Az egyik legjobb írás a pénteken kitört médiaháborúról és a Fidesz belső válságról. A Nyugati Fény blog szerint egy bosszúszomjas milliárdos áll szemben egy gátlástalan despotával, és a dicstelen uralomnak dicstelen lesz a bukása is.

Mindazok, akik eddig túl erősnek érezték a FIDESZ = MAFFIA párhuzamot, tegnap vaskos ízelítőt kaptak belőle, hogyan is működik a hazánkat foglyul ejtő bűnszervezet. Amelyik prédának tekinti az egész országot és csatatérnek használja az egymás közötti leszámolásokhoz.

Hogy mit jelent az illiberális demokrácia, ahol az ország harmadik legbefolyásosabb embere, aki 30 éven át volt a miniszterelnök legfőbb szövetségese, teljesen elképzelhetően tartja, hogy megölik: lelövik vagy elüti egy autó.

A szürreális február hatodika fordulópont volt, ami után semmi nem lehet olyan a magyar belpolitikában, mint annak előtte volt. Tegnap végleg leszakadt a demokrácia függönye és a reflektorok fénye megvilágította a háttérben machináló szereplőket. Lehet, hogy Orbán Viktor tegnap veszítette el a 2018-as választásokat.

A teljes írás a Nyugati Fény blogon >>>

107 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Dr. Felipe
Remélhetőleg nem kell 2018 ig várnunk.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Dr. Felipe
Remélhetőleg nem kell 2018 ig várnunk.
lópicigáspár
A hozzászólások magukért beszélnek az ország jelen állapotáról, hihetetlen megosztottságáról! :-(
kkalman
Nem látható még a végkifejlet, de Simicska támogatása nélkül a Fidesz egy jelentéktelen pártocska lenne a többi ganajtúró párt között.
Lehet, hogy az lesz belőle, ami valójában lenne?
Linna
Szerintem nem konkrétan most. Ez már megtörtént. Ha valami csoda folytán mégis győznének 18-ban, akkor viszont meg is érdemeljük, és jobb, ha elássuk magunkat!
verőce21
Pitiáner ügy ez. Sokkal jelentősebb ellentéteket is megoldott már OV.
szaboria1
@verőce21: Akiket most vett maga mellé O V. azokat tízóraira megeszi S L. Most jött el a régi Salamoni humor: ha én egyszer kinyitom a számat ha...elkezdek beszélni.
Vizual
@verőce21: Pitiáner ügy ? Hát ahhoz képet, hogy két olyan emberről van szó akik lebontották a demokráciát, Elosztották Magyarországot, lenyúlták a közpénzeket és az Eu-s pénzeket. Hát igen. A békemenet szempontjából némi torzsalkodás látszik fennforogni. De legközelebb gyalog kell menned a a Békemenetes vonszolgatásra. ÉÁs nem lesz vonulási pénz.
Téged vitrinbe fogunk tenni. És mi lesz a szöveg alatta ? ...hát igen. Az !
bretagne
Mosr kezd bakizni Orbán. Zavarodottságában hozza egyik rossz döntését a másik után. Nem számított arra, hogy S.L. fellázzad.
Vizual
@bretagne: Orbán eddig is bizonyította, hogy nem ért ahhoz amit csinál. De ugye a stábjában kellene lenni azoknak a szakembereknek akik értenek egy-egy témához. Nála is vannak ilyen szakemberek, viz-gáz szerelő, meg hasonlók, szakmájuk szégyenei.
Simicskával az a baj, hogy értett hozzá amit csinált. Csak a tudatlannál rosszabb aki hülye is mellé. Elhisz mindent. Vagy akarja hinni. Miért ? Hát pénzért. Orbán stábja javarészt a Köztársaság második sora volt vagy az sem. Ezért is utálják.
Juhász István
Sztálin, ano megmondta, és eszerint is cselekedett : AZ ELLENSÉG A MI SORAINKBAN LAPUL...és mindenkit kinyirt, még a saját orvosát is... a honi reinkarnációja nem gondolt erre , azt hitte, mindenki örökké nyalógépként fog viselkedni. Csakhogy, mihelyyt kiveszik alóluk az ARANYVÉCÉT, AZONNAL megvilágosodnak. Ez a velejéig BUTA ember, erre nem gondolt. Összekapott a hircsatornáival, a legfőbb SL nevú -- eddig pártfogolt -- első emberével, mire is számitott??? Innentől nemcsak hogy megáll a NYALÁS, hanem visszalő a puska... He... he... he...vitya, ennyi eszed volt, van, és lesz??? Most olyant tettél, mint amikor a családfő sorban lekurvázza nyilvánosan, az egyébként tényleg kurva lányait...Hajrá MAGYARORSZÁG, JOBBAN ÉLÜNK, DÜBÜRÖG A GAZDASÁG, DOBOGÓSOK VAGYUNK...
anyuci
Mondom már egy ideje, hogy egymást fogják kinyírni . Megkezdődött !!! A fagyi egyre többször visszanyal ! Nekünk persze nem jobb ettől.
Csizmás Kond
@lópicigáspár: Hihetetlen megosztottság ?...te melyik mellett állsz ki, de úgy hogy az ne csak holnapig tartson ?
Toby
@verőce21: "Sokkal jelentősebb ellentéteket is megoldott már OV. "

