5,3-as erősségű, a földfelszínről eredő észak-koreai földrengést észleltek a kutatóállomások világszerte, még Európában is. Egy ideig nem lehetett biztosan tudni, mi történt, de az általános vélemény szerint azt a kommunista rezsim eddig legnagyobb atomrobbantása okozhatta, amivel a hatalom megszerzésének 68. születésnapját ünnepelhették. A rengés helyi idő szerint reggel fél 9-kor történt a Punggye-ri nukleáris gyakorlótér közelében – írja az Index.

Egy ilyen földmozgás 20-30 kilotonnás atomtöltet felrobbantására utal, ami a legerősebb atombomba lehet, amelyet Észak-Korea eddig felrobbantott. A BBC dél-koreai katonai forrásokra hivatkozva azt írja, hogy a mai robbantás ereje a duplája lehetett az eddigi legnagyobbnak, és Phenjan egy lépéssel közelebb kerülhetett a csapásmérésre alkalmas nukleáris fegyver előállításához.

Helyi idő szerint késő délután Phenjan bejelentette, hogy a rezsim születésnapja alkalmából egy új típusú robbanófejjel atomrobbantást hajtott végre. A robbanófejet szerintük ballisztikus rakétákra is képesek felszerelni.

A dél-koreai elnöki hivatal tájékoztatása szerint a történtek miatt az elnöki palotában, a Kék Házban összeül az ország nemzetbiztonsági tanácsa, melynek ülését a miniszterelnök fogja vezetni. Tokió az ENSZ Biztonsági Tanácsának rendkívüli összehívását kezdeményezi

29 hozzászólásarrow_drop_down_circle

volvós
...és ez a vezér meg röhög a képen...Elmebeteg !!!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
volvós
...és ez a vezér meg röhög a képen...Elmebeteg !!!
Törölt felhasználó
Nem kéne ezt az életében nem dolgozó, elkényeztetett kis szart már valakinek emlékeztetnie, hogy a világ hatalmai 1 perc alatt tenné a földel egyenlővé, ha ezt akarná...
human
Remélem azért a környezetében van olyan józan ember, aki tudja mit kell tenni, ha elvesztené az önkontrollt a kis geci.
Szókrakész
@ziziplanet: De nem akarják.
Mert szabadvakoló és a játszma része.
Akkor hogyan tudnának minket félelemben tartani és csilliárdokat fegyverkezésre költeni?
Csak azok mennek a levesbe, akik a szabadvakoló elit ellen fordul.
Lásd Hussein, Gaddafi, ...

Hidd el, ha hirtelen elkezdene leszerelni és flowerpower politikát folytatni, na akkor azonnal megmerényelnék.
Törölt felhasználó
@human: Soha nem értettem, hogy nem szedték le ezeket egy távcsövessel a történelem során..
human
@ziziplanet: Sajnos a történelem többször bizonyította, hogy egy diktatúrához talán szerencsésebb nem belenyúlni kintről.
Törölt felhasználó
@human: én egy egyszerű polgárra gondoltam belűlről..
Hellcat
Csak eygszer basszanak el valami...olyan gyorsan lesznek eltörölve a föld felszínéről, hogy öröm lesz nézni.
Strong
..én is ezen agyaltam...mi lenne, ha történne egy nem várt esemény...és buuummm!

merthogy: aki másnak vermet ás...
wagabund
Nagy örömmel tudatták a világgal, hogy egy francia hírügynökség is irodát nyitott az amerikai után...
tessék mondani, azok miről tudósítanak? miért kell találgatni?
Ők ott vannak a fővárosban, nézik a kedves vezető műsorát, akkor abból pontosan kiderül mi és mekkora...

vagy nem?
Joe1988
Ekkora baromságot nem olvastam mostanában
36
@wagabund: Műholdról, mindent látnak. Amit a civilek kapnak, az a sajtóval egyeztetve van. Mit, milyen stílusban, írjanak, mondjanak.
Szerintem, Észak-Korea léte, fontos minden nagyhatalomnak, legfőképp az USA-nak. Így rengeteg fegyvert el tud adni, a délieknek. Japán-nak. Tajvan-nak, stb. És a csapataikat is állomásoztatni tudják. Van ok, amiért ott vannak.
Yoda69
@volvós: Remeljuk orbannak nem lesz eselye eljutni ebbe a fazisba.
oncogito
@36: - főként Putyin! Ő szorgalmazza, hogy hagyják békén Észak-Koreát, ne gyakoroljanak rájuk nyomást.
Végül is deklarálták, hogy ők baráti ország. Akárcsak mi!
36
@oncogito: Így van. Mindenki próbálja a legtöbb előnyt kihozni a helyzetből. Így Putyin is.
A Status quo-t fenn kell tartani, de mindenáron!

