Már nem is gyengélkedik, hanem inkább halálos beteg a magyar költségvetés, és az adósság mértéke most már komolyan fenyegeti a stabilitást – a szakértők szerint még a 675 milliárdos spórolásnál is komolyabban meg kell majd húzni a nadrágszíjat.

Rég nem látott rossz állapotban van a magyar költségvetés. Idén januárban 2064,4 milliárd forinttal nőtt a központi költségvetés adóssága – ez derült ki a Pénzügyminisztérium részletes államháztartási jelentéséből. A büdzsé rossz állapota felveti azokat a kérdéseket, melyet a közgazdászok már feszegettek egy ideje: vajon mikor lesz óriási baj, és meddig tudja a kormány amennyire lehet, saját kezében tartani a dolgok alakulását – írta a Pénzcentrum.

Az elemzők szerint a kormánynak nagyon rövid időn belül lépnie kell, és ahogy a korábbi megszorításoknál, úgy most is az átlagemberek hátán csattan majd a gazdasági ostor. Azt már a kormányzat is belátta, hogy kiigazítások mellett spórolásra is szükség van, ezért Varga Mihály már két hete bejelentette, hogy rengeteg projektet leállít a kabinet, minden minisztériumnak meghatározva egy keretösszeget. Ráadásul ebben az évben biztosan nem nyáron – mint az az elmúlt években megszokott volt – hanem csak november 5. után nyújtják majd be az Országgyűlésnek a jövő évi költségvetés tervezetét.

Hatalmas veszélyben a 13. havi nyugdíj – Elveheti az idősektől a választások után érkező Orbán-csomag, itt lebeg felettünk Bokros Lajos szelleme

Lassan pont ennyi forint lesz az államkasszában     Fotó: Pixabay

Bukovszki András, a CIB elemzője szerint vannak olyan egyszeri kiadások, amelyek felborítják az központi büdzsé egyensúlyát. Ráadásul ezek most különösen nagy terhet rónak a költségvetésre. A 13. havi nyugdíj kifizetése mellett az igen magas hozamú inflációkövető lakossági állampapírok után fizetendő kamatokat is most kellett kiutalni. A legnagyobb csalódást viszont továbbra is az ÁFA soron látjuk, hiszen messze elmaradt a remélt bevétel.

Azt is elmondta Bukovszki András, hogy a beruházások leállításának bejelentése jó, csak még messze nem elég. Ha tényleg menteni akarnak, akkor az eddigi összegnek még legalább a kétharmadával számolni kell. Kijelentette, a számításaik szerint ehhez még legalább további 300-400 milliárd forintnyi egyenlegjavító intézkedésre lesz szükség. Hozzátette, ha a kormány kiigazító intézkedésekre készül, akkor azt a lakosság pénztárcája egész biztosan megérzi majd.

Az OTP elemzői szerint egyértelműen a 13. havi nyugdíj, valamint a kamatok kifizetése terhelte meg az államkasszát annyira, hogy most gond legyen a büdzsével. Ők is úgy vélik, további kiigazítások biztosan szükségesek lesznek még, és a kormány által bejelentett 675 milliárd forintos beruházás visszavágásnál is nagyobb erőfeszítésre lesz szükség.

Utóbbit is figyelembe véve az idei hiány megközelítheti az 5%-ot, amennyiben nem kerül sor további kiigazításra. Kockázatot jelent, ha esetleg a várakozások alatt marad a GDP növekedés, mert az negatívan befolyásolhatja a költségvetés adóbevételeit. A fentiek alapján nem kizárt, hogy jövő februárban az idősek hiába várják majd a 13. havi nyugdíjukat.

