A rezsicsökkentéssel ma 25-30 százalékkal olcsóbban fűtenek az emberek, mint 2010 előtt – mondta Németh Szilárd, a Fidesz frakcióvezető-helyettese keddi budapesti sajtótájékoztatóján. A politikus ezért jó döntésnek nevezte a négy évvel ezelőtt kezdett rezsicsökkentést. Jelezte, 2002 és 2010 között, a Medgyessy-, a Gyurcsány- és a Bajnai-kormány alatt 15-ször emelkedtek az energiaárak, a lakossági gáz ára a háromszorosára, a villanyé a kétszeresére nőtt. A hatósági árak pedig – a jelenleg a DK-ban politizáló – Molnár Csaba energiaügyi minisztersége alatt emelkedtek a legmagasabban – jegyezte meg.„Ha most rajtuk múlna (...), akkor nem számítana, milyen hideg van, az árak továbbra is kúsznának föl” – fogalmazott Németh Szilárd. Az nem újdonság, hogy a baloldal támadja a rezsicsökkentést, de az intézkedést meg kellett védeni a brüsszeli bürokráciától és a Soros György magyar származású amerikai üzletember által támogatott olyan „álcivil szervezetektől” is, mint például az Energiaklub –...

Forrás: minap.hu
Feltöltő: Északi
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

46 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
namihami
Sziszi, te Istenbarma. Elég, ha elküldöm a 2010 előtti és a múlthavi gázszámlámat? A ház ugyanaz.
És erről a mostani hidegről ár szó se essék.
Nessy
Jézus Mária! Ez a jó lélek teljesen elvesztette még azt a pár agysejtjét is, ami volt neki! Talán, ha sziveskedtek volna a világpiaci árakat figyelembe venni, lenne némi realítása, bár nem ennyi!
Hiszen ha valami olcsóbb a világpiacon, nálunk drágább!
Arról nem is beszélve, hogy a közületeknek nőttek az energia árai, amit természetesen beépítettek az áraikba!
namihami
@Clavigo: Kérlek, ne hasonlítsd azokat a betegeket egy ilyenhez.
Az beteg, ez szilárd (Fidesz-funkci), ami nem állapot, hanem állás.
Azok nem tehetnek róla, ez maga vállalta el.
Clavigo
Szilárd,,,,,inkább menj,,,,,feküdj vissza a karácsonyi vályúd mellé ..oszt túrj bele a maradékba.
nyanya001
arról pofázzál zsírdisznó, hogy az ország mennyiért kapja és ti mennyiért adjátok a lakosságnak !
Pálinkafőző Rézüst
Miközben az energiaárak világpiaci ára 40-50%-l esett!! Fideszes birgék beszopják ezt is???
kissé felnőttem
Tényleg ??? bekülhetem a számlákat aki veszit fizeti a különbözetet Nos ???
kissé felnőttem
tessenek már a PB gázpalack 6 kg. csereárát meg az 1 Kméter gáz árát elővenni
vizől nem szóltam villanyról sem lehet számolni ez osztályismétlés matekból
Qqberci
Azt az egy adatot hiányolom még, hogy mennyivel lett olcsóbb a világpiacon a gáz 2010 óta...
mégállnekem
Dobjuk be ezt a marhát a párnagázba...hagy szívjon!
grincss
@Clavigo: Nagyon visszafogott vagy! :-))
simmering73
Nézzük az igazságot, mert véletlenül én fával fűtök (nem gázzal) és véletlenül 2008-tól vezetve van a tüzelőre a kiadásaim.
2010-ben 1q tölgy, bükk 1900 ft, 2017-ben 2600 ft ez 36%-os áremelkedés
2010-ben 1q akác 2300 ft, 2017-ben 3600 ft(!) ez 56%-os áremelkedés
Ehhez mit szól te mocskos hazug disznó.
nemfideszes
Büdös zsírfejű paraszt!
A gáz ára:
2009 december 130Ft/m3
2012 december 155Ft/m3
2013-ban a rezsiharc évében 130Ft/m3
2016-ban 116Ft/m3
.. azaz a gáz ára csak 10%-al csökkent a 2010 előtti időszakhoz képest, miközben a világpiaci ára több mint 50%-al! A különbséget a fideszes haverok pedig zsebre tették...
