Napokon belül újra járnak Szegeden az Ikarus-Skoda trolibuszok

Várhatóan néhány napon belül újra forgalomba áll Szegeden a mintegy három hete leállított Ikarus-Skoda-troliflotta - közölte a Szegedi Közlekedési Kft. ügyvezető igazgatója pénteken az MTI-vel.

Átnevezné a szegedi Ortutay-kollégiumot a Klik

A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) szerint a Szegedi Ortutay Gyula Városi Kollégium nevéből törölni kell a névadót – közölte szerdai számában a Délmagyarország.

Garanciális felülvizsgálat miatt állnak az új szegedi trolik

Több mint egy hete áll az összes szegedi új trolibusz, a 2013-ban forgalomba állított flotta garanciális felülvizsgálata folyik - tájékoztatta a Szegedi Közlekedési Kft. ügyvezető igazgatója kedden az MTI-t.

Egerek szaladgálnak egy kiskundorozsmai orvosi rendelőben

Elképesztő állapotok uralkodnak a kiskundorozsmai orvosi rendelőben: potyog a vakolat a falról, az ablakok és az ajtók majd kiesnek a helyükről és most már az egerek is megjelentek az épületben. Bár uniós követelmény, de az akadálymentesítés sem megoldott, pedig a rendelőhöz csak lépcső vezet – hangzott el az RTL Klub...

Eltűnt szegedi fiatalt keres a rendőrség

Eltűnt egy 24 éves férfi Szegedről. Benkő Adrián a bejelentés szerint 2015. április 26-án a déli órákban távozott ismeretlen helyre és azóta nem adott magáról életjelet – írta a police.hu .

Pótolhatatlan régészeti emlékeket pusztíthattak el Szegeden

Pótolhatatlan kora középkori szakrális régészeti maradványokat romboltak le a szegedi Dóm tér átépítése közben – írja a hvg.hu .

Holokauszttagadó kommentelőt állítottak a bíróság elé Szegeden

Gyorsított eljárásban dönt a Szegedi Járásbíróság annak a nőnek az ügyében, aki egy hírportál cikkéhez fűzött hozzászólásában tagadta a holokauszt megtörténtét – tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője pénteken az MTI-t. Szanka Ferenc közölte, az ügyészség a nőt a nemzetiszocialista vagy kommunista...

Nyíregyháza... Te nagyon szexi!

Meglepetésre Budapest lecsúszott arról a listáról, amely összegyűjtötte a legvonzóbb egyedülállókat a hazai társkereső palettáról. Mi az, ami igazán vonzóvá tesz valakit? Talán te sem hinnéd!

Milliós csalásokkal buktak Szegeden

Fiktív munkáltatói igazolásokkal és adásvételi szerződésekkel jutottak több millió forintos hitelekhez azok a terheltek, akik ellen vádat emelt a Szegedi Járási Ügyészség – tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője csütörtökön az MTI-t.

Áder: egyre gyakoribb katasztrófákra kell készülni

Legalább a három legnagyobb kibocsátó Kína, az USA és az Európai Unió összefogására van szükség a klímaváltozás hatásainak csökkentésére, ezzel párhuzamosan azonban fel kell készülnünk az egyre gyakrabban jelentkező katasztrófákra – jelentette ki Áder János kedden Szegeden.

"Ságvári szeretlek": fáklyás menettel tiltakoztak az átnevezés ellen

Jelenlegi és egykori diákok, oktatók, szimpatizánsok fáklyás menettel tiltakoztak a Szegedi Tudományegyetem Ságvári Endre Gyakorló Gimnáziumának átnevezése ellen hétfő este a csongrádi megyeszékhelyen.

Füstölt egy szegedi áruház vasárnap

Az alagsori mélygarázsban keletkezett tűz okozta füst miatt kellett kiüríteni egy szegedi áruházat vasárnap – tájékoztatta a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-t. Molnár Krisztina elmondta: az elsődleges adatok szerint egy újszegedi áruház alagsorában, a mélygarázsban gyulladt ki egy transzformátor...

Szeged rendezi a 2019-es kajak-kenu-világbajnokságot

A Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség igazgatótanácsa szombaton úgy döntött, Szegeden lesz a riói játékok után kezdődő olimpiai ciklus legfontosabb versenye, a 2019-es kvalifikációs világbajnokság.

