A házelnök külföldi politikusoknak küldött leveleket, amiben a kormány teljhatalmáról értekezik.

60 levélben magyarázkodik Kövér László a koronavírus-törvény miatt

Hatvan külföldi politikusnak írt levelet a magyar koronavírus elleni védekezésről szóló törvényről az Országgyűlés elnöke. Kövér László kiemelte: különleges időket élünk, és ez különleges intézkedéseket követel. Hangsúlyozta, hogy a törvény nem korlátozza az Országgyűlés jogosítványait. Éppen ellenkezőleg, ez az egyetlen olyan különleges intézkedés Európában, amely növeli az Országgyűlés jogosítványait a kormánnyal szemben – szögezte le.

Az MTI-hez kedden eljuttatott levelet megkapták az EU nemzeti parlamentjeinek elnökei, az Európai Parlament elnöke, az EP-frakcióvezetők, az EU intézményeinek vezetői, az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének elnöke, az EBESZ Parlamenti Közgyűlésének elnöke, valamint 7 német tartomány parlamenti elnökei.

Kövér László kiemelte: a Covid-19 járvány soha nem látott kihívás elé állította az Európai Uniót és összes tagállamát. Napjainkban legfontosabb feladat minden tagállam számára az "emberi élet védelme, a járvány megállítása, összhangban az alkotmányos rendelkezéseinkkel" – tette hozzá.

Magyarország Alaptörvénye szerint, a kormány által a veszélyhelyzet alatt elfogadott különleges intézkedések 15 napig maradnak érvényben, kivéve, ha a kormány meghosszabbítja azokat, az Országgyűléstől kapott felhatalmazás alapján. A parlament március 30-án, az alaptörvényben rögzített minősített többséggel elfogadta azt a törvényjavaslatot, amely felhatalmazza a kormányt, hogy a járvány leküzdéséhez szükséges időre meghosszabbítsa a különleges intézkedéseket. A törvényt március 30-án kihirdették, és március 31-én hatályba lépett. Kövér László úgy fogalmazott: ez a törvény "az elfogadása óta éles kritika tárgya". Aggódó hangok figyelmeztetnek, hogy – úgymond – a magyar kormány határozatlan időre átvette a teljes irányítást az ország fölött, a demokrácia veszélyben van – tette hozzá.

Kövér László levelében aláhúzta, hogy ezek az aggodalmak alaptalanok.

"A sokak által a tények ismerete nélkül kritizált törvény és annak elfogadása egyfelől teljes mértékben megfelel Magyarország Alaptörvényének, másfelől sem időben, sem a meghozandó intézkedések tárgyát tekintve nem ad korlátlan felhatalmazást a kormánynak, harmadrészt pedig még e veszélyhelyzeti felhatalmazással megnövelt kormányzati mozgástér sem éri el az Európai Unió némely tagállama kormányának rendkívüli helyzeteken kívüli intézkedési lehetőségeit"

- ismertette. Kiemelve: a kormány felhatalmazása korlátozott. Kizárólag a Covid-19 járvánnyal kapcsolatban az állampolgárok életének, egészségének, biztonságának és a gazdaság stabilitásának védelme érdekében hozhat arányos és szükséges különleges intézkedéseket. A különleges intézkedések megszűnnek a veszélyhelyzet elmúltával – szögezte le.

"Az Országgyűlés a helyzet ura, és az is marad"

- fogalmazott Kövér László. Hozzátéve, hogy a parlament rendszeresen ülésezik, és ellenőrzi a kormány intézkedéseit a veszélyhelyzet alatt. A törvény nem korlátozza az Országgyűlés jogosítványait – jelentette ki. Éppen ellenkezőleg, ez az egyetlen olyan különleges intézkedés Európában, amely növeli az Országgyűlés jogosítványait a kormánnyal szemben – tette hozzá. Az Országgyűlés dönt arról, hogy a törvény hatásait megszüntesse a veszélyhelyzet elmúltával. A törvény egyértelműen megerősíti az Országgyűlés azon jogát, hogy a kormánynak adott felhatalmazást részben vagy egészben bármikor visszavonja. A törvény értelmében a kormány az Országgyűlés ülésein rendszeresen beszámol a veszélyhelyzet elhárítása érdekében meghozott intézkedésekről, vagy ülések hiányában tájékoztatja az Országgyűlés elnökét és a parlamenti frakciók vezetőit. Az Országgyűlés a veszélyhelyzet fennálltától függetlenül a szokott rendben folytatja munkáját, ide értve a törvényalkotást és a kormány beszámoltatását is. A megszokott működéstől való egyetlen eltérést – mint írta – az ellenzék javaslatára vezették be, mely szerint az eddig az interpellációkra fordított időt a kormány tagjai felé felteendő azonnali kérdések számára biztosítják – annak érdekében, hogy a gyorsan változó helyzetben a kérdező képviselőnek ne kelljen az interpellációkra vonatkozó szabályok szerint a parlamenti elhangzását megelőzően négy nappal írásban megfogalmaznia kérdését.

