19 országgyűlési képviselőnek nem volt mondanivalója 2017-ben, ők egyetlen alkalommal sem szólaltak fel a parlament tavaszi ülésszakán. Köztük van a fideszes Bíró Márk is, aki már hetedik éve nem beszél az Országgyűlésben, mindezt havi 747 ezer forintért, hallgatása óta pedig már 70 millió forintot keresett képviselőként.

Bíró Márk listán került be a parlamentbe, tehát nincsenek választókerületi teendői, amivel esetleg még indokolni is lehetne a némaságát. Tagja ugyan a honvédelmi bizottságnak, de a jegyzőkönyvek szerint egy szót sem szólt, a kilenc ülésből pedig csak hárman vett részt a Blikk cikke szerint. A parlamentben pedig nemcsak, hogy a vitákhoz nem szól hozzá, de még önálló beadványai sincsenek.

A kitartó passzivitást viszont megfizetik, parlamenti képviselőként 70 millió forintot keresett eddig, valamint a parlament fizeti a 180 ezer forintos belvárosi albérletét és a benzinpénzét. Mentségére legyen mondva, hogy a szavazásokon azért részt vesz, bár ezt muszáj megtennie, mert különben az igazolatlan hiányzásokkal arányosan csökkentenék a fizetését.

Bíró teljesítménye azonban még mindig elmarad a Fradi-vezér Kubatov Gáborétól, aki több mint tíz éve nem szólalt fel a parlamentben.

Mivel a Fidesz a legnagyobb párt, így nem meglepő, hogy ők adták a legtöbb néma képviselőt. Kubatov és Bíró mellett nem szólalt fel Zombor Gábor volt egészségügyi államtitkár és Kövér László sem, valamint az utóbbi időben inkább a botrányaikkal és kudarcaikkal kitűnő képviselők – Mengyi Roland, Simonka György, Farkas Flórián – is hallgattak. Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetőjeként csak kétszer kért szót három percnyi beszédért, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pedig mindössze egyszer szólalt fel.

LÁZÁR A LEGAKTÍVABB FIDESZES

A Fidesz legaktívabb képviselője Lázár János volt, ő második lett a sorban a 84 felszólalásával és több mint négy órányi beszédével. Rajta kívül viszont elég passzív volt a párt, Orbán Viktor kormányfő is csak valamivel több mint két órát beszélt a parlamentben tavasszal (18. legaktívabb képviselő).

Így, bár a január 1 – június 15 közötti időszakban 1194 felszólalással a Fidesz vezet, de ha ezt lebontjuk képviselőnkénti átlagra, akkor mindössze a függetleneket előzik meg. E tekintetben az LMP-s politikusok voltak a legaktívabbak, a Jobbik és az MSZP képviselői pedig fej fej mellett állnak.

A legaktívabb képviselő Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára volt, aki 159 alkalommal szólalt fel, összesen pedig csaknem kilenc órát beszélt, míg a legtermékenyebb ellenzéki politikus az MSZP-s Mesterházy Attila volt (4,5 órás beszédidő, 185 önálló indítványt, 82 felszólalás).

VONA NINCS AZ ELSŐ ÖTVENBEN

Mesterházyval szöges ellentétben volt a teljes Demokratikus Koalíció, ami a Népszabadság bezárása óta – a kétharmados törvények kivételével – bojkottálja a parlamenti üléseket és szavazásokat. Ennek megfelelően nem szólalt fel a tavaszi ülésszakban Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök, valamint Vadai Ágnes, Oláh Lajos és Varju László képviselők sem.

A frakcióvezetők közül Szél Bernadett (59 felszólalás) beszélt a leggyakrabban, őt követi a fideszes Kósa Lajos (19 felszólalás), a jobbikos Volner János (19 felszólalás) és a szocialista Tóth Bertalan (14 felszólalás). Ami pedig Vona Gábort, a Jobbik pártelnökét illeti, a top50-be sem fért be, ugyanis csak húsz alkalommal kért szót.

A felszólalások megoszlása egyébként nagyon egyenlőtlen, az ötven legaktívabb képviselőhöz tartozik ugyanis a beszédek több mint kétharmada. – írja a Magyar Nemzet.

(A címoldali illusztráció forrása: Pixabay)

