A kormány utasította az összes minisztériumot és minisztériumi háttérintézményt, hogy mondják fel előfizetői szerződéseiket a Magyar Telekommal – közölte a kormányszóvivő csütörtökön az MTI-vel.

Kovács Zoltán az MTI kérdésére elmondta: a kabinet szerdai ülésén foglalkozott a Magyar Telekom azon lépésével, amelyben felmondta támogatói szerződését Kovács Ákos énekessel.

A kormány megdöbbenéssel értesült a Telekom lépéséről, amely meggyőződésünk szerint mind a magyar alkotmány szellemével, mind pedig betűjével ellentétes

– közölte a szóvivő.

Úgy fogalmazott: elképzelhető, hogy ez Németországban lehetséges, de "mi elfogadhatatlannak tartjuk, hogy ma Magyarországon bárkit véleménye és nézetei miatt ilyen formában diszkriminálni lehessen".

Ezért a Telekom döntése után a kormány arra utasította az összes minisztériumot és minisztériumi háttérintézményt, hogy mondják fel meglévő telekomos előfizetői szerződéseiket – tájékoztatott Kovács Zoltán.

Hozzátette: van olyan minisztérium, ahol 103 ilyen szerződés felmondását már megindították, egyébként pedig folyik a felmérése, hogy pontosan mennyi szerződés van a tárcáknál és háttérintézményeiknél. A kormánynak a Telekommal tavaly kötött partnerségi megállapodását a mostani lépés nem érinti, ennek keretében a Telekom 1 milliárd eurós beruházást vállalt a következő 4 évre.

A Magyar Telekom azért bontotta fel szponzorációs szerződését az énekessel, mert – mint közölték – nem tartják összeegyeztethetőnek az előadóművész egy televíziós csatornán adott interjújában elhangzottak szellemiségét csoportjuk hitvallásával és értékrendjével. Előzőleg Kovács Ákos az Echo TV-nek adott interjújában beszélt arról, hogy mit gondol a nők családon belüli, illetve társadalmi szerepéről.

Tegnap Lázár János a Kormányinfón azt mondta: az, hogy a Telekom felbontotta a szerződését Ákossal, "véleménydiktatúra". Még azt is hozzátette:

ha a kormánynak véletlenül nem tetszik a Telekom véleménye, akkor mi most felmondhatnánk a szerződésünket a Telekommal?

Nos, úgy tűnik, a válasz igen.

51 hozzászólásarrow_drop_down_circle

leszúrt rittberger
Remélem, a Telenor és a Vodafone meg bejelenti szolidarításból, hogy Ákos bizony szerintük is egy büdös bunkó.

Aztán a nyakas kormány meg telefon nélkül marad, lehet távírózni, úgyis a középkorban érzik jól magukat Orbánék.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
mariaberta
Na ez is olyan dolog, vele igen vele nem majd mi eldöntjük kivel igen. Remek.
leszúrt rittberger
Remélem, a Telenor és a Vodafone meg bejelenti szolidarításból, hogy Ákos bizony szerintük is egy büdös bunkó.

Aztán a nyakas kormány meg telefon nélkül marad, lehet távírózni, úgyis a középkorban érzik jól magukat Orbánék.
wagabund
arról nem szól a hír, hogy ez mennyibe fog fájni az adózóknak.?..mert a szerződésbontásnak valami ütős, bíróság előtt megtámadhatatlan indokra kell alapulni...nem ilyen vékonyka történetre...

