Elképesztő történetről számolt be Kerék-Bárczy Szabolcs, a Demokratikus Koalíció politikusa.

"Egy barátom fia felkért, hogy legyek a bérmakeresztapja. Megtisztelő és felelősségteljes feladat; vállaltam. Megadtam az adataimat, s beszereztem a plébániámról a szükséges hozzájárulást. Ezután közölte leendő keresztfiammal hittan tanára, Sárhegyi Zoltán atya, hogy nem lehetek bérmakeresztszülő, mert úgymond „megtámadtam” Lambert Zoltán városmajori plébánost, s csak azután kaphatok jóváhagyást, hogy nyilvánosan bocsánatot kértem Lambert atyától."

- írja Facebookján a politikus.

Nem engedte a pap a DK-snak, hogy keresztapa legyen

Hozzáteszi:

"Tisztességtelennek érzem az eljárását. Egy tizenkilenc éves fiatalembert hozott nehéz helyzetbe azelőtt, hogy velem tisztázta volna a helyzetet.

Egyikünk sem tévedhetetlen, s mindannyiunknak joga van a szabad véleménynyilvánításhoz. A szabadság és megbocsátás senki máshoz nem köthető jobban, mint Krisztushoz, s aki ezt megkérdőjelezi, legyen akár ateista vagy (szavakban) keresztény, blaszfémiát követ el."

Kerék-Bárczy a posztjában idézi az Egyházi Törvénykönyv keresztszülőkre vonatkozó kánonjait, majd megállapítja, hogy "fentiek alapján tökéletesen megfelelek a feladatnak, és Sárhegyi atya kifogása egyházjog ellenes, sőt egyenesen bornírt politikai állásfoglalás. Ezt visszautasítom."

A politikus nem hagyja annyiban a történetet:

"Ha kell, elmegyek a kánonjog legjelesebb magyarországi tudósáig, Erdő bíborosig, vagy a Vatikánig."

50 hozzászólásarrow_drop_down_circle

zöldszem
Nincs nagyobb dögvész egy államban, mint a vallási buzgalom erkölcsösség nélkül.
/ Jeremy Bentham/
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
KERKA
Itt a jó példa arra, hogy egyes fölesküdött csuhások saját egyéni szempontjaik alapján döntik el, hogy ki a jó keresztény, és ki nem az..Kettős mérce? Ez már túlmegy a bornírtság határán.
Ha a keresztszülő megfelel az egyház előírt kánonjogának, vagyis ő is meg van keresztelve, akkor köteles elfogadni azt, ide nem számít, hogy milyen irányzatú politikai vonalat követ
F_Viktor
@KERKA: Írod:
"Itt a jó példa arra, hogy egyes fölesküdött csuhások saját egyéni szempontjaik alapján döntik el, hogy ki a jó keresztény, és ki nem az.."

Nem is egyéni szempontokat látom ebben az esetben (sem), hanem a kormány, a politika kiszolgálását.
F_Viktor
"Ha kell, elmegyek a kánonjog legjelesebb magyarországi tudósáig, Erdő bíborosig, vagy a Vatikánig."

Javaslom egyből a Vatikánt, mert Erdő megnyilvánulásait látva, értelmetlen őt megkeresni.
KERKA
@F_Viktor: Valószínű, sőt biztos, hogy igazad van, itt az volt a baj, hogy nem egy 10 ezres csúszóval akarta elnyerni az üdvösséget.
Egyébként, ha a pap csak úgy simán belemegy a keresztelésbe, akkor a kutya sem tudja meg, hogy ő milyen elkötelezett kormányhű csuhás. De így, hogy nem keresztel, most már ország-világ tudja, hogy ő egy megbízható kormánypárti/kormánykiszolgáló egyházfi. BINGÓ. Nyert:))
F_Viktor
@KERKA: Már ők sem szégyenkeznek, nyíltan politizálnak, mert megtehetik.
zöldszem
Nincs nagyobb dögvész egy államban, mint a vallási buzgalom erkölcsösség nélkül.
/ Jeremy Bentham/
KERKA
@F_Viktor: A katolikusok szoktak általában nagyon hithű buzgó vallásosságot mutatni, a protestáns egyházak kevésbé. De mivel itt bérmálásról van szó, ezért ők evangélikusok, a katolikusok áldozni szoktak.
Az első áldozás kb 10 éves korban van, a bérmálkozás nincs korhoz kötve. Persze, jattolni mindenhol kötelező:))
bencemacska
@F_Viktor: ma, 14:13

