Súlyos hibának nevezi a The Times szemleírója az Európába érkező menekültek befogadását. Melanie Phillips a konzervatív brit napilap csütörtöki számában azt írta: Orbán Viktort már "nácinak" is bélyegezték a menekültek befogadásával kapcsolatos álláspontja miatt, ám éppen az ilyen megbélyegzésekkel lehet elérni, hogy Európában a fasizmus realitássá váljék.

Ha ugyanis a "liberális uralkodó osztály" nácinak bélyegez mindenkit, aki kultúráját akarja megvédeni, azzal az embereket az igazi rasszisták és fasiszták karjaiba hajtja.

Marine Le Pen, a francia Nemzeti Front vezetője ki fogja aknázni a jelenlegi folyamatok táplálta dühöt, csakúgy, mint Magyarországon "az ultranacionalista Jobbik", Görögországban az Arany Hajnal, vagy Belgiumban a Vlaams Belang – olvasható a The Times kommentárjában.

Háború és terror van, de az nem menekültválság

A szemleíró szerint a válság mibenlétének megjelölése is hibás. Nem humanitárius menekültválságról, hanem politikai migránsválságról van szó, hatalmas, példátlan méretű népvándorlásról a fejlődő térségből a fejlett világ felé, amely elöntéssel fenyegeti Európát. A szerző úgy véli: a migránsok többsége nem felel meg a menekültek jogállását meghatározó 1951-es konvenciónak sem, mivel zömük nem az életét féltve menekül.

Melanie Phillips ugyanakkor érthetőnek nevezi, hogy a migránsok ott akarják hagyni hazájukat, mivel tudják, hogy ott nincs jövőjük. Az arab és a szélesebb muszlim világ káosz, háború és terror közepette esik éppen darabjaira, a Nyugat által exportált nemzetállami modellt törzsi háborúskodás söpri el; egy haldokló kultúra fordult gyilkos módon saját maga ellen, miközben egyidejűleg a világot is meg akarja hódítani – fogalmaz csütörtöki cikkében a The Times szemleírója.

Miért pont mi fogadjuk be őket?

Ebben a helyzetben "látványos tévedés" az az álláspont, hogy Nagy-Britanniának és Európának "erkölcsi kötelezettsége" befogadni a konfliktustól érintett százezreket.

"Először is miért a mi felelősségünk ez, amikor az Öböl menti (arab) országok egyetlen menekült befogadását sem vállalták. (...) A jelenlegi migráció nem tekinthető-e elsődlegesen az arab és a muszlim világ felelősségének?" – teszi fel a kérdést a The Times szemleírója. Hozzáteszi: néhány kelet-európai ország kivételével Európa keresztény országai nem törődnek az iszlám terror elől menekülő keresztényekkel, miközben megnyitják határaikat több százezer muszlim előtt.

53 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Yoda69
@sandokan: Mi erosodott meg? Mirol zagyvalsz itt ossze. Necd mar meg hogy all a forint az Eruohoz kepest, aztan gyere vissza.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Aki Én
Mondjuk könnyebb lenne a dolgunk, ha orbán a becsületéről, szavahihetőségéről, korrektségéről és a többségi akaratot illetve érdeket szem előtt tartásáról ismernénk.
De mára sajnos egyre kevésbé kedvelik és bíznak benne az emberek, amiért mindent meg is tett és tesz ma is. Nekem inkább az az érzésem, hogy nagyon is jól érzi magát ebben a káoszban, sőt ettől várja a megerősödését.
sandokan
Nem kell várnia.

