Év végéig valamennyi állami kórházban új beléptető rendszert vezetnek be Pintér Sándor belügyminiszter utasítására – jelentette ki Lengyel László egészségügyi fejlesztésekért felelős helyettes államtitkár a Magyar Kórházszövetség konferenciáján a Népszava tudósítása szerint.

Pintér Sándor bekeményít: Blokkolóórával, kamerával ellenőrizné az orvosokat az állami kórházakban a Belügyminisztérium

Pintér Sándor. Fotó: MTI/Kovács Attila

Az orvosoknak és más dolgozóknak az intézmény be- és kijáratainál elhelyezett készülékeken kell lehúzniuk a mágneskártyájukat.

Az eszköz videófelvételt is készít a személyről, hogy a kártyákkal ne lehessen visszaélni

– derült ki Lengyel László, a Belügyminisztérium helyettes államtitkárának előadásából a Magyar Kórházszövetség konferenciájának második napján, csütörtökön. Magyarázatként azt mondta:

Láttuk, hogy vannak egyes kórházak, ahol nagyon eltérnek az átlagtól az orvosi teljesítmények, feltételeztük, hogy kell lenni valami okának

Hozzátette:

Akinek nyolc órát fizetünk, az legyen benn nyolc órát

Az új rendszerről szóló bejelentés előtt a szakpolitikus arról beszélt, hogy mennyibe kerül egy-egy orvos foglalkoztatása és azért évente átlagosan hány beteget lát el. Lengyel László helyettes államtitkár számításai szerint az átlagos, havi egymillió és egymillió-hétszázhétezer közötti bérrel szemben a legrosszabb teljesítményt nyújtó kisvárosi kórházban gyógyítóra évente 89, azaz havonta alig valamivel több mint 7, a legjobb, közepes városi kórházban dolgozóra évi 192, azaz havonta 16 eset jut átlagosan. Hozzátette: ez nem teljesen pontos az adat, de megközelítőleg az összehasonlítás szempontjából ő ezeket megfelelőnek tartja.

Az elhangzottak a Népszava tudósítója szerint nem váltott ki nagy sikert az orvosokból és intézményvezetőkből álló hallgatóságból, mert gyakran hallatszott morgolódás Lengyel felszólalása alatt.

