A kormánypártok EP-listavezetője ugyan nagy hanggal bejelentette korábban, bármelyik másik listavezetővel leül vitázni, ám már az első alkalommal közölte, nem vesz részt a Partizán által szervezett vitán.

Gulyás Márton minden érdekelt, az EP-választáson induló párt listavezetőjének levelet küldött. Ebben bejelentette, hogy a Partizán jelölti vitát kezdeményez az EP-választáson induló, magyarországi pártok listavezetői számára. Az esemény során a csatorna első számú médiapartnere a 24.hu lesz.

„A vitát nagylétszámú, 1500 fős élő közönség előtt tervezzük megszervezni; az online közvetítésben pedig nagyságrendileg 1 millió néző elérését tudjuk reálisan vállalni. Ezen kívül az esemény részletes írásos feldolgozásával a 24.hu oldalán keresztül további 1 millió olvasó elérését célozzuk meg. A logisztikai kihívások miatt a vita lehetséges időpontja május 17-e (péntek) tud kizárólag lenni, a késő délutáni/kora esti órákban” – írta Gulyás Márton.

Sorosozott egyet, majd gyáván megfutott Deutsch Tamás – ENNYI

Az első adandó alkalommal kiderült, senkivel sem fog vitázni Deutsch Tamás    Fotó: Facebook/Deutsch Tamás

A vitán történő részvételt transzparens feltételekhez kötötték, miszerint minden, listát állítani képes, és a megfelelő számú aláírást összegyűjtő jelölő szervezetet, amelynek indulását az NVI jóváhagyta, és amelyek a közvélemény-kutatások legfrissebb becslései átlagában meghaladják a 3,5 %-ot, meghívjuk a vitára. A vitán a jelölőszervezet(ek) listavezetője részére biztosítják a részvételt, valamint a kandidáló jelölőszervezetet az elmúlt években az NVI a választás rendjének megsértése miatt súlyos elmarasztalása miatt nem szankcionálta.

A felkérést ennek szellemében továbbították (ABC sorrendben) a következő listavezetők nyilvánosan elérhető email címére:

* Deutsch Tamás (Fidesz)

* Dobrev Klára (DK-MSZP-P)

* Donáth Anna (Momentum)

* Le Marietta (MKKP)

* Magyar Péter (Tisza)

* Toroczkai László (Mi Hazánk)

Tekintettel arra, hogy a vita megszervezésének logisztikája tízmilliós nagyságrendű költség, amelynek biztosítása a szervezők feladata, ezért arra kérték a meghívottakat, hogy válaszlevél formájában, április 26-án (péntek) 17:00-ig szíveskedjenek jelezni, hogy a vitán történő részvételükre számíthatnak-e.

Nos, a nagy garral szinte mindenkit vitára hívó Deutsch Tamás már be is jelentette, hogy ENNYI, ő bizony nem lesz jelen ezen az eseményen. Holott korábban világossá tette, az európai parlamenti választásokon induló pártok listaállításának lezárultát követően minden listavezetővel kész vitázni. A bátorsága azonban eddig tartott, míg az indokai a szokott lózungokat tartalmazzák: Soros, dollármédia, háború-, bevándorlás-, és genderpárti…

„Az Önök csatornáját – a saját bevallásuk szerint is – Soros György hálózata finanszírozza. A dollármédia, így Önök is, pontosan azt teszi, amit a finanszírozóik elvárnak tőle. Nyíltan háborúpárti, bevándorláspárti és genderpárti pártpolitikai álláspontot képviselnek. Mindezek alapján, ahogy eddig, úgy most és a jövőben sem kívánok az Önök politikai tevékenységéhez semmilyen formában sem asszisztálni”

– olvasható Deutsch Facebook-posztjában.

Erre mondják azt, bátorságból és igazmondásból ENNYI!

