Andy Vajna tévés ambícióival kapcsolatban eddig azt lehetett hallani, hogy szívesen megvásárolna a TV2-t. Most viszont arról értesült az Index, hogy a filmügyi biztos inkább saját közéleti kábelcsatornát indítana.

A projektről a lap az alábbiakat tudta meg:

- a próbafelvételek már folynak a Mafilm Róna utcai székhelyén, ahol a TV2 is lakik
- inkább a 25 év felettieket célozná meg igényes stúdióbeszélgetésekkel, értelmes vendégekkel
- a tévének lenne hírműsora, sőt saját stábja is, amivel kiszállnának helyszíni riportokat is készíteni, de a hangsúly a beszélgetéseken lenne
- potenciális műsorvezetőként szóba jött Andor Éva, Betlen János és Skrabski Fruzsina is
- a csatorna előkészítését, a pilotfelvételek munkálatait György Bence irányítja, aki korábban a TV2-nél dolgozott hír-, majd programigazgatóként
- legkorábban jövő tavasszal indulhat

Az Index úgy tudja, Vajna még nem kötelezte el magát teljesen a csatorna mellett, de részt vett a felvételeken, tehát érdeklődik a projekt iránt.

67 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nyanya001
Már látom kell keresnem egy külföldi szolgáltatót,
mert itt nem lesz más csak szennycsatorna !
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
nyanya001
Már látom kell keresnem egy külföldi szolgáltatót,
mert itt nem lesz más csak szennycsatorna !
Rózsika Hatházi
Na, akkortól nálam, a 9-es gombtól fog működni a távkapcsoló. :))))
Hellcat
Nem elég az agymosó szar csatorna? Nem tanulnak az M1 hibáiból? ááá mind1 feladom...ez az ország úgy is lakhatatlan lesz nemsokára ha így folytatjuk.
Bercifiu
Kitántorgott 56 ba, már megunták a harácsolását, meg a baromságait, így mos meg hazatántorgott a rohadék, s szívja a vérünket.
Hari
Remélem áfa mentes lesz, és nem lesz bekötve a NAV-hoz, méghogy ingyen nézzék !
Csizmás Kond
...szerintem ha kiesik Orbán kegyeiből a börtönben fogja végezni...vagy visszaiszkiril ámerikába
Hellcat
@Csizmás Kond: Egyetértek. Szerintem menekülni fog megint ha arra kerül a sor amit írtál.
Hari
@Bercifiu: de kérem, Ö a meg nem értett zseni. Meg a kivétel : próféta lett a saját hazájában. Máshol úgysem boldogulna. Amerikában még a teljesítményt díjazzák, a nyelvméret másodlagos.
human
Valahol kell reklámozni Timike ékszerboltját :) Remélem elég közpénzt kap rá.
joopapa
Gondolom olyan scifi szerű lesz ez az adó! A híradó majd az orbán kurmány nem létező sikereit hangoztatja! A bulvár hírekben meg bemutatják a csuti supermanust, aki egyik kezével megemeli a gdp-t a másodikkal megmenti a szegényeket, a harmadikkal kipofozza az usát és az ejut, a negyedikkel közben zsebre tett kézzel morzsolgatja a golyóit :-))
human
@joopapa: És a nap végén a felirat: Bárminemű hasonlóság élő személlyel vagy valódi gazdasági adatokkal csak a véletlen műve :)
bakegya
@nyanya001: ja,én meg ha letolnám a gatyám-azért is bevinnének a rendőrök!
justhpeter
Tele lesz értelmes emberekkel a tévéje: Orbán, Áder, Kövér, Sz@rgyártó, Kocsis, Németh, Tuzson usw. az elbutulásig.
Jankó123
Tele lesz saját készítésű reklámmal

Olcsó gyémántékszerek a Vajnánál!
Majd felemel egy kartonpapírt, amire alkoholos filctollal rápingálva:
Vámház körút 11.

