Az Amerikai Egyesült Államok függetlenségi nyilatkozata aláírásának 240. évfordulóját ünnepelték pénteken Budapesten.

Andy Vajna, Gyurcsány Ferenc és Polt Péter is a nagykövetnél bulizott

Az amerikai nagykövet rezidenciáján tartott ünnepség előtt Colleen Bell nagykövet az MTI-nek elmondta, büszkék arra az erős demokráciára és annak értékeire, amelynek alapjait 1776-ban a Nagy-Britanniától való függetlenedést kimondó nyilatkozattal megalapoztak.

Andy Vajna, Gyurcsány Ferenc és Polt Péter is a nagykövetnél bulizott

Hozzátette: nagyon erős és jó kapcsolatokkal rendelkeznek az Európai Unióval és Magyarországgal, mind gazdaságilag, mint kulturálisan, és ezeket a bilaterális kapcsolatokat a jövőben tovább szeretnék fejleszteni.

"Barátok és szövetségesek vagyunk, és a jövőben is együtt fogunk működni"

- mondta.

Az ünnepségen a magyar kormány nevében  azt hangsúlyozta, hogy mindkét ország múltjából hozott közös érték a szabadság és függetlenség, amelyek "kéz a kézben járnak". De a szabadság nem említhető a szabályok tisztelete nélkül – tette hozzá.

Andy Vajna, Gyurcsány Ferenc és Polt Péter is a nagykövetnél bulizott

A megemlékezésen jelent volt többek között Gyurcsány Ferenc korábbi miniszterelnök, Vargha Tamás honvédelmi minisztériumi parlamenti államtitkár, Polt Péter legfőbb ügyész, Stumpf István alkotmánybíró, Darák Péter, a Kúria elnöke, Pintér Sándor belügyminiszter, Iain Lindsay brit nagykövet és több országgyűlési képviselő is.

95 hozzászólásarrow_drop_down_circle

DR Eric CARTMEN
Polt meg Pintér elvtárs eltanulta a püffedt pávatáncos viselkedését?? Ezek is zsebreb@szott kézzel mint a kocsma előtt otthon... Nevetségesek !
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
RonaGyuri
Nocsak Sztyopa megint hajaz (na jó inkább hasaz) az ő Viktorára! =))
Fradigege
habonyka árpikát nem hívta meg? Vagy tényleg ki van rúgva az USA-ból?! Elég primkó volt a felhozatal. poltpot peti, olajos pintér zsernyák. A maffia krémje ott pucsított. Az USA egyáltalán nem demokrácia. Ez a másik fele. Rockefellerek és Rothschildok a főnökök. Hagyjuk már a hülyeséget, a Kissinger szabadkőművessel az élen. A wc-én szebbeket formázok, mint ezek a talpnyaló hulladékok.
DR Eric CARTMEN
Polt meg Pintér elvtárs eltanulta a püffedt pávatáncos viselkedését?? Ezek is zsebreb@szott kézzel mint a kocsma előtt otthon... Nevetségesek !
ágimami
Ugye-ugye??? Sok "jó" ember kis helyen is elfér!!!:DDD
bakegya
Na most ki a fenét hívhatott volna meg bi -laterális kapocsnak Bell asszony,ha nem ezt a vegyes felvágottat...annak azért örülök,hogy az al-és felcsutkayyyy teknőst nem hívták meg!
Szókrakész
Miért nem mertek a nő szemébe nézni?
Gyurcsány meg a totál csicska pózában ácsorog a nő előtt.
Vagy mint mikor egy autistát akar megölelni valaki.

Durva, árulkodó képek!!!
cs.n.
Akkor ezt benézték, mert hétfőn lesz az évfordulója.
verőce21
Persze a brit nagykövet, mint az USA pincsikutyája is jelen volt. Furcsán Gyerenc is hozta csicska formáját, idegbeteg nevelő, kisgyermekek mellé ajánlkozik…
perfekt
Összenő-ami össze tartozik.Most látható,hogy még a veszekedéseik is kamus--a nép félrevezetésére.A közös bennük-a szín--a piros párttagkönyv!
Csodálkozó
Bocs, de vagy fél éve (vissza)magyarosította Vajna András Györgyre.
koszpeko
@Szókrakész: Mi van narancs huszár?
Irigykedsz,hogy gazdidat nem hívták meg?
Vagy éppen téged?
Te lennél a kulturális képviselő a bulin. :D
Vihetnéd Vida Ildikót és Árpikádat. :D
Szánalmas vagy.
koszpeko
@verőce21: Te kinek vagy a pincsi kutyája?
Szókrakész
@koszpeko: Vége a Pride-nak, hogy újra itt vagy?

