A miniszterelnök háromnapos stratégiai kormányülést hívott össze Sopronba a jövő hétre – értesült az Origo.hu.

Orbán Viktor háromnapos stratégiai kormányülést hívott össze – itt van, miről lesz szó
Fotó: A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök interjút ad a Jó reggelt, Magyarország! című műsorban a Kossuth Rádió stúdiójában 2023. január 27-én. MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

A hírportál pénteken Havasi Bertalanra, a kormányfő sajtófőnökére hivatkozva azt írta: a

jövő hét elejére tervezett tanácskozás kapcsán sajtónyilvános programot nem terveznek, ám utána csütörtökön Kormányinfón számol be az eredményekről Budapesten Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter.

Az Origo cikke szerint a kormányülésen szóba kerül

az ukrajnai háború, annak nemzetközi összefüggései és Magyarország szilárd elkötelezettsége a béke és a mielőbbi tűzszünet mellett. Emellett kiemelt figyelmet kap a háború és a brüsszeli szankciók hatása a gazdaságra, illetve a napirendi pontok között szerepel Magyarország energiastratégiája, különös tekintettel az infláció elleni küzdelemre. A stratégiai megbeszélésen megvitatják a vidékfejlesztési stratégiát és a magyar tudomány perspektíváit is

- tették hozzá.

Havasi Bertalan a hírportállal azt is közölte: Orbán Viktor részt vesz a jövő csütörtök-pénteki brüsszeli EU-csúcson.