31 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Pálinkás Pál
te hülye narkós köcsög, vitázni hívtak, ahol kifejthetted volna az álláspontodat...persze kaptál volna kérdéseket is, no meg nem fizetett bértapsikolók ülnének a pódium előtt...a megoldás egyszerű, meghívod az érintetteket egy élő vítára az m1-be...azt nem a soros vezérli, hanem a kolostormalac...de ezt sem fogod, mert gyáva szar vagy, párttársaiddal együtt...
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Pálinkás Pál
te hülye narkós köcsög, vitázni hívtak, ahol kifejthetted volna az álláspontodat...persze kaptál volna kérdéseket is, no meg nem fizetett bértapsikolók ülnének a pódium előtt...a megoldás egyszerű, meghívod az érintetteket egy élő vítára az m1-be...azt nem a soros vezérli, hanem a kolostormalac...de ezt sem fogod, mert gyáva szar vagy, párttársaiddal együtt...
sokanvagyunk
Gulyáshoz? majd bukása után - mint volt kollégája -, elsírja hogy milyen rossz kapcsolatban élt évekig - a párTjával.
jáger laszló
DT nem vitázik!
+futamodott a prágai hős nem először!
csak ennyi
barátilag
J.L.
szaboria1
Tompika csak karate szájhős. 30 éve mi tartjuk el őket akik aztán jól kihasználják az embereket.
Pálinkás Pál
@Maccska: " .a megoldás egyszerű, meghívod az érintetteket egy élő vítára az m1-be...azt nem a soros vezérli, hanem a kolostormalac...de ezt sem fogod, mert gyáva szar vagy, párttársaiddal együtt... "
az ellenzék nemegyszer felajánlotta...
Nyírfa
Helyzetkép: A brüsszeli harcosok futása. Ebből már nem lesz EU-foglalás, kabaré annál több.
nemkati
@Maccska: A közeg az a többi, az EP választáson induló jelölt, nem ellenséges, hanem ellenfelekből áll. Az összes többi meghívott elmenne vitázni bárhová, kivéve ezt a drogos, mosdatlan, alkalmatlan pojácát. Nincs programja, nincsenek érvei amikkel részt tudna venni egy ilyen vitában, mint amit úton-útfélen hangoztat a párttársaival és vezérével együtt: "Soros, dollármédia, háború-, bevándorlás-, és genderpárti…"
teuton
@Maccska: Herelt Kandur, ajanlom neked, hogy tanulj meg olvasni, azatn meg egy idegen nyelvet... A nemet közteveben (ami szerintetek baloldali liberalis) epp tegnap volt vitazni MINDEN part kepviselöje, meg a szelsöjobbos AfD partelnöke is. MINDEN heten van valamelyik csatornan ppolitikai vitamüsor aktualis temakrol, ahova termeszetesen elmennek a parlamenti partok kepviselöi vitatkozni! Merkel es Scholz minden tovabbi nelkül adtak/adnak interjut, akar az interneten keresztül influenszereknek is, nemhogy csak meghivott kormanyközeli mediaknak adnak sajtotajekoztatot!!! Ugyanez a helyzet Franciaorszagban es Hollandiaban is. Ja, ott demokracia van, nem kleptokracia...
Géza
Ezekkel beszélni? Minek? Egy hazug, manipulatív, agresszív banda, akikkel nem állunk szóba. A kutyaszarral sem vitázunk, csak belerugdossuk az árokba aztán letöröljük a cipőket.
Nessy
Deutsch helyett megteszi egy értelmesebb beszélő papagáj is!A Soros, dollárbaloldal, háború párti, gender szöveget az is el tudja mondani! Ezen kívül érdemi érve jelenleg nincs.
nemkati
@Maccska: Gyurcsány nem jelölt, így vele nem kell vitázni. Pont, hogy értelmes és felelős ember megy el vitázni. Ennek a vitának az az értelme, hogy minden jelölt elmondhassa az elképzeléseit, terveit, álláspontját, az érveket ütköztessék, és a választók döntését segítsék. Deutschnak nincsenek tervei, elképzelései, ami mondanivalója van, az csak a többiek ócsárolása. Nem csodálkozom, hogy nem vitázik, mert még jobban lejáratná magát - ha még volna hova.
m73
@Géza: még hülyébb vagy, mint a narkós kisz titkár zsidó dajcsod:-)
nemkati