Miért nem X-(wo)man a neved?
koszpeko
@perfekt: Én is elmennék Gyurcsány Ferenc helyébe.
Jaaa nem tetszik nektek,hogy meg lett hívva.?
Így jártatok.
Szókrakész
@koszpeko: A főnököd a képen totál ott van a szeren.
koszpeko
@Szókrakész: Mi az a pride?
Te biztos jobban tudod.
Magyarázd meg légyszíves.
Szókrakész
Colleen Bell a Stumpffal való kézfogásnál azért jelezte, hogy azért ő magasabb rendű szabadvakoló, még ha nő is.
Szókrakész
@koszpeko: Mi van?
Totál káosz van a pártotokban?
Nincs egyeztetés progikról, célokról?
Az utolsók közé tartozol, akiknek elárulnak valamit is a pártprogikból?
Hát nem a Ferid mindennap ilyet akar látni a fővárosban?
koszpeko
@Szókrakész: Te hol vagy a toppon?
Itt nem az biztos?
Egyébként a hülye fidesznyik firkász azt leste mikor tud egy előnytelen fotót készíteni.
Sikerült neki.
Ezek vagytok ti.
Szókrakész
@koszpeko: A lényeg, hogy sikerült.
Ezért jó a fotó.
Élethű.
Egy fotó többet ér ezer szónál.
koszpeko
@Szókrakész: Remélem nem csak olvasni,hanem értelmezni is tudsz.

sokakmagyarorszaga.hu/
koszpeko
@Szókrakész: Amikor benyomva henteregsz a földön,akkor "Egy fotó többet ér ezer szónál."
Szókrakész
@koszpeko: Ne erőlködj!
Még a végén...
Főleg a Pride után ne.
koszpeko
@Szókrakész: Mi az a pride?
Te jobban tudod mint én.
Magyarázd el.
koszpeko
@Szókrakész: Mi van nem mered mondani???
A szád fordítottan arányos a tehetségedhez képest.
Szókrakész
@koszpeko: @koszpeko: Ne erőlködj!