Magyarul:seggnyalást!
F_Viktor
@KERKA: Köszi a felvilágosítást, ebben laikus vagyok :-)
bencemacska
@KERKA: ma, 14:33
A protestáns vallásokban nincs bérmálás, és bérma keresztszülő sem!!!
Somogyi Katalin
@bencemacska: @KERKA: Úgy olvasom, hogy "A bérmálás a katolikus, ortodox, antikhalkedóni és anglikán felekezeteknél szentség. A katolikusoknál a hét szentség egyike. A református és evangélikus egyházak nem használják a bérmálás elnevezést ugyanerre a szertartásra, ami ezen egyházak esetében nem tartozik az általuk elfogadott két szentség közé. ". (hu.wikipedia.org/wiki/B%C3%A9rm%C3%A1l%C3%A1s)
bencemacska
@KERKA: ma, 14:44

A reformátusoknál konfirmálás van.
Az pedig egy vizsga szerű valami, amivel azt bizonyítod, hogy ismered a vallásod tanait, követelményeit és ezzel méltó vagy arra, hogy az egyház önálló, felnőtt tagja legyél.
A többi protestáns vallást nem ismerem annyira.
KERKA
@bencemacska: Igazad van, eltévesztettem. !!! Az evangélikusoknál konfirmáció van.
Köszönöm, hogy szóltál:))
KERKA
@bencemacska: 14.50 Kissé megkevert, hogy a családunkban mindhárom vallás jelen van, a nagyszülők ragaszkodtak hozzá, hogy a gyerekek meg legyenek keresztelve, én pedig kissé megkevertem a dolgokat:))
bencemacska
@KERKA: ma, 14:55

Én meg a legkeményebb Rákosi korszakban konfirmáltam!!!
KERKA
@Csizmás Kond: még nem támadott, eztán fog. Vagy bocsánatot kér, de szerintem az nem fog menni :))
Csizmás Kond
@KERKA: ...szerintem is volt valami az ügyben mert nem azt mondta hogy rágalom hanem egészen másfelé beszélt...
keresztapa
Igaza van a hittantanárnak ez az ember nem alkalmas bocsánatra, mert maga sem megbocsájtó ,,nem lehetek bérmakeresztszülő, mert úgymond igaztalanul „megtámadtam” Lambert Zoltán városmajori plébánost, s csak azután kaphatok jóváhagyást, hogy nyilvánosan bocsánatot kértem Lambert atyától." Még ezidáig nem kért bocsánatot! A jóváhagyás az meg pap egyéni vélemény joga. Butaság a kánon jogra hivatkoznia.
picike
kerestapaságnak mi a köze a van egy másik ügyhöz : megmondom semmi - a pap csak személyeskedett, nem a bibia szerint van a dolog
tehát nem isten szerinti akkor nem áll meg a dolog vagyis Ön nyert nem a pap
azt javaslom menjen el egy másik paphoz ez ilyen egyszerü és vállalja ott a keresztapaságot
jó a békesség
nyanya001
A háború alatt amikor megszületett a baba, megkérdezték a szülőket kit írhatnak be keresztszülőknek,
és az apácák talicskába tették a babákat - ha több volt akkor egyszerre mindet- és
eltolták a legközelebbi plébániára ahol megkeresztelték őket.
vadnarancs
Tipikus fideszes biblia-értelmezés... Több templomban is fidesz-kampányt hallhatunk vasárnaponként amolyan jól benyalok-módra. Hogy nem süllyednek el szégyenükben ezek a "vallási vezetők"!
nezelodo
Nem csak a személyeskedést, de az egyházi törvényekre való hivatkozást is érdekesen kezeli az egyház. Ha kell még a saját papjait is megalázza ellehetetleníti, hogy nyaljon a hatalomnak. Példa erre, amikor a fideszes polgi második, aztán harmadik templomi esküvőjét tagadta meg a plébi jogosan, hát kicsinálták szegényt, aztán a nagyon pártfüggetlen püspök celebrálta mindkettőt. Remélem így lesz ez a következő válásnál és templomi esküvőnél is, mert a házasság is szent a dakotáknál.
Mangu
@vadnarancs: Nem kedvelem a FIDESZ-t, de ebbe nem kell belekeverni a politikai nézeteket. A papnak nincs beleszólása, hogy ki a keresztszülő (nem általa választott személy, feltétel nélkül el kell fogadnia). A gond az, hogy magyar papság (felekezettől függetlenül) mindig is szeretett a politikai hatalomba lenni és mindent el is követ ennek érdekében, többnyire jellemtelenül, képviselt vallását megszégyenítve. A vallás (hitgyakorlat) magán-, és nem közügy. Ezt kellene helyretenni.
Lepényleső
Megerősített abban a hitemben,hogy a politikuson túl már csak egy fajta van aki azoknál is
moslékabb.
Toby
Rákosi úttörő pajtás sem volt hülye, amikor munkatáborba "kérette" a csuhásokat !
solidedge
Régebben a Bibliát áhítattal forgattam. De aztán az egyház felnyitotta a szememet, most az asztal lába alatt van hogy ne billegjen.
colibri
@solidedge: Jót nevettem azon, amit leírtál! Biblia az asztal lába alatt? ...hogy ne billegjen??? Ez nagyon jó! DDDD:)))
justhpeter
@solidedge: Mint gyakorló pogány biztos vagyok abban, hogy a magyar katolikus papok viselkedésének semmi köze a Bibliához, inkább az egyáltalán nem keresztényi seggnyaláshoz.
Desischado
@justhpeter: Nálad (is) a pont. Undorító, ahogy nyalnak a hatalomban lévőknek. szégyen, ami itt folyik!
koszpeko
Van egy mondás
"Vedd meg az iskola igazgatót és a papot és tiéd a település."
Sajnos nagyon igaz.