37 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Cefi
Érdekes. Ha én nem végzem a munkám, nem kapok fizetést és kirúgnak, mint macskát szarni.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Cefi
Érdekes. Ha én nem végzem a munkám, nem kapok fizetést és kirúgnak, mint macskát szarni.
Aki Én
Talán jobb is így. Nézd meg Németh Suttyó Sziszit. Hát nem volna jobb, ha ő is kussolna?
Cicamama55
Szavazásokra bemegy a Parlamentbe? Be!Nyomkodja a szavazó gombokat? Igen! Feladatát végrehajtja, oszt jó napot!
Eladott Ország
Lényeg, hogy a rabló NER hordatag összetart és csontig nyal. Közben meg akik pofáznak azt akarja bemesélni a keményen hülyének nézett kisembernek, hogy neki most jobb lett. Mert közben nem, a kisember megint ráfaragott. Az ő pénze nem nőtt, viszont csökkent. Szóval ülnek a honatyák – sajnos még nem a hűvösön, csak a parlamentben – ezért az átlagot
meghaladó sűrűségben röpködnek a hülyeségek.
karma1
Lehet, hogy pont azert olyan magas a fizuja, nehogy egyszer megszolaljon, mert akkor nagy baj van,...:o)))) Megelhetesi loszar...
desiro
kubatovnak nem kell beszélni beszél helyette a listája.
ila51
@Cefi: itt az öregnek még sosem fizettek időben , min 2 hét a csúszás , egyszerűen nincs pénze a vállalkozónak. Azt nem értem akkor miért nem megy el alkalmazottnak. Valószínű éhen halna.
Nem is engedném ezeket működni , ha nem teszik le talonba a csicskák bérét , legalább egy hónapra előre.
Qqberci
Ha annyi lenne a nyögdíjam, én is qssolnék...
Perwool
Tudjátok még mi a legelkeserítőbb?
Az átlagfizetés számolás! Mert, ezeknek a naplopó semmirekellő szarháziak fizetéséhez hozzá vesznek 2-3 minimálbérest, és teli torokból ordítják az M1-en, hogy 230 ezer az átlag kereset.
Marinéni, Bözsinéni meg kezet csókol a bonsai szarkának...
Kék plakáton nyomják, hogy jobban élünk!
Mert!!!kepkezelo.com/images/l38hnsoz8pjjz2087cpe.jpg
Cefi
@Perwool: Továbbá ez csak a fizetésük. Erre jön rá az ilyen-olyan bizottsági tagság pénz, és egyéb juttatások.
division
"Mivel a Fidesz a legnagyobb párt, így nem meglepő, hogy ők adták a legtöbb néma képviselőt."
Ez pont olyan mint a Suzuki: Abból fogy a legtöbb, nem véletlen hogy a meghibásodási arány is náluk a legnagyobb:-)
Perwool
@division: "Ez pont olyan mint a Suzuki: Abból fogy a legtöbb,"
Mert csak ilyenre Suzukira "fussa"...
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel"

Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek ülnek egy bölcs és becsületes nép nyakára, akkor a nép azokat a silány fickókat minél hamarabb a pokol fenekére küldi. De ha egy hitvány kormány huzamosan megmarad a helyén, akkor bizonyos, hogy a nemzetben van a hiba…
quadrocopter
Lehet, hogy jobban járunk, ha ezek a parazita eltartottak nem pofáznak?

Lézer a legaktívabb...éa mértéktelen és ,pofátlan hazudozásban! No meg a genyó!
verőce21
@Aki Én: (13:53) De beszélni ezüst!
Te hány kg-ot kapsz érte évente? :)
CsipkeRózsa
"Bíró Márk hallgatása óta pedig már 70 millió forintot keresett képviselőként"

A hallgatás ára.
Nessy
Jelentem, én a feléért vállalom! És még ott is leszek minden ülésen.
Pasziánszozni ott is lehet a laptopon.
Levendula
Megnémultak... Gondolják "ne szólj szám, nem fáj fejem"...
namihami
De nem is beszélt hülyeségeket. Akad néhány (néhány???) pártbéli cimborája, aki követhetné a példáját. És az ország is jobban járna.
cs.n.
Az (akkor még normálisabb) Origo cikket is írt róla 4 éve:
www.origo.hu/itthon/20130703-portre-biro-mark-fideszes-kepviselorol-az-oszodi-beszed-egyik-allitolagos-kiszivarogtatojarol.html
Azt is szerették volna megkérdezni, miért nem beszél, de nem beszélt. :)
cikicakk55
@Eladott Ország: Ma: 11:42

Már amikor ott ülnek. Legtöbbször csak akkor vannak ott,mikor a vezír berágna a távollétük miatt,mert szavazni kell.csak egy parlamenti gyűlésre nem mennek el.Azt tudnám,hogy amelyiknek még választókörzete sincs,az még is mi a francot csinál? Egyáltalán miért bérelnek neki(k) Pesten lakást.Amilyen gyakran bejárnak a munkahelyükre,azért nem kéne fenntartani egy egész lakást.Az ország bár melyik pontján is lakik,simán haza érne vonattal,busszal,vagy saját autón. Úgy is akkor megy be és akkor jön el amikor akar,mindegyik.Szerintem a fele is sok lenne a képviselőknek.
Eladott Ország
@division: Azért kell a fideszt a picsába elküldeni, hogy megszűnjön az egypártrendszer, hogy a meghibásodási arányuk csökkenjen!
wagabund
..."a jegyzőkönyvek szerint egy szót sem szólt,"...

hmm... "ne szólj szám, nem fáj fejem"..mondja Misis Lipton a Csengetett Mylord?-ban...

