Mint ismert, miután a bíróság zöld utat adott, hogy május 8-án élőlánccal vegyék körbe a Parlamentet, a TEK nemzetbiztonsági okokra hivatkozva kordonokkal zárja le a Kossuth teret. A civilek szerint ugyanakkor megpróbálják a Parlamentnél megtartani a tüntetésüket, vagy esetleg a közelében.

Nem hagyják magukat azok a civilek, akik élőlánccal szeretnék körbevenni a Parlamentet május 8-án, mikor az új kormány alakuló gyűlését tartja. 

Mint ismert, a Civil Ellenzéki Kerekasztalnak adott igazat a bíróság a napokban, így hiába volt a BRFK tiltó határozata, a civilek megtarthatják az élőláncos rendezvényüket. 

Papíron.

Lesz tüntetés a Parlamentnél, még ha a TEK le is zárja a területet

Fotó, címlapi kép: MTI/Szigetváry Zsolt

Pénteken ugyanis a Terrorelhárítási Központ (TEK) nemzetbiztonsági okokra hivatkozva bejelentette, hogy május 8-án 0 órától a szükséges ideig lezárja a Kossuth teret, megsértve ezzel a fentebb említett csoportosulás gyülekezési és véleménynyilvánítási szabadságát – olvasható a 444 cikkében.

Ráadásul nemcsak a Civil Ellenzéki Kerekasztal akart a Kossuth téren rendezvényt tartani, az utóbbi hetekben két nagy tüntetést is összehozó "Mi vagyunk a többség" is demonstrációt jelentett be a Parlamenthez. 

Utóbbi csapat bírósághoz fordul, bár azt elismerik, hogy rendkívül kevés az idő a jogorvoslatra a TEK pénteki döntése után (kedden lesz az alakuló ülés), és a biztonság kedvééért egy "másik, közeli helyszínre is bejelentették a tüntetést, amit minden körülmények között megtartanak" – olvasható a cikkben.

A rendezvény pontos helyszínéről ezen, vagy ezen a Facebook-eseményen lehet többet megtudni.

41 hozzászólásarrow_drop_down_circle

papa.49
A hatalmas 2/3 győztesek kurvára FOSNAK !!!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
papa.49
A hatalmas 2/3 győztesek kurvára FOSNAK !!!
mackoka46
Még meg se alakulnak, máris a szólás és gyülekezési szabadság csorbításával kezdi az új rablási ciklust ez a tűzre való diktátor.
Pálinkás Pál
Erre kellenek a TEK-es patkányok...védeni a cigány seggét...mondjuk másra nem is jók!!!
mackoka46
@Pálinkás Pál: Címeres bűnözőt védenek !
desiro57
A TEK-etlenek mióta vannak a bíróság felett???
kisrigó
@desiro57: Azért, mert mi azt mondjuk! Harsogja habzó szájjal a nagyon bátor, az emberek minket felhatalmaztak dumát nyomó csapat. Amúgy meg arra felé haladun k, hogy "majd csinálunk rá törvényt" elv érvényesül. Lásd: a tapasztalt, a jogot még ismerő bírák nyugdíjba kűldésének tervezete, közigazgatási bíróságnak csúfolt hatalmi ág kiépítése! ( Előre megírt ítéletek Virág elvtárs!)
csipetke
TEK,és nemzetbiztonsági ügy? Inkább orbánbiztonsági ügyről van szó.Be vannak ezek sz@rva rendesen.Most hol van az az elsöprő többség,akik megválasztották őket?Hát féljenek csak.Ez a csalók-tolvajok bére,a félelem.
csipetke
Ja,és ha tankokat is kivisz a TEK,vigyázzanak,még ők védik a dagadt törpét,le ne graffitizzék a verdát...
justhpeter
Ki mondta, hogy Magyarországon jogállam van ?
CsipkeRózsa
Már megint más címet olvastam, mint amit írtak.
babp1982
Mi ott leszünk és remélem bejutunk a parlamentbe,hogy a tökénél fogva ràngassuk ki a Gecit és tapossuk a betonba ! Éljen a forradalom le a mocskos fideSSel!
babp1982
Remélem shikari is ott lesz őt is kifingatjuk-:)))))
grincss
@Shikari: Milyen biztonság, te testvérfattyú?
verőce21
Az "SZDSZ-es slejm” egyszerűen nem tudja feldolgozni azt, hogy nincs döntési pozícióban. Húsz évig ott voltak, 2010-ig, és most ezért fáj nekik a legjobban, mert körön kívül kerültek.
csipetke
Úgy tűnik,még attól is jobban be vannak sz@rva,mint amire először gondoltunk.Az rtl híradó szerint a rendőrség is,és a TEK is körülzárja a Kossuth teret.Félnek az igazi elsöprő többségtől,tőlünk.
Rockxy
Off!
Április 8 után eltűnt néhány kommenter és megjöttek az újak.
Tiszta véletlen.
Figyeltél?
Akkor észrevetted. :)
És az újak között gyilkos hajlamúak is vannak, a demokráciát erősítendő.
Szabadság, elvtársak! :)

