Vona Gábor is előbújt az netadó-lárma finishére, és ahogy számítani lehetett rá, nem áll be egyik sorba sem, inkább megkezd egy újat: ő azt mondja, a tiltakozás mögött egyenesen az amerikai titkosszolgálatokat kell keresni.

A Barikád eheti számában szánt mélyen a Jobbik elnöke, írásából egy részletet pedig a Facebookján is közzétett.

Vona szerint Oroszország és az Egyesült Államok ukrajnai balhéja kezd begyűrűzni Magyarországra: az amerikai titkosszolgálat munkája egyre erőteljesebb és érzékelhetőbb a térségben, és szerinte már a Kágébéla-ügy is erre rímelt. "A civilnek látszó tüntetés mögött tehát minden bizonnyal ott van az amerikai titkosszolgálat, amely igyekszik az oroszokkal is kokettáló kormány pozícióit gyengíteni, de legalább megmutatni neki, hogy nem engedi a csapodárságot" – vezeti le a Jobbik elnöke, hogy miért kezdhették el hirtelen százezrek ellenezni a netadót.

Vonának szemet üt az is: "szinte beismerő erejű volt az a nyugati sajtótámogatás, amit a megmozdulás kapott, valamint az amerikai diplomata személyes jelenléte is önmagáért beszél. A tüntetések további menetét tehát eszerint kell értékelnünk" – írja a pártelnök, amit akkor tegyünk is meg:

– amerikai titkosszolgálat = nyugati sajtó,
– magyar ember magától nem állna ki az internetért.

66 hozzászólásarrow_drop_down_circle

hattorihanna
Hol a jó büdös picsában voltál eddig te kretén?Ennek is zárt osztályon a helye.
Elég szégyen az ha még igaz is lenne hogy amerika robbantotta ki a netadó elleni tüntetéseket.Hol volt ilyenkor a jobbik,mint a kisfiúk elbújtak anyuci szoknyája mögé.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
hattorihanna
Hol a jó büdös picsában voltál eddig te kretén?Ennek is zárt osztályon a helye.
Elég szégyen az ha még igaz is lenne hogy amerika robbantotta ki a netadó elleni tüntetéseket.Hol volt ilyenkor a jobbik,mint a kisfiúk elbújtak anyuci szoknyája mögé.
joopapa
Igaza van a Vonának az amcsi titkosszolgálat meg a marlakók:-))) És az internet adót is a CIA akarta bevezetni? Ez a legszánalmasabb amit az internet adóról olvastam, lekörözi még a fityeszeseket is, pedig azokat nehéz túlszárnyalni!!
F_Viktor
Vona, te világ majma! Arra nem gondolsz, hogy pártszimpátiától függetlenül kimegy az utcára 20-30 ezer ember egy olyan új adó kapcsán amit kb. 7 millió embert érint?