Ennek melyik részét nem érted???
koszpeko
@Szókrakész: Te vergődsz és erőlködsz mint csonti a horgon.
Mi van?
Ki fog derülni ma még,hogy mi az a pride amit oly nagy szenvedéllyel emlegetsz, vagy googlizzam?
verőce21
@koszpeko: Én a pincsi állapotban sosem voltam!
De mit szólsz Ferenced alakításához, Mélydk-s?
koszpeko
@verőce21: Te mit szólsz ahhoz,hogy nem hívták meg gazdádat?
verőce21
@koszpeko: Nem olyan nyalonc mint El-Qúró!
Sőt kegyvesztett, mert kitessékelte az előző nagykövetet.
perfekt
@koszpeko: a gazdád Gyurcsány, éppen olyan pofátlan mint te, a kutyája.Megírtam már,hogy told el a bringát ,nekem ne írjál.
koszpeko
@perfekt: Ha neked jogod van a baloldalt mocskolni,akkor nekem erre jogom van reagálni.
Egyébként ez nem a kuruc jobbik bérenc.
koszpeko
@verőce21:" mert kitessékelte az előző nagykövetet."
Megint írtál jó seggnyalóhoz híven egy nagy baromságot.
De ezt már tőled megszoktuk.
perfekt
@koszpeko: Megint nem vetted be a gyógyszereidet,vedd be!--én nem mocskolódom--hanem jellemzem a tevékenységeiket.Te pedig nem is létezel ,csak úgy próbálkozol.
verőce21
@koszpeko: (20:08) A baromságokat tőled meg állandónak vesszük!
koszpeko
@perfekt:Igazad van nem mocskolódsz.
A szélkakas jobban menne hozzád nicknek.
koszpeko
@verőce21: Kik azok a "vesszük"?
Arra a fizetett hozzád hasonló bértrollra gondolsz?
koszpeko
@verőce21: Egyébként ne terelj és mutasd be hírnek,hogy vezíred "kitessékelte" az amerikai nagykövetet.
A melléduma nem érdekel.
verőce21
@koszpeko: (2016) A bértroll te lehetsz, Ferencesrendi!
verőce21
@koszpeko: (20:19) A melléduma engem sem érdekel. Elősegítette, feljelentetéssel.
verőce21
@koszpeko: Ne akarj eltérni a témától!
koszpeko
@verőce21: Nem látom a linket sehol.
Másold ide.
koszpeko
@verőce21: Másold ide a hírnek a linkjét ahol Orbán Viktor kitessékeli az amerikai nagykövetet.
verőce21
@koszpeko: Keress rá a Vida Ildikó-ra a korábbi hírek között, ott találod! :)
Hasonlítasz az idegbeteg vezetődhöz!
koszpeko
@verőce21: Nem érdekel a mellédumád.
Vagyis hazudtál amikor azt írtad,hogy kitessékelte az amerikai nagykövetet.
Mert ilyen hír SEHOL NINCS.
verőce21
@koszpeko: Nehogy kisgyermekek mellé ajánlkozz te is nevelőnek. :)
koszpeko
@verőce21: A mellé dumád nem érdekel.
Hol a hírnek a linkje azt másold ide.
verőce21
@koszpeko: (20:30) Orbán szólította fel V. Ildikót, a nagykövet feljelentésére, Jóbarát Bandi hazug állításai miatt. Emiatt azt visszahívták.
koszpeko
@verőce21: Hogy ki kit és mire szólított fel a rohadtul nem érdekel.
Hol van a feljelentésről a hír s hol van,hogy emiatt hívták vissza?
Még mindig nem látok linket.
verőce21
@koszpeko: Keress rá akkor a neten! - eszelős Mélydk-s.
koszpeko
@verőce21: Te állítasz valamit.
Bizonyíts!
verőce21
@koszpeko: (20:45) És ha megbocsájtasz, egy eszelőssel nem levelezek tovább!
koszpeko
@verőce21: Mondtam.
Nem érdekel,hogy ki kit és mire szólított fel.
Az érdekel hol a hírnek a linkje,hogy erre hívták vissza a nagykövetet.
Ugyanis Goodfriend ügyvivő és nem nagykövet volt.
Felfogtad?
És azért ment haza mert kinevezték nagykövetnek Coleen Bellt.
De hát ezt teszi a narancsköd.
De még egyszer megkérdezem hol a link,hogy Goodfriend ezért lett hazarendelve?
tota
Ez a hozzászólás törlésre került. Többszöri törlés a felhasználó kitiltását vonja maga után.
koszpeko
@verőce21: 444.hu/2014/12/09/hatalmas-bloff-hogy-orban-goodfriend-bepereleset-koveteli-vidatol/

Hatalmas blöff, hogy Orbán Goodfriend beperelését követeli Vidától

Látod,látod?
Megint hazugságon lettél kapva.
Ülj le gondolkodni.
tota
@Szókrakész: Nem tudtál mibe belekötni,hülyegyerek.Menjél jelenteni zsebbenhokizó vezéredhez,Az a neked való látvány.Utánozod is mi,Ez most a fideszes majmoknál a divat.
Zsebben hokizni,mint a vezéred.Fideszes majom.
Szókrakész
@tota: Látom, nálatok libsiknél alapfelszereltség a primitív megnyilvánulás, a bunkó stílus.
Gondolom a családoddal is, már ha van aki ezt elviselje, így szoktál kommunikálni.
Anyádtól is így kértél tejet, ennivalót már kölyökkorodban, igaz?
verőce21
@koszpeko: (21:03) Azért, mert linkeltél egy hazug cikket, nem bizonyítottál semmit!
Én ötöt küldök hasonlót mint az előbb, és akkor 5:1 ide.
Goodfriend ügyvivő azért utazott haza, mert mint diplomata kellemetlen afférba került itt nálunk. Persze "családi okok miatt távozik posztjáról"

