Az Európai Unió azt akarja elérni, hogy a magyar kormány ne szabályozza az energiaszolgáltatások árát, vagyis hogy rezsicsökkentés helyett megint emelkedhessenek az árak - mondta Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön a parlamentben napirend előtt.
"Mi azonban ezt visszautasítjuk, mi inkább arra a kétmillió magyar emberre hallgatunk, akik aláírták a rezsicsökkentés melletti petíciót, és ezért tovább csökkentjük a családok megélhetési költségeit az ősz során" - jelentette ki a kormányfő.
A Tavares-jelentésről szóló EP-vita szomorú tanulságának nevezte Orbán Viktor, hogy egyes magyar képviselők azokat erősítik, akik veszélybe akarják sodorni Magyarországot, és el akarják venni a magyar családok pénzét.
Nem demokráciaeljárás, hanem rezsieljárás zajlik
Rogán Antal szerint Magyarországgal szemben nem "demokráciaeljárás", hanem "rezsieljárás" zajlik és ennek része az EP által elfogadott Tavares-jelentés. A Fidesz frakcióvezetője napirend előtti felszólalására reagálva csütörtökön a parlamentben szégyenletesnek nevezte, hogy a baloldali magyar EP-képviselők tudva azt, hogy milyen gazdasági, üzleti és lobbiérdekek húzódnak meg a háttérben, mégis megszavazták a jelentést.
Szavai szerint példátlan, hogy a magyar baloldal rávette az EP baloldali többségét egy Magyarországot elítélő nyilatkozat elfogadására. Hangsúlyozta: ez a jelentés nem a magyar kormányról, hanem Magyarországról szól és Magyarországot akarja az EP "gyámság alá venni".
Egy kutyakomédia a hatalomról
A Jobbik elnök-frakcióvezetője szerint a Tavares-jelentés megszületése, vitája és megszavazása is egy kutyakomédia, ami ráadásul nem Magyarországról, hanem a hatalomról szól. Vona Gábor a miniszterelnök csütörtöki, napirend előtti parlamenti felszólalására reagálva bírálta a magyar baloldalt, amiért az szerinte kárörömmel fogadta a jelentés elfogadását.
Szerinte ugyanakkor Orbán Viktornak a földtörvényben kellett volna megvédenie Magyarországot és a magyar érdekeket, mert jelenleg Magyarország "totális gyarmatosítása zajlik".
Nem az országot támadták, hanem a kormányt
Az MSZP elnök-frakcióvezetője szerint nem az országot vagy a magyar embereket, hanem a kormányt bírálta az Európai Parlament a Tavares-jelentés elfogadásával.
Mesterházy Attila kijelentette: a miniszterelnöknek meg kellett volna köszönnie a magyar és az európai szocialisták munkáját, ugyanis annak hatására került ki az országgal szembeni szankciók megfogalmazása a jelentésből, mivel „Magyarországot az ön politikája miatt nem szabad büntetni”. Kijelentette: a rezsicsökkentés miatt senki nem támadta a kormány munkáját, kritikákat az alapvető jogot sérülése miatt fogalmaztak meg.
96 hozzászólásarrow_drop_down_circle
ebböl már nincs ki-ut , csal felcs-ut :):)!!!
ingyen utazàst neki, nem is kèrem a benzin àràt, csak menjen a fenèbe.
- Két ház.
Hát kábé ennyi értelme volt Orbán kijelentésének. Az EP demokráciát érintő aggályainak semmi köze nincs a rezsicsökkentéshez.
A ku..a anyjukat!!! Rezsicsökkentés!
beszámítható, jó lesz, ha elvonul végleg Gráczba és nem teszi tönkre ezt a magyar nemzetet.
Talán a parapszichológusát kéne megkérdeznie a Vezérnek.
Ott dolgozik a dohányiparban.
propeller.hu/itthon/2734910-trafik-zsenikkel-tuzon-vizen-at
Hazudnak, hazudnak, hazudnak !
Mármint Orbán és kormánya !
www.delmagyar.hu/szeged_hirek/fizetest_kurtitottak_a_kemenyseproknel_a_rezsicsokkentes_miatt_/2340394/
Tönkreteszik teljesen ezt az országot !
Hát ebben a kormányban már mindenkinek elment az esze vagy lehet, hogy kötelező minden reggel egy-két csíkot felszívni a parlamentben?
Remélem hogy senki sem fog felejteni velük kapcsolatban.
Vitya, ugye magatokra gondoltál, mikor ezt mondtad?
Az ellenzék képviselői szólítsák fel haladéktalanul hogy szolgáltasson bizonyítékot az általa elmondottakra és ha tud rá akkor azonnal rendeljék be az érintett országok nagyköveteit és kérjen magyarázatot ,mert akkor még is az van hogy nem a fidesz és orbán ássa alá magyarország nemzetközi tekintélyét hanem valóban külföldi érdekcsoportok akarják irányításuk alá vonni (gyarmatosítani )az országot .:-(((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((
A kormányintézkedéseket viszont komolyan veszik. Ha a parlament elítéli, sőt visszatámadja az EP-t, akkor arra meg lesz a megfelelő válasz is.
Mert biza gondolkodása valahogy nem illik a normális politikusok között.
tenni is tud még nem is keveset...
végig néztem a Tavares jelentést,egyetlen szóval sem beszéltek a rezsiről.
Arról,hogy a kormány a Horti korszakot hozza vissza annál inkább.
Nem tartják be az Unióban elvárt emberi jogok biztosítását,szólásszabadságot.
a bíróságok befolyásolását és Orbán zsarnokoskodását tartják legfontosabb problémának.
Orbán nem akar Uniós fizetést a Népének és Uniós szinthez közeli nyugdíjat az embereknek.
Nem Magyarországot ítélik el,csak a Magyar kormányt,ami egyenlő a Fidesszel.
A hírekben Orbán Szíjártó nem az igazat mondja amikor rezsi emelésre hivatkoznak.
Magyarország Népét,és az Európai képviselőket akik tisztábban látják a helyzetet, ennyire hűjének nézik.
Orbán ott ült és hallotta amiről szó volt,de nem értette meg miről beszélnek ,akkor Ő már agy halott.
A Mi tisztánlátásunkat az Ők homályosítása nem változtatja meg.
hogyan tudott Orbán, Lázár, a szóvivők, stb.. szintjére lealjasodni?
Egyébként az inteligens ember nem mindig gerinces!!!
Biztos, hogy fideszes ÁSZ elnököt akart a kétharmad?
Biztos, hogy Szájer feleségét akarta a bíróság teljhatalmú urának a kétharmad?
Biztos, hogy fideszes alkotmányt akart a kétharmad?
Biztos, hogy fideszes főügyészt akart a kétharmad?
Biztos, hogy fideszes OVB-t akart a kétharmad?
Biztos, hogy fideszes médiahatóságot és közmédiát akart a kétharmad?
Ezek egyikét sem erősítette meg népszavazással orbán, de arra hivatkozik, hogy ezek mögött a lakosság kétharmada áll.
Ez egy idióta, aki a hatalom megtartása érdekében még akár hadat is üzenne az uniónak.
Tényleg példátlan miniszterelnöke van az országnak!
Ilyen idióta szerintem még nem volt!!
Hol van az EU erre vonatkozó utasítása?
Érdekes mindenki a rezsibaromságon lovagol...ebből a táblázatból nagyon jól látszik, hogy elenyésző kis szarság a sok megszorításhoz képest...
Ki a nyugat? Ki a kelet?
A kelet, mi voltunk, s vagyunk!
Maradunk?
Új hozzászólás