KGBéla buktája óta tudom, hogy nektek, mint orosz-barát hazaárulóknak van mitől félnetek, de nem kell minden bokorban NSA és CIA ügynököket látnod!
m.macskosz
@F_Viktor: @joopapa: @hattorihanna: Azt elfelejtette hozzátenni, hogy a rendőregyenruhákban meg moszadosok voltak.
tivoli
Hajlok rá, hogy elhiggyem. Ez az Amcsi Jófiú miért agitálna itt egyébként? Meg mit kerestek az amcsi és eu-s zászlók meg Putyin transzparensek a semleges, kizárólag csak a netadó ellen tüntetőknél?
silber13
@m.macskosz: És ferde volt a szemük, sárga a bőrük és rengeteg rizst zabáltak
Senara
Vona holnap megy a pénztárhoz , gondolom nem rubelbe veszi fel a suskát . Vagy majd kgb Béci elhozza neki .
1szomjas
Ha Vonáékat annyira érdekelné a ,,hétköznapi" emberek sorsa, mint mondják, akkor most is az első sorban kellett volna kiabálniuk a netadó ellen .@énnem értekhozzá: Besegítenek az USA elleni támadásba .
csip-csop
ha amerika szervezte az egèsszett akkor jòltettèk! van aki a magyar nèphez csatlakozik, de jobb lkenne ha segitenènek elzavarni a miszter pinkit.
Csizmás Kond
Szerintem is, együtt a zsidó titkosszolgálattal.
Jankó123
Eddig, nem tudta mit kell mondania, mert a Svájci bank páncéltermében nem volt a "nagy tanító" mobiljának térereje! Így, csak üzenetet tudott hagyni!
:-)
Nil
No ez is kezd belebolondulni a politikába.
A fiatalokat nem érdekli semmilyen titkosszolgálat, de az internet nagyon is és ők nem annyira birkák mint a szüleik, akik félnek ezért minden törvényt eltűrnek és nem mennek az utcára, nem sztrájkolnak, nem csinálnak semmit
dr. prédikátor
Te szerencsétlen kis takonyszájú nyikhaj!!!Eddig hol a picsába voltatok a bandáddal együtt??? Csak most mersz pofázni???De jobban tennéd ha te is kezeltetnéd magad ,mert az elmebaj hamar elhatalmasodik rajtad is mint a gazdádon!!!
Levendula
És még a Jobbik tartja magát harmadik erőnek? Ilyen beszólások után?
JAJMÁR
Engem nem érdekel, hogy ki szervezte ! Az érdekel, hogy a résztvevőket senki sem buszoztatta, nem hívtak be külföldről tömeget, mindenki önként ment, és jó buli volt. Még, még, még ... :)
csip-csop
@Nil: elèg szomoru, hogy a fiatalokat csak az internet èrdekli, pedig èrdekelhetnèk a belpolitikàt is nem csak a mi èrdekunk, de az ovèkè is, sot! inkàbb az o jovojuket! a miènket màr mi elèrtuk!
DogAdventures
Ne járkálj fel-alá azt hajtogatva.( ...)A világ nem tartozik neked semmivel, hiszen a világ volt itt előbb.
hetöndöe
Vona Kartárs,kezet foghatsz a felcsúti vadparaszttal,oszt elvonuhattok Grazba,a többi marha meg követhet benneteket,aki ezt az ócska dumát beveszi.
pbalage
Az utóbbi időszakban behúzódtak a lakásba a büdös pannák, ezt meg tuti hogy a Vona szervezte, én AXE deoval irtom őket és el kell mondjam, hogy hatásos.
mekkelek
@tivoli: Az amcsi ürge itt volt a birkameneteken is, akkor azokat is a CIA szervezte?
A tütetés meg több volt mint a netadóelleni tiltakozás, az ott lévô emberek azt is kifejezték hogy a világ melyik részéhez kívánnak tartozni. De nyugi, lesz birkamenet is ha a vezír megrendeli, oda ti is olyan zászlókat visztek amilyeneket akartok.
simmering73
Na látom ezen a hülyén is kitört az ebola.
Dr. Felipe
Az persze vona testvér el sem tudja képzelni hogy vicctor ellen is lehet tüntetni. Mert hát kijafasz az a vicctor hogy ellene nem lehet tüntetni. Bizony hogy lehet.
Ha az embereknek nincs okuk tüntetni akkor ha a CIA lepetézik, akkor sem tud tüntetést szervezni. Ahogy bencsik elvtárs sem tudott békemenetet szervezni még pénzért sem mert nem talált elég idiótát.

Persze továbbra is ébernek kell lenni mert vicctor nem tett le ördögi tervéről továbbra sem, csak kicsit pávatáncol de újra megpróbálja letolni az emberek torkán ezt az új adót.
pbalage
Kolompár Tompikát most Jennifer helyébe kell képzelni...
www.youtube.com/watch?v=wn9VM9yxG78
:)
F_Viktor
@tivoli: Írod:
"ki az a ti?"

@mekkelek: megemlítette a birkákat :-))
coni
A tüntetésnek nem az a jelentősége, hogy visszavonták az internetadót, mert nem vonták vissza. Az ötszörösét fogják kivetni, hogy az "eltűnt" ÁFA-t pótolják.
A jelentősége az, hogy össze tudnak fogni az emberek pártszínezettől függetlenül ha jó ügyről van szó. A fiatalok betemették a lövészárkot.
mekkelek
@tivoli: A birkák, ahogy F_Viktor számára egybôl egyértelmû volt.
miazavalami
@tivoli: @F_Viktor: @F_Viktor: Na most már mondjátok meg ki az a ti! :-)
palika
Én mint Jobbikosnak valló embernek, persze sejtéseim voltak, rá kellett eszmélnem, hogy Vona Gábort is megvette kilóra a viktátor!!! Az én verzióm szerint, ha teljesen eltudják tüntetni a baloldali politikusokat, akkor előre lép Vona és kéri a kormányban való szerepét!! Mondjuk kap egy miniszterséget és zsebbe is van az egész!!!
tivoli
@mekkelek: ma, 00:08
A "ti", azok a birkák?
És kik azok a "mi"?
tivoli
@miazavalami: ma, 00:19
Ha meg tudom, megmondom. :-))
human
Vona, bár meg se szólaltál volna. Vagy Putyin csak akkor ad pénzt, ha sikerül ilyen hülyeségeket kitalálnod?
F_Viktor
@palika: Írod:
"Én mint Jobbikosnak valló embernek, persze sejtéseim voltak, rá kellett eszmélnem, hogy Vona Gábort is megvette kilóra a viktátor!!! "

Sajnos nem csak a Viktátor vette meg Vonát és pártját, akit személyesen "Orbán hozott létre".