Akkor lássuk azokat a "sokkal jelentősebb ellentéteket" melyeket "megoldott" a fősperma !

Érkezhetnek...
lampa laz
...és a nép hallgat, semmi tüntetés, semmi tiltakozás. Most látszik, hogy az ellenzék egy nagy nulla, hogy nem képes kihasználni ezt a soha vissza nem térő alkalmat.
human
Szerintem Orbán megtalálja a módját, hogy kifizesse Simicska hallgatását. Nem megy el a végsőkig a háborúban, mert az hatalmas népszerűségvesztéssel járna, ami Orbánnak olyan, mint az éltető levegő. És a lopás megy majd szépen csendben tovább és Simicska is rájön, hogy mégis fincsi ez a demokrácia.
eszegfu
@human: Nagyon szeretném, ha nem az Általad felvázolt lenne a végleges megoldás.
Cicamama55
@kkalman:Megtörtént az utánpótlás nevelés, nem hiába nagy foci szakértő Orbán Viktor. Kinevelődött menet közben az új Simicska, aki Mészáros Lőrinc néven fut tovább.
human
@eszegfu: Még az is elképzelhető, hogy Simon Gábor is megússza az elszámoltatást. Én legalábbis üzennék a fideszfiúknak. Na srácok, most hogy a nép is látja a pártfinanszírozás valódi arcát van még kedvetek velem cicózni?
human
És ne feledjük el, hogy a NAV szerepe a pártfinanszírozásban is egyre tisztább a belháborúnak hála. Egyre inkább elképzelhető, hogy a NAV fideszes pártalapítványok feltöltésére használta adóhatósági hatalmát. Ez már nem magas labda az ellenzéknek, hanem annál sokkal több.
eszegfu
@human: Ennek a történetnek a forgatókönyvébe sok minden belefér... pedig milyen egyszerü lenne, ha egyszer végre minden fehér és fekete lenne! De ez nem adatik meg nekünk. Ha Simon Gábort nem "meszelik el", mert nincs bizonyiték, azt még el tudom fogadni. De hogy nem számoltatják el a rengeteg pénz eredetéről, azt már nem. Ez esetben azt gondolnám, hogy szinte "fogoly-cserét" csinálnak.
Hol a rákban van most is az ellenzék?!
micfild
@human: Szerintem is.. sőt.. én biztos vagyok benne, hogy ez lesz,
és ennek a töketlen ellenzék is az oka... hogy nem csinál semmit, nem lép semmit.
minden csoda 3 napig tart.. ez sem fog tovább tartani
human
@eszegfu: Az ellenzéktől én azt a fellépést várnám el minimum amit Juhász Péter tesz a kedvezményes ingatlaneladásokkal.
Simon esetében én is fogolycserére számítok. Végre kiderült, hogy Orbán kormányzásai alatt közpénzeket juttatott Simicskának, hogy abból a pártkasszát hizlalják. (Ezt eddig is tudtuk, de ennyire hiteles forrás még nem erősítette meg.) Ha pedig Simont elítélik hasonlóért, akkor Orbán és Simicska hogy is úszhatná meg? Tudom, Polt Péter majd elnéző lesz.
Simicskáról nem tudom elképzelni, hogy hirtelen előtörne belőle a becsület és mindent mocskos ügyletről beszámolna. Saját magát küldené börtönbe ezzel.
eszegfu
@human: Egyetértünk... de azért titkon remélem -- bár elképzelni én sem tudom -- Simicskából "előtör" a becsület. Azért gondolom igy, mert amikor az ember fiatal, akkor tele van energiával, mindent szeretne megszerezni magának és meg is szerzi esetleg bármi áron is. Viszont, ahogy öregszik a legtöbbünknek kicsit megváltozik a szemléletünk ugyanazokról a dolgokról, más lesz esetleg az értékrendünk. Szeretne már a hátralévő idejében nyugodtan, "háboru" nélkül élni, esetleg most még képes egy utolsó ütközetre. Hátha igy lesz... optimistaként gondolom ez is egy lehetőség.
simmering73
Ezt az egy nyamvadt macskát vetették be a pártirodáról, hogy védje a védhetetlent? Hol vannak a nagyágyúk? Például a mi sztálinorgonánk Kabir Bedi, a dzsollidzsóker?
micfild
@simmering73: most ez nekem szólt? - mert akkor szólits meg!
mert akkor nagyon nagyon mellément. sose voltam fideszes... Sőt!
Csupán én baromira elkeseritőnek látom a helyzetet. Azt gondolom, hogy a fideSS bármit megtehet! bármit! akkor is hatalmon marad.
egyrészt.. a töketlen ellenzék tartja orbánt hatalom... gyakorlatilag semmit sem csinálnak.
