Egy újabb keresztényellenes esemény, amelyről nem számol be a média. Csak január hónap folyamán 66 templomot szentségtelenítettek meg. A Saint-Sulpice nem csupán egy templom, ez része annak, akik vagyunk. Törjük meg a hallgatást! Nyissuk ki a szemünket! – áll Laurent Wauquiez, a Köztársaságiak nevű jobbközép párt elnökének Twitter-üzenetében, amelyet azelőtt írt, hogy felcsaptak a lángok a Notre Dame székesegyházban. Kiáltása annak szólt, hogy felgyújtották a Saint-Sulpice székesegyházat Párizs belvárosában, a tűzoltók azonban meg tudták fékezni a tüzet. A médiában az esetről kevés helyen számoltak be, pedig ez Párizs második legnagyobb temploma, s a vallástól távol levő emberek számára is ismert lehet, hiszen szerepelt a Da Vinci-kód című filmben. Édouard Philippe francia miniszterelnök is felháborodását fejezte ki, miután elharapóztak a támadások az országban. A normandiai Houilles-ben a Szűzanya szobrát a földön szétzúzva találták meg, a helyi plébános szerint tíz nap alatt...
Elhallgatott templomgyújtogatás Párizsban
Forrás:
gondola.hu
Feltöltő: durbincs
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Népszerű az Interneten
- Kovács „Kokó” István verekedésbe keveredett egy híres rendező fiával
- Hihetetlen, mit visel a nő ezen a 17. századi képen - Régebb óta létezhet a népszerű viselet, mint ahogy eddig...
- Leszakad az ég: ezekre a vármegyékre frissítették a riasztást
- Robert Fico merénylője felesége egész életét tönkretette, férje fanatizmusa miatt a hátralévő sorsa megpecséte...
Itthon
- 2024. May 18., 10:11
"Magyarország Kína lábtörlője" – Kemény kritikát kapott az Orbán-kormány
Itthon
- 2024. May 18., 10:07
Fontos határidő közeleg: Kedd éjfélig még eldöntheti, kinek adja szja-ja egy százalékát
Nagyvilág
- 2024. May 18., 10:14
Katonai kiképzést tart 12 éves gyerekeknek Moszkva mellett Kirill pátriárka egyháza
További ajánlatok
Szórakozás
- 2024. May 17., 17:45
Enyedi Ildikó új filmjében a dél-koreai mozi nagy sztárja is szerepet kapott
Itthon
- 2024. May 17., 17:10
Ezt a három fontos eseményt ünnepeljük pünkösdkör
Sport
- 2024. May 17., 15:54
Ők az ország kedvenc tesitanárai
33 hozzászólásarrow_drop_down_circle
te bányakecós fideszes? te, vitéz köbányai vizelö ?
oszt szokod é húzogatni a bört a mitscodádon,ha azt hiszed,hogy vicces vagy okos voltál?
szegény,szerencsétlen apád ...
"the famous saint sulpice church in paris was lit on fire just last month. the month before that an attack on st. nicholas in northern france, and another fire lit in saint alain cathedral in south-central france."
www.thegatewaypundit.com/2019/04/875-catholic-churches-in-france-were-vandalized-in-2018-by-radical-secularists-and-muslims/
Nekik az elhallgatás az mindent elárul! Nincs hír?Azért mert elhallgatják! Van hír?Hazugság! (;-))
A Francia állam(szabadkőművesék), amúgy is államosította a templomokat-mert ugye szekularizáció, meg egyház és állam szétválasztása, meg minden fene.-akkor vigyázzon is rájuk az állam és biztosítsa bennük a szabad-békés! és háborítatlan!-vallásgyakorlást.
Mi van gyagyás román.Te vagy ma az ügyletes hülye.
Ez azt jelenti gyagyás,hogy te mindig hülye vagy,csak ma ügyeletbe tettek.
Írass ki új gyógyszart,mert összehordtál hetet-havat.
Másik helyről nyaljál szart a gazdád seggéből.
mitü lenne román ez az isten barma ? agyalágyult magyar nincs ? jól néznénk ki,még arról is behozatalra szorul az ország?
nepszava.us/bartus-laszlo-a-notre-dame-tanulsaga-a-fa-konnyen-gyullad/
Neked ki írt idióta.
Sértve érzed magad mert,mert egy tyúk költött ki miután apád falverte a gecijét.
Az előzőért meg én kérek elnézést,mert az alatta levőt nem olvastam csak kapásból válaszoltm.
Mégegyszer ne haragudj.
Cseréld ki a fejedben a lemezt,mert beakadt,vagy csak simán hülye vagy.
youtu.be/R4aLWdUYrs4
youtu.be/KEC0TcgM0aw
Új hozzászólás