégi Fidesz kongresszuson

Vajon kit választanak fideszes elnöknek a hétvégén? Forrás: Youtube

Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója elmondta, hogy a rendezvényen 1500–1800 küldött mellett ugyanennyi vendég vesz részt – írja a 24.hu.

A pártkongresszuson megválasztják az elnököt, az alelnököket és a párt bizottságainak vezetőit, tagjait, de nem hoznak formális döntést a szélsőjobboldali-populista párt EP-listavezetőjéről, aki az emlékezetes homoszexuális gangbangon való lebukásáig rendszerint Szájer József volt.

A küldöttek előtt a Fidesz sokszínűségének jegyében felszólal Kövér László, a Fidesz Országos Választmányának elnöke, házelnök, korábban az MSZMP Párttörténeti intézetének munkatársa; Kocsis Máté frakcióvezető, korábban miépes önkormányzati képviselő, az európai parlamenti delegáció nevében pedig Deutsch Tamás, akinek gimnazista korában első számú szívügye volt a KISZ.

Eközben zajlik majd a szavazás, délután pedig ismét több beszéd elhangzik: miniszterek, az elnökség tagjai és több fideszes településvezető is felszólal. A kongresszust Orbán Viktor fideszes miniszterelnök beszéde zárja.

Az érdeklődők a Fidesz Facebook-oldalán az egész kongresszust élőben tudják követni – mondta Hollik István, aki nem árult el részleteket a jelöltek személyéről.

A Fidesz legutóbbi, 2021-ben tartott tisztújító kongresszusán a küldöttek újabb két évre választották pártelnökké Orbán Viktor miniszterelnököt, a Fidesz alelnökeinek pedig Kósa Lajost, Kubatov Gábort, Németh Szilárdot és Gál Kingát választották meg.

Forrás: 24.hu, HVG
Fotó: Youtube

22 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Sámannus
Az oroszok is ott lesznek az hétszencség
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Sámannus
Az oroszok is ott lesznek az hétszencség
csak úgy....
miért rettegne,hiszen ö is komcsiként kezdte..
rakitics41
Ugyan már!Aki a FIDESZ-ben kommunista múlttal rendelkezik, az mind olyan elv hű kommunista mint Orbán volt KISZ titkár korában, amikor még Gyurcsánnyal együtt jártak fejtágítóra.Aki csak egy kicsit is elv hűbb mint Orbán Viktor az már régen vagy meghalt, vagy már máshol" tengeti életét". Ezek az emberek a nézeteiket és álláspontjukat úgy váltogatják mint a szaros gatyájukat:naponta, két naponta!Ők a bégető birkák akinek csak egy vezér ürü kell, és az már régen meg van, és arra mennek amerre a vezér mondja!A vezérnek a birkák között nem kell félni, eddig is jó volt nekik, és ezután is jó lesz!A cikk címe egy beugratás, vagy figyelem felhívás "egy érdekes hírre", aminek semmi hír értéke nincs!
Clavigo
Fedőneve Győri Gábor.." társadalmi együttműködő "..
kereső
@Horizont: A nem egészséges máj- az elzsirosodott (ezt mutatja a hordóhas), számtalan egészségügyi probléma forrása.
justhpeter
@Horizont: Reményeim szerint most ünnepelnönk kellene, hiszen reményeim szerint ez lesz az utolsó fideSS-kongresszus.
jáger laszló
Nem kell félni,mert a vezér nem fog +bukni!!
Közfelkiáltással ismét +választják a vezért!!
csak ennyi
barátilag
J.L.
Qqberci
@Horizont: Egyébként is: holló a hollónak szemét ki nem vájja...
Dr. Proktor
nem kell rettegnie! A simlisek a simlist szeretik, azaz similis simili gaudet...
Clavigo
@KisTehen: Reméljük szétqrja a koleszterin...
Cherry
Ugyan már ennek a zsiros becstelen disznónak olyan vastag a bőre ,hogy minden lepereg róla,, aljas egy patkány
Nessy
Ezt a cikknek címet adó szerkesztő sem gondolta komolyan! Orbán már régen megkapta az "örökös elnöki" címet!
Sakk Matt
"Retteghet Orbán: volt kommunisták döntik el a sorsát a hétvégi Fidesz kongresszuson"

VOLT?!

Ezek ma is rubeljobbágyok, Putyin csicskák!
Sámannus
A lónak a faszát döntik ők el az egész banda putyinköcsög.
simmering73
Már a végeredményt kihirdető szöveg is készen van. Csak még azt nem tudták eldönteni, hogy 98% vagy 99% szerepeljen rajta.
lampa laz
@simmering73: Inkább 99,99%, ez is olyan tuti mint az apasági DNS vizsgálat.
jáger laszló
A volt és a mai orbánisták/kommunisták/készülnek az Orbán főtitkári +választására!!
Nem kell szégyenleni ,hiszem az elvhúség mindenek felett!!??
csak ennyi
barátilag
J.L.
telegdilaci
@simmering73:Mitől rettegne amikor nincs kihívója egyébként az összes volt komcsi a Fideszben tömörült össze!
Toller Béla
Van ennek hírértéke ? Ha felrobbannának, akkor...talán ...
Aki Én
@KisTehen: Mitől lenne idegbe a dagadt cigányod? Hisz ő mai s hithű bolsikomcsi. Ezekkel is vette körül magát.
És mára csak az olyan vén hülye munkásőrök éljenzik, mint te, te agyhalott hulladák.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.