Forrás: Népszava, 24.hu

50 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Giovanni Alba
Hurrá, végre megtalálták a d. tompika féle beléptetőkapuk legjobb felhasználási módját. De ne álljunk meg félúton, nyomkövetőt minden kórházi dolgozó bokájára! Majd lesz itt rend, s ha ettől nem fognak özönleni az orvosok külföldről is, akkor semmitől.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
sokanvagyunk
A parlamenti ülések idejére is bevezethetné a házmester.
Giovanni Alba
Hurrá, végre megtalálták a d. tompika féle beléptetőkapuk legjobb felhasználási módját. De ne álljunk meg félúton, nyomkövetőt minden kórházi dolgozó bokájára! Majd lesz itt rend, s ha ettől nem fognak özönleni az orvosok külföldről is, akkor semmitől.
SÍva
Azt nem lehet ellenőrízni! Mi nem láthatunk bele szerintük, de aki nem teljesen van logika nélkül ...! Szeretném, ha a saját teljesítményüket is lehetne értékelni! A megjelenésüket a parlamentben nyomon követni! Nekik is kelljen benyújtani orvosi igazolást a hiányzásról (ja nem ezt megoldják maguk között okosban! Láttuk már a hiányzó emberek helyett szavazógombokat nyomkodókat! Először maguk között kellene rendet tenni! Olajos meg eltakarodhatna már a fenébe két hét alatt! Ja nem! Neki a két hét 14 év és még ki tudja mennyi!
jesz
ajaj...már látom a nyári szervezett orvostüntetéseket Gyurcsány vezetésével persze...
Számtalan cégnél, fegyveres testületnél évtizedek óta van blokkolás...
Qqberci
Pintyő, gyógyítson téged egy órabéres OKJ-s felcser!...
kereső
Orvosok "lábhoz", igazodj-és pofa alapállásban! Rendőr állam!
Aki Én
Dolgozik benne a berögzött komcsi tempó.
Megfigyelni, lehallgatni, felülről vezérelni...
Nessy
Már sokat számoltam, mire reagálok erre az otromba, idióta ötletre. Először talán a saját portájukon söpörjön Pintér! Minisztériumok, intézményeik, tanácsadóik, képviselőik, hány órára kapják a fizetésüket?
Ami nálam kiverte most a biztosítékot a blokkolóra mellett, az a fotó készítés, hogy ne lehessen visszaélni az igazolványokkal! Ennek az idióta stb. kétlábúnak fogalma sincs arról hogy már eddig is sikerült teljesen padlóra küldeni a közegészségügyet! Hogy az ördögbe operálna x doki, ha nincs a munkahelyén?? Inkább azon gondolkoznia, hogy már lassan a betegek egymást fogják ápolni, az orvosok egymaguk fognak operálni háromszor annyi ideig, ha végleg elfogynak az ápolók, műtősök, beteghordók, stb.
Eladott Ország
Pintér: Én egész népemet fogom tanítani
memgyar.net/items/21167.jpeg
Nem értek semmihez, de edig jól megéltem belőle
memgyar.net/items/21168.jpeg
nezelodo
A dokik lehúzzák be és kilépéskor a kártyájukat, és ha tööb lesz a munkaidő az előírtnál, a hónap végén pedig azt húzzák le az elszámoláskor, mint a pedagógusoknak, NAV dolgozóknak és egyéb köztisztviselőknek a fizetési jegyzékről.
kereső
Pintér az orbán kormány draskovitsa. Ez is, az is polihisztor volt/van,ez is az is, mindenhez is értett/ért!!!
Giovanni Alba
A helyettes államtitkár egy eddig méltatlanul mellőzött zseni.
"Láttuk, hogy vannak egyes kórházak, ahol nagyon eltérnek az átlagtól az orvosi teljesítmények, feltételeztük, hogy kell lenni valami okának"
"Lengyel László helyettes államtitkár számításai szerint az átlagos, havi egymillió és egymillió-hétszázhétezer közötti bérrel szemben a legrosszabb teljesítményt nyújtó kisvárosi kórházban gyógyítóra évente 89, azaz havonta alig valamivel több mint 7, a legjobb, közepes városi kórházban dolgozóra évi 192, azaz havonta 16 eset jut átlagosan. Hozzátette: ez nem teljesen pontos az adat, de megközelítőleg az összehasonlítás szempontjából ő ezeket megfelelőnek tartja."
Nem pontos adat, de ő megfelelőnek tartja. Levonta a következtetést, a kisvárosi kórházakban csak lébecolnak, szigorú munkaidő nyilvántartás kell. Lesz vajon normatíva is? Egy epeműtét X óra, lábszártörés Y, szívroham Z?
Az eszébe sem jutott, hogy ez az aránytalanság talán az erőltetett központosítás hatása.
ómió
Hát, mindenkinek jobb, ha tudja, miért kapja a fizetését!
SÍva
Elnézést de a 8:26-os hozzászólásom @sokanvagyunk: írására reagálás volt! Kicsit érthetetlen az eleje így!
Eladott Ország
Minél rosszabb a gazdasági helyzet, minél jobban fogy a pénz, minél jobban szűkül a mozgásterük, annál agresszívabban fognak viselkedni. Nekik nagy a vesztenivalójuk, ezért nincs is más lehetőségük mint a legtovább kitartani bármi áron. Különben sokukat a börtön fenyegeti. Szóval lesz ez még durvább is! “Audira cseréltétek a Pobjedákat, Volgákat. Egy lóf@sz lett a hatalom szolgálat!”
a.disquscdn.com/get?url=https%3A%2F%2Fmedia0.giphy.com%2Fmedia%2F3o7aCVNE3yViyorOwg%2Fgiphy.gif&key=S9vVVbJ2NCF2Y4LKLnVhsg&w=800&h
C_3PO
Ezt a rendőrökkel meg lehet csinálni! Kell is!