Vagy:
A kaszinóimban büntetlenül bármennyit dohányozhat!
Mi kibírjuk TímeÁFA-l!
:-)))
Hari
@kata53: hát Ő maga, haTimike is , akkor 100%-al megnőtt a nézettség. Ezt produkálja bármelyik konkurens csatorna ! Ha van házi mozi rendszer, miért ne lehetne házi tv rendszer ?
volvós
@human: 15;52
Lemásolják a Vámház körút 9-et ???
Cicamama55
Esetleg magyar pornó csatorna az idős magatehetetlen emberek élvezkedésére?
fütyi
Viagra Vajna ne TV csatornát indítson, hanem ásson egy mély csatornát amelyen keresztül jó messzire kússzon el . Talán Honoluluba, ahol rúdtáncos volt a nagynénikéje a Záli.
zöldszem
@Csizmás Kond: Amerika nem lesz nyerő, mert ott be volt kötve az adóhivatalhoz a "pénztárgépe". Tiltó listás!
nezelodo
@kata53: Ne aggódj, lesz nyalonc bőven...
Mobil123
És mi lesz a lógója??? M mint mutyi tv -é??? :-D
Csizmás Kond
@zöldszem: Így a mi szemünkben egy szaralak viszont sokaknak felvillanyozta a pénztárcáját...csak gondolj bele abba sok magyar szappanoperába ami raktáron döglött és most éjjel nappal nyomják a tévében..
Toby
Az öreg adómentes csótány, a hasától nem látja meg a szerszámot, vagy véresre vakarja a hasaalját, mire megtalálja, kell egy házi kamera szolgáltató.
zöldszem
@Csizmás Kond: Háát agyonüthette volna a 220 felvillanyozás közben.
szaralak ezt jól mondod, kiegészíteném rém ronda! inkább ...kivetkőzés...:)))
mariaberta
Gyémánt üzlet, TV csatorna? A meglévő kaszinók kevésnek bizonyulnak? Mit akar még ez a vén rondaság?
papa.49
Jó,jó csinál egy újabb kanálist na de kifogja nézni???
Senki)))))))
Commneter
Ideje már egy jó, hazai pornócsatorna (is)!.xD
Elvégre ez is - mint a többi királyi-csatorna -, egyetlen (K)Andy-csatornaként, majd nyilván jobban hat!- s így, ez lesz M6!:xP
Commneter
@papa.49: 21:57
Tévedsz!- a pornót, már Ő is csak nézni tudja, így minimum 1 néző, garantált!;)
kkalman
Nemzeti hörcsögünk, Amerikában elkövetett bűnei miatt érzett mély bűntudattal , sicc, enyves mancsát mindenre ráteszi, amit készen odatolnak neki. A lakájmédia nézettsége erősen közelít a nullához, az ő TV-je is elérheti ezt a szintet, és még erőlködni sem kell hozzá.
Desischado
@kkalman: Bánná a retek, de ez megint a mi pénzünkből fog menni! Mi van, kellene egy újabb pénzmosoda? A magam részéről nézze a hóhér!
kkalman
@Desischado: tegnap, 23:19 A hóhér inkább a nemzet hörcsögének a nyakát nézze, hogy hogyan illeszkedik rá az állami nyakkendő.
pistapapa
Olyan fertőzött már ez a terület, nem kellene bele több mocsok.
papa.49
@Commneter: Én inkább csinálni szoktam, aki CSAK nézegeti ott valami hibádzik, szerintem))))))
Commneter
És vajon Andy Vajna, mint öreg mozis, miért nem saját pornófilmszínházat nyit?:xP
Ott legalább - jegykezelés címén - Timike is, legálisan és jól ellukaszgathatna!:o/
mate03
@kkalman: A néző nem számít buta fiú! A lóvé amit megkapsz állami támogatással! Na az számít! A többi le van szarva!
Strong
bakker,
állítólag megnyerte a felcsúti űrállomás építését is... :-)
wagabund
asszem lesz csodálkozás, amikor Andy úgy dönt, hogy átadja a nejének az egész kóceráj tulajdonjogát...ő lesz minden vagyonának örököse..illetve nem kell ahhoz eltávozni, elegendő, ha telelesz a töke a napi intézkedésekkel, és azt mondja: -drágám fiatal vagy, tiéd a pálya..
és onnantól már Timi kegyeit keresik...

Tegye fel a kezét, aki tud látványosabb karriert...

senki?

naugye.
Bercifiu
@Strong: Építsen a kertjébe egy budit, s ugorjon bele fejet, mert oda való.
papa.49
@wagabund: Ehhez csak az a fránya hivatalos esküvő hiányzik semmi egyéb))))))))))
Bercifiu
Majd mutogatják Timike meg Roland házasságát.
papa.49
@wagabund: Mért hát volt valami, az anyakönyvvezetőt a ,,nemzeti hörcsögünk,, egyik producer kollégája játszotta!!!Amerikában bármilyen ceremóniával házasodhatsz, de csak az a hivatalos ha az illetékes anyakönyvvezető előtt mondod ki az igent, két tanú kíséretében, na ez az ami hiányzik...
papa.49
@nyanya001: A ,,nemzeti hörcsögünk,, tollasodik erősen, de meg lesz ő még KOPASZTVA az biztos)))))))
papa.49
@nyanya001: Szeretnék részt venni benne én is))))))
kati55
Nincs az a pénz, hogy akár még a kezét is megfognám!!! Hideglelés !!!
wagabund
@papa.49: 16.01..ezt nem tudtam..
arra emléxem, hogy volt felhajtás, de hogy ez kamu? sosem gondoltam volna...