24.hu/fn/gazdasag/2015/06/22/gazmutyi-az-allami-mvm-helyett-a-met-tollasodhatott/
Clavigo
@grincss: :) :) DD. Év eleje van,,épp hogy csak leszedtem a karácsonyfát.. :) :) Még a hatása alatt vagyok. :) :)DDD :) :)
grincss
@Clavigo: Húúú, baszki, én még le sem szedtem! :-))))
mégállnekem
@nemfideszes: Ne felejtsd el, hogy akkor világgazdasági váltság is volt és minden emelkedett...még így is olcsóbb volt, mint most. Ezeknek nem számít, hogy mit az igaz vagy mi nem...
Pálinkafőző Rézüst
@grincss: még én sem :) De ha ilyen jót tesz a léleknek, mint @Clavigo: -nak, akkor mindjárt leszedem... :)))
rdos
2. éve a túlkínálat miatt lényegében fél áron vehető a kőolaj is és a földgáz is már persze a világpiacon. Nálunk hatósági áras a módszerváltás óta. :-( Valaki megint nagyon jól járt. :-(
karma1
@Pálinkafőző Rézüst: En gyoztem: nem is allitottam, nincs mit leszedni Vizkeresztkor (januar 6-an), hihi...:o))
papa.49
Mocskos hazug zsírdisznó hazudsz most is!!!
A gáz ára a piacon 50 % ra esett, ti nagy kegyesen engedtetek 10 % , a többit a MET. tulajdonosai teszik zsebre, akik offshore céget csináltak a gáz vásárlására a ruszkiktól, és magyar állampolgárok!!!
Te is meg leszel sütve a Kossuth téren a dádéval együtt, ha kifogy a gáz, ti a nyílt tűzön fogtok perzselődni mocskok!!!
grincss
@karma1: De, akkor nálunk még csak 5.-e volt! :-)))))
karma1
@grincss: Mit hulyeskecc, Draga, otthon is 6.-an volt Vizkereszt, lol...:o)))) Csak nalunk 12 oraval elobb volt. Kepzeld, ennyivel oregebb vagyok Nalad, hihi...:o)))
grincss
@karma1: Háhisz én is pont eztet mondtam!
Tudom, h nálunk is 6.-án van/volt, de mikor Nálad 6.-a volt, nálunk CSAK 5.-e!
Igazam van, vagy igazam van? :-P
grincss
@karma1: Egyébként+ nagyon ki vagy pendülve, hisz most ébredtél fel, mi+ most fexünk! :-P
karma1
@grincss: Reszben... Mert csak 12 oraval vagyok oregebb, tehat amikor nalam este 10 ora van 6.-an (amikor leszedhetnem a karacsonyfat), akkor Nalad januar 6.-a, delelott 10 ora van, vagyis vidaman elkezdheted leszedni ugyanazon a napon a karifat...:o)))

Igazam van vagy megint igazam van??? (Ne kotekeggye, Kisdragam, mert meg nem ittam meg a kavemat, hihi...:o))))) Joccakat a fekvodeshez...
simmering73
Hájfejű rezsirizsa szilárd arra is kérem a magyarázatot, hogyan lehetséges, hogy változatlan fogyasztók és felhasználás mellett pl január első 10 napjában 15kWh-val több áram fogyott nálunk, mint december első 10 napjában. Nem villannyal fűtünk.
papa.49
@simmering73: Új típusú vill órád van??? Azt lehet befolyásolni a vezetéken keresztül hangfrekvenciás jellel, a bojler óráknál kb. 20 éve van ez a rendszer...