Orvossal, tanárral nem!!!
Ja, és kell egy eü. miniszter + egy oktatási miniszter
kulabombaafityiszre
Bent lesz nyolc órát,de vajon ellát e több beteget?
A válasz az,hogy ez pont a kormánytól függ.
Miért?Az egészségügy ugynevezett kvóta pontrendszer alapján müködik.
Minden ellátásnál meg van mennyi pontot számolhat el a kórház.
Ennek alapján kapják a pénzt.Ez napi lebontásban tételesen szerepel.
Tehát hiába van bent az orvos ha az elszámolás szerint naponta hét beteget láthat el,amikor
tizenötöt is tudna.Igen a meghatározott kvóta pontrendszer miatt,nem lehet,mert az azon túllépett
betegvizsgálat az adott intézmény terhére megy.Magyarul az oep nem számolja el,és nem fizeti ki.
Ugyenez a helyzet a vizsgálatoknál és mütéteknél is.Ezért van olyan hosszú várólista.
Nem az orvos nem akar dolgozni,hanem mert nem lehet a fentebb leírtak miatt.
A kormánynak emelni kellen a kvóta pontrendszer számait magyarul több pénzt kellene biztosítani a vizgálatokra mütétekre,nem pedig csökkenteni.Ugyanis most ez történik.
Pótcselekvésként a kormány ennek "megoldására"bünbakot kreál.Most az orvosokat.
gina
Mocskos beteg vén alkesz, titeket kellene ellenörizni minden percbe rohadt maffia banda,...
gina
Nézz csak rá erre a kiszáradt elmebetegre,,,,
Nessy
Aztán, amikor ide, oda vezénylik az orvost? Ma városi kórházban operál, holnap a vármegyei ispotályban, e közben egyik beteg állapotát sem tudja folyamatosan követni. És ez más osztályok esetében is így működik. Aztán a városi kórház adott osztálya először csak szűkített időben működik, majd megszűnik! Ebben az esetben melyik intézménybe számolják el az orvos teljesítményét? Az már meghaladja a szellemi képességeiket oda fönt, hogy ha 100 orvos van három intézménybe, és azokat ide, oda "vezénylik, akkor is csak 100 orvos marad, ha marad, ergo legalább két intézményben megszűnhet az ellátás, vagy csökken az adott orvosok által ellátott betegek száma, hiszen nincs ott!
nejlontacskó
" Az eszköz videófelvételt is készít a személyről, hogy a kártyákkal ne lehessen visszaélni. "
Milyen bájos, egy politikus aki a visszaélés ellen harcol...
Egyébként üdvözlöm az ötletet, még annyival egészíteném ki, hogy minden, az állami egészségügyben dolgozó vállára, vagy nyakára szereltetnék egy online kamerát, amit a Sintér Sanyi bármikor megtekinthet, kielemezhet, a teljesítmény alapján a bérezésre is, javaslatot tehet!
Egészen addig, míg a dolgozó a magánszférába, vagy külföldre nem menekül...
Láthatóan ez a cél...
kulabombaafityiszre
@kulabombaafityiszre: ma, 09:45
Még egy dolog.Az egész már akkor eldől amikor,időpontért jelentkezünk egy vizsgálatra ahol csak x darabszámu beteget tesznek be egy napra,mert többet nem lehet,aztán az előjegyzés szerint mondanak egy hosszú várakozási időt.Pedig még a beteg nem is találkozott orvossal.Ugye ismerős?
szaboria1
Pintér et. már lefelejtette, hogy honnan indult emlékeztettem. Sofőrként hányszor vitt vizsgáztatni a BM tiszti főiskolába. Vegye már tudomásul elmúlt már 70 éves ideje pihenni menni. Vagy a tanácsadóit sürgősen cserélje le mert egy fabatkát sem érnek. Főleg az eü tanácsadóit.
justhpeter