De (21:03) cáfolatodra.
Amikor a magyar-amerikai viszony különösen terhelt volt, Goodfriend ügyvivő megbízatásának lejárta előtt lépett le.
"Orbán Viktor felszólította Vidát, hogy perelje be Goodfriendet. Ez is megtörtént, de az Egyesült Államok fenntartotta diplomatájának mentelmi jogát, így abból az ügyből sem lett semmi.”
444.hu/2015/02/11/andre-goodfriend-tavozik-magyarorszagrol
verőce21
@tota: (21:01) És te hová tartozó majom vagy?
Nem baj ilyet még úgysem ettem! :)
Desischado
Az legjava a szemétnek, ott volt! Colin Bell-t sajnálom, hogy ilyen tolvajokkal kellett egy levegőt szívnia, mint például pintér sanya.
perfekt
@koszpeko: Kicsi huszár neked ott a logód az= lő a melegek színeivel-és egy tűzforró @koszpeko:-)val ,és Gyurcsánnyal.Ott a négy betű a nevedben, a "kosz".
Mangu
@Desischado: És miért sajnálod? Ő sem különb a többinél. Ünneplik egy adólázadással kezdődő gyarmat elszakadás alapító okiratát, mely alapján büszkék erős demokráciára és annak értékére, a mai totalitárius elnöki diktatúrára. Nesz neked demokrácia - világ csendőre szerepkörrel.
tota
@Szókrakész: Te szerencsétlen köcsög fideszes majom.Akinek kell megadom a tiszteletetr.
Te egyből az belekevered az anyukámat.Még te jössz nekem viselkedés kúltúrával.
Zsebbenhokizó fideszes majom.
koszpeko
@verőce21: Mit nem lehet azon érteni,hogy hol a link,hogy Orbán Viktor tessékelte ki?
Ez a cikk se azt írja.
Vagy baj van a te értelmi képességeiddel.
Itt családi okokat látok.
kamazuka
Csodálatos ez a függelemsértés nélküli 4.e!
Ennyien még nem nyalták ki egy napon.Lelkendezett!
Manhattan
@Szeparepa2: Úgy gondolod, hogy Gyurcsány helyében nem mentél volna el? Meghívott vendég volt. Illetlenség lenne visszautasítani.
Manhattan
@perfekt: @koszpeko: @Szókrakész: Ajánlom nektek, hogy privátban rendezzétek ezt a hülye vitát, mert már sokkk...
Eriksson
Ahogy elnézem a nagykövet asszony kerti partiját, eszembe jut egy Arany vers:
Péter és Pál (tudjuk) nyárban
Összeférnek a naptárban,
Könnyü nekik ott szerényen
Megárulni egy gyékényen;
Aztán a kommenteket olvasva a versszak másik fele:
Hanem a mi Péter-Pálunk
Háza körűl mást találunk:
Zenebonát, örök patvart,
Majd felfordítják az udvart;
Rossz szomszédság: török átok,
S ők nem igen jó barátok.

Szóval ennyit a rajongókról. A különböző területekről érkezett, különböző meggyőződéses potentátok vígan kvaterkáznak egymással, míg a pórnép öli egymást értük.
Magyarországon már beérett az "oszd meg és uralkodj" elv. S ez csak úgy lehet, hogy valahol nagyon elromlott valami az emberek egymáshoz való viszonyában.
Szókrakész
@tota: Már rá kell kérdeznem.
Ki az edződ?
Mert önerőből nem lehet ilyen primitív valaki.
Azaz senki. Azaz te.
Azaz te = egy senki.
human
Felesleges azon agyalni, hogy ki mért van ott szerintem. Ha az egyiket nem hívja meg, akkor az a baj, ha a másikat akkor az a baj.
Eriksson
@human: A nagykövet asszony Magyarország Nagykövete, s nem az egyik, vagy a másik párté. Kutya kötelessége nem különbséget tenni a képviselőik között. Hogy merre lejt a pálya, azért elárul valamit.
Szókrakész
@Manhattan: Csak olvass vissza, miket írtam hosszú időkkel ezelőtt.