Nem értem,miért csodálkoztok.
2010-es hír

www.napi.hu/magyar_gazdasag/plusz_milliardokat_adnanak_az_egyhaznak.465492.html

Szintén az esélyes módosítók között sorolandó Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes javaslata, amely az egyházi támogatások tervezett 10,6 milliárd forintját további 5,3 milliárddal fejelné meg a társasági adóbevételek hasonló mértékű emeléséből. A plusz 5,3 milliárdot kizárólag a katolikus egyház kapná.
Kósa Lajos, a Fidesz másik erős embere szerint az új debreceni stadion építésére kapott tízmilliárd forint kevés, a jelenlegi stadion fenntartására és felújítására 1,2 milliárd forintot javasol. A képviselő a pluszpénzt az áfa-bevételek hasonló mértékű emelkedésből finanszírozná. Bánki Erik, a turizmus területén mozgolódó fideszes képviselő 2,7 milliárd forinttal emelné az 5,2 milliárdos turisztikai előirányzatot, a pénzt a képviselő a beruházásösztönzési előirányzatból venné el.
Papuska1
Megint a tudatlanság és a primitív életfelfogás, valamint a dolgok leegyszerűsítése jellemzi a hozzászólásokat. A katolikus valláson belül a pap joga dönteni kit fogad el, és kit nem. Jómagam nem katolikus vagyok, hanem református, ott más szabályok vonatkoznak, de feltételek ott is vannak. A Krisztusi megbocsájtásról pedig annyit, hogy valóbak Krisztus maga volt a béke és a megbocsájtás, sőt mindnyájunk bűnéért vezekelt halálával, azért is, aki nem kérte erre. De mi nem Krisztus vagyunk, hanem emberek. A kereszténység születése óta harcolt, és vívott háborúkat védte magát és támadott. Voltak igazságos és voltak igazságtalan háborúi. Ez azért van, mert a vallást gyakorlók emberek, és nem szentek, nem is biztos, hogy annak készülnek. Az aki azt hiszi, hogy a keresztény ember nem harcolhat meg az igazáért, vagy nem érezhet haragot, az nyilvánvalóan felületesen ismer dolgokat, és kiragad egy-egy momentumot egy egészből. Egyébként ha jól tudom, a katolikusoknál a keresztszülőkkel szembeni jogos követelés, hogy rendszeres vallásgyakorló legyen. Ha ez fennáll Kerék-Bárczi Szabolcs úrnál, az számomra örvendetes, mert van esély arra, hogy bizonyos dolgokat az Ő oldaláról is teljességében lát, és ezt jó jelnek érzem a tudatlanság tömegében. Ha pedig nem rendszeres vallásgyakorló (például nem jár templomba, legalább egy évben kétszer nem áldozik, ha jól tudom a katolikusoknál) akkor nem értem miért háborog. Minden szervezetnek vannak szabályai. Ha mégis megfelel ezeknek a követelményeknek, akkor pedig azt nem értem, hogy felel meg az itt hozzászólók többségének?
feleselek
Nem az a baj, hogy ilyen nagy az Isten állatkertje, a nagyobbik probléma az, hogy rohadtul alacsony a kerités!
KERKA