"Az Országgyűlés jól működő szuverén intézmény, amely a hatásköreinek gyakorlásában nem korlátozott, és amely döntéseit a magyar emberek érdekében hozza, a kizárólag feléjük fennálló felelősséggel"

- fogalmazott Kövér László. Hozzátette: minden eszköze megvan arra, hogy a hatásköreit megvédje, ehhez nincs szüksége kéretlen külső beavatkozásra. A jogállamiság továbbra is fennáll: minden intézmény – ideértve az Alkotmánybíróságot is – tovább működik az alkotmányos jogi kereteknek megfelelően.

Írta azt is, hogy a "Magyarországot 2010 óta különböző ürügyekkel folyamatosan érő politikai támadások tapasztalatai alapján" kevés reményt lát arra, hogy a jelenlegi – immáron három ízben meggyőző fölénnyel demokratikus felhatalmazást kapott – magyar kormány "sikertelenségében érdekelt politikai csoportokat a valóság ismerete korlátozná a Magyarországgal szembeni, már-már háborús hisztériakeltésben".

Állítása szerint a magyar emberek többségének csalódását fejezte ki amiatt, hogy

"némely európai politikai tényezők még e válságos időszakban sem képesek személyes előítéleteiktől vagy ideológiai rögeszméiktől megszabadulva a közös veszély leküzdésére összpontosítani".

"Megköszönve a felénk jóhiszeműen fordulók segítő szándékát, mindenki mást arra szólítunk fel, hogy ha segíteni nem tudnak a járvány okozta bajok elhárításában, legalább ne tetézzék a károkat"

- fogalmazott levelében Kövér László .Európában mindannyiunknak a járvány leggyorsabb leküzdésére kell az erejét fordítani, nem vesztegetve a drága időt és energiát egymás közti haszontalan és káros küzdelmekre – fűzte hozzá.

Forrás: MTI

Kép: MTI/Kovács Tamás 

35 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Béla333
Hazudik, hiszen ő a Fidesz egyik vezetője! Így neki igazat mondani nem szabad!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
colibri
Fújjjjj... hogy nem nyílik meg alatta a föld...
simmering73
Nem sokáig koptatod már te se ott a széket.
Béla333
Hazudik, hiszen ő a Fidesz egyik vezetője! Így neki igazat mondani nem szabad!
tudode
Rémes!
.
Bármerre néz az ember mindenütt ezek az üres selejtek osztják az észt, mintha duliKÁZVA lennének!
Borsodi
Gondolom megértik elvégre abban a hatvan országban nincs ennyire kritikus a helyzet,hogy tejhatalmat szavaztassanak maguknak mintha háború lenne.
RonaGyuri
ez a hazug majom tényleg ennyire hülyének nézi a címzetteket??? =))
kereső
@RonaGyuri: Eddig mindig bejött- bazári majmot csináltak eddig is belőlük.
namihami
Hazudtál Bajusz! Büntetésből hatvanszor leírod...
CsipkeRózsa
@namihami: Szerintem, büntetésből a hatvan levelet kell neki kézzel leírnia!
justhpeter
Az együgyű házmester mosná a szennyest. Csökött szellemi képessége okán nem tudhatja, hogy a szennyes mosása már nem elég, a ganéj már a szájuk széléig ér. Bűzös böffentéseiknek már sehol nincs hitele.
grincss
@CsipkeRózsa: Kézzel nem tud írni, azért van titkárnője!
Zsopiale
Hány ország vezetése csinált már ilyet az európai reál demokráciák korában, hogy nekiáll bizonygatni, magyarázni a bizonyítványt? Pont ezzel leplezik le magukat szánalmas náci hazaáruló idióta patkányfalka...
Gyütt Mönt
Magyarázom a bizonyítványomat (Karinthy)
SystemError
Felelni fogtok mindenért, amit most elkövettetek!
csipetke
Na erre mondaná nagyanyám,ha élne.-"Dalóhacc te nékem,mezei pacsirta!" Ezek nem csak minket néznek hülyének,hanem mindenki mást is.Vannak dolgok,amiket nem lehet megmagyarázni,na ez is olyan
csak úgy....
ebben a wc papír váltságos idökben 60 levél 60 országba, hogy ott más törölhesse ki a mi papirunkal...
ómió
Hatvan "retard" számára kellett magyarázat? Csak?
Gyütt Mönt
Mint tudjuk, 60 ország Soros zsebében van.
csak úgy....
@Gyütt Mönt: abban basszus..,és ezt a shikarifélék el is hiszik!
Aki Én
Már több energiájuk megy magyarázkodásra, hazudozásra, mint járványvédelemre.
@ómidióta: De te még így sem érted, bolond bolsi!
Zsopiale
@ómió: Persze persze troll kreténke, mindenki hülye, csak a ti zombifalkátok nem... igaz?
VESZ-ÉSZ
Ahogyan a Kövér ember stílusát ismerem valahogy ilyeneket írhatott.