szóval sokba fog ez (nekünk)kerülni...megér ennyit egy ákos, vagy kiatosz?
Hofipisti
Folytatódik tovább a "kollégiumi tempó". Ezek az emberek (?) 25 év után sem tudták kinőni a tisztességes munkahely hátrányát, Ceausescu 2.0 pedig már környezetében sem talál (az erre méltó Tompikán, meg a "köteles"-en kívül) egy embert sem az eredeti csapatból. Az ifjú titánok meg még vagy messze vannak attól, hogy gondolkodni tudjanak, avagy elbutítja őket a szervilizmusukból maguknak vélt hatalom. De mi lesz, ha egyszer vége lesz?
Aki Én
,,"mi elfogadhatatlannak tartjuk, hogy ma Magyarországon bárkit véleménye és nézetei miatt ilyen formában diszkriminálni lehessen"
Engem éppen ma diszkrimináltak Kocsis fészbukjáról a véleményem miatt.
prielle
Ákos! A kormány eme lépése nem "gyűlöletmester"-i? Ezt is meg kell tapsolni?
A kormánynak nincs fontosabb intézni valója?
eszegfu
@leszúrt rittberger: 13:59 Talán az is megoldás lenne, ha a többi szolgáltató pl. olyan áron kötne velük uj szerződést, mint egy egyszerü ügyféllel... ugyanis nem hiszem, hogy valamiféle "flotta" (kedvezményes) tarifát ne adott volna a "szerveknek" a Telecom. Már csak azért is ezt várom el a többitől, mert 2 évvel ezelőtt kötött a kormány a szolgáltatókkal (3-mal) hosszutávu megállapodást, mely szerint összesen 100 milliárd Ft-hoz jutott a költségvetés, anélkül, hogy bármilyen frekvenciát licitre kellett volna bocsátani, vagyis az "ölükbe" hullott ez a pénz!
Dr.Doktorovics trinitron dr.
Csak nehogy válaszoljanak a német cégek hasonló bosszúval. Aljas, gőgös, geci kormány.
Aki Én
Nem találok szavakat. Ez egészen elképesztő és ijesztő. A kormány többet és gyorsabban foglalkozik egy sértett popzenész privát szerződésével, mint egy közérdekű, mondjuk eü-t érintő döntéssel. HA egy cég szerződést bont egy popzenésszel, akkor a kormány 24 óra alatt teljes apparátussal a bosszúra fókuszál, statáriálisan jelezve, hogy a mi embereinkkel nem lehet baszakodni? Vajon minden magyar állampolgár egyoldalú szerződésbontására így reagálnak? Mire ez a kitüntetett figyelem? Vajon egy Quaestor ügyben miért nem ilyen vehemensek és statáriálisak? Még mindig azt hiszem, hogy ez csak valami vicc. Tényleg ez a dolga ma a magyar kormánynak? Tényleg van ahhoz joga, hogy bosszúhadjáratot indítson egy megsértett popzenész miatt? Egyáltalán milyen alapon véleményezik egy cég szponzorálási politikáját, szempontjait? Egészen döbbenetes ez a jelzés. Ki ez az Ákos? Mit tud, amiért ezt a kitüntetett figyelmet érdemli? Ennek valami olyan félelmetes üzenete van, hogy az már kimondhatatlan. Sokkot kaptam, nem találom a szavakat. Rettentő szomorúságot érzek, mi lett ebből az országból?
furfang
Nagyok OK! Ez a tökös válasz, így kell ezt csinálni! Nehogy már a telekom szabja meg Magyarországon, hogy egy "szabad ember" mit mondhat és mit nem!!! ( nem szólva arról, hogy csak azt mondta, amit a természet diktál, mióta ember az ember)
verum
@Aki Én: - régóta mondom és régóta mondják jó páran, hogy épül a diktatúra. Nem egyszerre, lépésről lépésre. Lesz még síri csönd ebben az országban. :-(
leszúrt rittberger
@furfang: Nem szabta meg Telekom, hogy mit mondhat Ákos, csak azt mondták, hogy ők ilyen figurát köszönik, de nem szeretnének szponzorálni.

Szíve joga minden cégnek, hogy kire, mire szórja el a szponzorpénzeket. Ez a világban így működik, csak Magyarországon kelt rémületet, ha egyszer valami nem kézivezérléssel, urma-bátyám alapon történik. De hát nem kell aggódni nektek se, majd kitömi az állam közpénzzel Ákosotokat, senki bukott szarházi nem maradt még eddig az út szélén, ez alapelv.
Aki Én
@Hellcat: 14:33 Kicsit sem. Ez életveszély...
nyanya001
@wagabund: Ezeknek minden megéri, hogy a hatalmukat fitogtassák !
Egy ilyen huszadrangú zenészecske nekik minden pénzt megér !
Összenőtt ami összetartozik !
human
Homokszem van a gépezetben. A Telekom Ákossal szponzori szerződésben állt. Az állam a Telekommal pedig szolgáltatást kapott. Orbán idiótaságának a költségeit (perköltség+büntetés) természetesen megint az adófizetők állják, ha arra kerül a sor.
human
@leszúrt rittberger: Az illiberális demokráciában a szponzorálás tudod úgy megy, hogy cégvezető megkérdi Orbánt, hogy melyik futballcsapatot vagy alapítványt kell támogatnia, hogy közbeszerzést nyerhessen vagy csak simán békén hagyja a NAV. A liberalizmus vadhajtása csak a szabad választás lehetősége.
bencemacska
@Aki Én: ma, 14:30
Nagyon igazad van.
Hogyan lehet igazságos az, hogy egy cég a saját pénzéért nem mondhatja meg, hogy a szponzoráltja milyen eszmét terjesszen?! Ugyanakkor a kormány megmondhatja, hogy hűséges seggnyalóját ért vélt sérelem miatt - az én pénzemért - milyen szankciókat alkalmaz?!