Forrás: MTI

37 hozzászólásarrow_drop_down_circle

szegfue
Elgondolkodtató... Először is rendeleti kormányzás van, tehát minden "stratégia" O.V. fejében van, max. fél óra alatt kiosztja a kormánytagoknak a feladatot. Aztán meg -- ha valóban "stratégiai" javaslatot vár tőlük -- és ha ez 3 napot vesz igénybe, akkor mennyi időbe telik a megvalósitása?! Egyébként meg sok beszédnek sok az alja.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
namihami
Sopronba!?!?! Ezt úgy is mondják, hogy ""hosszú hétvége""! Egy kis buli, közpénzen.
Béla333
Na mit akartok már megint ellopni...???
jáger laszló
BP már nem is megfelelő???
Miért Sopronban kell a hétvégén a Lővérekben üdülni!!??
csak kérdezem?
Csak azt ne mond,hogy itt volt a legolcsóbb a szállás,mert megeszem a kalapom!!!
csak ennyi
barátilag
J.L.
Dr. Proktor
@Béla333: Ezt költői kérdésnek veszem!
Természetesen mindent amit csak lehet, mindent ami értékes és ami mozdítható...
Dr. Proktor
@sgl: Nem kell rendelni! Lesz aki hivatalos, a többiek önként dalolva, mint a walesi bárdok...
Béla333
@Dr. Proktor: 13.05
Így igaz! Ami meg nem mozdítható, azt meg tönkreteszik. Mert nekik ilyen az erkölcsük!
kissé felnőttem
akkor tán elmesélik neki a DEBRECENI ja ne a kolbászra gondolj hanem, az akkumulátorgyárra két nyomós indok:+ egy harmadik is sújozva nyom a latba. a napi energiaigénye egy harmada az országosnak ? hm? meg a mi lesz ha a szomszédjaink tározókat létesítve felfogják a vízkészletüket és akkor ugye aszájos az évi időjárás alakulás? ?
Na a + 3 ik 9 ezer külföldit idehoz vendégmunkásként lakhatás egyéb szociális dolgok vagy tán rabokkal látja el mindezt. Börtön is kéretik oda ? vagy iskola, óvoda bölcsőde egészségügy orvos , fogorvos , játszótér meg miegymás vagy mindez ősemberi barlanglakásból működne . fűtés minden nélkűl. FURA DE nagyon fura és átgondolatlan .főleg .
drrotf
A fideszesek nem bornemisszák gyülekezete!, meg az országhatár is közel van, csak az irány nem jó.Nem tudom miért nem Szatmárcsekén rendezik a kormány /z/ülését?Az orosz minden6ó Atyuskája közelebb lenne Ó.Viktorhoz és csapatához!
Jozefina
Ezt is meg kellene tárgyalni:
"Die Welt: Orbán Viktor elszámította magát az inflációval, és ez megbosszulhatja magát"
m.hvg.hu/360/20230203_Die_Welt_lapszemle_Orban_Viktor_gazdasag_inflacio
Eladott Ország
"Sopronban tart háromnapos kihelyezett kormányülést Orbán Viktor". Kérdezni nem lehet, nincs nyilvános esemény, de azért mindig azzal védekezik Orbán és a bandája, hogy őket milyen sokan megszavazták. A „ribancpofájú” elmondta december végén, nem fog ő itt holmi sajtótájékoztatókat tartani, amivel a "revolvermédiának" adna munkát és kiforgatná a szavait. Ő 2x ad interjút max egy évben, azt is kb. előre megkomponált kérdésekre válaszol a készszar kérdéseire, illetve a kérdésekkel provokáló ellenzéiek kérdésére maszlagokat beszél. Orbán előadja: Hé ámbörök’, a fater megint haszontalan semmirevaló kölöknek nevezetett és pofonnal meg nadrágszíjjal fenyegetett, gyorsan kellene sok lóvé, hogy vegyek neki egy angol vadászkastélyt is a francia és az olasz szőlősbirtokok mellé, hátha akkor végre pár percig emberszámba vesz.
Leningrádon keresztül metyünk' Szopronba' . Fel kell tötltődni valahogy friss eszmékkel a munka előtt. Ez a pénzelb*száson kívül mire jó? Kiverik egymásnak... ( nem photoshop)
uploads.disquscdn.com/images/b768d9169e0609b1894c1fc4fccd41d2022660927bf9136f461d9c1934b8ea67.jpg?w=800&h=324
Nessy
"Magyar tudomány perspektívái" megállapítva a kormánytagok és O.V. hathatós közreműködésével!
Sámannus
Különösen a tudomány stratégia azigazi. Hol vagy te attól? Mint Makó Jeruzsálemtől.
Eladott Ország
@drrotf: ma, 13:27 ♦ Ukrajnán keresztül, az Orbán banda, nem érné el az orosz határt, csak nem kormánygéppel.
szegfue
Elgondolkodtató... Először is rendeleti kormányzás van, tehát minden "stratégia" O.V. fejében van, max. fél óra alatt kiosztja a kormánytagoknak a feladatot. Aztán meg -- ha valóban "stratégiai" javaslatot vár tőlük -- és ha ez 3 napot vesz igénybe, akkor mennyi időbe telik a megvalósitása?! Egyébként meg sok beszédnek sok az alja.
Eladott Ország
Sopronkőhida stílszerűbb lett volna. Sopron érthető, sokkal közelebb van Graz-hoz. Legalább kicsit spórol a benyával’, ami meglepő tőle, hiszen amúgy se ő fizeti. Na, ilyen már nem lesz. A boldog békeidők, akkor még nem sejtettük, mi jön 2010-től. Szégyelli magát a kormány. Kovács Ládszló szerint két pár virsli elég lett volna Söjtörön. ( 2003 )
uploads.disquscdn.com/images/93d12f0d95b28c31763d3dacf382dcdce0a98622f50d3311076a612e0401203f.jpg?w=800&h=579
Gyurka80
@kissé felnőttem: Neked fogalmad nincs az akkumulátor gyár működéséről! A német zöldek tapsikolnak ugyanilyen gyár építéséért okostojás!
Gyurka80
@szegfue: Bezzeg böszmeferi kormányűlései olyan hasznosak voltak, hogy csődbe vitte az országot!
Gyurka80
@Eladott Ország: Jó,hogy emlékeztetsz minket a söjtöri lakomára. Ez a szoci stílus (megyó is kubába járt), meg azután lacika magyarázkodása!
nemkati
Azért Sopronban, mert sem a Parlamentben, sem a Karmelitában nincs olyan helyiség, ahol egy kormányülést meg lehetne rendezni. Világos. Valamelyik megtámogatandó szállodatulajdonos nagyon jól fog járni. Mert ugye a kormánytagoknak ott helyben kell még éjszakázniuk is. Biztos nincs mindegyiknek közpénzből lakhatása Budapesten. Majd most 3 napig lesz Sopronban.