Tényleg megváltoztatják a Ságvári Gimnázium nevét

Megváltoztatják a Szegedi Tudományegyetem Ságvári Endre Gyakorló Gimnáziumának nevét – idézte Rétvári Bencének, az Emberi Erőforrások Minisztériuma parlamenti államtitkárának Szabó Sándor MSZP-s országgyűlési képviselő levelére írt válaszát csütörtöki számában a Délmagyarország.

A nyomok a könyvtárba vezetnek!

elyik a kedvenc Agatha Christie-könyvborítód?

Patkány bújt ki a panel vécéjéből Szegeden

Meglepődött Tari Róbert, amikor szegedi panellakásában a fürdőszobába lépve egy méretes patkány nézett rá a vécécsészéből – írja a Délmagyar.

Megerőszakolhatták a focipálya mellett talált férfi áldozatot

A delmagyar.hu információ szerint brutális gyilkosság áldozata lett a férfi, akit meztelenül találtak a dorozsmai focipálya mellett. Mindössze a cipője volt rajta, nadrágjára pár méterrel arrébb bukkantak. A testet rendkívül sok vér borította: a torkát átvágták, a szívénél szúrásnyomot találtak. A lap forrásai szerint a 37...

Meztelen férfi holttestet találtak a dorozsmai focipályánál

Egy 37 éves budapesti férfi holttestét találták meg kedd este Szeged-Kiskundorozsmán, egy sportpálya melletti füves területen – közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szerdán.

Ezért szállítják a beteg gyerekeket bevásárlókocsival a kórházban

A Délmagyar  megkereste a kórházat, ahol a bevásárlókocsit használják gyermekágyként. Kiderült: a kép a szegedi Szent-Györgyi Albert Klinikai Központban készült.

Bitektől a Byte-okig. A szegedi Informatika Történeti Kiállítás

Napjaink elválaszthatatlan részét képezi már az informatika, a számítástechnika, mivel például a jelen beszámolót is egy számítógépen/táblagépen/telefonon olvassuk. A számítástechnika története mindvégig fejlődött az emberiséggel együtt, de a leglátványosabb szakasz a második világháborút követően valósult meg és tart...

Ságvári - Tényleg a név a legfontosabb?

aztán eszembe jut, hogy mégis érdekes lehetne tudni a döntnökök névsorát.

Ságvári nagyon szúrja a jobboldal szemét

A Jobbik-Fidesz-KDNP háromszög megint rátalált Ságvári nevére, és természetesen megint problémájuk van vele.

Unatkozott egy villamos Szegeden, hát kirándult egy kicsit

Vádemelés lett a szabadságvágy vége, de persze nem az önjáró villamost büntették meg.

Szatírinvázió Szegeden

Kettőt már elfogtak, de egyet még keresnek. Nem árt óvatosnak lenni az egyetem környékén.

Pénzszállító gázolt el egy gyalogost Szegeden

Pénzszállító autó gázolt el egy gyalogost szerdán dél körül Szeged belvárosában, az idős nő súlyos sérüléseket szenvedett – tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t.

Szegeden a dzsihádot éltetik

Nem vagyok Charlie! Allah nagy! Éljen a Dzsihád! – írta valaki egy levélben, amit a szegedi Dugonics téren álló emlékhelyhez ragasztott ki.

Összeszarta egy utas a buszt Szeged és Csongrád között

A busz ülésére végezte el nagydolgát, majd a függönybe törölte a fenekét egy utas vasárnap hajnalban Szeged és Csongrád között – írta a Délmagyar . A művelet olyan jól sikerült, hogy az ülést újra kell kárpitozni.

Megszűnt egy szegedi középiskola félévkor

Megszüntette a Szegedi Felnőttoktatási Gimnázium és Szakképző Iskola fenntartását az Esély a Hátrányos Helyzetűeknek Közhasznú Alapítvány – közölte kedden Szegeden, sajtótájékoztatón a Csongrád Megyei Kormányhivatal vezetője.

28 ezer lakás maradhat fűtés nélkül Szegeden

Október közepe óta csak kényszerből kap gázt a szegedi távhőszolgáltató. Az energiahivatalnak kellett kijelölnie egy gázkereskedőt, hogy ne maradjon fűtés és melegvíz nélkül 28 ezer lakás, mert az addigi gázszállító az orosz-ukrán konfliktusra hivatkozva felmondta a további teljesítést.

Portaszolgálatot adna Szegeden az Új Magyar Gárda

Szegeden lépne akcióba az Új Magyar Gárda.