@solidedge: 21.04 Meggyőződéses ateista vagyok. A biblia nem arra való, hogy az asztal lába alá tegyék. Évezreden át írták ezt, még létrejött, a világ irodalmának egyik gyöngyszeme. Aki nem ismeri a képzőművészeti alkotásokat, lásd egész Róma/Vatikán szobrai, freskói, épületdíszei, valamint sok irodalmi alkotásban szereplő bibliai alakok, nem is érti meg azok jelentését. Mert mit mond egy mai embernek Michelangeló Angyali üdvözlete, vagy egy Utolsó vacsora c. freskó, ha nem tudja az ember, hogy annak mi az üzenete. Képzeld el, hogy esztétika spec .kolba jártam az egyetemen, amikor még a marxizmus is kötelező tantárgy volt. Ha nem ismertem volna a bibliát, nem tudtam volna elemezni ami nagy baj lett volna. Butaságot írtál, a biblia ismerete az egyetemes műveltség része. Nem vallásilag kell azt felfogni.
Sanyi2015
A cikkből csak az nem derül ki, hogy mit jelent a "megtámadtam a plébánost " kifejezés.
Mivel nem tagadta, és nem is akart róla beszélni, valami komolyabb dolog történhetett.
Vizual
Az egyház jeles képviselői bebizonyitják, hogy jogosan szarozták őket már évtizedek óta. Erös a kijelentés ? Hát igy jött ki. Az egyház bevonása egy platform lett ahol a pap mondja meg mi a frankó a polgárnak.
Vizual
@KERKA: Ez pontosan olyan, mint azoknak a véleménye akik mondanak valamit ! Olyan okoskát minden alap nélkül. Én ateista vagyok. Elolvastam a Bibliát és a gyerekek is megkapták képregényben igényes sorozatban ami csak az átkosban létezett. Egyetértek Veled.
KERKA
@Vizual: Köszönöm. Klasz vagy, hogy föl merted vállalni a véleményed.:)
Papuska1
@KERKA: Néhányotoktól illendő elnézést kérnem. Természetesen mindenkinek jogában áll hinni, vagy nem hinni. Amit én vitatok, az az, hogy az egyik a másikat cikizze, vagy ezért bármilyen módon minősítse. Én hiszek, de ez a saját magánügyem. Megismétlem az állításomat, a keresztény Európa nem hit, még csak nem is egy, vagy több vallás, hanem egy fajta nagyon régi kutúra, amiben ugyanaz a gondolkodás, megértése a dolgoknak vezetett hívőt, ateistát. Teljesen más dolog egy-egy vallás, amit ha valaki önmagának választott, vagy elfogadta, hogy abba született, és nyilatkozatot tett valamilyen módon (bérmálás, vagy konfirmáció, esetleg bemerítés, vagy bár mi) és abban a vallásban él, annak be kell tartania az adott vallás írott és íratlan szabályait. Persze ez nem vonatkozik az ateistákra. És egy pici bizalmas dolog. Abba a templomba, ahova én járok az utóbbi időben szinte minden vasárnap betéved egy-egy ember. Valami oda vezeti. Az egyedüllét, egy családi tragédia, vagy ő sem tudja, hogy mi. Ha másodszor is bejön, oda megyünk hozzá, köszöntjük, és megkérdezzük miben segíthetünk. Nem kérdezzük, milyen vallású, mit keres itt, csak elmondjuk, hogy szeretettel látjuk, és szívesen fogadjuk. Van, aki teljesen más vallású. Olyan is volt, aki azt mondta, nem tudja milyen vallású. Elfogadtuk. Ül, és hallgatja az igehirdetést, részt vesz a szertartáson, ha kedve van velünk énekel. Sokan azt mondják, hogy megnyugtatja őket a csend, a lelkész szép beszéde és amit mi is, ő is kihall belőle, szerintünk ez Isten üzenete, de mindenki azt gondol, amit akar. Ez egy református templom. Vasárnap mindig tele van, pedig nem is kicsi. A hívek fele sem született református. De ez így van jól! Ha egyszer nagyon hiányzik, fáj valami, te is bejöhetsz, vagy akárki. Ha nem tetszett nem kéri számon senki, hogy nem jöttél még egyszer. Ha úgy érzed megint jönnöd kell, az ajtó nyitva áll. Nálunk ez a helyzet, és én szeretek oda járni. Magánügy!