Azt a kormányülést meg így képzelem el: 0rbán magához ragadja a szót, és elmondja: 1. miről mi a véleménye a kormánytagoknak, és mit kell kommunikálni. 2. kinek mi lesz a feladata a következő ülésig. Ez bizony el fog tartani 3 napig.
Nessy
@szegfue: Közben átruccannak Ausztriába bevásárolni! Olcsóbb, mint idehaza. Ők tudják a legjobban! A többi időben, meg prücsök herélés! (Móra Ferenc )
Felesleges szócséplés.
szegfue
@Gyurka80: 14:35 Rendben, menjünk visszafele időben... Az 1526-os mohácsi csatában totális vereséget szenvedtek a magyarok, mely után 150 évig a nyakunkon volt a török:)))) Sőt ma is őket "nyögjük": miattuk van árstopp bizonyos termékeken, miattuk van a baromi nagy infláció, a 27 %-os ÁFA! De hogy jót is mondjak: a többnejüséget (háremet) mégsem sikerült a törököknek ránk kényszeriteni: nálunk a család az apa + anya + gyerek... tudod, ahogy az Alaptörvényben is rögzitették!
Esetleg az irásom állitását kellett volna cáfolnod érvekkel, nem gondolod?
szegfue
@nemkati: 14:40 Mennyire igazad van?! Lehet, hogy a 3 nap kevés is lesz, hogy mindenki "megtanulja"!:))
gina
Beteg egy állat megint a magafényezés, minden jó minden szuper ,,csak a nép megdöglik, mikor lövik már ki ezt a szemetet
Néro2
Mi van te várbeli desznyó stratégia xar van ?
Gyurka80
@szegfue: "Sőt ma is őket "nyögjük": miattuk van árstopp bizonyos termékeken, miattuk van a baromi nagy infláció, a 27 %-os ÁFA!" A törökök miatt?
Juhász István
Emlékezetem szerint OV megkapta a RENDELETI KORMÁNYZÁS lehetőségét a Parlamenttől... Azzal a kitétellel, hogy - mivel egyszemélyi döntés az övé, az ezekkel járó FELELŐSSÉGET is egyedül ő viseli. K@rva magas az infláció NÁLUNK, mivel HÁBORÚS INFLÁCIÓ van. Érdekes, hogy UKRAJNÁBAN sincs ekkora... Ja, az ő SZOMSZÉDJUKBAN ... nincs háború. A nyugdijasaink meg / velem együtt... / majd jól ÉHEN FOGUNK HALNI.
szegfue
@Gyurka80: Megfogtad a lényegét!! A törököknek pont annyi köze van a mostani m.o.-i helyzethez, mint Gyurcsánynak! Tudod a történéseket nem kell elfelejteni, de abból "élni" ma, végképpen stupid dolog... Mi/én ma élünk/élek, egyre jobban küszködünk a mindennapi életünkkel, tehát rohadtul nem érdekel, hogy mi lett volna ha xy vagy z maradt volna kormányon!! Annál is inkább, hogy mindezek csak feltételezések, képzetek, mig napjaink történései viszont már tények.
Gyurka80
@szegfue: Mi is ma élünk, és tudjuk ezerszer jobb most, mint böszmeferi alatt!
Lepényleső
...ahogy egy szövetkezetben is stratégiai üléseket tartanak,
- akkor is ha a szó előtt egy bűn szócskának helyet adnak?
evacica
@Gyurka80: Fordulj orvoshoz te szerencsétlen! MI jobb?! Ez a nagy infláció amit szeretett vezéred rossz gazdaságpolitikája és lopásaik okoztak?!A a szemedet is nézesd meg, mert biztos hályog van rajta azért nem látsz! És ez a jobbik eset! Most is ott dőzsölnek a mi pénzünkön kerül amibe kerül! Az eredmény meg egy nagy 0 legalábbis a mi részünkre!
Gyurka80
@evacica: Cicuska nem vagy te közgazdász, mivel nem látod az eu-s inflációt, csak fröcsögsz!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.