Pintér nem bekeményített, hanem ledota a láncot - azaz elborult az agya. Lassan permanens bosszú alakul ki benne az Orvosi Kamara miatt, hiszen annak megzabolázásában óriásit vesztett. Ezekkel a mérhetetlen primitív intézkedéseivel viszont Nemzeti Hasznot is hoz, amennyiben felgyorsítja a kolostormalac, a kormány és szerencsére az önmaga bukását. A legkomolyabb eredménye, hogy sikerült a Föld legbutább államtitkári karát összhozni a belügyben.
Toller Béla
Welcome a blokkolónak, de csak akkor, ha a túlórákat a megfelelő plusz százalékokkal onnantól ki fogják fizetni ! Tessenek ilyen órákat tenni a kórházra, a rendelőre és a magánklinikára is - az is egészségügy ! Hja, és kilométerórákat is szereljenek a lábakra, kilométerpénzzel együtt talán megéri majd három helyen robotolni ! A pintyőn van blokklóóra ?
Giovanni Alba
@szaboria1: ma, 10:10
Máshol olvastam egy hozzászólásban, idézőjel nélkül idézem és kijelentem, hogy nem betű szerinti idézet, mindezt a plágium vád elkerülése végett.
Suóval egy fenomenális szólelemény, kesernyés humor: EÜTANÁZIA
SÍva
@jesz: Gyurcsány nyakában táblával: Én is orvos vagyok! :DDD
Nessy
@Giovanni Alba: Nagyon találó! És egyben nagyon tragikus!
Dr. Proktor
Hurrá!
Kifizetik a túlórákat!
Ja, nem...
Aki Én
@ómió: Tudtam, hogy neked be fog jönni a komcsi-bolsi tempó, te elmebeteg.
csipetke
@jesz: 08:27 Nektek beégett Gyurcsány? Gyurcsány se lenne jó ehelyett a maffiabanda helyett, de amit most sintérsanya csinál, ez maga az elmebaj. És nem értem,hogy jön ide Gyurcsány? Nem ő csinálja ezt az idióta dolgot...
csipetke
A fiam műtős,és nem nyolc órát dolgoznak,mert ha egy műtét elhúzódik,akkor azt nyilván be kell fejezni. De így legalább láthatja sintér sanya, hogy sokan sokkal többet dolgoznak. Csak épp a túlmunkát b@sznak kifizetni. Blokkolóóra,és kamera. Ezekhez vesznek fel külön embereket minden intézménybe?Komolyan mondom,ez a kormány pintérrel maga az elmebaj...
Peller Anikó
Úgy látszik túl sok még mindig az orvos (ennek az aljas hülye bandának).
Giovanni Alba
@nejlontacskó: ma, 09:51
És ha a pl. a belgyógyász főorvos nem egyezik bele, hogy olyan felvétel készüljön róla amelyen felismerhető és ez alapján azonosítható (másként értelme sincs a fotónak), akkor nem engedik be az intézménybe, magyarán kirúgják?
Az finom lesz, jelentősen csökkenti majd az orvoshiányt ... vagy várjunk csak.
Nessy
@csipetke: Az én fiam is az egészségügyben dolgozik, igaz gazdasági/ finanszírozás területen, de nekik aztán végképp nem fizetik ki a túlórát. Pedig akad bőven.Már az este kiakasztottam, mikor üzentem neki viberen, hogy szépen mosolyogjon majd a kamerának!
Giovanni Alba
@Nessy: ma, 13:19
Jut eszembe, mi lesz, ha újra támad a vírus és maszkot kell viselni? És mi lesz, ha a nyakas népség él a lehetőséggel, mert ugyan nem kötelező a maszk, de nem is tiltott? A kamerákat akár föl se tegyék. Bár leht, megvan már a beszállító és a beüzemelő, természetesen korrekt közbeszerzés útján, meghívásos pályáztatással, egy szereplővel, M&M logóval.
(zárójelben, gonosz vagy, szegény fiad)
nejlontacskó
@Giovanni Alba: éppen ez a cél.
A magánkórházak felé kell irányítani az embereket, az egészségügyben az állami részvétel csökkentése, már régen elkezdődött, csak a magyar emberek, még ma sem hajlandóak ezt észre venni, vagy felismerni!
Mire ez megtörténik, már késő lesz!
Pálinkás Pál
megérdemlik, már tavaly kicsinálhatták volna a puhost, becsicskultak...rabszolgák lesztek dokik...,következő lépés, jeladó a karotokba...olajos sankónak mindenről tudni kell...