Mivel egyedül ő nem adja el az országot, úgy megerősödött, mint soha. Azok, akik utálják, azok sem fognak erre a hazaáruló szemét ellenzékre szavazni.
Yoda69
@sandokan: Mi erosodott meg? Mirol zagyvalsz itt ossze. Necd mar meg hogy all a forint az Eruohoz kepest, aztan gyere vissza.
pbalage
Megérkezett san H. M. dokan, azaz
san Hülyeségeket Mondó dokán
bakegya
@Omarion Nebula: igen-mondjuk nálam mindíg is csakkk egy teknős volt is lesz is,mindazok ellenére,hogy a legcigányabbak azok voltak akik háromszor is képesek voltak föltóni a cölöp tetejére-mert nem oda való!
Toby
@pbalage: entero cserépgyártó visszatért. Valszeg nem megy a bót és unatozik.
Január
A cikkírónak csak részben van igaza, mert pontosan a nyugat volt az, aki "elősegítette" a törzsiháborúk létrejöttét. Nem kellett volna a térség erős embereit, mint vezetőket negligálni, majd megölni, országaikat feldúlni, anarchiát teremteni demokrácia helyett. Aztán pedig Asszad rendszere ellen indulni...
Addig míg Saddam Hussein és Kadhafi regnált, addig senki sem indult meg Európa felé, legalább is ilyen áradatnak nem volt kitéve Európa. Most olyan Afrika északi része, mint a szita, az nem indul útnak, aki nem akar.
Minden menekült migráns, de nem minden migráns menekült.Ezt nem lesz könnyű különválasztani.
Valahogy ezen országok támadói mindig megnyerték a háborút, de a békét eddig még nem, hanem hatalmas migrációt keltettek... ki tudja, hol a vége?
Toby
@Január: Az ISIS-t kell lenullázni, meg a ez egyéb bűnbandákat ! Szaddam és Asszad jóval nagyobb veszélyt jelentett a világra, mintsem hagyhatták volna a nyugatiak a "békés, nyugodt" fegyverkezést és az embertelen belső elnyomást.
Szíriban is a 100 féle ilyen olyan "forradalmi" önjelölt bandák és az ISIS jelentik a legnagyobb veszélyt az ottaniakra !
Azonban az is álláspontom, hogy ahová nem kell a nyugati típusú demokrácia, akkor oda nem kell erőltetni, de eltűrni sem a bűnbandák ténykedését, mert csak újabb szaddamok és asszadok lesznek.
justhpeter
Orbán nem náci - mert ahhoz is tudatlan - hanem egy egoista mini-Putyin. Viszont az kétségtelen, hogy kedveli, ha a jobbik kitapossa előtte az utat, hogy a nacionalizmus ne törje fel a talpát. Arra azonban erősen vigyáz, hogy a kisnyilasok ne kerülhessenek még a hatalom közepébe se, mert akkor lenne nagyobb rálátásuk a kivitt közpénzekről és talán megnőne a kedvük egy kis elszámoltatáshoz is.
troppauerhumer
Orbán:"a haza nem lehet ellenzékben"óta ebben semmi újdonság nincsen.
Hazaárulózni és "rárontott a baloldal a nemzetre "is ő kezdte.
A kötcsei centrális erőtér meghirdetése óta ez zajlik: a nyugati demokratikus államhatalmi berendezéstől való egyértelmű távolodás.
Abból, hogy Orbán szerint az autokrácia jobb, mint a demokrácia, csak egy dolog következhet: Orbánnak a demokrácia eltörlését kell csinálnia, mert ha ezt nem teszi, akkor nem javasolja azt, ami szerinte jobb politikai rendszer. Hangsúlyozom: a demokrácia mellett egyetlen érvet sem említett, ellene hármat is: nem sikeres, nincs benne cselekvés, nincs benne energia.
Az autokrácia bevezetése ugye azt jelenti, hogy nem lenne szükség a népre, választásra, ellenzékre, sőt több pártra sem. A népnek nem kell okoskodnia, a maffiapártnak nem kell sem vele, sem az ellenzékkel vitatkozni, az energiáit a"jobban teljesítünk"lopásban,korrupcióban,mutyikban,Mészárosokban,Tiborcokban,Rogánokban,Vidaildikben stb...fordíthatja, így lehet egy sikeres ország irányítója. Az autokratikus rendszer három előnye egy mondatba sűrítve, politikai modellként ezt jelenti. Ismerős ez valahonnan?
Kövér is közölte, hogy rendeleti kormányzásra készülnek, amikor a parlamentre sincs szükség.
Sajnos az egyszikű Orbánszektának rossz hír lehet, hogy egyértelműen bebizonyosodott, hogy a liberális demokráciák gazdaságilag is jobban teljesítenek.
Ami teljesen logikus: ahol tolerancia van, ott egyéb kvalitások is megjelennek, nem csak a szervilis rendpárti Orbán családi maffia által engedélyezettek.
Sajnos Orbán egy nagyon elcseszett horthyfeudális-rákosi egyveleg hűbéri rendszert próbál ránk erőltetni, mintha szégyen lenne a nyugattól tanulni, mert "mi mások vagyunk".
Lószart! A magyar ember is meg tudja tanulni azt a fajta civilizáltságot, ami a nyugatra jellemző, ha a vezetőitől nem állandóan azt látná, hogy kilopják a szemét, és nem azt hallaná, hogy aki nem rájuk szavaz, az ellenség.
Nagyon messze vagyunk egy kulturált, toleráns...
troppauerhumer
@justhpeter: Orbán NER alapvetően egy fasiszta állam. Legalább annyira, mint Oroszország. Csak a két fickó mentális állapota különböző..

