Lemondott MSZP-elnöki és parlamenti frakcióvezetői posztjáról Mesterházy Attila csütörtökön.
A politikus budapesti sajtónyilatkozatában egyúttal jelezte, hogy nem kíván indulni a következő tisztújításon, így nem kíván újraindulni a szocialista párt elnöki posztjáért sem.
Mesterházy Attila azt mondta, az MSZP április 6-án és május 25-én jelentős vereséget szenvedett el az országgyűlési és az európai parlamenti választáson, az MSZP elnökeként ezekért a kudarcokért vállalja a teljes felelősséget.
"Az MSZP-ért érzett felelősségem tudatában hoztam meg ezt a döntést, amely lehetőséget ad arra, hogy alapszabályszerűen, az önkormányzati választások szempontjait figyelembe dönthessen most szombaton az MSZP országos választmánya" – jelentette ki Mesterházy Attila.
Hozzátette: a maga részéről mindenben támogatni fogja az MSZP megerősítését és az új elnököt.
Az MSZP országos elnöksége vasárnap este, az EP-választás eredményének ismeretében felajánlotta lemondását a párt választmányának, amely szombaton ülésezik. Ezt követően – sajtóinformációk szerint – voltak olyan vélemények a párton belül, hogy le kellett volna mondaniuk, nem pedig felajánlani a lemondásukat, mert ezzel lehetetlen helyzetbe került a választmány. Ugyanis ha a testület elfogadja a lemondást, akkor egy hosszú tisztújításnak nézne elé az MSZP pont akkor, amikor már az őszi önkormányzati választásokra kellene készülni.
Az elnök lemondásával új helyzet állt elő, mert az MSZP alapszabálya lehetőséget ad arra, hogy eltekintsenek a felmenő rendszerű tisztújítástól. E szerint ha azért kell soron kívüli tisztújító kongresszust összehívni, mert a pártelnöki tisztség betöltetlenné vált, az MSZP választmánya a kongresszust összehívó határozatában dönthet úgy is, hogy a pártelnök megválasztására összehívott soron kívüli tisztújító kongresszust nem kell megelőznie a felmenő rendszerű tisztújításnak.
51 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Amíg ez a mentalitás marad az MSZP-ben, addig senki ne számítson semmilyen változásra, akárki is lesz a párt új elnöke!
LEMONDOTT! Elég intelligens, ahhoz hogy belátta, itt nincs tovább! Önként távozik mint vezető.
Mindezt úgy mondom, hogy nem vagyok sehol párttag!
Nagyon jól el lehetne képzelni egy konszolidált konzervatív párt élén!
Viszont az őszi önkormányzati választásokra már fel kell készülni, de ezt akadályozza a hosszú felmenő rendszerű tisztújítási folyamat.
Akkor viszont azonnal módosítani kell a szabályzatot, mert az idő ellenük dolgozik.
Kétszer már eltökölődték az időt, rendezzék már végre a soraikat !
de? ? Jól meg gondolta ? mert most aztán sok mindent rá lehet húzni nem? Ki védi meg? és akkor sem lesz igaza ha igaza van. " Igazam van? "
@Edy Andre: csak szeretnéd. Ettől fog erősödni az MSZP, ettől mennek vissza hozzájuk a szavazóik. Mert a Jobbikba elég sok szavazó átment a töketlenkedéstől. Lesz még jó erős az MSZP, és DK-val és Együtt-tel összefogva még lehet csoda. Csak azt kell megtanulniuk, hogy nem csak a legerősebb kutya élhen nemi életet. Mert eddig mindig azt nyilatkozták. Több szerénységgel többre mennek.
Nem jó az, ha valaki azt képzeli, hogy ő be van "betonozva" a párt élére.
Most azon múlik minden, hogy kit választanak, és az sem mindegy, hogy csak azért, mert valaki kell, vagy valóban megtalálják a megfelelő embert.
(Bár volt már olyan, hogy a megfelelő ember abból lett, akit azért választottak, "mert valaki kellett". ) Drukkolok nekik :)
Nem volt alkalmas vezet.
hát mit mondjon? hét te csóró idesüss?
Nem hiteles az együttérzés, és a javulás ígérete, ha távolságtartást látnak!"
Ahogy a szakszervezetek nem tudják betölteni érdekvédelmi szerepüket, úgy a baloldal sem tud megfelelő alternatívát nyújtani sem ideológiailag, sem szervezettséggel, sem meggyőző politizálással. Nincsenek meg a falusi-kistelepülési alapszervezetek, az alsóbb rétegekhez nem jut el semmilyen információ.
Az, hogy a párt nem tudta magához vonzani az ifjuságot, nagy hiba, mert így őket beszippantotta a jobbik. Ez az igazság, csak nem akarják tudomásul venni.
Hát ennyit a társadalom alulnézetből c. saját fejezetemből.
Tudod, és falun nőttem fel, még tudom mit jelent a "nadrágos ember" kifejezés.
Új hozzászólás