Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a 220 millió forintos kormányzati és európai uniós támogatásból felújított, hegykői Öreg iskola átadásán istentelen ideológiák nyomásgyakorlására figyelmeztetett.
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
"Nincs új a nap alatt, mivel most is istentelen ideológiák nyomásgyakorlásával nézünk szembe, amikor az iskoláinkat NGO-k foglalnák el, amikor ezek a szülők jogait, a szülők kötelezettségeit, a szülők helyét is már megkérdőjelezik"
– jelentette ki a miniszter, hozzátéve, hogy a múltban a rendszerváltásig tartó „istentelen diktatúra” az oktatás tönkretételével és az egyházak ellehetetlenítésével egyszer már próbálta szétverni az ország jövőjét.
Szijjártó úgy látja, hogy olyan korban élünk, ahol a kereszténység vált a világon a legüldözöttebb vallássá.
Minket, magyarokat, kemény fából faragtak. Mi, magyarok, ellenálltunk minden létező sötét eszmének. Mi, itt Magyarországon, kibekkeltünk minden diktatúrát, és mi innen, Magyarországról hazaküldtünk minden megszálló hatalmat
– mondta Szijjártó.
28 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Most, hogy újabb jutalmat osztanak pl. a vidéknek, a maradék kisposták bezárásával, és a kutak "regisztrálásával", stb. gondolom újra megnő a fidesz támogatottsága, hiszen a mi népünk mindíg imádta a kizsákmányolóit.
Új hozzászólás