Orbán megmagyarázta nekünk Tusnádfürdőn, hogy hogyan is képzeli el a
világ és benne Magyarország sorsának folyását. Azonban a híres, hírhedt
2009-ben szűk körben, a sajtó kizárásával elmondott kötcsei beszéde óta
soha ilyen nyíltan nem vallott arról, hogy milyen társadalmi
berendezkedést tart kívánatosnak elsősorban Magyarország és annak népe
számára, de a világban is.

Ő is felállította az államok tipológiáját és azok sorrendjét. Eszerint a
nemzetállamot a liberális állam követi, amit a jóléti állam vált fel –
ami ugyebár eredménytelen és nem képes megfelelő válaszokat adni a világ
kihívásaira ezért ezt szükségképpen követnie kell – és ez a magyar
válasz – egy munkaalapú állam korszakának.
Egy pár sarokkövet kiemelnék: alkotmány és az alkotmányos berendezkedés felforgatása (az új alaptörvény pártalkotmány és nem előzte meg széleskörű társadalmi vita), a törvénykezés kisajátítása (lásd 2/3-os törvények elfogadtatása egyéni képviselői indítványok alapján, mely kizárja az előterjesztés megvitatásának lehetőségét), az országgyűlési választási rendszer saját előnyükre történő megváltoztatása (így lehetett újra 2/3-ad), ún. "centrális" erőtér kialakítása (amivel visszatértünk az egypárti rendszerbe), javak egyenlőtlen alapon történő újraelosztása (földbérlet, költségvetési támogatások célzott módon és nem szakmai alapon történő kiosztása), visszamenőleges törvénykezés (szigorúan tiltott dolog egy olyan országban, ahol a jog mindennek az alapja). Emellett ide sorolható az egyház és politika újbóli összefonódása, iskolás gyerekek ideológiai alapokon történő oktatása és hosszan-hosszan sorolhatnám.
Horthy-szobrok, Wass-Nyirő-Tormay az alaptantervben,közös önkormányzati irányítás a neonáci Jobbikkal, József Attila és Károlyi Mihály eltávolítása, Kossuth tér náci emlékmű1944,(Orbán emlékműve!)egypárti OVB, választási csalást...
troppauerhumer
@justhpeter: ..folyt:... választási csalást előkészítő regisztráció, egypárti alaptörvény saját asztallal, CÖF és Békemenet ,megsemmisített Alkotmánybíróság,Dörner nyilas színháza,
Úgy vélem, hogy a diktatúra építésének nyílt vállalásával Orbán átlépte a
Rubicont. Azzal, hogy kimondta, hogy szakít az Európai Unió és az
atlanti gondolat állam- társadalom- és gazdasági felfogásával kimondta,
hogy „a kocka el van vetve.”

Kimondta, hogy tudomásul veszi, hogy a Nyugatból az ország esetleg
kikerülhet és ennek volt egyik előkészítése egyebek mellett a 3000
milliárd forintos orosz kölcsön, mert pontosan tudja, hogy múlt
szombattól fogva nem mehetnek a dolgok úgy, ahogy eddig mentek.

Magyarországot teljesen kiszakította a Nyugat rendszeréből, aminek
egyenes következménye lesz a Nyugatról érkező erőforrások elapadása.

Tehát új szövetségeseket kell keresnie, mert ő és politikai, hatalmi
rendszere már most is nem kívánatos személy és jelenség Nyugaton.

Ahhoz, hogy a Nyugattól való elszakadás ne következzen be, vissza
kellene fordulnia ezen az úton, de láthatjuk és a beszéd ebben meg is
erősíthetett volna bennünket, hogy ez esze ágában sincs. Sőt! Bejelentette a
jelenlegi hatalom és saját hatalma „örökké valóságát” azzal a mondattal,
hogy „Könnyen lehet, miután bármi megtörténhet, hogy eljön a mi időnk.”