másrészt... a fidess beletette magát mindenhová.. olyan mint az áttétes rák. nincs előle menekvés. mindent felemészt...szerintem inkább hagyják veszni az országot, hagyják bedőlni a forintot, hagyják, hogy államcsőd legyen... bármit hagynak de a hatalmat nem fogják kiadni a kezükből.
és az a legelkeseritöbb, hogy nincs helyettük senki, mert ez a töketlen ellenzék semmire sem jó. Ez miatt vagyok hol dühös, hol szomorú.
és mindig egy kicsit továbbgondolom a dolgokat... ilyenformán..
- Mit akarnak ezzel elérni? mi lehet a háttérben igazából?? -
simmering73
@micfild: Kedves Micfild. Isten őrizzen. Bocsánat, hogy nem fogalmaztam pontosabban. A csizmásra utaltam. Kapsz is tőlem gyorsan egy lájkot.
micfild
@simmering73: akkor bocs... :-) hát.. nekem is macsek az avatarom... sőt a micfild nick is egy komoly macsekra utal.. arra aki szerepel a képen. .:-)
Csizmásat meg nem láttam. lehet elkerülte a figyelmem.
simmering73
@micfild: Bájos cica. Nekem is van egy tünemény cicám.
coyote3
Én azért nagyon nem örömködnék. A nagy nemzeti hazug örök túlélő. Nézzük csak meg hány vesztett választást élt túl. Nincs a történelemben még egy ilyen túlélő. Nem válogat az eszközökben, a lényeg a túlélése, a hatalomban maradása. Egyen csodálkozok nagyon. Kevesen veszik észre, hogy sínmacska gyakorlatilag kimondta azt, amit mindenki -legalábbis a józanabbja- eddig is látott. Nevezetesen Ez egy diktatúra, ahol egy orbán leül egy simicskával és megbeszélik az ország jövőbeni sorsát. na ez az igazi maffia állam. és ennek a "konfliktusnak ez az igazi mondandója. Egyébként észrevett valaki valami változást a "rémhírtv" hangnemében? :))))))
Csizmás Kond
@lópicigáspár: Hát ez az látod. Abban a nagy tévedésben vagyunk mint amikor a frankhiteleket felvettük...nem az számított, hogy késöbb mi lesz hanem akkor mit jelent. Most is úgy van nem azt kell sürgetni, hogy levele, mert ha pillanatnyilag nincs aki odaállíts akkor még ilyen sem lesz. Azért van ez a sok mindenrevállalkozó önkelöltkormány meg kormányfő mert ők is tudják, hogy az ilyen buta embereknek csak a pillanatnyi szép hazugság számit és hogy holnap mi lesz az már senkit nem érdekel, ezért csakis ők nyerhetnek ha sikerül behazudozni magukat a polcra.
Szeintem előbb valami formában olyan embereket kéne keresni és meggyőzni, akik nem háttérsegítséggel bizonyitottak, nem más szekerét tolva haladtak és főleg megbíható karakterrel rendelkeznek.
lópicigáspár
@Csizmás Kond: Egyet mondj a mostani politikai elitből, hogy szerinted ki a megbízható karakter? A jött-ment csak a megosztásra szolgáló kis pártokat nyugodtan hanyagolhatjuk, mert ők nyilvánvalóan nem akarnak és persze nem is tudnak kormányozni. A jelenlegi vezető nálam az 1-10-ig skálán mínusz 100-on áll, úgyhogy nehéz döntés! Ha megdobálnak érte, ha nem, nálam két ember neve jöhet csak számításba: Bajnai, Gyurcsány! És most lehet fújogni! :-)
Csizmás Kond
@lópicigáspár: Na épp ez az a pont ahol nem dönteni, választani kell hanem keresni vagy várni amíg valakit találnak...mert van csak az épp azért ismeretlen mert nem árulja önmagát.
A jelöltjeid már kipróbált gazfickók. Bizonyították, hogy számukra a hatalom a fontos és az ők előrelátott tervük, az ország sorsa meg csak azért érdekli mert hanem nem sikerül az övéké.
Az akit megválasztanak nem programmal kéne jönnie hanem elvállaljon egy olyan megvalósítási tervet amit komoly szakembergárda tervezett meg amit nyilvánosan megvitatva a többség elfogad. Szerintem egy ilyen példa lenne ha mongyuk kidolgoznának egy olyan programot ami magyarország gazdasága ipara helyreállítását valósítsa meg nem az idegen beruházások jövőmenő kényekedvére vagyunk utalva.
A mezőgazdaságban csak azokat támogatni akik a hazai piacra vegyszer és génmanipuláltmentes terméket állítanak elő. ...