43 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nemkati
@KisTehen: Ja, a kormányé. Ilyen katasztrofális helyzetben nem volt még ez az ország az elmúlt 35 évben. És a kormány hiába hazudozik hogy ki mindenki felelős ezért, egyedül ők!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
nemkati
@KisTehen: Ja, a kormányé. Ilyen katasztrofális helyzetben nem volt még ez az ország az elmúlt 35 évben. És a kormány hiába hazudozik hogy ki mindenki felelős ezért, egyedül ők!
Billibácsi
Ha most elveszitek a 13-ik havi nyugdíjat akkor ezután hogyan fogtok mutogatni a gyurcsányra meg a bajnaira? Az értelmetlen, megalomán pénzszórást kellene már befejezni!
rücsü41
Nem a Bokros szelleme lebeg felettünk , hanem a z Orbán -Varga páros"remek"gazdaságpolitikája valósul meg hazánkban, ami olyan mintha egy szörny lebegne felettünk!
szaboria1
Nemcsak a 13 havi fog megszűnni hanem olyan rossz lesz, hogy a nyugdíjasok tényleg nagy bajban lesznek, mert vagy a drága gyógyszert veszi meg vagy az élelmet.
Horizont
Csak nehogy elvegye még pluszban a 12 -t is.
Amilyen szarul állnak.
Talán maguk körül kezdjen el spórolni.
Annyi a lehetőség rá.
jáger laszló
Hol van még az újabb 13,havi!?
Ennek L vételét a ffdex 2X is +fogja gondolni.mert neki akkor annyi!!
csak ennyi
barátilag
J,L.
verőce21
'24-'25 években semmilyen megszorítás nem fenyegeti a 13. havi nyugdíjakat...!
rücsü41
Szerintem az újságok most nagy felhajtást csinálnak ebből a 13.havi nyugdíj elvételének.Orbán bár nem mindig dönt ésszerűen , okosan, de most nem követi el azt a hibát,mert nincs nyerő helyzetben, hogy Ő is elvegye a nyugdíjasok jövedelmét kiegészítő juttatást, és nem akarja elveszíteni azt a lehetőséget hogy visszamutogasson a Gyurcsány kormányra, amely nem vette el a 13 havi nyugdíjat!Azt a Bajnai kormány függesztette fel, de ha most ő elveszi ezt a támogatást akkor mire fog hivatkozni nagyképűen Orbán Viktor, mit mond majd hogy az ő kormánya miért különb a Feri kormányánál, a Gyurcsány Feri kormányánál?Nem ,ezt nem fogja meglépni ez a zseb diktátor!
sokanvagyunk
My Vodafon - mind a nyugdíjasé, sok ezerért havonta... meg a repülőtér madártávlatból.
Eladott Ország
@KisTehen: A célt még nem értük el, de jó úton haladunk előre. "Ha Orbán Viktor tudna erről, biztos nem hagyná!" - Tóth Jolán (78), pakisztáni szinten nyomorgó fidzse-tálib nyugdíjas, Borsodzavaros. Nincs semmi baj, a tákolmány úgy rendelkezik, hogy mindenkit eltart a gyeröke. Tessék bejelentkezni náluk! Állitólag Orobán Gyôzô bácsi is a 60 puszta kapujában vàrja a pénzespostást a hó elején.
twitter.com/PJHughes45/status/1774554414038274091
simmering73
@Maccska: Csak libernyák nyugger van az országban, hülyegyerek?
simmering73
@KisTehen: #anyátokpicsája fidkányok
Horizont
@Maccska: neked is elveszi hülye barom vénember...
Yoda69
Szerintem se fogja elvenni, nem meri meglepni, mert akkor oda a 2/3 tutira.
Mas megszoritasok lesznek, peldaul AFA 40%
Yoda69
Azt meg majd rafogja prusszlere, meg sosorsa, oszt jonapot. Ennyi, ahogy kokos tompi mondana.
verőce21
12:41) Bocsánat, '25, '26-os éveket akartam írni fentebb...! :)