Ez tehát egy koherens rendszer, amelyben az államot megszálló szűk
csoport önkényén felépülő állam és társadalom született, mely a
bolsevista,Horthy fasiszta hatalomgyakorlás és a nacionalizmus, sovinizmus
eszmerendszerének a vegyítéséből áll.

Ezt nevezik már nagyon rég óta nemzeti szocializmusnak.
Peller Anikó
@T.humer: nagyon jól összefoglaltad a rendszert, világos gondolatokkal. Jó olvasni néha olyan hsz-t amiben ilyen kevés a köcsög meg a Tobbi.

Amiről viszont a cikk szól az egy átfogó probléma és a nyugati újságírót etekintetben kevéssé érdekli, hogy itthon miféle disznóságokat csinál a geszi. Az idő neki dolgozik, mert minden áldott nappal arabok ezrei de lassan tízezrei özönlik el országainkat amire a legkevésbé sem adekvát válasz, hogy nem baj úgyis mennek tovább.

Milyen tetves, gazember dolog az pl a görögöktől vagy a makedónoktól, hogy nem baj egye rosseb, úgyis mennek tovább magyarországra, szabaduljunk meg tőlük mihamarabb.

Angéla kisasszony most még csak a kezét tördeli, de ha nem kap a fejéhez akkor előbbutóbb letördelik a kezét, a németekkel nem lehet sokáig viccelni.

Nem illene elfelejteni, hogy legalább 4 millió szír már elhagyta hazáját, aki mind idejön ha teheti. További 300 millió arab akkora része jönne amennyi még a saját kreténségünk miatt belefér.

Egy ezer milliós afrikai embertömegről akkor még nem is ejtettünk szót.

Mi van tovább? Bangladesh, Indonézia esetleg egész délamerika? Hiszen elmenekülni mindenhonnan lehet..
bakegya
@troppauerhumer: jól taktikázó gazemberkedés amit és ahogyan ezek a fideSS maffiózók erkölcileg de anyagilagis szét b...ezt a talp alattnyi-hegyek nélküli medencét!
Toby
Ez a hozzászólás törlésre került. Többszöri törlés a felhasználó kitiltását vonja maga után.
Mézike
@Yoda69: sandokan nem a forint erősödéséről beszélt, hanem orbánéról.
justhpeter
@Peller Anikó: Az Ufókat kihagytad. Azokat meg Pataki Attika még hívta is.
Cicamama55
@sandokan: Üdvözlöm! Már hiányoltam. :)
libellle
@Peller Anikó: Valószinü nem egészen jól látod " angela kisasszonyt". Mi itt Németországban ugy látjuk, hogy ez gazdaságilag Németországnak egy uj chanse mert felpörög a gazdaság. Igy egyre kevesebb lessz a munkanélküli. Ellenben az a 4-500 ezer aki megindult nem marad Europában. Ezek között sok a gazdasági menekült. Ezek kizárólagosan az államok joindulatából maradhatnak bármelyik Europai államban. Ellenben már Magyarország tudja május ota azt, hogy az ország irányába is elindultak a menekültek. Semmit de semmit nem tett azert , hogy a Schengeni határt megvédje a kormány. Annak a kormánynak csak kizárólag pénzre álla szája, ennyi a tehetsége
libellle
@Cicamama55: hahahahaha a harárt volt védeni Mieze katz .
Cicamama55
@libellle: Ez a határvédelem egyáltalán nem tűnik viccesnek nekem. Sokszor különbözött a véleményünk, de "színesebbé" tette sandokan a hozzászólásaival az oldalt.. Szerintem.
Peller Anikó
@libelle: Legyen Neked igazad. De erre kevés esélyt látok, még ha nem is látok a jövőbe. Ott van nálatok olyan tízmillió török származású bevándorló, ettől felpörgött már a gazdaság, kevesebb lett a munkanélküli? Menekültekkel akarod megszüntetni a képzett munkaerő hiányát? Akik most mennek hozzátok, azok segélyért mennek, csak betegséget, iszlámot és egy csomó eltartandó gyereket visznek és azzal vannak útbaindítva, hogy igázzátok le európát tapossátok el a fehér embert. Ne téveszd össze őket pl a magyar bevándorlókkal, akiknek nagyrésze iskolázott és dolgozni megy hozzátok (egy kis része persze lopni, de hát az is mi vagyunk) viszont egyikünk sem akar megölni senkit.