nagy bölcsesség.
egyvandor
Megérdemli mert
Nyomkodja a gombot ami kell, mert ugye képviselő.
Vastag bőrt visel a képén.
A hatalmi stabilitás érdelében nertársakat a Gorbán érdekei mentén képviseli.
Lepényleső
Nagyon tudhat,- egy valamit;hallgatni arany?-de ha Arany hallgat,lenne-e Walesi bárdok?
egyvandor
Mondjuk ha egyéb mutyikban nem vesz részt még lehet hogy az ilyenekkel járnánk a legjobban.
Desischado
Bezzeg ha mi nem dolgoznánk, kirúgnának. Csupa ingyenélő here van a Parlamantben! De meddig szívják még a vérünket?!
Eladott Ország
És akkor csodálkoznak, hogy a fiatalok és az tetrekész agilis munkaerő itthagyja ezt a fidesz által szarrá tett országot, ahol csak megalázható engedelmes rabszolgákra van szükség.
gazdag dezső
Hát igen ! Ezek,és a még nagyobbak miatt az átlagbér amit a KSH mond ,miatt van ekkora az átlagbér!! Persze nem ő a csúcs !! Vannak sokkal magasabb jövedelemmel bíró személyek akik felviszik azt az átlagbért magasba.Mert az igaz valós átlagbérbe nem szabad bevenni azokat akiknek havi 3-4-5-6 millió a bruttó bérük,és némelyeknek még van néhányfelé más jövedelmük is legalább annyi! Szóval ez az átlagbér így mellébeszélés kábítás,hazugság.Itt az országban óriási nagyra felduzzasztott az államirányítás! Rengeteg semmittevő ingyenélő ember van ,akik nem dolgoznak meg a pénzükért.Némelyek be sem mennek a munkahelyükre.Még a képviselők egy része sem .Ha 30 .40 milliós lenne az ország létszáma,talán még akkor is sok ez az államigazgatás létszáma!Egy produktív dolgozóra jut 3-4 olyan ember akik abszolút semmit nem termelnek ,semmi produktim,de lényegesen magasabb a fizetésük 10-20 szor akkora mint a tisztességesen dolgozó kvalifikált szakmunkásé.Az idei béremelések nagyon.nagyon kevesek.Még midig az UNIO-s átlagbérek 45-40 %-a! A baj az hogy némely vezetők,politikusok bére viszont nagyon is UNIO-s szinten van .Akkora a szakadék ,hogy az alja fényévekre van .Ez a baj az országban !! Ilyen Vajna féle Here emberek !!
division
@Eladott Ország: Mert hol van itt egypártrendszer? Jesszusom, miről maradtam le? :-)
Eladott Ország
@division: Veled együtt kétpártrendszer van. Az egyélő isten a csúti cigány azt mondta: Döntés van róla, hogy egypártrendszer van Mária honban, mert én vagyok a nép. Úgy mint a bolsevikok idején, amikor az indokolás azzal kezdődött, hogy Lenin elvtárs mondta tehát...
kolozsvaros.com/2016/03/24/kem-van-nalam-es-nem-felek-hasznalni-a-kormany-hadat-uzent-az-orszag-ketharmadanak/
Miközben Európa küzd a maga problémáival, Magyarországon sajátos belpolitikai háború zajlik. Konkrétan arról beszélek, hogy Orbán Viktor és hívei hadat üzentek (nem most persze, de mostanra sikerült elérni a mindennek a legalja szintet) azoknak a magyaroknak, akik nem a
jelenlegi rezsim zsebében képzelik el az ország jövőjét. Orbán Viktortól kezdve a legutolsó betűfaragóig minden – az egypártrendszert idéző, a demokratikus alapjogokat lebontó, a széles társadalmi párbeszéd helyett az állami/egyházi mindenbe-beleugatás módszerével operáló – érdekelt és haszonélvező azon munkálkodik, hogy bebizonyítsa, az aljas migránsoknál is jóval veszélyesebb ellenség tör erre a kicsiny országra. Ez az ellenség valahogy beférkőzött határokon belülre, beépült, elszaporodott és most az ország, a magyar emberek vérét szívja, miközben igyekszik a lehető legtöbb kárt okozni ennek a félázsiai,
unortodox, illiberális, lépten-nyomon tiszteletet követelő, kivételes és kiválasztott nemzetnek.
Az ellenség pedig nem más, mint az ország kétharmada. Tehát mindazok, akik nem
Orbanisztánban képzelik el a jövőjüket, akik nem nézik szó nélkül, hogy a politika örve alatt
kiépült maffia immáron a dinasztia-alapítás fázisában tart, vagy egyszerűen csak egy normális
országban akarnának élni, ahol demokrácia és működő piacgazdaság van. Ők tehát –
pontosabban nem ők, hanem mi – vagyunk az árulók, aljas tetvedékek, paraziták és a legfrissebb szakértői elemzés értelmében: kémek is.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.