1magyar
Én biztosan, még többel is. Panelfelújítással ablakcsere,szigetelés.
eszegfu
@papa.49: 7:16 Tudod, hogy nem értek a müszaki dolgokhoz, ezért is kérdezem... mégis ki "befolyásolhatja hangfrekvenciás jellel" az uj tipusu mérőórákat?! U.is pár hónapja a szomszédom villanyórája megállt (1999-ben már ezzel az órával vette meg a házat), kicserélték egy "modern" mérőre és most kiszámláztak neki visszamenőleg 1 évre pluszban u.annyit, mint amit évek óta átlagban fizetett a régi órájával, mert az uj óra 3 havi átlagát vették alapul (ennyi ideje cserélték). Ezek szerint, ha egy 20 éve felszerelt villanyóra bedöglik, akkor "törvényszerüen" pluszban kiszámláznak még visszamenőleg 1 évre becsült fogyasztást is?!
eszegfu
Ha én pl. lopok, akkor nem mentesit engem a felelősség alól, hogy a szomszédom is lop. Tehát teljesen felesleges állandóan visszafelé mutogatni a jelenlegi kormánynak, attól ők még nem lesznek jobbak és nagyobbak! A mai gazdasági környezetben a mára kialakult helyzetet kell a lehető legjobban "kezelni", vagyis nem kell "hatósági árat" megszabni az energiára és ebből "engedni" 10 %-ot, hanem hagyni kell érvényesülni a világpiaci árakat! De ebben az esetben nem gazdagodhatnának egyesek!? Ez a baj, ugye?!
papa.49
@eszegfu: Ügyvédet kell bevonni mert ez jogtalan, főleg ha saját maga jelezte a hibát, az elektromosok, a gázosok szeretik ,,lehúzni,, az ügyfeleket, pedig ők nem hatóság, hanem szolgáltató, ilyen esetben bíróságra kell menni, és legtöbbször a horribilis összeg látványosan zsugorodik kb. a normál értékre!!!
A másik amit kérdeztél a hálózaton kiküldik a kapcsoló órához a bekapcsoló jelet, a bojler bekapcsolására, ennek analógiájára tudhat küldeni olyan jelet is ami a számlálót állítja át, mondjuk 1 KW. helyet 1.5 KW mutat, ehhez csak az kell hogy a órába be legyen építve a megfelelő áramkör, illetve hogy a szolgáltató rendelkezzen a vezérléshez szükséges készülékkel!!! Őszintén nálunk ez NEM ELKÉPZELHETETLEN!!!
eszegfu
@papa.49: Kösz.! Egy kicsit megnyugodtam... nekem is ezt diktálja a logikám. Csupán azért érdekel ez az ügy, mert bármikor elromolhat az én órám is, hiszen régi, meg kivül is van...hátha a nagy hidegtől ez is "megbokrosodik". Én nem akarom vádolni semmivel sem a szolgáltatót, de valami csaknem stimmelhet... hiszen pont 2x annyi lett a fogyasztásuk az uj óra szerint, mint amennyit mértek a régivel (hozzáteszem: nem "szaporodott" az árammal müködő gépeik száma).
magyarbakancs
@papa.49: Volt régen a relés éjszakai áram szabályzó gyufával támasztották ki és áram lopásért le is ültetek az egyik lakost nálunk.
Indoklás az volt,hogy indokolatlan vételezés történt.
Az óra pörgőt és fizette a villanyszámlát.
Hajcihő
Matekozzunk egy kicsit. Tudom, hogy fárasztó, de a tények - talán - a Fidesz nem teljesen elvakult szavazóit is elgondolkodásra késztethetik arról, hogy mekkora hazugság ez az egész rezsicsökkentéses propaganda és a visszamutogatás az "elmúlt nyolc évre".
Nos 2005-ben volt utoljára az olaj ára 50 dollár alatt, és akkor egy köbméter gáz ára (aminek az árfolyamát - ugye köztudomású - az olajárhoz kötik) 49 forint volt. 2016-ban, amikor újfent 50 dollár alatt volt a kőolaj hordója, egy köbméter gázt a magyar piacon 113 forintért adtak a "rezsicsökkentett" lakossági fogyasztóknak.
Hoppá! Ez - egyenes összehasonlításban - 64 forinttal több, mint az "elszállt" 2005-ös ár.
De ne legyek demagóg (nem is vagyok), azóta volt egy iszonyú, robbanásszerű infláció 2010-ben, köszönhetően Kósa Lajosnak, akinek a nagyképű pofázása okán, sikerült egy nap alatt 20%-kal stabilan lerontania a korábban 260 foltint körül kolbászoló forintot - nagyjából - stabilan 310 forint fölé.