Van egy ásotthalmi nagyon jó barátom, aki több, mint egy éve közeli, napi kapcsolatban áll az ottani Jobbikos polgármesterrel, Toroczkaival, sok mindent tudnék beszélni a Jobbikról, a .****.. és ******, de nem tehetem meg...
aremy
vonna ugye nem a KGB súgott neked te nagyon nemzeti.
magyarbakancs
Megnézem a parlamentben ülő jobbikosokat ránézésre kemény 10 éveket adnák a fizimiskájuk alapján.
tivoli
A többinek meg kötelet, oszt felgyújtani az egészet.
Desischado
Újabb bizonyíték rá, hogy a jobbikosok sem külömbek. ez a vona is jobban tenné, ha rohanna a gazdája csizmáját nyalni. Ekkora hülyeséget! Jót nevettem rajta. Amerikát a kitiltási ügy jobban érdekli, mint a netadó! Agyalágyult! Ennek is megérett egy kezelés Grazba! Vajon a zsírmore agybaja fertőző lehet?
Bercifiu
Vona becsókolt vityának. Hát ekkora pálfordulást. Gabikám irány a duránda, ott tarsál beszédet a haverjaidnak.
nezelodo
Ne álltassuk magunkat, azért nem vagyunk annyira fontosak a jenkiknek, hogy az elnökük személyesen, Kukorica Jancsiként akarná földúlni a zsiványok tanyáját.
sentinel216
"– magyar ember magától nem állna ki az internetért."

A jobbikkosok agyában a "magyar ember" lóhúson él, hátrafelé nyilazva közlekedik az autópályán és internet helyett turulmadarakkal küldi a rovásírásos SMS - eket.
keresztapa
Vona egyértelműsítette, csak ez az egyel több, megjelent bulizó, nem reagált rá. Vona viszont nem hajlandó szájbarágásra vetemedni. Mivel értelmet nem tud adni a bulizni vágyóknak. Ezért érvényesült a nem tudom miért, de jó bulizni szegényes gondolat!
keresztapa
@sentinel216: De jó neked, hogy ilyeneket is tudsz! Biztos törzsgyökeres Jobbikos vagy? Avagy kitiltás alatt állsz? Vagy nem nyertél felvételt a jobbikba?
Avagy nincs turulmadarad? Avagy("Nem") ismered a rovásírást, és nem tudsz SMS -ezni mert a klaviatúrán nincs rovásjel!
sentinel216
@keresztapa: Az idézőjelben bekopizott szöveg:
"– magyar ember magától nem állna ki az internetért."
Vona kisvezér magvas gondolatainak idézése.
Az alatta lévő megállapítás, irónia, gúny!
Szimba
Foglalkozzál vazze ezzel:"A kizárólag Oroszország által elismert donyecki és luganszki szakadár „népköztársaságokban” tartott vasárnapi "választáson" megfigyelőként vett részt Gyöngyösi Márton és Szaniszló Adrienn jobbikos politikus. Az Index úgy tudja, hogy emiatt mindkettőjük persona non grata, azaz nem kívánt személy lett Ukrajnában. Magyarul: kitiltják őket az országból, ahová ezentúl nem utazhatnak be." Aztán még ott van kovács bélátok is. És gyere le a szerről, akkor nem fogsz ilyen hülységeket beszélni. Talán.
mariaberta
Ha ezt a titkosszolgálat tervezte, méghozzá amerikai, akkor ő honnan tudja? Megsúgták neki???
keresztapa
@sentinel216: Köszi az idézet rendbe! valahogy a gúny a második mondat idézeténél a "Magyar ember"- nél nem jött le a gúny, csak sértő szándék. De helyre tetted gondolkozásom, így már rendbe van. Köszi!
Knapp75
@mariaberta: Kizárásos alapon! Ha az oroszok szervezték volna, akkor arról ő is előre tud. :)

