Egy automatarendszer miatt vesztette el egy férfi az állását. Kiderült azonban, hogy az egész csak egy félreértés volt.

Ibrahim Diallo egy nap azt vette észre, hogy a Los Angeles-i felhőkarcolóban nem működött a belépőkártyája, ezért a biztonsági őrnek kellett segítenie neki. Rögtön szólt a felettesének, aki megígérte, hogy új belépőkártyát szerez. Ekkor vették észre, hogy ki van léptetve a munkarendszerből és a neve mellett az inaktív szó szerepel. Diallo tovább dolgozott, de ebéd után már jelezték neki, hogy egy e-mail szerint már megszűnt a munkaszerződése – írja a BBC.

Egy számítógépes rendszer rúgott ki egy férfit az állásából

A férfi következő nap is megjelent a munkahelyén, hiszen a munkatársai szóltak neki, hogy tisztázni fogják a félreértést. Később azonban már egyetlen rendszerhez sem fért hozzá, az asztalánál pedig megjelent két biztonsági őr, hogy kikísérjék őt az épületből. Kiderült, őket is e-mailben utasították erre.

Három hétbe került, amíg Diallo felettesei megértették, hogy mi a probléma. A férfi korábbi menedzserét elbocsátották, és a hátralevő idejében már otthonról dolgozott, azonban így elfelejtette megújítani Diallo szerződését az újonnan bevezetett rendszerrel. Ettől kezdve mindent átvettek a gépek, és Diallót inaktívként jelölték meg.

Annak ellenére, hogy kiderült, a mesterséges intelligencia hibázott, a nyomozás több hete alatt Diallo nem kapott fizetést, a kollégái pedig távolságtartóbbak lettek vele. Emiatt végül úgy döntött, hogy más munkahelyet választ.

Cikk- és címlapkép: Pixabay

(BBC, vg.hu)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.