Itt már nem épül diktatúra!!! Itt az őrület diadalmaskodott felettünk!!!
Aki Én
@bencemacska: Komolyan mondom rég volt ennyire rossz érzés bennem. Már a Kocsis kirohanása is sokkoló volt, de erre nem találok szavakat. Adott egy magánszemély és adott egy cég. A kettő közti nézeteltérésbe belepofázik, sőt bosszúból szankciókkal sújtja az egyik felet egy ország kormánya. Ha törvénytelen a Telekom lépése, akkor jelentse fel, de akkor sem állhat látványos bosszút, és nem bonthat élő szerződéseket puszta felháborodásból. Hol a jogállam? Ez mi? Nem viccelek, engem sokkolt ez a hír...
zöldszem
kepkezelo.com/images/6m4alt78n3mifcsgah71.jpg
Nem tudom elhinni, hogy ez a majom ennyire fontos legyen! Végül is az ország körbe drótozva, menekült ügy lecsengett 300 ezer birka vissza tért a jászolba. Kell az újabb gumicsont, hogy lehessen a megkezdett föld mutyit folytatni, nehogy eszébe jusson a brókerbotrányok károsultjainak az ügyüket feleleveníteni. Gondolom az egészségügy rendben, a tanárok kifizetve. Ráhel és férje is eljutott Miamiba segget áztatni. A GDP rendben.!? Igaz ma Miska kancsú, Brüsszel-es összeesküvést lengetett be...
Bravó!! Semmi más gond csak az, hogy egy köcsögöt nem támogat tovább egy cég!!!
Erre kaptak felhatalmazást...nem is akár milyet 2/3-t.
Mi lesz, ha válaszképpen a kézilabda csapat, a vízilabda csapat, ne adjisten az az imádott foci csapat...stb mögül hátrálnak ki a szponzorok? Csak úgy sértődésből.. Majmok!
Aki Én
Simicska új véleménye sem tetszett a g...nek, nem is szponzorálták tovább. Ha valaki, hát éppen ők lehetnének megértőek. Szponzorpénzek vélemény szerinti kiosztásában van gyakorlatuk.
Dr plágium
Valami ilyesmire számítottam ezektől a férgektől...
Lehet szerződést bontani - persze annak lesz (nem kevés) anyagi vonzata is, de sebaj gazdag ez az ország, majd kivet még egy két adót (Ákos adó) és megoldja. A mi zsebünkből!
bencemacska
@Aki Én: ma, 15:32
Sajnos így van! Engem is sokkolt.
Annyi hibával írtam le a véleményem, hogy megdöbbentem a saját állapotomon!
soljanka
Azért ez enyhén szólva aggasztó.
A manyup buli óta várom, hogy meddig mernek elmenni a fiúk, és nem csalódtam bennük: hihetetlen mélységekbe süllyesztik az életet az országban - morálisan, gazdaságilag. értelmileg egyaránt.
Eddig csak poénkodott az ember Észak-Koreával.
Mostantól már nem poén.
vadnarancs
Telekom! Erre egyszer még büszkék lesztek! Reméljük nem is olyan sokára!
dr. prédikátor
Na kérem ! Ez ma Magyarország!Adott egy kis geci szarházi zenész aki beletapos a nők lelkivilágába, a szponzornak nem tetszik felbontja a szerződést vele , erre a fijjug mit lépnek???Felbontja a szerződést a szponzorral!!tehát egy ilyen kis tetüt megvédeni előrébbre való mint sok ember érdeke!!! hát kérem ide jutott ez az ország!!!De úgy kell nekünk !!! miért nincs bennünk annyi hogy ezt a szemét mocskos korrupt bandát elzavarjuk???!!!
verum
@bencemacska: - még nem. Még nem áll nagy fekete kocsi a házunk elé a kommentjeim miatt és még a besúgók kánaánja sem jött el. Sőt, még halálbüntetés sincs.
verum
@soljanka: - azért ne túlozzunk. A stadionokat még nem használják tömeges kivégzésekre!
bencemacska
@verum: Szerintem nem jön érted nagy kocsi , saját lábadon kell a kommented miatt a rendőrségre befáradni.
Besúgókra nincs szükség, mert azt és akkor hallgatnak le, amikor akarnak!
Ha kirúgnak bennünket az EU-ból, akkor lesz halálbüntetés, mert a "nép" akarja!
A lényeg: attól függ melyik oldalról nézzük! ( Én végigéltem sajnos a Rákosi rendszert!)