A tegnapi hírek arról szóltak, hogy kb 4000 iszlam rendcsináló is már beszállingózott európába (kb hozzátok), csak nehogy keresztbe tegyenek a gazdasdági fellendülésnek..
Lepényleső
Nyugodtak lehetünk;ovi nem náci. Abban viszont nem vagyok biztos,hogy nincs rosszabb a
nácizmustól,s abban sem,hogy nem tudjuk meg milyen az.
vonotok
Már csak ez hiányzót e népnek. Ilyen véleménye legye a mi " Vezírünkről " a világnak. Azok akik a " fülkeforradalomban " a fityesz voksoltak nem kiívának a tükörbe nézni??? Nem sokért csak egy kis önvizsgálatért. Ezt akarták??
Tényfeltáró
Náci vezírnek már nem alkalmas. Megfáradt, megtört öregember benyomását kelti. A korábbi panelek felolvasása már nem nagyon működik, egyre összefüggéstelenebb beszédeket mond, félig motyogva.
karma1
@Január: Altalaban mi mindig egyetertunk, egy oldalon vagyunk, de ezert nem tennem egyertelmuen a nyugatot felelosse... Tudod, MINDENKI - meg a diktatorok is - elobb utobb termeszetes (vagy eroszakos) halallal, de MEGHALNAK... Ez a kerdes csak idoben elorejott, de elobb-utobb megtortent volna! (Persze, amit mar sohasem tudunk meg: mi lett volna , ha kulonbozo idoben, kulonbozo sorrendben hunynak el... Ez mar orokre titok marad). Igy viszont abban igazad van, hogy a keleti orszagok viszonylagos szetvereseert felelosse lehet tenni a Nyugatot...
pbalage
@Tényfeltáró: mi, magyarok, a CÖF-fel és a zászlólobogtató lengyelekkel megkonzultáltuk, hogy a muttyantás jó nekünk, mink magyaroknak!
Rezsicsökkentés! Egymilliárd munkahely! Kánaán! Ingyenes plakáttanfolyamok! Aki letépi, az gyurcsánybajnai!
Nincsenek bevándorlók, mert drótakadály!
N-E-M L-E-SZ G-Á-Z-Á-R-E-M-E-L-É-S!!!
Nemsokára Egyesült Nemzeti Október Huszonharmadikátkivánok!!!
oleo
Alapelv:

orbánnak nem azért van igaza, mert igaza van!
Orbán populista.
Ha megfigyeled, a populistáknak mindig igazuk van.
Miért?
Mert mindig azt mondják, amit hallani akarsz - még ha az nem is fedi... nem is úgy fedi a valóságot.
Kicsi hazugság itt.
Kicsi csúsztatás ott.
És már fogalmad sincs, hogy mi a jó és mi a rossz, és kinek van igaza!
Valójában ennyire egyszerű ez a történet.
Desischado
Az iszlám államot kéne elsősorban kirtani, és sokkal könnyebb lenne minden! orbán meg egyeduralomra törekszik, mindent ennek rendel alá. a humanizmusról meg azt sem tudja, eszik e, vagy isszák! Félek, hogy helyrehozhatatlan a kár, amit az országnak okozott!
oleo
Nézd az arcát...
Nézd a tekintetét...
Rábíznád a kisgyereked, akár egy órára is?
nem?
Akkor egy egész országot - amiben a te kis gyereked is él, miért bízol rá!?

Gondolkodj!
Aztán csináld, amit a szíved diktál!
A nép az úr, a tenger árja - MINDIG... végül MINDIG!
Yoda69
@Desischado: Ugyanezt mondtam valamelyik topikban korabban. Az ISIS a fo oka a problkemanak amivel szembesulunk Europaban, es fog szembesulni az USA is amikor a terroristak ujra megjelennek. A NATO-nak, az ENSZ-nek es minden epeszu orszagnak ossze kellene fogni az ISIS ellen, csakugy mint hitler ellen. Haborut kell inditani ellenuk es eltorolni oket kerul amibe kerul.
Toby
Ezt azét az "elfogulatlan" moderátor szíves figyemébe ajánlanám:

"Peller Anikó
tegnap, 17:23
@T.humer: nagyon jól összefoglaltad a rendszert, világos gondolatokkal. Jó olvasni néha olyan hsz-t amiben ilyen kevés a köcsög meg a Tobbi."

