A Magyar Nemzet úgy tudja, a Kecskeméti Járási Ügyészség megszüntette a nyomozást a Bajnai Gordon által vezetett Wallis-hoz is köthető Hajdú-Bét Rt. csődügyében, mivel

nem volt megállapítható bűncselekmény elkövetése, és az eljárás folytatásától sem várható eredmény.

A lap szerint a Hajdú-Bét csődje kapcsán az első nyomozás 2006-ban indult, ennek a folytatását rendelték el tavaly tavasszal. Most ezt zárták le eredmény nélkül.

40 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Hellcat
Akkor most már hivatalos, hogy kamu szar fideszes szardobáló rágalmazás volt az egész? Lehet magatokat megtapsikolni "libajnaizók"...jól megettétek a szart amit a fidesz elétek dobott :D Sőt még éveken keresztül fel is böfögtétek...van aki a mai napig :D ...istenem bakker és ilyen agyhalottak szavazhatnak.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Hellcat
Akkor most már hivatalos, hogy kamu szar fideszes szardobáló rágalmazás volt az egész? Lehet magatokat megtapsikolni "libajnaizók"...jól megettétek a szart amit a fidesz elétek dobott :D Sőt még éveken keresztül fel is böfögtétek...van aki a mai napig :D ...istenem bakker és ilyen agyhalottak szavazhatnak.
dr. prédikátor
Libajnaizó fütyi-sz nyaloncok vélemény???Vagy a bíróság is tévedett???
Tényfeltáró
Előre is tudható volt - írni , olvasni tudó, gazdasághoz értő emberek számára, hogy egy nagy kamu az egész.
Laila
Egyértelmű volt. A Fidesz szimplán csak ki akarta ezzel az üggyel ütni Bajnait a nyeregből. Tulajdonképpen sikerült is neki. Régi Fidesz-trükk. Illetve nem ők találták ki, már évezredek óta működik. Már nem egyszer bevált. Megrágalmazzák, befeketítik a közvélemény előtt a célszemélyt, ehhez nyilván a sajtó és a Fidesz-hívek asszisztálnak. Pert indítanak, és ezzel el is buktatják. Hiszen az emberek úgy gondolkoznak, hogy nem zörög a haraszt, ha nem fújja a szél... A bíróság végzése pedig, hogy történt-e bűncselekmény, avagy nem, az tulajdonképpen már senkit nem érdekel. Addigra a célszemély már úgyis bukott politikailag. Ha pedig mégis fel akar kelni, ezt az ügyet újra és újra elő lehet venni.
A hazugságnak ugyanis olyan a természete, hogy ha elég sokat ismétlik, akkor az emberek elhiszik.
hetöndöe
Az agyhalottak egy darabig éhen maradtak,majd kreál nekik újabb ügyet a nyalonc média,mert ki se bírnák,ha egy napig nem ömlene a szájukból a bélsár.
human
@dr. prédikátor: Szerencsére Juscticia még nem fideszes.
human
@Tényfeltáró: Arról nem is beszélve, hogy Orbán milliárdokat ölt a Hajdú-bét konkurenciáiba, így nem kicsit kiegyenlítetlen lett a piaci verseny. Szóval inkább Orbánt kellett volna számon kérni.
Pálinkafőző Rézüst
@Hellcat: ma, 10:30-ra: és még évekig fel fogják böfögni az elmeileg roggyantak...

@Laila: ma, 11:24-re: igen, ez a göbbelszi propaganda, de a kis ge.i a finkelstein-birnbaum párossal karöltve még ezt is tovább tudta fejleszteni...Szinte hihetetlen...Ismerjük el, a maguk elmebeteg módján zseniálisak! Sajnos...:(
wagabund
@Hellcat: 10.30...

hiába minden ítélet...sajnos sikeresen tönkretették..
papa.49
Akkor most jobboskáim NEM LEHET ,,libajnaizni, vettétek az adást!!!
wagabund
hohó...nincs vége mégsem...most hallottam a rádióból, hogy egy tönkrement tenyésztő szerint azért szüntettek be mindent, mert egy csomó terhelő irat eltűnt a felszámoláskor...
...valamint Orbánék kárpótlása sem volt teljes...

