Bár a kormány azt szorgalmazza, hogy mindenki számoljon el az általa kapott külföldi támogatások összegével, Kovács Zoltán kormányszóvivő erre nem hajlandó. Dacára annak, hogy életrajzában egy Soros- és több CEU-ösztöndíj is szerepel. 

Az Átlátszó összefoglalója szerint a Soros György elleni hadjárat 2014 óta zajlik intenzíven, a kormány ekkor kezdte azt kommunikálni, hogy a külföldi támogatásokat kapó civil szervezetek mögött az amerikai-magyar pénzügyi spekuláns áll.

Kovács néhány napja odáig ment, hogy ATV-ben a migráció és Soros György közötti vélt összefüggésekről beszélt.

Az Átlátszó levélben érdeklődött a kormányszóvivőnél, hogy mekkora volt az életrajzában szereplő Soros- és CEU-ösztöndíjak összege. Kovács ezt nem hajlandó elárulni, íme a válasz:

Mivel a szóban forgó ösztöndíjakat pályázat útján nyertem el, illetve jellegüket tekintve nem minősülnek közpénznek, így nem gondolom, hogy azok összegéről tájékoztatást kellene adnom az Átlátszó olvasóinak.

Kovács a következő levelet már válaszra sem méltatta. Közben Lázár János titkosszolgálati jelentésekre hivatkozta azt állította:

Nincs olyan, az ellenzékhez köthető szervezet, amely mögött ne Soros György pénze állna.

Ezzel gyakorlatilag elismerte, hogy a titkosszolgálatok megfigyelik a kormány által ellenzékinek vélt civil szervezeteket

49 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Aki Én
@Bringás: Dehogy nem. Sűrűn szokott is.
Ruszkik haza!
Nem kell Paks!
Urizáló baloldal!
Nem veszünk autókat!
2.000.000,- bérplafon!
Adócsökkentés!
Százezer bevándorlóra van szükség!
Tanuljunk Soros pénzén!
Ingyenes oktatás!
Elszámoltatás!
Ügynök akták!
Kisebb és olcsóbb kormányzás!
...
Még vagy ezer eset. Tulajdonképpen nincs olyan, aminek ne mondták volna az ellenkezőjét.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
human
Múltkor egy vita műsorban minkét fideszes szerkesztő bevallotta, hogy a rendszerváltáskor soros alapítványaitól kapott pénzt.
bretagne
Nem árulja el, ezt is titkosították. Hány fideszes élt Soros-pénzből, tehát minden okuk megvan rá, hogy szidják.
Long John Silver
@human: Errűlis a surusgyurka töhöt ... mög a tuggyukkik ... Kovácsut a háttérhatalom rabultatta el ... Bályerzsóti is mögmondhassa!
nevemnick
Jellemző a jellemtelen emberekre: oda sz@rnak, ahonnan a kaját (ebben az esetben a pénzt) kapják, mert a vezírt vakon kell követni.
Long John Silver
@nevemnick: Kovács csak azé' vút ott surusgyurkáéknél, hugy belülrűl bomlasszun, mint Pozsgay nemzetes bajtársunk!
nevemnick
@Long John Silver: rohadtul sikerült a bomlasztás... szaporodnak, mint a friss tehénsz@ron a döglegyek.
Aki Én
@Bringás: Mint Soros szakértő, mi a véleményed?
Aki Én
@Bringás: @nevemnick: Kérlek ne zavard össze Bringást. Van épp elég baja a tényekkel.
Bringás
@Aki Én: Miért? Nem változhat egy vélemény?
Long John Silver
@nevemnick: Mör' így álcázzák magukat. Kuvácsék a nép emböröi, csak azé' élnek királyúl, hugy az ellenség ne vegye észre! Bánccsák az magyart, bevéggyük!
Aki Én
@Bringás: Dehogy nem. Sűrűn szokott is.
Ruszkik haza!
Nem kell Paks!
Urizáló baloldal!
Nem veszünk autókat!
2.000.000,- bérplafon!
Adócsökkentés!
Százezer bevándorlóra van szükség!
Tanuljunk Soros pénzén!
Ingyenes oktatás!
Elszámoltatás!
Ügynök akták!
Kisebb és olcsóbb kormányzás!
...
Még vagy ezer eset. Tulajdonképpen nincs olyan, aminek ne mondták volna az ellenkezőjét.
Hellcat
@Aki Én: 13:07 és 13:16 Mind két komment egyszerűen brilliáns :D "Van épp elég baja a tényekkel." Ennél majdnem kiköptem a kv-mat konkrétan :D
Long John Silver
@Aki Én: Most korrigálja a saját önéletrajzát, kis türelmet!
vadnarancs
Meddig lehet büntetlenül rágalmazni, vádolni másokat? Meddig lehet gátlástalanul hazudni lopni ebben az országban? Ezt tanítjuk a gyerekeinknek???
dr. prédikátor
Ez a kovács zoltán kurmányszófosó csak azért fogadta el Sorostol az ösztöndíjat hogy a Soros csődbe menjen!!!
egyvandor
Szokásos fideszes kétarcúság.Amikor ellenzékben voltak a egyeduralmi törekvéseik elérésére is a liberális eszmékre a demokráciára hivatkoztak. Ma amikor beette őket a fene a hatalomba, hallani sem akarnak mások jogairól.
Amikor még nem rendelkeztek ilyen korlátlanul a nemzet javai felett, akkor fontos volt nekik a támogatás. Amit persze a abban a reményben adtak nekik, olyan erőket támogatnak akik a haladó politikát szolgálják. Ma amikor egyeduralmat gyakorolnak, ilyen támogatások elfogadásával vádolják azokat akik ugyanolyan joggal elvárhatnák, hogy ellenzékiségüknek hangot adhassanak.
Nagy Mária
@vadnarancs: Hát ezt, mert a pedagust nem engedik, hogy okosságokat tanítson.
Toby
@nevemnick: Nincs semmi csoda, köpködik Brüsszelt, mikozben lavórral mennek a potyapénzért!
Mocskos, gerinctelen férgek!
papa.49
@Toby: Olyan ez mint kicsiben a faluban összegyűlnek a ,,segily fizetésre a rászorulók,, és lelkesen szidják a rendszert, a polgit aztán bent meg kezet csókólnának a pénztárosnak)))))))))
Azonos etnikum azonos megnyilvánulások)))))))))))))))
Toby
Azt hitte ez a gyötört képű, koravén, hogy lopásról kérdezik!
volvós
Ez a kovács egy gerinctelen féreg !!!
jav
Miért van ,hogy egy ilyen még itt lakozik és nem Azerban?
Az az Ő világa !
Vagy tényleg ki akarja várni az Andrássyt vejkó LED-lámpái alatt,setét-segg-beeee?
Űk is azt mondták az Ünnep ,jó dolog.
Dísz-vendégnek meghívom rá.
Pár percre felfüggesztem az EU-rosszukat,velük együtt,mert úgy is azt akarják.aztán majd visszatérek Európába.
Európa nem fogja bánni.
Meg én se.
Apám se bánta meg az Ünnepet.!
Pedig mondták neki.
Nyomába érhetek?
Kijutott neki is,kijut Nekem is.
Hát akkor?
Le kéne maradnom?
Mindenkinek a saját idejében kell megtenni amit meg kell tenni.
Neki is jutott,nekem is jut.
Meg ennek az izének is ,jutnia kell.
Hím Tag Társaival,egyetemben.
Egy valódi,Siker Nap.
Dísz-vendégként,felolvasva,amit még akarnak.
Ünnepélyesen.
Mert Ünnepelni ,jó dolog.
Há nem?