Legakább a látszata legyen meg az elfrogulatlanságnak !
karma1
@oleo: 00.05-re: Ilyen vilagos levezeteset a populista kormanyzasnak - meg nem hallottam, nem olvastam! Iszonyuan (es szomoruan) IGAZ!

Koszonet erte!...:o)))
patkószeg
Nem attól lesz valaki náci, hogy felhúzza a karszalagot és lobogtatja a valahai átkos párt zászlaját, vagy firkálgatja a jelképeit a hidak alá a falra. Az csak azt jelzi, hogy megbillent a lelke és teli van agresszióval.
Attól lesz valaki fasiszta, náci, hogy a gátlástalansága, az embertelensége, a kegyetlensége, a szadizmusa, a cinizmusa stb. nem ismer határt. Nem kell messzire menni: az ilyen fokú gonoszság sok emberben benne van, és ha hatalmat kap, akkor rettenetes károkat okoz - leginkább azokban, akik teljesen kiszolgáltatottak neki, és legmélyebben ott, ahol az elnyomott kicsi, fiatal, fejlődő, vagy gyönge vagy sérült. Tehát ha egy tanár, egy anya, egy apa, egy óvónő, egy dajka, egy vállalati főnök, egy professzor, esetleg egy orvos ilyen ember - nyogodtan nevezheted a nevén is - pszichopata -, akkor mindig lesz olyan ember, akit ezek bérmelyike iszonyatosan eltapos. Minél nagyobb hatalma van, annál inkább. Akinek peidg hatalmas hatalma van ilyen rettenetes mentalitással, az rengeteg embert tud eltaposni - amíg el nem bukik.
Orbán nem attól lesz "náci", ahogyan ma a menekültekkel bánik, hanem attól, amilyen ember. Pontosan ugyanúgy bánik a saját magyarjaival is, csak arra eddig a kutya sem volt kíváncsi.
libellle
@Peller Anikó: Egy biztos közgazdaság és nemzetgazdaság nem az erös oldalad. Logikát már nem is emlitem. Egész przisen, Németországban összesen minden nemzetet beszámitva 8,3 millio külföldi él. Ebböl nehéz kihozni tizmillio törököt. Egyébként a külföldiek között nagyon sok a vállalkozó, vagyis munkahelyröl gondoskodik. Ezenkivül, elkerülte e figyelmedet az emberek nagytöbbsége nagyon jól képzett.Mennyire tisztában vagy számokkal azt a beirásod is tanusitja (tizmillio török) 4000 ezer islám rendcsinálo. Gondolom a titkosszolgálatok is megbirkóznak ilyenekkel. Ellenben hidd el megoldjuk mi azt, csak gondjaid inkább olyan irányuak legyenek, hogy a magyar kormány még egy kis Schengeni határt sem tud megoldani. Legyen megengedve még egy megjegyzés, azt gondolom, hogy a menekültek között akik rosszindulattal is jöttek, bizonyára nem a Német állam ellen fog fordulni, henem inkább Magyarország félé. Mert azt amit tett velük a kormány azt nem fogják elfelejteni. Embertelen.
emerencia
@patkószeg: Az utolsó mondatod sajnos különösen igaz.
teuton
@sandokan: Tipikus orbanista populizmus es uszitas: Aki nincs velünk - az ellenünk! Hat ennel meg a Kadar-rendszer is jobb volt, ott a szlogen igy hangzott: Aki nincs ellenünk - az velünk... Ezert valahogy egeszen maskent itelte meg Europa is azt a kommunista rendszert...
teuton
@oleo: A populistak mindig a TUDATLAN TÖMEG velemenyet formaljak es befolyasoljak. Az ugyan NEM A TÖBBSEG, de a leghangosabbak, legeröszakosabbak es a legkönnyebben manipulalhatok. Es mindig valaki(k) ellen! Csak vissza kell nezni a törtenelembe vagy a mai vilagba, lasd Naci-Nemetorszag, Eszak-Korea, Iran, ISIS, Boko-Haram, etc.
mate03
@sandokan: Azt kell hogy mondjam,ebben sem értünk egyet!Orbán,tönkre tette az országot! A Forint az egekben,a gazdaság pang! Az államadósság a csillagos égben! Mondj egy érvet,amiért Orbánt tudnám tisztelni! Te sem hiszed,tudom,mert belül te is érzed hogy igazam van!Annál tisztességesebb embernek ismerlek!
mate03
@mate03:! Most látom,hogy nem te vagy Szandokán! Lehet hogy vissza élnek a neveddel!?
adrenalink
@Toby: tegnap 15:17-re Ebben lehet valami, mert már a Lexusnak is annyi...:)))
Toby
@adrenalink: Egy hivalkodó pöcs ez a szépreményű cserépgyártó !
Toby
@adrenalink: Nem kívántam lesüllyedni a minapi, a fosástól idegroncs nyilas "szintjére"
adrenalink
@Toby:Úgy látom sandakánunk újra hozta a szokott formáját...:(
Peller Anikó
@libelle: szerintem elavult lehet az adatbázisod, de én is csak az internetről tájékozódom, a Német szövetségi statisztikai hivatal (Destatis) jelentése szerint a bevándorlók 11 millióan vannak németországban. Én nem külföldiekről hanem bevádorlókról beszéltem. A leszármazottakkal együtt 16 millióan.
alfahir.hu/rekordot_dontott_nemetorszagban_a_bevandorlok_szama