a hamu alatt még ott a parázs...
human
@papa.49: Azért erre ne számíts. Nekik nem az a lényeg, hogy Bajnait a bíróság felmentette vagy sem. A bajnaizás a lényeg. Olyan ez mint az ultráknak a vandálkodás. Maga a meccs csak másodlagos.
papa.49
@human: Tudom, de arra gondoltam, ha eléggé következetes a bíróság egy ilyen ítélet után könnyebb lesz elítélni ha valaki mégis ezt kezdi állítani a Bajnairól...
kakaósbögre
na,mingyá' jönnek a fidesztrollok és megmagyarázzák hogy az nem is úgyvót...
human
@papa.49: Valóban ideje lenne elgondolkodniuk, hogy ha 2/3-al, fideszes főügyésszel sem sikerült a gyanúsítgatást bizonyítani, akkor a vádak nem állnak meg. Pedig Orbán csak ettől a két embertől tartott a legjobban (Gyurcsánytól még mindig). Vonával nincs baja, mert legfeljebb koalícióra lépnek. Akin ezt nem hiszi, az emlékezzen vissza, hogy a kisgazdákkal is koalícióra lépett pedig hogy tépték egymást.
nemzeti_nyugdíjas
Csak a tények kedvéért. Sohasem volt Bajnaira bízva a Hajdú-Bét! Ezzt a fideszes-jobbikos hazugságot szajkózzátok folyamatosan! Bajnai a Wallis vezérigazgatója volt! A Wallis vette meg a csőd szélén álló Hajdú-Bét részvényeit (tulajdonosi jogait) A Haudú-Bét-nrk meg volt a saját vezetése, akit el lehetett volna számoltatni a vagyonnal. A Wallis a tulajdonosi jogok megvásárlása után több mint 10 millárd FT-ot tolt be a Hajdú-Bét -be és ezt el is bukta! Ez az állandó mocskolódás olyan, mintha a MOL tulajdonában lévő INA horvát olajcég botrányai miatt Orbán Viktort vonnátok felelősségre, mint az egyik legnagyobb tulajdonos - Magyar Állam - első emberét. KB. Bajnainak is ennyi köze volt a Hajdú-Bét ügyeihet. Ezt eddig több bírósági ítélet is megerősítette! Minden olyan rágalmazási ügyet megnyert, ahol a rágalmazónak volt annyi gerince, hogy névvel vállalta a véleményét. Ahhoz ti gyáva kis köcsögök vagytok. A véleményeteket még a kocsmában a heverok között sem meritek névvel vállalni!
www.youtube.com/watch?v=bRgy1CEaqzE

Én szeretnék egy felmérést arról, hogy mennyi család, családfenntartó lett öngyilkos az elmúlt 1-2 évben mert az éhezés és fagyoskodás szintjére jutottak a fizetésükből! Szeretném tudni, hány család van a végső stádiumba, amikor is az utcára teszik őket, mert vagy esznek vagy rezsit fizetnek! Mennyi család nem tud télen fűteni, mert nincs miből. És végül azt, hogy a Fidesz irányítása alatt, a felső, és középvezetők fizetéseit, összesen hányféle adójóváírás és bérkiegészítéssel segítette ez a kormány! Nem értek a politikához, , de egyet biztosra tudok, ez a kormány a beteg rokkant embereket ellátás nélkül hagyta, a fiatalok tanulási lehetőségeit lecsökkentette a minimumra, a nyugdíjasok jövedelme hiába nő, amikor képtelen az inflációt, gyógyszereket és rezsiköltséget kifizetni. A fiatalok tízezrével hagyják el az országot, jobb jövőt remélve. Az emberek éhbérért dolgoznak, már akinek van még munkája ( bár én azt hittem a rabszolga sors megszűnt, de...
Gonoszgólya
Na egybites fideszgecik, MOST mit fogtok nyüszíteni???
Gonoszgólya
@Hellcat: "...istenem bakker és ilyen agyhalottak szavazhatnak."
Sőt. Még szaporodhatnak is.
egyvandor
Gorbán bandájának ez a trükkje is bejött. Kreáltak egy ügyet, hogy lejárassanak valakit akik az útjukba került. Összeszámolta már valaki hány embert csináltak már így ki?
Remélem egyszer eljön az ideje, hogy az ilyen esetek felelősei poltpéter és tsai aktív bűnpártolása miatt ha nem is törvény által, de erkölcsileg a történelem szemétdombjára kerülnek.
egyvandor
Gorbán hívei szívesen fogadták a sztorit ez adhatott neki feloldozást a gyűlöletre. Gorbán híveinek az igazság semmit sem számít. A ner nem a realitásokon, hanem a bandaszellemen a "hiten" alapul. Ezért aztán akárhogyan is bizonyítaná be valaki Bajnai ártatlanságát, az náluk semmit sem változtatna.
mate03
@human: ! Úgy ahogy tetszik mondani! De nem csak a Vitya hanem a bank vezér Csányi és bandája!
mate03
@Gonoszgólya: Mit fognak mondani!? Semmit! Ilyenkor hallgatnak mint szar a fűben!
vukkocska
Ezt tudtuk mindannyian. Az sem volt elég ennek a bandának, hogy Bajnai sorba nyerte ellenük a pert. Remélem, bepereli őket hamis vádért.
Feri04
HÁTHA FELÉBRED EGYSZER A MAGYAR NÉP ,AZ IGAZI MAGYAR ,MERT IDÁIG CSAK A BIRKA NÉPPEL LEHETETT SZAVAZATOKAT NYERNI.
Csizmás Kond
Így van ez egy ideje nálunk...az nem számít ha egy retkes vezetés miatt tönkretesznek embereket és öngyilkosságba kergeti csak azt tudjuk elítélni ha egy hisztis riporter megrúg egy gyereket...
kkalman
Már csak a Bajnait csodálom, hogy az n+1 hasonló per után nem jelentette fel még a rágalmazóit.
sentinel216
"... Hajdú-Bét csődje kapcsán az első nyomozás 2006-ban indult ..."