Itt két beteg óvodás csatározása folyik a hatalomért az ország nevű homokozóban.
Csak sajna itt csilliárdos károkat szenvedünk.
Az ország szívja meg.
És sokan még szurkolnak, tapsolnak is nekik.
Vizual
Szerintem a kormányt hivatalból hivták mert Magyarországon képviseli az USA-t. Gyurcsányt meg a fontos emberek csapatába hívták. Bármit is pörögtök ott volt. Orbán miért nem volt ott ? Talán mert az USA nem fogadja őt...
silber13
A nagykövet asszony bizonnyal meghívta a miniszterelnököt, de az is biztos, hogy az meg volt olyan primitív stupid alak, hogí valaki mást küldött maga helyett. Ami meg az túitt dúló parttalan vitát illeti, jobb lenne egy erdei tisztáson elintézni miondjuk párbajtörrel, mert ami itt megy, az szánalmas.
Levendula
Mesélték, hogy a parlamenti viták után a folyosókon már pertu haverok a jobb-bal-közép stb. pártok tagjai...
TASzSz
3 kiváló fotó! A testbeszéd mindent elárul... Hazudj, ha tudsz!
perfekt
@Manhattan: Még egyszer nem szeretném ,ha rám szólnál--nem tudom érted e.És amennyiben hülyének lehet valakit nevezni-az te vagy koma!
koszpeko
@Manhattan: Szerintem ez a fórum azért van,hogy vitatkozzunk,ha már erre a vezér g..i nem hajlandó.
Zokszó nélkül neki megyek bármelyik narancsosnak.
Itt kianyázhatjuk,kiordíthatjuk magunkat.
Senki nem sérül lelkileg,fizikailag.
Legfeljebb nem válaszol.
koszpeko
@verőce21: HAJRÁ miért nem linkeled azt az ötöt?
tota
@Szókrakész: Tudod én valahol tisztellek.Az indiánok is tisztelték az elmebetegeket.
Méltó párja vagy az idegrángásos,szájnyalogatós Viktorodnak.
www.youtube.com/watch?v=9AZza-NTNqI
tota
@Szókrakész: Igen,Én egy senki vagyok a sok közül.
Te örülj neki,hogy vagy valaki.Valaki aki kinyalja a viktor fenekét.:)
verőce21
@koszpeko: (18:22) Nem kell már ide több hivatkozást linkelnem, mert az eddigi kettőből is megérthetted, hogy Orbán közbenjárásának következményeként hagyta el Mo.-ot Goodfriend. "...megbízatásának lejárta előtt lépett le." (És most eldugták Washingtonban, a kormányzati apparátusban)

Ugyanakkor cáfolom az állításodat (21:03), "Hatalmas blöff, hogy Orbán Goodfriend beperelését követeli Vidától", mert én egy később íródott, szintén szándékosan 444-es cikket idéztem, ahol felülbírálják korábbi saját írásukat! (amit belinkeltél).
Tehát a cáfolatod egy hazugság volt!

továbbá: (08:07) Mit értesz azon, hogy "baj van a te értelmi képességeiddel. Itt családi okokat látok" -
Linkelnél erről valamit?
fekete
Colleen Bell,meg magyarazza hogy usa fugettlenne valt 1776-ban az Angoloktol.Magyarul kiza-
vartak okett. Belelehett lapozni az Angol ujsagokba,meg ma is emlegetik,hogy hogyan is bant
ell a tehenyesz amerika az angoloktol.Erdekes,hogy MO_ott isa baratnak tartja.Tudjuk 56-bol!
north
Colleen Bell udvariasságból mondott dolgokat.

Az én véleményem szerint udvariasságból sem fogadtam volna egy kormánytagot sem.
Udvariasan elküldtem volna őket a 'csába.
Orbán, és az összes vele egyetértő, kiszolgáló, magalkuvó pribékje mindennel szembe megy, amiről az amerikai alkotmány szól.
Közük nincs hozzá a nemzeti nacionalista náci geciknek!
Mert különbség van egy a nemzetet felvirágoztatni akaró, a nemzetet alkotó népet fontosnak tartó, és nekik lehetőséget adó kormány, és egy mocskos aljas, népet kivéreztető kormány között.
Oké, gyertek el, de szemen lesztek köpve - udvariasan!

1939-ben ki volt az amerikai nagykövet Németországban a lengyelek megtámadása előtt?
Ezek a barmok vissza akarják állítani a nagy-magyarországot, szétrabolják az országot, a népet nyomorban tartva, és ki akarnak lépni az EU-ból, miközben Putyin seggét nyalják.
Rosszabbak, mint a kommunisták valaha is voltak!

Udvariasan letartóztatni, és a hágai bíróság elé vinni őket emberellenes, nép ellenes, nemzetellenes bűncselekményért.
Ezt lehet.

De nincs igazság.
Ezen a földön, ebben a világrendszerben nincs igazság!
vadnarancs
@north: Ők még hisznek abban, hogy elzavarjuk ezt az elmebeteg hordát szekértolóikkal együtt.
verőce21
@tota: (07:46) Micsoda vastag tudatlanság részedről a "Fideszes majom" piszkálódás.
A hozzád hasonló agitátorok pedig csak pöcs fogyóeszközök!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.