Nessy
@Giovanni Alba: Egészségügyi intézményben az ott dolgozóknak és a vizsgálatra jövő betegeknek, látogatóknak kötelező a maszkviselés. Szép ez az új törvény, csak ahhoz hogy működjön a rendszer az egyetlen zavaró tényezők ki kell iktatni, ami a Beteg!
Miután a fiam a harmadik generációs egészségügyes a családban, nem sikerült lebeszélni! Ellátás szervezést, finanszírozást, statisztikát stb. tanult az egyetemen. Erősen beteg centrikus.
csipetke
@Nessy:13:19 Eddig is tudtuk,hogy pintér a világon semihez nem ért, de most aztán tuti biztos lett
SÍva
@csipetke: (ma, 14:51) Igazad van! A gépjármű kormányának tekergetése nem ad megfelelő képzést egy ország belügyeinek vezetéséhez.
Havanagi
Szó szerint: tolvajból lesz a legjobb pandúr.A tökéletes mondás erre az emberre.
izéke
Egyetértek azzal,hogy pipintér létesítsen közeli testi kontaktust mindennemű rokonával. DE! Ha többet lesznek bent az orvosok,ápolók,azt kifizetik majd nekik túlórában vagy eltüntetik? A másik,ha akarok( nem vagyok orvos) el tudok úgy tűnni a munkahelyen,hogy ne szakítsam meg magam. Gps jeladót is raknak a dolgozókra,hogy tudják ki merre járt és miért van már egy órája egy üres rendelőben? Előre kipiheni magát az éjszakai ügyeletre? Nem bántani akarom az orvosokat,félre ne értsétek! De tapasztalatból tudom,mik mennek kórházakban. Sajnos ott is van aki ellébecolja a műszakot mert fáradt,három helyen dolgozik,nem kap hálapénzt, stb. Az orvosbárók úgysem lesznek megfogva ezzel sem.
csipetke
@SÍva: 15:47 Ha csak bármilyen jármű kormányát tekergetné, és egy fán kötne ki,az a lőtéri kutyát se érdekelné. De sintérsanya most három ágazattal szórakozik. Ahol az emberekkel legjobban ki tud b@szarintani, az az egészségügy,és az oktatás. Ez az ember dísznek ronda,másra meg nem jó. Ahelyett,hogy igyekeznének megtartani az egészségügyi szakdolgozókat, idiótábbnál idiótább dolgokat találnak ki. Azon nem agyaltak,hogy a túlmunkát kifizessék, úgy néz ki,hogy a valamiért még kitartó dolgozókat is elüldözzék. Idióta banda...
jáger laszló
Pintér Sándor így reformálná + az EÜ-et!!??
Azért a hülyeségnek is van határa!!!
Leblokkolt a miniszter úr,de nagyon!!??
Avagy
Képzelt beteg
Moliére komédiája +ihlette...
Csak ennyi
barátilag
J.L.
szegény hazám
Elolvastam minden kommentet. Nagyon hiányoznak a birkanyáj képviselői. Egy-egy ugyan akad, de most nem fröcsögnek olyan vehemensen ahogyan ez egy bér kommentelőhöz, vagy fidsss-es húgyagyúnak illik. Szőke sanyának van egy zseniális ötletem. Bikacsökkel a kezében állítson minden EÜ dolgozó mellé egy rendőrt, aki esetleg még írni is tud, és naplózhatná a dolgozó munkáját. Ha keveset dolgozik jöhet a bikacsök. Akkor nem kell a beléptető rendszer, a fényképek, a kártyák, és ráadásul a rendőrségi állomány létszámát jelentősen lehetne növelni, amivel a karmelita malacnál tuti, hogy jópontokat gyűjtene.
ómió
@Aki Én: Komcsi-bolsi tempó, bolsiék fajkreténje!? Így hazudod!? Kapitalizmust "építünk", idióta! A "magasabrrendűnek" hazudott társadalmatok már 33 éve bekakukkolt - akkor volt az, amikor semmit nem ellenőríztek! Lett is belőle 50 év lemaradás a "rothadó kapitalizmus" mögött!
bence
Magadra szereltettél volna fel te rohadék , amikor szőkítetted az olajat !

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.