@Maccska: Tőlem Deutsch fejre is állhat, vagy akár hasra is fekhet, nem izgat. De hogy gyatrán fog szerepelni, az tuti. A személye iránti szimpátiából, a hasznos munkája iránti meggyőződésből nem fognak sokan rá szavazni. Sokkal inkább azért, mert a Fidesz jelöltje. Te miért fogsz rá szavazni?
túszulejtettország
A szájkarate bajnok koxos tompi miért is menne vitázni? Érvek hiányában csak gyalázkodásra futná. Szénné égetné magát.
Billibácsi
Vitázni tiszta fejjel lehet, ami tomi esetében nem nagyon van. Talán ezért húzódozik.
balos
A vitához két ember kellene minimum,de 1 tompitott nemzethy patkánnnyal nincs miről beszélni!Főleg,ha be van lőve a kosuth adóra!
percsi
@nemkati: Mikor kiürült a koko, akkor csapott a fejéhez, hogy tudatlan állapotban vitázni akart a magyar "ellenséggel", de miről? Korházakról, iskolákról, minimál nyugdíjakról-bérekről, Oligarchákról, leszegényített magyarokról, árakról, lélelegeztető gépekről, 50 féle adóemelésről? Vagy az euró és forint szétosztásáról?
Gyorsan a szokásos blődséggel visszalépett!
szaboria1
@Maccska: Neked igaz kivan adva a napi mantra. De az a baj, hogy saját magadat járatod le nap mint nap. Igaz van az a pénz aki elárulja a saját nézetét vagy hazáját.
sándorbence
anagy harcos minta magtár fönöke szánalmasés nevetséges
hahahaha
Géza
Tomi szóba se áll ezzel a hazug, uszító bandával. Annyira jól teszi, hogy tapsot érdemel.
Ezekkel nincs párbeszéd! Nem kérdezünk, nem válaszolunk, hanem parancsolunk, utasítunk. Szokják csak a többség akaratát!
simmering73
ezt Rogánék komolyan csinálják, ki akarják csinálni Deutsch Tamást, vagy viccnek szánták. Mármint azt, hogy elmondatták vele egy perc alatt hetvenkétszer, hogy Magyar Péter háborúpárti, az európai néppárt háborúpárti, lényegében MINDENKI háborúpárti, aki nem a csútira és bandájára szavaz. Azért ha értelmes ember megnézi ezt a bájos kis videót, ha előtte ébredt fel egy 15 éve tartó kómából, akkor sem fog olyan degeneráltakra szavazni, akiktől ennyi telik, nem több, főként nem jobb. Az még valamennyire érthető volt két évvel ezelőtt, hogy bejött ez a szöveg. Akkor tört ki a háború, mindenki meg volt ijedve. De most ezzel nyomulni nem sok jót jelent. Egyrészt így már nyilvánvaló, hogy a propagandagépezet végleg maga alá szart, a komplett kommunikáció összeomlott, aki írni-olvasni tud, az már elmenekült a Rogán-művektől, aki maradt, attól meg ennyi telik. Másrészt arra azért csak jó lesz ez a választás, hogy fel lehessen mérni, hány szellemi alultápláltságban szenvedő jut erre az országra.
www.kolozsvaros.com/2024/04/27/ha-sikertelen-miert-rettegtek/
simmering73
@Géza: Látom te is a szellemileg alultápláltak népes - bár egyre fogyatkozó - táborát erősíted.
telegdilaci
@Pálinkás Pál:Ez a rossz drogos úgy Hülye ahogy van senki nem veszi komolyan ezzel a hajléktalan kinézetű ősemberformával lejáratja Magyarország magát,nem igaz hogy ettől a galád féregtől nem talált a Fidesz egy szalonképesebb Listavezetőt!
Géza
@simmering73: Én nem személyeskedek és nem vagyok primitív proli, mint te.
teuton
@Géza: Na latod, analfabeta mezgageza, akkor meg miert köpködtök az EUra??? Tessek elfogadni a többsegi dönteseket!!! Bar ott a többseg VALODI többseg, nem a szavazok 25%a mint Orbanisztanban.,..
Peller Anikó
@CsipkeRózsa: Mióta idióta? Hán nemma kezdte. Dehát ez a liblingje azért a kicsi pénzért,

cdn.blog.hu/ke/kettosmerce/image/12421601_10208282624607048_625835228_n.jpg
simmering73
@Géza: Már most proli vagy. A legaljából.
leszholnapis
@Billibácsi: pár csikra még lehet hogy egy-két pohár is lemenne...hogy "önbizalma" lgyen

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.