jól nézünk ki...most mi lesz?
asszem megyek berúgni...a francba, mindig van ok az ivásra...most bánatomban...
papa.49
@wagabund: Ezért ugyan kár berúgni, annyit nem ér a ,,nemzeti hörcsögünk, meg a paripa arcú ,,kedvese,, se,,))))))))))))
wagabund
@papa.49: csak a hűvös miatt mentem le, meg ott tartom a szódásüvegeket...

ahogy én nem létezem nekik, úgy ők sem léteznek nekem...
karma1
@papa.49: Pedig még a Banderas is ott volt az esküvőjukon, ill. az o házában csinálták. Nem baj ha nem házasodtak össze legálisan majd a vitya hoz egy visszamenőleges törvényt a külföldi esküvő honositasarol összekapcsolva az örökösödési törvénnyel, oszt jónapot
Desischado
@kkalman: Hű, de jól mondod, cimbi! Úgy legyen!
papa.49
@karma1: Azt legfeljebb orbánisztánban ismernék csak el, aztán meg be is lehet perelni a nemzetközi bíróságon, úgyhogy a ,,kantáros hölgyike,, öröksége kissé ingatag, de ez legyen az ő gondja))))))))
papa.49
@wagabund: Nekem nem is az a bajom hogy ők léteznek, hanem időként még a vízcsapból is ez az ,,ELRAGADÓ EMBERPÁR,, folyik, akár itt a netten is örökké belebotlasz a legújabb agymenésükbe))))))))))
wagabund
@papa.49: Te is már öreg motoros vagy, tudod mit kell szelektálni...ezekre maximum nagy unalmamban kattintok...de akkor már késő, mert pár sor után ideges leszek...

kicsit olyan kategória, mint damu, vagy tüncike..csak vajna más világ, felmérhetetlen vagyonnal...az előbbiek viszont koldusok, csak a botrányaikról híresek...ha ez híresség..
papa.49
@wagabund: Igen de néha és beszopom az ilyen, olyan hangzatos címeket, csak mikor már bejön a hír akkor kezdek szentségelni))))))
A ,,nemzeti hörcsögünk,, gazdagságában nem vagyok teljesen biztos a véleményem szerint ő a fütyisz No. 1 pénzmosodája, jó biztos kap rendesen százalékot, de hogy nem ő teszi zsebre az összes suskát arra mérget vennék))))))))
Tudom nem sokat jelent de nekem nincs mitől tartanom, mert szegény vagyok ugyan de NEM HÜLYE, ahogy szoktam mondani ,,hülyén lehet rám nézni, de HÜLYÉNEK NEM LEHET NÉZNI,,de hát gondolom te is pont így vagy evvel, az a bajunk, hogy elég sokat éltünk, és még nem felejtjük el a történéseket)))))))))
wagabund
@papa.49: szeretnék andy helyében lenni...na jó, én kisebb százalékban is benne lennék...(persze egyre növekvő mosandó tőkéből)
papa.49
@wagabund: Hát tudod ha jól meggondolom semennyi pénzért nem vállalnám azt a mit a ,,szörcsögő hörcsögünk,, csinál, én az ilyenektől mindig távol maradtam, tudom hülye vagyok sokak szemébe, viszont nyugodtan nézhetek a tükörbe, nem kell szemen köpnöm az ott látható pofát)))))
wagabund
@papa.49: nem néz tükörbe, ezért nem borotválkozik...probléma kipipálva.. :-)
papa.49
@wagabund: Mondjuk látszik is rajta néha egy belvárosi hajléktalan jobban öltözött mint ez a pacák)))))))))
Dr. Felipe
A barmok még mindig a szocializmusban élnek amikor még csak egy csatorna volt de volt annyi esze Kádár elvtársnak hogy nem sajátította ki.

Üzenjük a férgeknek hogy van távirányítónk. Persze tudom hogy a patkányoknak nem számít a nézettség csak a pénzmosás.
kata53
@nezelodo: Szó sincs arról, hogy aggódjak Vajna miatt!
nezelodo
@kata53: Megnyugtattál, köszönöm...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.