EGO
Mé' meg akarta nyerni? Ki mondta?! Ő?
tivoli
Szvsz, most - még 17-e előtt - kell eldönteniük, hogy liberális vagy illiberális irányba óhajt-e a fordulni a gazdaságpolitika.
Aki Én
Simicska Lajos: ,,Elkötelezett demokrata vagyok." Akkor lássuk.
Abban igazat adok kondomos cicának, hogy előbb kellene valami normális ember, viszont esélyt nem látok arra, hogy amíg ez a betegagyú hatalmon van, addig normális ember odaáll. Csak tessék megnézni egyenként az orbánista pofákat. Hát egytől egyig hányinger. Viszont a helyzet kezd egyre reménytelenebbé válni. Az is késő lenne, ha tegnap eltakarodott volna. Na meg aztán az sem véletlen, hogy évtizedek óta szorongatják a tökünket egytől egyig idióta, szakbarbár, politikusnak mondott bűnözők. Ostoba népség vagyunk, érthetetlenül nagy pofával és egoval, de a fél világ rajtunk röhög, hogy ezt eltűrjük évtizedek óta. Egyre mélyebbre süllyedünk, mert akinek esze van, az elmegy ebből az országból. Ráadásul ez a 25-45 közötti, legaktívabb korosztály. És nem csak a lakatos szakmunkások mennek ki hegeszteni, hanem diplomások, orvosok, mérnökök. Hát minek kell még itt történni, hogy a sok ostoba hívő ne csókolgasson hazug politikus seggeket? Ha valaki eddig nem sokallt be és még mindig imádja ezeket, akkor ez a Simicska ügy sem lesz vízválasztó.
Aki Én
@Aki Én: ...és még valami. Meg kell nézni fideszes oldalon, hogy nyilatkoznak Simicskáról. Amikor ugyan ezeket kérdezted arról, mit szólnak a 2013-ban NAPI több mint EGYMILLIÁRD forint közpénzhez, akkor az tök rendben volt szerintük, mert korrekt, becsületes, sokakat foglakoztató magyar üzletemberhez mennek a magyar forintok. Ugyan így vélekednek a szerencse fiáról, Mészárosról. Na ezeknek magyarázd el a korrupciót. Az ilyeneknek bármit mondhat orbán. Talán pont itt olvastam egyszer, hogy ezeket az sem zavarná, ha orbán embercsecsemőt reggelizne.
panellproli
Aki olvasta Frej Tamás 2013-ban megjelent könyvét a 2015-öt akkor nem csodálkozik a történéseken,csak azon hogy hogyan tudta ennyire előre hogy mi fog történni?/ a megbugázott választás, a huszonegynehány százaléknyi szavazóval megnyert kétharmad,stb/Remélem amit a végkifejletben vizionál az is megtörténik.
palika
Ha addig kihúzza, kurva világ jön a nemfidesz vállalkozásokra!
ilos
És mégis hogy lehet "eltávolítani" egy demokráciában egy megválasztott miniszterelnököt? Vagy mégse ragaszkodtok a nagy demokráciához? Netán forradalmat vizionálsz? Csak nem amerikai segédlettel? Ugye nem akartok polgárháborút, mert azért mi is vagyunk egy páran!
miazavalami
@Csizmás Kond: Cirmi! Ilyen szépeket ígért orbán is. Sőt még mi mindent...
Csizmás Kond
@miazavalami: igért vagy vélted hogy igért ?
miazavalami
@Csizmás Kond: Én nem véltem semmit, mert tudtam hogy hazudnak. csak az a sok sok szerencsétlen vélt akit bepalizott, és rászavaztak.
Csizmás Kond
@miazavalami: ...pl mit hazudott amiért nem rá szavaztál ?
miazavalami
@Csizmás Kond: Egymillió munkahely. Monnyuk ez bejött csak nem hazánkban.
Csizmás Kond
@miazavalami: :) na látod emlékszel valamire, rémlik hogy mondott ilyent de nem tudod pontosan mi is az...vagyis véled, hogy igért...olvasd el a kampányprogramjukat ott pontosan leírja.
miazavalami
@Csizmás Kond: Nem rémlik. Tudom. Olvassa a nyavaja! Hülyeségekkel minek terheljem magam...
De monnyuk volt a devizások megsegítéséről is szó...
Nil
ov-t és az egész csapatot vagy elzavarjuk minél előbb, vagy nem lesznek választások kiírva mert a hatalmat mindenáron meg akarják tartani és a nép már eddig is megbukott a teszteken - képtelenek összefogni és bármilyen törvény megszavazását birka módra elfogadják
Csizmás Kond
@miazavalami: Hazugsággal nem lehet igazságot kivívni.
miazavalami
@Csizmás Kond: Mondom hogy beteg vagy...:-)
Csizmás Kond
@miazavalami: Már meggyógyultam csak néha köhögök...:)
