Elvileg mindenki számára van hely a szállókon és a melegedőkben.

Kormány: az intézkedések a hajléktalan emberek méltóságát szolgálják
Fotó: Pixabay

A hajléktalan emberek méltóságát nem az segíti, aki amellett érvel, hogy az utcán éljenek, hanem az, ha megfelelő körülményeket és hozzáférhető ellátórendszert biztosítunk a számukra.

A kormány a költségvetésben biztosítja az ellátórendszer működéséhez szükséges feltételeket. Ahogyan eddig, úgy továbbra is biztosítjuk a kellő számú szálláshelyet, mindenkinek biztosunk megfelelő férőhelyet

- mondta az Emberi Erőforrások Minisztériuma szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára szerdán az MTI érdeklődésére.

A hajléktalanok ellátására az elmúlt években 8,5-9 milliárd forintot költött a kormány. A szociális szolgáltatásokat az önkormányzatok kötelesek biztosítani – tette hozzá.

Fülöp Attila a jövő évi költségvetésről úgy fogalmazott, a szociális terület forrásaiban továbbra is biztosított a szolgáltatások finanszírozása.

Az államtitkár kiemelte, a hajléktalan emberek méltóságát nem az szolgálja, aki amellett kardoskodik, hogy az utcán éljenek.

A kormány úgy tud segíteni ezeknek az embereknek, hogy hozzáférhető ellátórendszert biztosít számukra. Ezt a rendszert a kormány eddig is biztosította, s ezután is biztosítani fogja

- hangsúlyozta.

Magyarországon 9800 éjjeli menedékhely és átmeneti szállás áll a hajléktalanok rendelkezésére, s ezeken kívül télen még további 1500 többletférőhelyet biztosítanak. A nappali melegedők száma pedig eléri a 7500-at – közölte. Ezek azok a szolgáltatások, amelyek valós segítséget jelentenek a hajléktalanok számára – fogalmazott Fülöp Attila.

25 hozzászólásarrow_drop_down_circle

namihami
Azért ekkora és ennyi kitüntetésben és méltóságban már nem kéne őket részesíteni. Szerintem kevesebbel is beérnék. Mondjuk emberhez méltó életkörülményekkel.
És annyinál már elégedettség töltené el őket. Ez a sok megbecsülés félő, hogy elbizakodottá fogja őket tenni.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Hellcat
"Elvileg mindenki számára van hely a szállókon és a melegedőkben." Elvileg...na és gyakorlatilag?
namihami
Azért ekkora és ennyi kitüntetésben és méltóságban már nem kéne őket részesíteni. Szerintem kevesebbel is beérnék. Mondjuk emberhez méltó életkörülményekkel.
És annyinál már elégedettség töltené el őket. Ez a sok megbecsülés félő, hogy elbizakodottá fogja őket tenni.
RonaGyuri
hogy is mondták ezt Putyin elődei? Érted jöttünk elvtárs nem ellened! =))
tudode
Többet ésszel, mint erővel:
.
Ha az ország GONDOS GAZDA módjára lenne vezetve, nem buzerálnák ismét az EGYIK LEGKISZOLGÁLTATOTTABB réteget, a hajléktalanokat!
.
Ha.. e l v b e n .. megteremtették a feltételeket, amely annyit jelen a HAJLÉKTALANOK SZÁMÁRA, mint halottnak a CSOK-juk!
.
Egyáltalán végiggondolták MILYEN is a perifériára szorúl HAJLÉKTALANOK élete:
.
-- sorba állnak, vagy kéregetnek a betevőért,
-- fürdőszobájuk az VALAHOL A VOLGA MENTÉN van,
-- az ÉJJELI MENEDÉKHELYEKEN pedig, ha egyáltalán az éj leszállta eLőtt JUT NEKI EGY ÁGY, klf. vérszívó .. a l v ó t á r s a k k a l, aztán
-- mikor a LÉTÉR VALÓ ROHANGÁLÁS után elszenderűl ellopják a kis motyóját!
.
Ha gondos, ÉSSZEL GAZDÁLKODÓ állam pl. egy helyen teremtené meg, mondjuk EGY STADIONNAL kevesebb építésével a HAJLÉKTALANOK SZÁMÁR az élhetőbb életet az ÜRESEN TÁTONGÓ, a HAZÁNKBAN IDEIGLENESEN TÁBOROZÓ orosz katonak laktanyáit, lakóütelepeit
.
------- Szellemvárosok Magyarországon
.
szellemvarosok.blog.hu/2015/04/11/10_legizgalmasabb_elhagyatott_hely_magyaroroszagon
-
Különben NEM ESNE LE A KARIKAGYŰRŰJÜK, ha inkognitóban .. m e g í z l e l n é k, hogy MILYEN KÜZDELMES ÉLET .. h o n t a l a n n a k .. lenni, pontosan a POLITIKAI KALANDOROK JÓVOLTÁBÓL!