madlaci66
@Őrnagy: nemrég hangzott el a gazdid szájából, hogy a nyugdíjasoknak kifizetett 13. havi nyugdíj miatt van sz@rban a haza, meg persze a brüsszel, meg soros, meg gyurcsány...
dr. prédikátor
De mindezek mellett milliárdokat tömnek a romániai erdélyi ingyenélőkbe , a vajdaságiakba, a kárpátaljai szavazókba!!!ÉRDEMTELENÜL!!! A MAGYAR NYUGDÍJASOKTÓL MEG ELVESZIK A 13-DIK HAVI NYUGDÍJAT!!!
Horizont
@Maccska: 13:19
Ha nem vagy nyugdíjas hogy a picsába tudod itt baszni az eget reggeltől estig???
Hazudsz. És te vagy tehén is.
Horizont
@Őrnagy: jajj te nagyon de nagyon okos-vagyis annak hiszed magad. Húgyagyú gyagyás.
"A Standard & Poor’s nemzetközi hitelminősítő intézet, mely pénzügyi kutatásokat és kötvény- és részvénypiaci elemzéseket tesz közzé.
...változatlanul BBB mínusz kategóriában hagyta a besorolást, és a kilátáshoz sem nyúlt, az továbbra is stabil.
A hitelminősítő várakozása szerint idén és jövőre is még mínuszban lesz a költségvetés elsődleges (kamategyenleg nélkül számolt) egyenlege.
IDÉN 75,6%-RA UGRIK A GDP-ARÁNYOS ADÓSSÁGRÁTA (A TAVALYI 73,5%-RÓL), AMI JÖVŐRE IS UGYANITT FOG STAGNÁLNI, SŐT 2026-BAN 75,7%-RA EMELKEDIK, MAJD ONNAN KEZDHET CSÖKKENNI."
"Egy ponton odaszúrt a kormánynak az S&P, amikor a veszélyhelyzeti kormányzást véleményezte. "Az, hogy a kormány gyakran alkalmazza a szükségállapotra vonatkozó intézkedéseket, amelyeket 2020 óta különböző indokokkal meghosszabbítottak,
megerősíti azt a véleményünket, hogy a fékek és ellensúlyok rendszere továbbra is korlátozott,
és ez kevésbé teszi kiszámíthatóvá a politikai lépéseket - fogalmazza meg kritikáját az S&P."
Szóval ne dagadjon a melled a büszkeségtől. Neked se...
justhpeter
Megtörténhet, hogy 2025 februárban Orbán elveszi 13, nyugdíjat. Az is nyilvánvaló, hog ebben az esetben 25 végén megszűnik a fideSS, a kdnp és a teljes NER. Meghaározó pénzügyi veszteséget fognak észlelni az eddíg támogatott egyházak. Ezek mind Orbánnal együtt mennek a történelem szemétdombjára.
Minden nyugdíjas eldöntheti, hogy egy második rendszerváltás megér-e neki egy havi nyugdíjat.
Arról nem beszélve, ha csak 2 millió nyugdíjas otthon marad a szavazáskor, a kleptokrata-nemzeti-keresztény csürhének nemhogy a kormányzás, hanem az 5%-a is veszélybe kerül.
Horizont
@Maccska: nyanya az anyád picsája te vén faszparaszt
madlaci66
@Maccska: a nyugdíj prémium már szóba se kerül, talán nem véletlenül
Nessy
@madlaci66: A költségvetésnek minden forintra szüksége van! Mondá régebben Orbán, a múlt napokban Gulyás Gergely!
sándorbence
simatata gyökér akaszonmár benekik egynagyot orbán isugyanugy elbasz mindent ahogy
gyurcsány sőt akkora ahiány amieddig soha nemvót orbán huzzon el
madlaci66
@Őrnagy: ahol áprilisra összejött az éves hiánycél 80 százaléka. De miért kell minden hozzászólásodhoz odaírni a nevedet?
NKF
Ennyi hülye f@sz firkász nincs a világon mint nálunk!
rücsü41
@simmering73: Tudod ez a Macska azt gondolja, hogy csak a libernyák nyugdíja nem kapja meg a 13.ik havi nyugdíjat.A fidesznyik nyugdíjas majd kap egy "Hazáért, és Orbánért!" emlék érmet és ezzel mehet a boltba fizetni!
Sakk Matt
...