Arra azért kíváncsi lennék, az arab inváziós seregek mennyire jólképzettek.

"..a magyar kormány még egy kis Schengeni határt sem tud megoldani.." úgy érted megvédeni? Mert megoldani minden állam könnyedén megoldja, menjenek isten hírével ahova akarnak. Ez egy könnyű megoldás, ezt teszitek ti, az osztrákok, görögök, makedónok, szerbek. És pillanatnyilag még mi is eresztjük rátok a terroristákat, de az igyekezet egyedül a magyar kormány részéről látszik.

Döntsd már el megvédeni akarod a határokat vagy megoldani, az előbbiek alapján te megnyitni akarod a határokat, szabadon özönljenek a megszállók milliói. Felfogtad hány száz millióan állnak ugrásra készen, hány száz milliónál gondolnád úgy , hogy most már elég is lenne? Ezer millió (= kb afrika), vagy jöjjön mindenki?

ripost.hu/cikk-a-brit-sajto-szerint-4000-terroristat-csempeszett-europaba-az-isis/

szerinted ezt én találtam ki?
oleo
Ez igaz.
Gondold újra, és meglátod te is.

Ha úgy olvasnád ezt a cikket, hogy ez a féltésről, és nem a bántásról szól, akkor talán... ismétlem, talán kicsit tisztábban látnád a kirajzolódó képet

Apám, eddig csak tanultunk a történelemről, aztán sokáig nem történt semmi, most meg itt liheg a nyakunkban...
Ez a sok egyre mélyülő válság...
Nemsokára háború lesz...
ha túléled, lesz mit mesélni az unokáidnak.
Ha nem... majd mások mesélnek.
Talán rólad is lesz egy történet...
Szeparepa-
Abszolút téves megállapítás, hogy nem migrációs válság van hanem menekültválság. Tekintve, hogy a tömeg túlnyomó többsége lehetetlenné teszi a rövid távú beazonosítását. NEM TUDJUK HOGY KÖZTÜK KI MEGÉLHETÉSI MIGRÁNS NÉPVÁNDORLÓ ÉS KI VALÓDI MENEKÜLT..!!! A vonuló tömeg saccperkábé 90%-ára igaz ez. Akkor honnan a jóbánatból tudnánk, hogy ez most menekültáradat, vagy migráns áradat? A korrekt tehát az hogy menekült és migráns válság van... talán ez a megfogalmazás az egyetlen helyes... ezért is nevezik most már inkább menedékkérőknek őket, hiszen ha migránsoknak nevezzük, sértjük a valódi menekülteket köztük, ha menekülteknek hívjuk őket, téves, hiszen nem tudjuk milyen arányban vannak köztük menekültek... viszont mid mendéket kért vagy szándékozik kérni a desztinációjában.. így hát menedékkérő válság, vagy migráns és menekült válság van...
Tényfeltáró
@oleo: A vaskos hazudozás és hülyének nézés egy másik kategória.
Tényfeltáró
@teuton: Csakhogy a populizmusnak ez a szintje már nemzeti szocializmusba csap át.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.