miazavalami
@Csizmás Kond: jajj! Bocs. nem akartam tetszikelni...:-)
Azér gondoltam hogy beteg vagy mer' mán néha van valami értelme a mondókádnak...
Sziszifusz
@Csizmás Kond: O.V. egyszer kijelentette külföldi diplomaták előtt, hogy: ne arra figyeljenek amit mond, hanem arra amit csinál.
A választási kampányban ködösített, kevés konkrét dolgot ígért és azt sem tartotta be.
A kormányzás eddig eltelt évei alatt pedig sok olyan intézkedést foganatosított amiről szó sem volt a választási kampányokban. Például: nyugdíjpénztári megtakarítások elvétele, szerzett jogosultságok elvétele, több tucat különadó bevezetése, ... és még sok-sok szemét dolog.
Azért drukkolok, hogy "bűnbánó" bűntársa (i) előbb utóbb kiteregetik a szennyest, és lehetetlenné teszik o.v. további politikai karrierjét. Mert ez az ember a magyarokkal eddig semmi jót nem tett, kivéve a hozzá közel állókat.
Csizmás Kond
@miazavalami: ...ennek sem sok...mármintaz értelme...:)
panellproli
@Horizont: Azt ,hogy a háttérben levő oligarchák mikor már terhes számukra is, le akarják mondatni, de erre természetesen nem hajlandó, hát megrendeznek egy merényletet ellene.
Cicamama55
@simmering73: Hogy jön Ön ahhoz, hogy a cicákat, macskákat szájára veszi? :)) Minimum hiénák...
nyanya001
@Horizont: Belülről fog szétesni de akkor sokkal nagyobbat fog zuhanni
mint a jelenlegi baloldali ellenzék !
Én meg bízok benne, hogy nincs messze ez az idő !
lajospapa
Öregapám azt mondta, hogy előbb utóbb a legerősebb legényt is elverik a kocsmában. Mert kerül egy erősebb. A zsebkendőm nem keresem egyikért sem.
zoró
Ez a tróger nem erős, mert akkor nem kéne a terror el hárító csapat,,Mivel Orbán a terror A saját védelmére kell,,De csinált 1 Börtön államot , éhező embereket (családokat ) Gyereket elveszi a szűlőktől !
Aki Én
@Vizual: Ezt valóban naponta bizonyítja. Ahogy igazi okos emberek jó szakemberekkel veszik körül magukat, úgy orbán tehetségtelen, előélet nélküli (mármint szakmailag) hülye gyerekekkel veszi körbe magát. Ha idióták veszik körül, akkor ő okosabbnak látszik. Csak ilyen emberekkel tud előre jutni, mert ezeket a szervilis kontárokat könnyedén megvezeti és lefizeti. Lásd például a Rogán-ügy feletti szemhunyása, de millió példa van. De hát már ő maga is alaptalanul van ott ahol. Semmi nem igazolta, hogy értene bármihez is a tömeg hipnotizálásán kívül. Az élet ezt igazolta is. Nincs egy komoly szakember a kormányban. Szakmai tapasztalat és gyakorlat nélküli jogászok -vagy még azok sem- vezetik az országot. Had ne mondjam a közhelyet, de 27% akarta őt, ami mára megcsappant. Kevesebb szavazattal lett most 2/3, mint amennyivel 2006-ban elbukta a választást. Ugyan ez a helyzet a Tarlósnál. Kevesebb szavazatot kapott most 4 év munka után, mint 4 éve a bizalomra. Ezt kommunikálják sikernek. Hát nem az. Ezt pontosan tudják ők is, mert különben szükségtelen lett volna magukra írni a választási törvényt és elcsalni a választásokat.
spu00
Nem most vesztette el, most fogja megnyerni, mert Simicska elment szánkózni, de csak azért, hogy átgondolja a minimális veszteséggel történő visszatérés lehetőségét. O.V-t nem tudja bemártani, ennél O.V okosabb volt és van, s az emberek O.V választják, nem a Fideszt, ezt jó volna már tudomásul venni, s az eddigi eredmények az Ő közre működésével jöttek létre, s ezt az emberek tudják, s a 2/3-al értékelték, s fogják is. Gondoljanak bele, mit veszíthetne Simicska? mindent.
human
@coyote3: 10:00-ra. Orbán a politikai túlélését csak azoknak a milliárdoknak köszönheti, amit Simicska összelopott a közvagyonból. Abból a pénzből sztároltatta magát, hogy megtartsa szavazótáborát.
verőce21
@Toby: (07:24) Elég, ha csak annyit mondok?
"Bukott az MDF, az FKGP és az SZDSZ, eltűnt a MIÉP, összeomlott az MSZP." ?