Ebben az évben indult meg fideSS maffia karaktergyilkos, teljes pályás letámadása. Nagyon trónra akart kerülni a bukott balhátvéd. Ezért aki útjában volt - van sapkája, nincs sapkája -, bármilyen mondvacsinált baromsággal megtámadta.
petike
@Csizmás Kond: Igen, még geciorbánt sem ítélték el.
Desischado
Ezek után fognak még libázni? Ez már régen tudható volt, hogy Bajnainak ehhez semmi köze, de a fidesznek jó volt a karaktergyilkosságra! És vajon ezek a hamis rágalmazók mikor fognak végre ülni?!
Gonoszgólya
@mate03: "Semmit! Ilyenkor hallgatnak mint szar a fűben!"
Ja. Semmi tigrisbaszó / bármilyen néven is fut manapság/, semmi lápi ordas...
Kussolnak.
mate03
@Desischado: Majd ha nem Polt Péter lesz,a legfőbb ügyész!
magyarbakancs
Megint lukra futott a Fidesz sárdobálódzása.
Fidesz megint szoptál egyet.
eszegfu
@Gonoszgólya: 23:40 Nincs igazad... itt volt Csizmás 20:54-kor...Számomra furcsa párhuzamot von László Petra és a Bajnai ügy között.
mate03
@eszegfu: Ez nem párhuzam! Ez kandúr bandi maga! Ilyen emberek tartják életben a (fideszt)!
eszegfu
@mate03: Talán azért nem ennyire ilyen... hiszen azt elismerte, hogy a nő egy "hisztériás", vagyis szerinte sincs rendben... Most ne "köpködj" le, de vannak jó gondolatai, én egyértelmüen nem tudom "elkaszálni".
dr. prédikátor
Ezek a koszos girhesfélék ilyenkor háromszor is elélveznek!!!
világlátó
@nemzeti_nyugdíjas: Az egyetlen értelmes megnyilvánulás ez mióta tart ez a hitvány libázás a fidesz részéről.Az a néhány, a csőd idejében bekövetkezett " öngyilkosság " az érintett családok számára valóban tragédia. Hogy ezeket az eseteket is ráakasztotta Bajnai Gordonra a fidesz, ezen már senki nem lepődik meg. Szerintem, külön " szellemi /ördögi műhely " néhány velejéig romlott gazemberrel csak azzal foglalkozott, hogy a karaktergyilkosságok valóban egy életre elvágják néhány ember sorsát. Ők azok bizonyára, akik most néhány száz hektár földet kaptak a HÁLÁS kormánytól. A politikai harc már a fidesz első kormányának megalakulásától ilyen rothadt és brutális.A legalantasabb emberi tulajdonságokra épített pártmédia nemzeti köntösben alakította ilyen lepusztúlttá a magyar közéletet, a közbeszédet, a hazai politizálást. A HAZUG, POFÁTLAN, HAZAÁRULÓ, BÉKÉS TÜNTETŐK SZEMÉT KILÖVETŐ, stb. stb. kifejezések mind ebből a " szellemi/ördögi műhelyből " kerültek a hazai szóhasználatba. Mindegyik alkalmas arra, hogy a különböző okból megsértett, megbántott, kirúgott, megszégyenített emberekben elmélyítse vagy a felszínre hozza a haragot, a gyűlöletet, amit a fidesz média mindig ügyesen az aktuális belső ellenségre irányított, Volt ezekből bőven, de a győzelem nem volt kérdéses. Minden megcélzott ember, vagy csoport vesztett, elvérzett, megsemmisült, legtöbbjük egy életre. A bíróságok hiába mentették fel a megcélzott ellenséget, a tömegek már rögzült gyűlölete továbbra is nagy lángon világít és perzsel.
Lassan oda jutunk, hogy az egyetlen, még tisztességes igazságszolgáltatási ágazat, a bíróságok lesznek a korrupt csaló, hazug szervezet, amely szembemegy a mi hősies harcot folytató kormányunkkal és legkiválóbb politikusunkkal, aki minden eddigi történelmünk egyetlen kiemelkedő képességű államférfia./ vagy csak álamférfiúja /
Mikor tér észre az ellenzék? Mikor veri vissza ezeket az előre megszerkesztett vádakat?
Talán létre kell hozni egy új ellenzéket. Nem talán, hanem mielőbb.
Csizmás Kond
@petike: ...nem...és sokaknál egyre inkább családias kifejezéssé vállott a gecizés...
simmering73
@Gonoszgólya: Tigrisbaszó, lápi ordas :D:D:D. Megnevettettél.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.