Találtam egy zseniális sorozatot erről a témáról. Türelemmel kell nézni, mert nagyon angol, de elmondja, hogyan megy ez a fegyver kerekedelem és hogy mekkora a korrupció, a felső körökben. Címe: The Night Manager. A magyar csatornákon(nem reklámozzák túlságosan), Éjszakai szolgálat címen fut.
oncogito
@36: -szomorú, félelmetes és egyben dühítő is!
36
@oncogito: Ilyenkor gondolok arra, hogy pl. Németország, Mutti-val az élen, a befogadásról, a szeretetről, békéről, stb. beszél, közben Németország a világ 4. legnagyobb fegyver exportőre.
Szóval, dumálhatnak a politikusok bármit. Az ő feladatuk, hogy az embereknek csinálják a műsort belföldön. Ilyen párt, meg olyan párt. Nem ez a lényeg. A lényeg, hogy mindíg feszültség, félelem, háborúk legyenek.
Abból van a yacht, meg a rengeteg luxus ingatlan. A nép, az le van...
karma1
Ahelyett, hogy ez a hulyegyerek inkabb a pocsevel jatszana...Mert azzal mindenki jobban jarna...:o(((( Majd amikor egymas utan halnak meg az "alattvaloi", talan akkor egy kicsit kijozanodik, de lehet, hogy akkor se...Ugyanis a radioaktivitas partsemleges...
Apatszerek
@Szeparepa2: Ismertetted az egyik oldalt, ,,Ergo az észak-koreai hadsereg hiába is nagy létszámú, teljesen ütőképtelen impotens hadsereg, mivel az ország mélyszegénységben él, nincs jól felszerelve hadsereg, nem tudja megoldani a hadtápot, utánpótlást, lőszergyártás, élelmezés, logisztika stb...Rakétával célba tudja juttatni az atom töltetet, ahova nem kel logisztika , hadtáp. sőt harcoló egységek sem a terület sugár szennyezettsége okán, csak a lebomlás utáni időben válik szükségessé a terület megszállása, elfoglalása, megtartása.
jancsipapa
@human: Manapság is ezt bizonyítja . Szaddánm , Kadhafi - már amennyiben a diktatúra ellen léptek fel . Persze nem hiszem ...
verőce21
Most, amikor már a vezető világhatalmak az atomtöltetek leszerelésével foglalkoznak, mert annyit halmoztak fel, hogy a kérdés csupán az, hányszorosan tudnák szétrobbantani a Földet, ez a kísérlet olyan kisgyerekes már.
Az É-Koreaiak eldurrantottak egy atombombát, ez olyan, mint amikor a fiatal Kohn elődugja a fejét a kanapé mögül és udvariasan azt kérdezi, "Darf ich mir auch einige Stösschen erlauben…?" (én is kettyinthetnék esetleg egy kicsit?)
oncogito
Miért nem ültették volna rá a szeretett vezérüket a bomba tetejére!
Csizmás Kond
...érezni is lehetett hogy dzsong a föld...
amúgy ha akkora földrengés volt hol maradt a cinamicsoda ?
Nil
No én már nem aggódom a nyugdíjam miatt ...
Manhattan
Valahol azt írják, hogy baleset lehetett. Ez viszont baromi veszélyes!
prime777
Ez a bolond egyszer felrobbantja a világot de tényleg. :D
Mondjuk az is lehet ,hogy most is csak kivégeztek valakit. :D
világlátó
Ez nem ilyen egyszerű és nem is ilyen vicces. A világnak meg kell állítania, mielőtt nagyobb kárt okozna. Sajnos azt kell mondanom, a teljes É.-koreai vezetést egyszerűen ki kell kapcsolni.
A térség de a világ biztonsága nem engedheti meg hogy ez az őrült, aki egy sajátos szellemi - kulturális világban él tovább játsza gyermeteg, ugyanakkor életveszélyes játékát. Lehet persze, hogy valamely nagyhatalom hagyja ezt a játékot. Valamely nagyhatalom eszköze ez az óriásbábi, akit ügyesen manipulálnak Kína - Japán és Dél - Korea között. Ez a nagyhatalom Kim dzsong Ün által próbálgatja a saját nukleáris fegyverzete modernizációs fejlesztését.Mindegy, Kína, Oroszország, Japán kell hatékony lépéseket tegyen ennek a nukleáris potenciálnak a lenullázására.és a nukleáris fegyver rendszer teljes megsemmisítésére. Ha nem teszik, bűnrészesekké válnak és a világ népeinek tartoznak felelősséggel. A Világ népei pedig felül kell emelkedjenek az agyonpolitizált és korrupt világszervezetek vezetésének, meg kell teremtsék a biztonságot, a túlélést jelentő világszervezeteket és annak tiszta erőit, amelyek felette állnak minden mai vezetettségű erőszak szervezetnek. Ma ez még utópia, de a világ népeinek csak ez lehet az egyetlen mentsvára, túlélési esélye.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.