("Sokkal jelentősebb ellentéteket is megoldott már OV.")
Toby
@verőce21: De humoros kedvedben vagy - szívi !

Mert ugyan mi a lóf@sz köze lett volna orbáncnak a letűnt pártocskákhoz ?
Ennek ellenére egy köze volt hozzájuk ! Koncepciós perek tömkelege, az 1442 - Budai tetű féle "ügyből" - alig vannak ítéletek, ezek egy része is felmentő ! Inog a Hagyó-ügy, a Simon-ügy, ellenben vannak friss fidesznyik ügyek, éppen a napokban tárgyalta a sajtó !
Capisce - szívi ?

Szóval, nem elég, ha csak ennyit mondasz, amennyit...
Aki Én
@verőce21: 21:26, Elég ha csak annyit mondok: Olyan még nem volt, hogy örökké. Jobb ha befogod a szád, mert pont a magadfajta tartja hatalmon ezt a 27%-os bűnözőt. Egy fogyó kisebbséghez tartozol akár tetszik, akár nem.
verőce21
@Vizual: (06:00) "...akik lebontották a demokráciát..."? - lehet, hogy S.L. idejutott, de Orbán nem, mert az rossz út lenne.
(Én leginkább a "két hét múlva rend lesz"-t hiányolom egyre inkább OV. -tól.) -)
Aki Én
@spu00: Ezt nem mondod komolyan... Még van troll, aki a kib@szott kétharmaddal jön? Aki szerint a fidesznek kétharmada van, az képtelen egyedül kezelni a pc-t. Azonnal menj vissza a kórterembe, mert ha meglátnak az irodában megbüntetnek. Picsába... már a gondozók sem a régiek.
verőce21
@szaboria1: (05:29) Na ne már, akkor mi maradna neki "ozsonnára"?
(Csak éhesebb lenne.) :)
verőce21
@Toby: (21:32) "Nem vagy képben", ha az ellenzéket támadják? Ami azt illeti igen szelektív memóriád van! Capisci? :)
verőce21
@Aki Én: (21:33) Szerintem a ballibsik nagyobb százalékban voltak bűnözők, mint 27%!

("...fogyó kisebbség..."? - azok egyértelműen mások! :)
Aki Én
@verőce --21--: Tudod mi a bajod? Az, hogy 21-re még kérsz lapot. Már lekopott a körmöd a sok ,,mindenkinekbeszólástól", de még a sok beszéd mellett sem mondasz semmit. Érvek nuku, cáfolatok nuku, csak fröcsögés és nevetséges semmitmondás. Akkor meg minek? Nem gondolhatod komolyan, hogy minden kormánykritikus balos, libsi, komcsi... Hát ma ezek vannak többségben (mármint a kritikusok), ha igaz lenne az állításod, akkor nekik lenne valós kétharmaduk. Szerinted miért nem a baloldal van kormányon? Mert mindenki libsi? Egyáltalán érted amit mondasz? Először is szeretném, ha megmondanád nekem, hogy mi az a ,,ballibsi"? Akkor van jobblibsi is? Tegyük fel, hogy igazad van, értem is amit mondani próbálsz, sőt, tegyünk rá egy lapáttal, tényleg bűnöző mindenki, aki eddig a politika közelében volt. Sőt, feltételezzük, hogy te ezt mind megértetted önerőből, teljes joggal fel is háborodtál, és mint ahogy most is, ki is álltál ellene. De akkor mi a bánat változott meg mára? Ma miért nem látod messze földön híres józanságoddal és tárgyilagosságoddal a bűnöket? Tudom már, minden csak kitaláció, ugye?
Knapp75
Látom verőce21, ma nagyon cikázol...
Vizual
@verőce21: Tudod nem én mondom, csak szenvedő alanya vagyok. Maga Orbán mondja és csinálja. Illiberális demokrácia. Ami nem jelent mást mint a diktatúrát. És miért mond "illiberális" -t. Mert igy az olyanoknak mint Te is oda szúrhatja, hogy "demokrácia" És ettől ezek a "hívők" beindulnak. Mint TE.
Törölt felhasználó
Íme a baráti hangvitelű "színjáték", mely egyértelműen bizonyítja, hogy kiknek a kezében vagyunk igazából,