Ha - ̶e̶l̶v̶e̶s̶s̶z̶ü̶k̶- ...illetve, ha nem lesz 13. havi nyugdíj, akkor azt Brüsszel és a dollárbaloldal vette el!
/Fidesz kommunikáció/
madlaci66
@Őrnagy: nem zavarsz, hidd el. Ha ilyen jól állunk, akkor miért brüsszel fizeti a tanárok béremelését? Miért vannak eladósodva a kórházak, az iskolák? Miért kell mindent, mindenkit minden jogcímen megadóztatni?
jáger laszló
Megjegyzem
A tanárok béréről a mindenkori kormány köteles gondoskodni
Semmii köze ehhez az EU-nak!
csak ennyi
barátilag
J.L.
percsi
"Az OTP elemzői szerint egyértelműen a 13. havi nyugdíj, valamint a kamatok kifizetése terhelte meg az államkasszát annyira, hogy most gond legyen a büdzsével."
No meg a határon túli juttatások, lölőnek és vejkónak állami százmilliárdok, Lopott Pénzek Birtoka, 13 miniszter, 237 államtitkár,14 kormánybiztos és 6 miniszterelnöki biztos, TEK, futbalisták többmilliós havi juttatásai.
A közpénz lenyulások, több ezer milliárd túlárazások. stb...
szitafotó
@percsi: Teljesen igazad van nem kellett volna sleppnek annyit osztani!
izéke
infláció ide,megszorítás oda, orbán sleppje,strómanjai újra kiemelkedően fognak gazdagodni,akár százmilliárd forinttal is év végére...
telegdilaci
@nemkati:ha ezt megteszik csúnyán lejáratják magukat hiteltelenek lesznek,anno habzó pofával szajkózták hogy Gyurcsány elvette mi vissza adjuk,eddig tartott ezek szerint ha valóban elveszik a 13-havi nyugdíjat újra akkor megnézhetik magukat,így sem lehet már nekik azt sem elhinni amit kérdeznek,talán hozzá értőkormány kellene aki nem szórná a milliárdokat az egyházaknak és a Határon túliaknak!
kereső
Az lehet, hogy a 13. havi nyugdij veszélyben van...van aki meg már a saját bőrén érzi a haza megmentőjének áldásos ténykedését. Azok a rokkant nyugdijasok, akik a saját szerencsétleségükre még beteg hozzátartozójukat is ápolják, meglepődve vették észre, hogy az ápolási dijból a T. Államkincstár levonta a rokkantsági ellátásukat, mondván a TBJ szerint nem jár kétszeres ellátás. Igaz, hogy a TBJ éppen a kivételek közé sorolja a rokkantsági ellátást, na dee egy ügyintőzen ott az Államkincstárban nem kötelessége ismerni a jogszabályt, neki csak alkalmazni kellene.
human
Nem hiszem, hogy a 13. havit elvenné. Akkor nem kampányolhatna azzal, hogy Gyurcsány is elvette. Szerintem a Kínaiaktól felvesz annyi költcsönt amiből 2026-ig tudja finanszírozni a választói szavazatokat érzékenyen érintő kiadásokat.
A Kínai hitel pedig egy csapda. Kínának eladósodni olyan lesz, mint a privatizáció 1990-ben, csak most kínaiak lesznek az új tulajdonosok.
human
@Őrnagy: írod: "Kínának egy hasonlóan jól fejlődő partnerra van szüksége"
És ez Magyarország lenne? :D Ezen hangosan felnevettem
Havanagi
@szaboria1: Szerintem ez az idő már rég itt van.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.