perfekt
És akkor utad közben-keressél agy papot--gyónd meg eddigi életed bűneidet is.Mindenütt keveritek a szart!
KERKA
@Papuska1: természetesen jogodban áll a vallásodat gyakorolni, ehhez senkinek semmi köze. Nem is a vallásos emberekkel van a baj, akik hisznek Istenben, és vigaszt találnak a bajaikra, hanem az álszent , avagy a politikába fölöslegesen beleavatkozó papokról írtunk.
Ahogy írtad, ez a te magánügyed
Csizmás Kond
@Vizual: Ha ateista vagy honnan tudod mit mond a pap ?...vagy csak úgy bejársz...?
36
@Papuska1: Én is ugyan így vagyok vele, mint római katolikus. Nagyon tetszik, amit a templomba betérő emberekről írtál. Így adventben a gyerekeknek az iskolával és óvodával és a felnőtt kórussal, rendezünk un. templomon kívüli kis verselést, éneklést. Ma, Szent Miklós(nem a mikulás és nem a télapó) érkezik meg a gyerekekhez. Építettünk Betlehemet is. Kínálunk forró teát és forralt bort.
És látom, hogy szívesen jönnek azok az emberek is, akik nem sűrűn járnak templomba, de megnyugszanak egy picit. Semmi kényszer nincs benne, de legalább egy hely, ahol a gyerekeink azt látják, hogy mindentől függetlenül, békében meg van, polgármester, tanár, pap, szülők.
kutyahűség
A papanak van felettese. Tessék ahhoz menni panaszra. Én a kedves papot érdemei elismerése mellett azonnal felmenteném a hivatása gyakorlása alól, mert ez, amit tett gyökeresen ellentétes minden hit és vallás lényegével. Aki nem való papnak, az ne menjen el papnak.
Papuska1
@kutyahűség: Nem hiszem hogy megrónák. Utána érdeklődtem, ha valaki nyilvánosan haragban van, vagy megsértett valakit, ahhoz, hogy keresztszülő legyen, meg kell bocsájtani, ki kell engesztelni az illetőt. Ez olyan, mintha leülnénk sakkozni, és nem tetszene, hogy a futó keresztbe, a bástya meg egyenesen léphet. Egyszerűen ez a szabály!
Vizual
@Csizmás Kond: Hogyne. Elkisérem a dédit ha haza megyek, elmegyek a vallásos rokonokkal, olvasom az egyházi kiadványokat. Az élet nem csak a Kommunista Kiáltványon fordul meg. ( Amúgy meg vallásvitákat folytatok a falum papjával, a kocsmában. meg ha segitek megjavitani pár dolgot a templomon ennek a pária falunak. Ja és olvastam a Bibliát is. Hogy tudjam miért hülyézlek le.
Csizmás Kond
@Vizual: Azért hülyézel le mert ennyi az intellektualitásod...
Vizual
@Csizmás Kond: Nem. Mert emlékszem az elmúlt időkben folytatott szemétkedéseidre. Én fehér ember vagyok. Nem felejtek ! Még akkor sem ha mára kicsit megnyugodtál. Nem érdekel.
Csizmás Kond
@Vizual: ...szerintem akkor is a nevezgetés intellektuel kérdés...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.