verum
@bencemacska: - egyelőre még nem jártam rendőrségen és egyelőre még nincs halálbüntetés. Ha végigélted, akkor tudhatod, még igencsak az elején járunk. Még nincs félelem, még nem kell virágnyelven beszélni. Csak kis lépésenként, de lesz ez még rosszabb, csak ez a kis jó múljon el... :-(
keresztapa
A Telekom ellensége a szólásszabadságának! a magyar alkotmány szellemével, mind pedig betűjével ellentétes, véleménydiktatúra az amit a Telekom követ, de teheti ő dönt a támogatásról kinek ad kinek nem! Szíve joga! Ákos meg nézze meg, mérlegelje, hogy ilyen diktátortól el fogad - e- támogatást. Ne aljasodjon le a szintjére!
jancsipapa
@Dr plágium: Pontosan . Egy szerződést nem lehet ok nélkül felmondani . Csak az egyik fél nem teljesítése miatt. Nem hiszem ,hogy le volt írva ,hogy kötelesek támogatni a " mi kutyánk kölkét ". ( egyébként meg undorító ez a pitiáner ,hatalommal visszaélő bosszúállás )
bretagne
Édes a bosszúúúú! Nagyon vigyáznak Ákoskára, mi a tervük még vele???
A Tündik bündije
Szemét Telekom, irgum-burgum! - Dörögte magában Kormányviktor. Ne fogsz te itten demokráciásosat jáccani! Mi az, hogy te döntöd el, hogy a saját pé'zedből kit támogacc? Az a pénz is az enyém, ha akarom, íratok egy törvényt izibe, azt' elveszem mánis! Vagy támogatod a zén kedvenc udvari zenecsinálómat, bármilyen világnézete is van nekije, vagy mehecc isten hírével.
dr. prédikátor
Európának megint lesz mien röhögni! Úgy e ? viktor szopkin!!!
justhpeter
Létrejött az Észak-Korea 2.0 és rohan a fejlődés irányába. Remélem a vége azért a Ceausescu 1.0 lesz.
bencemacska
@verum: ma, 16:25
Engem viszont már feljelentettek kommentért, de még vádat nem emeltek. Még nem találtak olyan ügyészt, aki vállalja(?).
Rákosi pajtás megsértése miatt viszont tárgyalás nélkül 1 hét szobafogságra ítéltek 12 évesen!
Van tapasztalatom! -:(
human
Hát nagyon úgy néz ki, hogy ebben az országban az "önkéntes" támogatások központilag irányítottak.
human
@human: Felcsút is nem véletlenül kap milliárdokat különböző cégektől. Semmi köze a foci szeretetének az egészhez. Orbánnak kell kedveskedni és akkor békén hagynak.
bencemacska
@Horizont: Az volt az egészben a legkegyetlenebb, hogy mindez egy úttörőtáborban volt Siófokon. Életemben először voltam a Balatonon. Hét ágra sütött a nap, mindenki a vízben, én meg egy épületben. Arra már nem emlékszem, hogy mit csináltam, kaptam-e olvasni valót.
Az eset tényleg nevetséges volt, és az emberi szolgalelkűség csúcsa!
simmering73
Kiaf@szom ez az ákos, hogy ennyit megér? Olyan érzésem van, mintha többet érne, mint a nemzetmegvezetőnk.
Bercifiu
Ha ez a seggfej olyan jó, akkor miért nem ő támogatja a szegényeket. Egy rohadék nyalógép.
human
@mariaberta: Lajcsit is támogatja az állam. Pár évig ingyen szállást és étkezést nyert el munkássága elismeréséül.
nusika
www.168ora.hu/itthon/orban-vilagkepe-141645.html

Emlékezzetek, hogy a tüntetések után, a "cég" vezetője az ott dolgozó embereket kirúgta, akik részt mertek venni a tüntetésen! Akkor nem álltak mellette a kormány tagjai, mert ...
mariaberta
@nusika: Mert az a cég nem az a cég, az nem mert ellentmondani a nagyfőnökéknek.Ez meg igen. Na persze ez a cég egy kicsit német eredetű.
nemjoezigy
@leszúrt rittberger: Írod: "Aztán a nyakas kormány meg telefon nélkül marad, lehet távírózni, úgyis a középkorban érzik jól magukat Orbánék."

Kiegészítem: szerintem inkább a rabszolgatartás cél, nem a jobbágyság kialakítása!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.