A titkosszolgálatok élete nyitott könyv...
A legfőbb bizonyíték ellenük, hogy az amerikai ügyvivő is ott volt a tüntetésen. Lebuktak, ennyi.
Esélyük sincs konspirálni, mert a csavaros eszű magyar jobboldal egyből kiszúrja!
hopihe01
Vona te ennyire hulye vagy, netán lefizettek a Fityeszesek?? Eddig bíztam a Jobbikban...
silber13
Igazad van Gábor! Az a piszkos CIA mán megint kavar és megint ellenönk! Hát Gébor, nem az elsü eset ez már!
Bevallom, nekem már rohadtul gyanús volt az akkori CIA tevékenysége Muhinál, hiszen - mint évek múltán kiderült - a CIA fizette le az áruló balos hitvallású jobbágyokat, akik aztán megmutatták a kutyafejűeknek a Sajón átvezető gázlókat, de a CIA volt az is , aki fizetett embvereivel elterjesztette Szapolyai táborában, hogy a mohácsi csata Szulejmán késlekedése miatt elmarad!:-))
keresztapa
@silber13: Elképzelésed lehet, a CIA szervezet működéséről, de arról, hogy a ténykedésének tartalmi okát felfogd sejtelmed sem lehet! Országos vezetőket buktathatnak. Országos vezetőké emelhetnek, saját szervezetüknek emberét! Mindezt az emberek tudata nélkül, azok befolyásolásával, lefizetésével, kényszerítésével.
silber13
@keresztapa: És? Mi a probléma? Ez a véleményem. Mellesleg ha nekem sejtelmem sincs a CIA viselt dolgairól, akkor nem hinném hogy Vonánank olyan rengeteg tudás lenne a fejecskéjében, ami e témát illeti. Ez szerintem Vonának egy ostoba sipákolása, jelzendő, hogy ő is a színen van és hallatja a hangját!
nyanya001
Állítólag Vona is ellenzi az internetadót,
közben meg ilyen hülye összeesküvés elméletet gyárt ?
human
@keresztapa: Mert te rendkívül ismered a CIA szervezet működését és pontosan tudod, hogy mikor és hol avatkoztak be belpolitikai történésekbe. Ha nagyon beleélitek magatokat egy idő után a hűtőben is ügynököket fogtok keresni, ha megsavanyodik a tej, mert arról is ők tehetnek. Pedig csak egyszerű biokémiai folyamatról van szó.
Törölt felhasználó
A jó öreg háttérhatalmak megint:) Én csak azt nem értem a nagy nemzeti jobboldalon, hogy értem rohadék amcsik, rohadék eu, de nem az lenne a jobboldali nemzeti érdek, hogy senkitől ne függjön Magyarország, tehát az oroszoktól se:) Nem tudom hány fideszes, jobbikos volt már oroszországban és tudja, hogy miről beszél...:)
Molyogva nézem jobbikos ismerőseimet, akik alőadják a kommunistázást és amcsi háttérhatalmazást, miközben szegény oroszokról beszélnek és hogy nekünk milyen jóba kéne lennünk velük. Én négyszer voltam Oroszországban zenei pályafutásom során(nem KGB kiképzésen:) Imádom az oroszokat, de rendszer szinten fogalmuk nincs az embereknek itt, hogy ott mi az élet és mi kell ahhoz, hogy valaki "érvényesüljön".

Szóval nem az lenne a cél hogy senkitől ne függjünk, hihetetlen, hogy ezt az oroszbarát szart beszopják a jobboldaliak. NEM SENKI, Magyarország legyen a magyaroké és az a fideszes/jobbikos, aki ezekkel a szavakkal vitatkozik az gondolkozzon el azon, hogy ő a komcsi, de hogy nem jobboldali az biztos...
tivoli
@silber13: ma, 07:16
Ezzel talán nem kellene viccelni.
A CIA sok mindenre képes. :-((
tivoli
@keresztapa: ma, 09:29
Szerencsések azok az emberek, akik azt hiszik, hogy amiről nem tudnak az nem is létezik.
" Boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyek országa"
silber13
@tivoli: Kéretik máskor jobban figyelnl, mert én Vonának, pontosabban az itt megiamert süket véleményének szántam a fricskát nem pőedig a CIA-nek.
tivoli
@silber13: Bocsi, de apropónak jó volt. :-))
alterego56
A 2006-os puccs kísérletet meg egyenesen a "Geheime Staatpolitzei".
KERKA
Jobban tenné Vona, ha a saját embereivel foglalkozna. Lassan már az egész jobboldal úgy néz ki , mint egy génmanipulált kísérleti embercsoport.
Bercifiu
Ezt biztos Mókus dugta a füledbe, ettől sokkal komolyabb embernek képzeltelek, de hiába, kutyából nem lesz szalonna.
human
@tivoli: Tudjuk, hogy létezik titkos szolgálat. Tudjuk, hogy képesek kormányokat megbuktatni. De ahol egyértelműen nincs CIA vagy KGB akció nem kellene oda képzelni, mert akkor könnyen Pataki Atilla sorsára jut az ember. Azaz a bolond számára is bolondnak tűnnek a normálisak.
KERKA
@Levendula: október 31, nem harmadik, hanem második erőnek tartja magát a jobbik:))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.