.
lusta
Akkor számoljunk.
Ha jól értettem, kis hazánkban a Soros-bérenc föld-trafik tolvaj ártunk és qurmányunk minden hajléktalannak hozzáférhető ellátórendszert biztosít. Ez kb. 10.000 fős létszámot jelent. Én ezt is elhiszem. Na akkó mia fészkes pitypangnak kő a fekália szilárdságú tákolmányt módosítani? Egy 10 milliás és abban 2 milliós Budapesten 10 ezer ember jelent ekkora problémát?
szep napot
Regi, ures laktanyakat kene atalakitani szocialis lakasokka. A munkakepes hajlektanalokat munkara kenyszeriteni. Ha a szabadban akarnak aludni, aludhatnanak a laktanyaudvarban (fedett, melegitett helyen). Az atkalakitott laktanyat 24/7 kamerarendszer orizne, biztonsagi szolgalattal.
Hajlektalanoknak "nincs helye" a varosok utcain. Szamukra is nagyon veszelyes ha az utcan ejszakaznak, elnek.
Evente tobb tonnanyi hamis ruhat semmisitenek meg. Ezeket a ruhakat egy egyszeru vegyszeres kezelessel eladhatatlanna lehetne tenni amit aztan megkapnanak.
Ettermek/szallodak naponta tobb tonnanyi jo minosegu etelt dobnak kukaba. Tudom Haccp, de lenne ra megoldaas.
Clavigo
@Shikari: 15.54. Szerintem le is kéne szopnod a konda -frakcijjót,,,miközben könnyezel...
görbetükör
@Shikari: Látod, most én is megkönnyeztem ezt a jószívűséget. Biztos, hogy sokkal több a férőhely, mint a rászorult, mást nem is mernék gondolni. És hogy az éjjeli menedék több, mint a nappali melegedő, az nem jelenti azt, hogy közterületen töltsék az idejüket pusztán azért, mert nincs lakásuk, igaz? A jószívűséggel nem lenne szabad visszaélni!
Most már csak azt szeretném tudni, hogy azok, akik nem élnek ezekkel a csodás adományokkal, azokat hogy fogják büntetni? Mert ugye nem lehet hagyni, hogy csak úgy figyelmen kívül hagyják?
Tényleg, hogy? Kilakoltatni nem lehet, pénzbüntit hiába rónak rájuk. Talán kellene valami munkatábor, nem gondolod? Mert a Fidesz jószívűségének nincs határa - én bízom bennük továbbra is, töretlenül!
Hajrá magyarok, hajrá Magyarország! Ja, és mindjárt sietek venni egy kenut is, mert hőn szeretem a Fidesz hazáját!
kisrigó
Igen, emberi feltételeket kellene biztosítani először, majd azután tiltani! Ne povedáljanak méltóságról a méltóságosék! A papír mindent elbír!
csak úgy....
@Shikari: te egy genya pondró vagy ,aki azt sem tudja,hogy miröl labog...
jön még tél rád is tibi, mondják megfagyni nem nehéz, ...az éhendöglés viszont kemény...
te senkiházi...
vladimir putin
egy normális hajléktalan ezek után kivándorol moszkvába,
állítólag ott a legjobbak a körülmények hajléktalankodási szempontból.
mackoka46
F9ldönfutóvá teszi az embereket ez a szégyenteljes hatalom, elherdálja a nép pénzét, és a képünkbe veri, hogy van emberi méltóságunk, mert a kirablottaknak ott a hajléktalan szálló. Hát menjenek a bús magyar nemzeti 3,14csába.
F_Viktor
@Shikari: Írod:
"Segít az elesetteken, hajlékot ad a fejük fölé és emberi életet biztosít nekik!"

Cumi-király, egy kis olvasnivaló! Azután rohadj meg az elvtársaiddal együtt, te mocskos csúszómászó!

