A postai érdekvédők fekete napja - Megalázó létszámú tüntetés Budapesten - Szijauram! - A szélső érték

Azonnali, inflációkövető, január 1-ig visszamenőleges béremelést követelt szombati demonstrációján Budapesten két postai érdekképviselet, majd petíciót juttattak el a Gazdaságfejlesztési Minisztériumhoz (GFM).

Mai tüntetés Budapesten – Újabb csoport kezdett nyíltan elégedetlenkedni

Elégedetlen postások tüntettek szombaton Budapesten.

Orbán is ott volt a tel-avivi kormányellenes tüntetésen

Kormányellenes tüntetésen több mint százezer ember vonult fel Tel Avivban. szombaton. Több tízezren tiltakoztak Jeruzsálemben, Haifában és Izrael más városaiban is tegnap este Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök új kormányának igazságügyi reformja ellen.

Slava Ukraini! (dicsőség Ukrajnának) visszhangzik a válasz: heroyam slava! (dicsőség a hősöknek) - Ukrajna mellett tüntetnek Budapesten

Egy éve indított inváziót Oroszország Ukrajna ellen, Budapesten pedig tüntetést szerveztek, aminek résztvevői a Városháza épülete elől vonulnak át az orosz nagykövetséghez.

Segítenek a kormánynak: 10 pontban, hogy az akkumulátorgyárak ügyében mit kell tenniük

A WWF segítséget nyújt a kormánynak ahhoz, hogy megfelelően járjon el az akkumulátorgyárak ügyében: 10 pontban foglalták össze, mit kellene tenniük.

Tüntetők foglalták el a magyar Viacom székházát

A VH1 rajongói lepték a magyar Viacom székházát Budapesten, akik azért vonultak utcára, mert június 18-án a Viacom bejelentette, hogy elindítja a magyar nyelvű Comedy Centralt, de a tüntetők attól félnek, hogy megszűnik a VH1 és csak a Comedy Central lesz látható.

A rendőri erőszak ellen tüntettek a halállal végződő rendőri intézkedés nyomán Memphisben és New Yorkban is

Memphis városában a rendőri erőszak ellen tüntetők lezártak egy autópályát, miután a rendőrség nyilvánosságra hozta a felvételeket egy halálos kimenetelű közúti ellenőrzésről.

A reggeli csúcsidőben tüntettek a diákok az Astoriánál a tanáraikért és az oktatásért

Péntek reggel fél 8 és 8 között tüntetést tartottak „Kedves Budapest! Még mindig elegünk van!” címmel. A demonstráció Facebook-oldala szerint az oktatásért és a tanárokért tüntettek.

Több ezren tüntettek Netanjahu ellen Tel-Avivban, Orbán képe is előkerült – fotó

Az igazságügyi miniszter által benyújtott módosítás az ellenzéki pártok szerint a diktatúra irányába löki el Izraelt. 

Tüntetést szerveznek a tanárok Budapestre

Érkezik a Tudásmenet, komoly megmozdulásra készülhetnek a fővárosi lakosok.

A tiltakozó diákok Orbán Viktort várják a Karmelia kolostor előtt

A diákok továbbra is megállás nélkül skandálnak a Karmelita kolostor előtt. 

„Fizessetek, gazdagok” – tüntetők vontak blokád alá egy budapesti kaszinót

A magyar népnek követelik a szűk elit számára megtermelt milliókat.

Szombati tüntetés a Klebelsberg Központ előtt a tanárok kirúgása ellen - Nézze élőben!

Szombat délután 17 órakor tüntetés kezdődött a Tanárok a Tanárokért, a Pedagógus Egység, az Egységes Diákfront, a noÁr, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete, a Pedagógusok Szakszervezete és a Tanítanék szervezésében a közoktatás helyzete miatt, a Klebelsberg Központ épülete előtt.