Verőcét meg hagyjátok, a remény hal meg utoljára..:) Olyan kis kitartóan tud széllel szemben pi..
coyote3
@human: Ebben igazad van, de talált spermaviktor már mást magának. Kiépítették a pénzügyi birodalmukat..
Toby
@verőce21: Konkrétumot - szívi ! Vagy az már meghalad téged ?
Yoda69
Agymosott fideszesek mi kell meg nektek hogy belassatok, ez a mit a fidesz muvel itt, az a haza elarulasa es szetrablasa maffia modszerekkel. Ha pruszkoltetek Gyurcsany ellen, akkor ugatnotok kellene orban miatt.
mate03
@eszegfu: Nyugtasd meg magad!Simicskát nem tudja irányítani!A kollégiumban is ő volt az ész! Viktor csak dumálni tudott! Simicska nélkül,eltűnnek a süllyesztőben!
eszegfu
@mate03: Nem nagyon megy a megnyugvás! Kövezzenek meg, de ennek a
"spernahajder" Simicskának drukkolok! Boritsa rájuk az "emutvalahányév" bili termését!
Vizual
@Toby: Kifogyott a párt útmutatásaiból. Már Orbán sem mond semmit ami pozitive felhasználható. És bizony ezeknek a FIDESZES "lovaknak" a nyakába dobták a gyeplőt.
Igy a lendület még viszi őket. DE mit csinálnak most, hogy a Gyurcsánnyal kapcsolatos érvek, hogy " amit Orbán csinál már Gyurcsánynál is rosszabb."
Vizual
@ziziplanet: ...csak már a lábára csurog és nem veszi észre ! Bocs.
nezelodo
Lehet, hogy a Simlicska 2018-ban csak posztumusz töri ki Orbán nyakát!?
mariaberta
@human: Ez neked "fincsi" méghozzá demokrácia?
human
@mariaberta: Illiberális demokráciára gondoltam, csak kihagytam a jelzőt.
verőce21
@Aki Én: (22:27) Ez a "nem látod messze földön híres józanságoddal és tárgyilagosságoddal" - teljesen lebénított! :)

"Kizökkent az idő, ó kárhozat
Hogy én születtem helyre tolni azt." - Hamlet
Aki Én
@verőce21: 00:11 -Megint elmaradtak az érvek, cáfolatok. Bájos amit írtál, de tudod ez nem egy irodalmi fórum.
,,Nem az a baj ha valaki nem tud énekelni, hanem ha azt hiszi, hogy tud"
/egy barátom/
JAJMÁR
Sajnos én úgy látom, hogy 2014. áprilisában letűnt az a lehetőség, hogy demokratikus választáson le lehetne váltani ezt a kormányt. Fönt most marakodnak picit a koncon, mi meg azon vitázunk melyik győz, de hát nem mindegy? (Tekintve, hogy mi vagyunk a konc!)
Miért veszítené el a 2018-as választásokat, - ami még 3 év múlva lesz - ha ma nem kiáltunk, hogy elég, nem akarunk konc lenni?!
KERKA
@verőce21: 00.11" Áldozd hát föl magad ó hercegem az igazság gyötrő kínjaival, s legott néped diadala üdvözöl"
dömdödöm
A választásokon való alacsony részvétel ,a tömeges baloldali otthonmaradás mögött
teljesen világos hogy a nyerjék meg és bukjanak bele elve érvényesült .
Az hülyeséh hogy nem volt kire szavazni . Mindenkinek volt programja csak ezeknek nem .
A fideszre és jobbikra szavazók orosz rulettet játszottak április 6.-án tollal a kezükben . :-((((((((
Aki Én
@dömdödöm: Alapvetően nem a programokkal van a probléma. Ha azok komolyan vehetők lennének, akkor mindenki jó választás lehetne. A baj azzal van, hogy mindegyik tudja mit akar hallani a nép, de b@sznak betartani az ígéreteket. Mondjuk aljasságból, hazugságból eddig ezek a férgek a legjobbak.
dömdödöm
@Aki Én: A fidesznek nem volt programja . Folytatjuk néven propagáltak improvizatív villám törvényalkotás ,kisérletezgetés , laborpolitika , szondázás ( szórakozás a Magyarral ) ,burkolt megszorítások , a szabadpiacok rendszabályozása , a nép megrendszabályozása .
Nyilvános néphülyítés kormánymédiában ( Az útdíj sikertörténet és hasonló beszólások )
Pl : Gajdics vérnyomás 240 Ottó ) :-((((((((((((
Aki Én
@dömdödöm: Igen, ezt tudom. A Gajdics egy igazi vérlázító és uszító, egysíkú ostoba seggfej. Nekem a takarodj-L-Simon dumája is tetszett: ,, a MINIszterelnök várba költözése mindenki örömére szolgál"
verőce21
@Vizual: (01:17) Az "Illiberális demokrácia"-t máshol leírtam, "...arról van szó, én pontosan nevén tudom nevezni a jelenlegi rendszert. (A kereszténydemokrata-polgári demokráciával) Ami korlátozottan liberális, mint ahogy itt a blogon is vannak moderálási szabályok."
(nincsenek szociáldemokrata és liberális "lábai", mint Németországban, hiába tárta szét karjait erre Merkel asszony, itt ez van))