"Kezdődnek a kilakoltatások, 100 ezer ember is utcára kerülhet

Április 30-án lejárt a meghosszabbított, téli kilakoltatási moratórium, a legtöbb család már meg is kapta a lakása elhagyására felszólító határozatot. A szakértők szerint a kilakoltatások száma ebben az évben elérheti a 35-38 ezret, amely közel 100 ezer ember lakhatási válságát hozhatja..."
www.atv.hu/belfold/20180430-kezdodnek-a-kilakoltatasok-100-ezer-ember-is-utcara-kerulhet
görbetükör
@Shikari: Köszönöm. És feltételezem, hogy meg is fogják valósítani, nem fogok csalódni.
picike1
@tudode: van képzelő erőd de mi lenne ha mindenki utcán végezné minden dolgát he ??? azt tyukszaros életedet .azt !!!
eszegfu
A hajléktalanság okait kell megszüntetni! Csak ugy kérdezem: ha a hajléktalan bemegy éjszakai szállásra, (nem biztos, hogy mindig u.abba jut be, mert esetleg teltház van), akkor már van "tető a feje felett"?! Hát nincs, mert reggel el kell jönnie a kis motyójával, és u.ugy az utcán van! És akkor a lakcim kártyájára mit irnak?! Hiszen a hajléktalan szállások cimére nem lehet bejelentkezni "álladóra"! Szóval, ha benne lesz az Alaptörvényben, akkor már nem is lesz hajléktalan ember?! Azt a" leborultszivarvégét", hát semmit sem tudunk "hálás szivvel" megköszönni ennek a "derék" kormányunknak?!
karma1
Es me'g mindig nem szakad a fejukre a plafon...:o((((
cikicakk55
@eszegfu: Van egy sanda gyanúm! Ez a hajléktalan ügy ugyan úgy lesz elsikálva,mint a munkanélküliség. Közmunkások és már nem munkanélküliek. Az nem gond az államnak,hogy a közmunka nem számít bele a nyugdíjba és még a minimál bérnek is csak a töredékét kapják,de azt sem folyamatosan,mivel túl sok egyes városokban a munkanélküli és kevés az Önkormányzat pénze kifizetni annyi embert. Így legalább is Hódmezővásárhelyen 6 hónapig dolgozhatnak közmunkán,aztán 3 hónapig kapják a 25.700 ft-ot. Amennyiben szerencséjük van,akkor 3 hónap múlva vissza mehet közmunkázni,de ha nincs szerencséje,akkor kikerül a munkanélküli központ felügyelete alól,tehát megszűnik munkanélküli lenni. Így sikerült a kormánynak Európában élvonalba terelni azt,hogy nálunk milyen nagy százalékban csökkent a munkanélküliség. Most ez lesz a hajléktalanokkal is. Hoznak egy törvényt,de az,hogy mennyire lesz betartva,az már nem a kormány dolga. Oldja meg a rendőrség és az Önkormányzat. A Fidesz viszont dicsekedhet,hogy Magyarországon megszüntették a hajléktalanságot. Az EU meg amilyen tesze-tosza el is hiszi.
vladimir putin
@Shikari: téged halálra szopatnak itt, komám.
Éljen a Fidesz!
A halászlé receptjét lécci tegyétek bele az alkotmányba!
(Nincs benne tészta, mert különben 6 év börtön!)
tudode
@picike1: .
Nem csak a hontalanoknak, Önre, bármikor rájöhet a szükség, aztán mi van, ha nem tudja hazavinni?
.
pestisracok.hu/kiborult-bili-avagy-mindenki-kozos-ugyeert-kozvecekert-tuntettek-fovarosban-ps-mozi/
eszegfu
@vladimir putin: 13:41 Én viszont egyenesen követelem, hogy tésztával legyen benne a halászlé az Alaptörvényben! Csak ugy szeretem... .
eszegfu
@cikicakk55: Ez nem "sanda gyanu"... kimondottan látszatintézkedés!!! Nem a bajokat oldják meg, hanem leirják, hogy pl. nem lehet életvitel-szerüen az utcán tartózkodni!! A munkanélküliek és a közmunka is pontosan olyan, ahogy leirtad...csak "szebb az optikája"... már aki nem látja, vagy nem él benne!:(
nevemnick
@eszegfu: (14:10) én meg hallal. A halász levét nem. :D
eszegfu
@nevemnick: Hahahaha! Tökéletesen igazad van... pontatlanul fogalmaztam!:)
vladimir putin
@Shikari: írasd csak bele abba szarba, hogy a halászlét tésztával kell enni.
Aztán ha nem szereted úgy, akkor baszhatod.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.