Egyébként van valami célja a tüntinek?
Már csak azért is, hogy utána el lehessen dönteni, hogy meg-e érte? :)

És még:
Vannak itt fizetett trollok?
Desischado
Félnek nagyon úgy látszik. De orbán mindig is egy gyáva féreg volt.
"Habár felül a gálya, s alul a víznek árja, AZÉRT A VÍZ AZ ÚR!"
M egértetted, te alja G orbán? vágod?
csipetke
@Rockxy: 22:15 Persze hogy vannak itt fizetett trollok.Itt van mindjárt shikari,és durbincs.
A fidesszel kapcsolatban shikari mindig többesszámban beszél,mint a 22:05-ös hsz-ben is.Számomra mulatságos,mert úgy csinál,mintha ő lenne valaki a fidesznél.Bár,végülis,lehet hogy ő a portás,vagy valami ilyesmi.Durbincs pedig egx szimpla elmeroggyant,aki normálisan még írni sem tud.
görbetükör
@Shikari: 2006-ban hol voltál? Rendőröket vertél?
csipetke
@Pegero: Mit akarsz a békamenettel?A mocskospofájú bayer kukázta össze azt a pár marék embert,akiket buszokkal hoztak Kárpátaljáról meg Erdélyből.Egyébként milyen őrjöngőkről beszélsz?Az ellenzékiek kétszeri hétvégi tüntetésén láttál őrjöngőt?Naugye...
Nessy
Mindent félretéve, már komikus, ahogy pártunk és kormányunk, élén Orbán Viktorral retteg a saját "elsöprő többségű" választóitól, a nyilvánosságtól. A választási kampány előtt és és immár utána csak a híveknek jelenik meg, és csak szózatot intéz az ő "népéhez" a rádió stúdiójából.
Minden, számukra nem kedvező hír, jelentés, cikk szigorúan titkosítva az idők végezetéig!
Mindenki, aki nem az ő platformjukon áll, az vagy hazaáruló, Soros bérenc, vagy nem is létezik számukra. Lényeg, hogy a millió féle adót, járulékot etc. befizesse, és ne tartson semmire igényt az államtól.
Hiszen már annyi kormány tagot kell eltartani, hogy jobb helyen a fele is sok lenne!
Akinek ez így tökéletes, lelke rajta, de akadnak más véleményen lévők is. Nem mindenki szereti, ha kilopják a feje alól a kispárnát, és még áldó imát is elvárnak érte!
Eriksson
Erősen gondolkodom, hogy mi hozhatta ki az itteni hozzászólókból azt a mérhetetlen gyűlöletet, amely még így olvasva is ijesztő. Nem tudom elképzelni se, hogy hogy szorulhat emberekbe ennyi rosszindulat, hacsak nem egy szellemi vezető, vagy csoport gerjeszti.
Legyen újra 1956, vagy 2006?
Szerintem okos gondolat kivezényelni a rendőrséget, a TEK-et, hogy biztosítsák a békés tüntetés lehetőségét, megvédjék a demonstrálók testi épségét. Mert mi van, ha jönnek az ellentüntetők? Nem elfelejtendő, hogy legalább annyian vannak - ha nem többen -, akik meg akarják védeni ezt a kormányt. S akkor lesz igazán csihi - puhi. De a provokátoroknak ez nem jelent semmit, nem az ők testi épsége lesz veszélyben, hanem a feltüzelt népségnek. Ők pedig mosolyogva fogják figyelemmel kísérni a csatározásokat.
Eriksson
@durbincs: Mindenesetre erősen megvezetett néprétegről van szó. Olyanokról, akiknek kívülről diktálják az iramot.
S azt hiszem, ha az ilyenek mindig másokban keresik a bűnbakot, mindig mások cselekedeteit, életét elemzik, kritizálják ahelyett, hogy szétnéznének, hogy mi okosat lehetne tenni a házuk körül, addig semmire sem fogják vinni.
Az Úristen nem fogja megoldani a problémájukat.
Eriksson