(01:17) A ballib pedig lehet libbal is, ha ez neked jobban tetszik, de ebből már könnyebben jön a "libbantak". Ez jobban tetszene? :)
verőce21
@Toby: (07:43) Kifogytál a rendszer iránti jelzőkből "szivi"? (Kár volt annyira ontanod őket.) Már tőlem vársz hozzá ötleteket? :)
Vizual
@verőce21: Igen. Csak tudod azt is leírják máshol, és nem egy FIDESZES kiadványban, hogy maga az "il" szócska is de a hatalmi ágak összemosása, nem függetlenek egymástól, a fékek, ami arra kényszeríti a hatalmat, hogy ne kalandozzon diktatórikus vizekre, ezek eltűntek. Az ügyészség abban az "il"-ben nem független és sorolhatnám.
A német állam igaz, hogy három lábon áll, de a hatalmi ágak szét vannak vélasztva, van ellenőrző, független hatalom, és sorolhatnám. De gondolj arra amit lebontottak ezek. vagy arra, hogy a parlament csak Orbán játszótere lett amivel benneteket hülyére vesz, ti meg mivel feltétezem, hogy az Állam és jogelméletből te sem olvastál , be is veszed, veszitek. Hiszen a német állam is szocialista pártnak, nemzetiszocialistának nevezte magát. Aztán tudjuk mi is volt. A keresztényekről meg ne beszéljél !. Olyan messze állnak tőle, hogy valóban csak a nevük keresztényi.
Polgári pedig csak azért mert egyszer a FIDESZ nevében benne volt. Vagy ezek az emberek keresztényi módon viselkednek, betartva a polgári normákat. És hogy Merkel a liberalizmust is említette az azért van mert a liberalizmus gyökere jobb oldaliak, onnan ered. És sokat lehetne neked erről beszélni.
És, hogy libbantak az csak egy szójáték ami inkább Téged jellemez, mert még az ideológiailag sem azonosak sem vetkőzhetnek ki magukból. Te sem. A szellemi színvonaladat a pitiáner kisstílű eszmeiségedet mutatja. Ami a Te tudatlan jobboldaliságodat jellemzi. Bal oldalon is vannak szélsőségesek és jobb oldalon is vannak polgári eszméket valló becsületes emberek.
Mert tudod a szocializmus is egy elnyomó rendszerből nőtte ki magát. De akárhogy is, azt mondták, "hogy élni, és élni hagyni!" Vagy tetszik, hogy afelé megyünk, hogy nem lesz színvonalas iskolánk, nem lesznek művelődési lehetőségeink és nem lesznek kórházak ahol meggyógyítson ez a hatalom a liblinged jóvoltából. És ugye már a magyar multik boltjaiban is a rohadt gyümölcsöt kiteszik és zöldséget. Na ez a Te hazug liberalizmusod. Egyszerű...
Vizual
Mert ha Te a Kis Herceget teszed a mondandó elé szerintem azt sem olvastad. Vagy nem értetted azt sem. Mert az nem erről szól amit Te előadsz.
Vizual
Ez a hozzászólás törlésre került. Többszöri törlés a felhasználó kitiltását vonja maga után.
Toby
Ez a hozzászólás törlésre került. Többszöri törlés a felhasználó kitiltását vonja maga után.
verőce21
@Toby: Ez az "ujjmutogatásod" remélem azt jelenti a cikkhez kapcsolódva, hogy ezt az ellenzéknek, ha azt hiszik elveszíti a Fidesz a '18-as választásokat! :)
Toby
Ez a hozzászólás törlésre került. Többszöri törlés a felhasználó kitiltását vonja maga után.
verőce21
Rendnek kell lenni! - mielőtt azt hinnék a libbantak, "Orbán Viktor most veszíthette el 2018-at"

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.