Magyarország és Lengyelország csütörtök éjjel közösen blokkolt egy nyilatkozatot a migrációs paktummal kapcsolatban, amelyről az utóbbi hetekben többször is szó esett. Orbán Viktor már június elején jelezte, hogy elfogadhatatlannak tartják a migrációs paktumot, és mindent megtesznek az elfogadása ellen. A miniszterelnök akkor azt mondta: „Brüsszel visszaél a hatalmával és erővel akarják áttelepíteni Magyarországra a migránsokat”. Csütörtökön összeült az európai állam- és kormányfőkből álló Európai Tanács, és a megbeszélés tárgya volt többek között a migrációs paktum is. A Politico című lap tudósítása szerint az ülés első felében még úgy tűnt, nagyon hamar, még aznap megvitathatnak minden problémás kérdést, és pénteken (az ülés második napján) már nem is lesz miről tárgyalniuk. Ugyanezt írta a német die Welt is, amely szerint az uniós vezetők munkavacsorájáig minden flottul ment.
Viktor hajnalban beintett az Uniónak, teljes a káosz
Forrás:
vadhajtasok.hu
Feltöltő: durbincs
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
Itthon
- 2024. May 18., 10:07
Fontos határidő közeleg: Kedd éjfélig még eldöntheti, kinek adja szja-ja egy százalékát
Itthon
- 2024. May 18., 08:26
Új campust nyit a Debreceni Egyetem – Nem is akárhol
Itthon
- 2024. May 18., 08:27
Azahriah is elmondta véleményét Magyar Péterről és Nagy Ervinről
2 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Új hozzászólás
További ajánlatok
Szórakozás
- 2024. May 17., 17:45
Enyedi Ildikó új filmjében a dél-koreai mozi nagy sztárja is szerepet kapott
Itthon
- 2024. May 17., 17:10
Ezt a három fontos eseményt ünnepeljük pünkösdkör
Sport
- 2024. May 17., 15:54
Ők az ország kedvenc tesitanárai
scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.6435-9/145282263_1406405106357708_5083052078316752420_n.jpg?_nc_cat=103&ccb=1-7&_nc_sid=dbeb18&_nc_ohc=VJc4akn2hdcAX-P3aCv&_nc_ht=scontent-vie1-1.xx&oh=00_AfDXwBAirv9R7bGxypGczNWts_6eweyZyGmBSc3Yh8RHMw&oe=64CBC845
Tükröm, tükröm mond meg nékem: Minek tart engem a népem!
twitter.com/misterkarat/status/1244856110961561600/photo/1
Megérkezett az emlékmű Orbánról, a Karmelita elé.
twitter.com/Szakallas40/status/1601577566439378945/photo/1