Senki nem áll szóba a kirúgott tanárokkal és az őt támogatókkal: hiába mentek a tüntetők a tankerület elé, az zárva van, a kormány hallgat – "Szomorú a hangulat"

Pénteken délben megközelítőleg ezren, diákok és szülők vegyesen gyülekeztek a budapesti Karinthy Frigyes Gimnázium előtt, hogy így tiltakozzanak az iskola tanárainak kirúgása ellen. 

Kepes András: miniszter úr, államtitkár úr, tankerületi vezető hölgyek és urak, úgy érzik, hogy eredményesen dolgoznak?

Kepes András egykori televíziós megszólalásai mindig nagyon megfontoltak, végig gondoltak, tényszerűek, nincs ez máskép mostani bejegyzésével sem, amit közösségi oldalán tett közzé.

Fotók a pénteki tüntetésről – Elszánt diákok üzenik: látják, hogyan akarja elhallgattatni őket a hatalom

Hadházy Ákos posztolt a tüntetésről.

Elképesztő méretű az élőlánc a tanárokért, több kilométeren tüntettek a diákok

Lassan vége a ma reggeli tüntetésnek. 

Az oktatásért fognak tüntetni a fővárosban november 18-án

Diákok szervezik az újabb demonstrációt.

Trombitás Kristóf: A baloldal célja a rend felforgatása

November 4-én – legalábbis közmegegyezés szerint – a forradalom vérbefojtására szokás emlékezni.

Kitüntették az egyik Kölcseyből kirúgott tanárt

Sallai Katalin Krisztina mellett Deczki Sarolta, Krusovszky Dénes és Schein Gábor írók, irodalmárok vehetik át pénteken az idei Déry Tibor-díjakat.

Durva kijelentéseket tett Bencsik András, Pankotai Lili is célkeresztbe került: "Söpredék lepte el a pedagógusi pályát"

Bencsik Gábor után mást Bencsik András is keményen beleállt a diáklányba.

Pintér Sándor megszólalt a tanárok ügyéről

A kormány már korábban bejelentette béremelési szándékát, amennyiben sikerül megállapodniuk Brüsszellel az EU-s forrásokról. 

Palkovics közszolga stand-upolni akart, de az sem az Ő pályája....

Emlékeznek még az idei augusztus 20-i több naposra tervezett "giga-kormányrendezvényre", amit esőnapján, egy héttel később zanzásítva adtak elő?

Mészáros Lőrincnek is üzentek a diákok a csütörtöki élőláncon

Szabó Tímea fotózta le az egyik diákot és a transzparensét. 

A harag napja az oktatásban - Több mint tüntikézés, élőlánc és sztrájk

Úgy tűnik, a “nehéz kő” amit annak idején többek között a Tanítanék mozgalom gördített le a kormányzati meg nem értés hegyéről, a mai napon még gyorsabb fordulatszámon tapos az oktatásért felelős(?) minisztérium gazdáira.

Megszólalt a trágár beszédjéről elhíresült pécsi diáklány: "nem szeretném, ha ez a történet Pankotai Liliről szólna"

Ha kirúgnák, se bánná meg, hogy elmondta a véleményét.

Élőlánccal indult a nap - Folytatódnak a megmozdulások az oktatásért

Diákmozgalmak szerveztek élőláncot Budapestre csütörtökre.

Nagy Blanka tanmesét írt Pankotai Lilinek, akitől elhatárolódott saját gimnáziuma – Prüdéria és Korrupcius Maximus a főszereplők

Ő volt az a tüntető, aki négy éve Áder Jánost bajszos fasznak titulálta.

Elmész Te, ahova gondolom! - Ünnep utáni cseppet sem ünnepi gondolatok

Tegnap ünnep volt.

Karácsony: adják vissza az iskolákat az önkormányzatoknak!

Az ország mind a 3200 települése szívesen visszavenné az iskolákat, hogy azok a helyi közösséget szolgálják – jelentette ki a főpolgármester vasárnap, az 1956-os forradalom és szabadságharc emléknapján a tanárok melletti tömegtüntetésen Budapesten.