Hát ide figyeljenek emberek!
Ne aggódjanak feleslegesen nincs itt semmi látni való,
Hiszen a gyerekek a napon,a kacsák előtt ott a víz,
mi baj lehetne még,a legdemokratikusabb országban.
Bár a helyzet fokozódik és a csapataink harcban állnak,
az ellenséges/ ellenzékkel,de nyugodjanak le,győzni fogunk.
A kormány a helyén van,és azt csinál amit akar,de azt mindig
és mindenkor a saját érdekei szerint teszi.
Mi mindent elkövetünk ezek után is,hogy nekünk jó legyen,
akár tetszik akár nem,sőt az önök rosszallása ellenére is.
Ezt jól jegyezzék meg,mert a mi fővezérünk tévedhetetlen,
az Ő szavaival búcsúzom:Oszt jó napot!
ómió
@Aki Én: Még mindig magadnak hazudozol, bolsiék fajkreténje? "Kiváló efftárs" lehetsz! A plecsnit megkaptad már érte?
ómió
@Zsopiale: Mi van, megártott az efftársiasság, vagy a "csak 60" még nem elég átütő hazugság? Frissítsétek má' a hazugságlexikont!
Sámannus
A működő szuverén intézmény kiiktattátok a budiforradalommal. Most konszenzus messzire kikerülve basztok ki mindenkivel, akit elérhettek. Mi köze a járványnak a közalkalmazottak hoz akiket kipenderítetek az állományból? Te csak az időt húzod és falazol. Mész a börtönbe te is szarházi.
surdilloFUJT
@Béla333: Nem is tud,mert egy vérbeli gané!!!
surdilloFUJT
@ómió: @ómió: A svábhegyi beteg szamárcsődör legyen a cekcuális partnered,tegyen magáévá,utána meg rugjon föl ,agymosott napihülye.!!!
Oposit
Én kitörölném a kinyomtatott levéllel a seggem és szarosan visszaküldeném ennek a ganyénak!
ómió
@surdilloFUJT: Hát néked meg mi ártott meg, surda efftárs? Csak nem a Lenin összes, bolsiék fajkreténje!? Azt túl mohón "fogyasztva", majd még aktfotókat is küldözgetsz magadról, a'la Gréczi efftárs, fűnek-fának! Vagy erre megy ki?
kereső
@Gyütt Mönt: Ja, meg "Álmomban két macska voltam".
kereső
A cim is hazug. Ez nem "koronavirus törvény". Ez az egyszemélyi diktatórikus hatalom kiterjesztésének, megszilárditásának, a további és immár teljesen legalizált lopásoknak a törvénye. Qrva virus- miért segited orbánt&Co-t.
kissé felnőttem
lacika bajuszoska csak a ti minősitett többségeteknek a viktor parancsol, és 100 évre adja ki
az addig lesz érvényes, ez itt tán az ami mindenkit iritál . Még Európát is .Igy lehet a népakaratra hivatkozni akár a fellsőbbrendűségre hitler.( Übermench ) Ti irtátok hogy a tanácsadó is büszke lenne a tanitványra.
Alaptörvény = értelmező kérdés, csupán nézőpont ki honnan nézi olvassa,
Sámannus
Aztnem értem hogy ez miért tejhatalom. Ez első perctől geci hatalom volt.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.