.
nezelodo
Tenyleg, Soros támogatja, támogatta a migrákat, Kopasz Kovács, meg egy rakás államtitkár, és más rendű samesz idejött a szülőföldjéről észt osztani, ezek bizonyos értelemben migránsok, szerencselovagok,élősködők, és notórius hazudozók.
Toby
@nevemnick: Qrrrwa jó a link tartalma, ez egy ötcsillagos bejátszás, szép, nagy, méretes lócici, mert megérdemlik!
Paktány, köpönyegforgató, parazita, hiteltelen ócsakaságok!
nezelodo
@zöldszem: És még van bőr a képükön megfigyeltetni, Talán zavarja őket, hogy megismerte őket a nevelőapjuk? Persze a választóikkal is ezt csinálják, először udvaroltak a voksukért, aztán szembe mentek a választói akarattal, hálából a bizalomért, és egyfolytában szívatják a többséget.
zöldszem
@nezelodo: Soros! taníttatta fizette a tanulmányaikat, aztán harminc év múlva szembeköpik! Gerincesek!!!???
Pálinkafőző Rézüst
"Az Univerzum tömegének csupán 4,6%-át alkotja a megfigyelhető anyag, 23% a sötét anyag aránya, és 72% a sötét energia"
Ez tökéletesen igaz kis megmaradt hazánkra is...:(
Long John Silver
@human: Valószínűleg kényszerítették őket a háttérhatalmak a gyíkemberekkel, ezért lettek Soros-ösztöndíjasok.
Yoda69
@Aki Én: Szerntem bringas ezekre nem emlekszik. Sikagyaba a fideSS imadatnal tobb nem fer.
volvós
Én pedig - ha a háziorvosa lennék - titkolnám, hogy mit
tettem az infulziójába az intenziv osztályon !!
bretagne
@zöldszem: Mindkét névsor magáért beszél.
Desischado
Mit lehet ettől a gerinctelen féregtől várni? Fideszes, ez mindent megmond!
amaramaistanna
:"Peter Konok : Atyaég, most látom, hogy Vutyiy Tutkó megtalálta a trianoni békeszerződésen Soros György aláírását"
egyvandor
@nezelodo: Összetertanak földijeikkel. Csak a addig osztoznak magyarok sorsában míg az jognövekedéssel jár. Az államapparátus, és állami cégek fontosabb pozícióiba szépen besegítik egymást. Ebben az értelemben különbnek tartják magukat a bennszülöttektől. Végül is mi lenne a motiváció hogy betelepüljenek? Hogy ugyanúgy vagy még rosszabbul éljenek mint odaát?
qxy
Nem árulja el? Hozzák elém. öt perc és a harmadik füles után még azt is be vallja hogy ő írta a Toldit de voltak tettes társai is.
Rosszul lett kérdezve.
nezelodo
@Mirabilis: Pályázat útján nyerte el, mint manapság az EU-s pénzeket. Már akkor is vonzotta őket a potya...
volvós
@qxy: 12:26

Nem érdemli meg, hogy bemocskold a kezed !
Inkább rúgjad párszor...ja, hogy hova ???
qxy
@volvós: Igazad van . erre sem méltó.
advocat
Ezután a vastag bőr után érdeklődnek a rinocéroszok. Is. Főleg arcbőrileg.
Kutyuska
Annyira "büszkék és lelkiismeretesek" ezek a nemzeti fideszesek, akik Soros pénzén vakaróztak ki a sz@rból, hogy csak akkor fizetik vissza a támogatásokat, ha Soros kéri.
Szerintem kérés nélkül fizessék vissza kamatostól, ha annyira aljasnak tartják Sorost.
Ha a zsebükről van szó, akkor nem annyira büszkék a hazafiak a fideszes naplopók?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.