@durbincs: Azt hittem, hogy a választások után meg fog változni a retorika, de nem. Még most is az a téma, hogy a Fidesz ilyen, meg olyan, és semmi jele sincs az önkritikának.
egyvandor
Vajon mit jogészkedtek ki a nertársak közpénz terhére vastagon fizetett nagyágyúi?
egyvandor
@Eriksson: Igazad van semmi jele az önkritikának a nertársak továbbra is magukénak tekintik a jogot, a médiát, a közpénzt, ...
Azok aki a rendszerváltás óta lenyúlják a közpénzeket máig tarják a markukat hogy megteremthessék a nép által várva várt magyar arisztokráciát. ... "Édesapám csak azt ne mond hogy ezek ugyanazok!!!"
egyvandor
@papa.49: Szerintem a egyenlőre megfélemlítésre játszanak.
Eriksson
@egyvandor: Mivel a YouTubon az ATV van túlsúlyban, többnyire onnan tájékozódok a napi eseményekről. Most éppen a "Sikeresebb lesz az új kormánystruktúra?" című műsort nézem, hallgatom, "Az ATV Start vendége Csuhaj Ildikó, az ATV főmunkatársa és Pető Péter felelős szerkesztő, 24.hu." Mit gondolsz, miről van szó?
Azelőtt Németh Pétert és Böcskei Balázst, azelőtt a nap híre Simon Andrással-t néztem. Szerinted miről lehetett szó?
egyvandor
@Pegero: A pénz megvan már a békaügetésre? Mert egyenlőre kimerült a büdzsé a kampány miatt.
Eriksson
@egyvandor: Bizony a rendszerváltás utáni politikusok ugyanazok, Bródy Tini bölcs megállapítása szerint.
egyvandor
@Nessy: Én sem értem mi szükség kétharmad birtokában kordonokra? A G suttyó dupla golyóálló nélkül mér ki sem merészkedik az utcára, ha csak meg nem győződtek arról hogy csak kézcsókolós öregasszonyok és savasbácsik vannak a környéken.
Eriksson
@egyvandor: Ha hiszed, ha nem a következő műsor: "Magyarázkodnak a NER-t és Orbánt kritizáló jobboldali értelmiségiek" Fiala János műsora.
Mit gondolsz miről van szó? Ki mennyire hülye a Fidesznél. A baloldali értelmiségit meg szó se érheti, annyira tökéletesek.
Csak egyet nem értek: Mi a jó Istenért nem ők nyerték a választást!
csipetke
@Eriksson: 21:01 Mert nekik nem volt lehetőségük egy legalább akkora csalásra,mint a fidesznek.Ennyire egyszerű
Eriksson
@csipetke: Ez közhely. Mentegetőzés. Ezt senki el nem hiszi. De ha sokáig és sokszor mondogatják, talán elhiszik azok, akik el akarják hinni.
Ekkorát nem lehet csalni.
evacica
Orbán gyáva, fél a népharagtól, de őt is utol fogja érni a végzete! A fák nem nőnek az égig!
Rockxy
@csipetke: Szerintem csak mi ketten vagyunk itt trollok, akik nem vagyunk megfizetve. :)
csipetke
@Eriksson: Szerinted a fidesz hogyan győzött?Már az általuk sufnituningolt választási törvény is olyan,hogy kizárólag ők győzhettek.Nincs itt közhely,sem mentegetőzés.A fidesz mindent úgy alakított,hogy nekik kedvezzen.Minderre 870 milliárdot csesztek el.Erről nem is érdemes tovább beszélni,mert lerágott csont.
Eriksson
@csipetke: Szerintem sincs értelme a fölösleges lózungok gyártásának. Ez így sikeredett, s feltételezem, hogy így is marad.
Rockxy
@evacica: A fák nem nőnek az égig?
Hanem?
Meddig nőnek?
És az égig érő fa?
csipetke
@Rockxy: 11:51 Azannyát! Azon gondolkodom,hova nyújthatnám be a számlát...:)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.