Tehát, a 2005-ben köbméterenként 49 forintba került gáz árának, folyó áron, ma nagyjából 59 forintba kellene kerülnie! Ha ehhez még hozzácsapjuk a 2% áfaemelést, 27%-ra, akkor a fogyasztói ár ma akkor lenne pariban a 2005. évivel, ha a földgázt - nekünk lakosságnak - 60 forintért árulná, az azóta magát monopolhelyzetbe hozott kormányunk. Csakhogy nem ez a helyzet! Ezek a - szó szerint - drága alakok ugyanis laza 53 forinttal, azaz a tényleges piaci áránál 88%-kal (!!!) adják drágábban a gáz köbméterét, mint amennyiért egy szabad piacon, versenykörülmények között vásárolhatnánk meg!
Hova is kerül ez a különbözet?
Nos, az állam költségvetési oldalán (ne feledjük, állami monopólium lett a gázpiac) még csak lámpással sem lelhetjük fel a különbözet összegét (merthogy nincs ott), ami igencsak méltányolgató lenne, gondolván egy esetleges piaci áremelkedés kiegyensúlyozásának fedezetére, hanem - bizony - ez az összeg egy az egyben kifizetésre kerül a közvetítők és a beszállítók számláira!
És kik is ezek a közvetítők és...
papa.49
@magyarbakancs: Igazad van de ez valóban szabálytalan vételezés, és mint ilyet a törvény bünteti...Ehhez tudni kell valamikor amikor a vill. bojlerek elterjedtek azért kellett a kapcsoló óra,hogy szakaszosan lépjen fel a terhelés, az éjszakai un. ,,völgymenetes,, időszakban, mikor az ország energia felhasználása drasztikusan csökken, mivel az így előállított energiát nem lehet egyszerűen tárolni, ezért kapóra jött hogy a bojlerek 23 óra után országosan bekapcsolódtak, úgy hajnali 3-4 óráig...Később már délelőtt is adtak egy fűtési ciklust a bojlereknek, ma meg a mindenkori terhelés függvényében kapcsoltatják be a bojlereket központilag, egy, egy áramszolgáltatói körzetben...Az a régi kapcsoló órás rendszer a csúcsidőszakból zárta ki a bojlereket, mivel a legtöbb bojler min. 1.2 -2.5 KW. terjed gondolhatod mekkora terhelést jelent a hálózatnak, mikor bekapcsolódnak, ezzel a mai rendszerrel még településen belül is szét tudják választani az utcákat...
Írod az óra pörgött, fizette a számlát, csak nem mindegy hogy 30-50 fillért fizetett, vagy 1.5- vagy 2.5 forintot, KW. ként...
Hellcat
@Hajcihő: Hamar meg lett cáfolva ez is :) Szép írás.
Pálinkafőző Rézüst
@Hajcihő: "Hova is kerül ez a különbözet? "
MET. Viki strómancége.
Hajcihő
@Pálinkafőző Rézüst: Oda, de máshova is. Ebből a szempontból a fiúk igencsak kreatívok.
grincss
@karma1: Te ne kötekeggy Drága!
Te 6.-án este 10-kor kezded leszedni a karifát? :-))
Nna, ha 6.-án délelőtt 10-kor teszed ugyanezt, akkor nálunk még csak 5.-e este 10 van! :-)
Igazam van, vagy újfent igazam van? :-))
Pusszantalak!
karma1
@grincss: Mit mondhatnek erre? En egy este leszedo tipus vagyok...:) Nappal mast csinalok,...:o))) Naugye hogy nekem igazam van mert igazam van???
Puszillak, en, a 12 oraval MINDIG oregebb...:o))))
Cefi
Fidesz: a 2010 előttinél 25-30 százalékkal olcsóbban fűtenek az emberek.
Anyátok falábával a kandallóban.
grincss
@karma1: Drága!
Majd, ha behoztad azt a 8 (nyolc) év előnyömet, akkor talán! :-))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.