Az RTL vezetői azt gondolják, törvényen felül állnak, nekik nem kell adózniuk – mondta a pénteki Napi Gazdaságban megjelent interjújában Lázár János.

Azzal kapcsolatban, hogy a csatornán az elmúlt napokban megszaporodtak a kormány tevékenységével és Orbán Viktor családjával foglalkozó hírek, a Miniszterelnökséget vezető miniszter kijelentette: ezt akkor engedi meg magának egy vállalat egy országgal, annak lakosaival szemben, ha gyarmatnak tekinti.

"Ez már a Bertelsmann-csoport és a nemzetközi médiavállalatok számára a legsúlyosabb dolog, mert az RTL Klub bebizonyítja, korrupt vállalkozás" – fogalmazott a politikus, aki kérdésként vetette fel: eddig miért nem voltak ilyen híradások.

Hozzátette: "ha nem kell adózni, akkor nincs lejárató műsor, ha kell, akkor pedig Orbán Viktor édesapjával, lányával vagy barátjával, Mészáros Lőrinccel foglalkoznak. Egy európai uniós országban ez elképzelhetetlen".

Lázár János arra a kérdésre, elképzelhető-e az, hogy más területeken, ahol extraprofit keletkezik, különadót vezet be a kormány, azt mondta: ezt mérlegelni fogják a 2015-ös költségvetés összeállításakor.

113 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Yeromos
Miért Magyarország nem Felcsút gyarmata?
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Sziszifusz
...de hát az RTL eddig is rendben adózott, és úgy vélem ezután is így lesz.
Hellcat
Na erre a "gyarmatos" húzásra nem számítottam...a mocskos szardobáló fideszes propaganda mindig meg tud lepni.
Yeromos
Miért Magyarország nem Felcsút gyarmata?
coyote3
Lázár hihetetlen gerinctelen módon hazudik. Minden vállalkozás fizet adót /adókat!!!/az országban. Itt konkrétan a különadóról lenne szó, amit az RTL nehezményez. és ezt pinokkió is tudja , mégis mondja, mert tudja, hogy az agyatlan fanjaiknak ez így jó.
nyanya001
Nekem az a gyanúm, hogy a Lázár hiszi magáról
a párttársaival egyetemben, hogy ők állnak törvényen felül !

Az RTL eddig is fizetett adót, nem ártana ha a Lázár tájékozódna mielőtt
böfög !
postamester
..." Az RTL vezetői azt gondolják, törvényen felül állnak, nekik nem kell adózniuk – mondta a pénteki Napi Gazdaságban megjelent interjújában Lázár János " ...

Janika !!! Ha esetleg a Horváth András által összekészitett, és
a rendörség által lefoglalt " ZÖLD DOSSZIÈRÓL " beszélnél
ennyire nagy indulatokkal, boldoggá tennél 5-6 miliió embert !!!
...ha már az adózásról van szó...
dzurinda
Ez hülyeség, minden bejelentett vállalkozás fizet adót, ahogyan az RTL is. Amit pedig arról mondott, hogy az EU-ban nem történhet meg, az külön vicces. Normális EU-s országban a közmédia erős részlehajlásának se kellene megtörténnie.
Senara
Keveri rendesen , csalással vádol egy német tulajdonú nagyvállalatot . """ JÓ""" pozícióba tárgyal majd az uniós pénzekért . Elhallgattatni nem tudják , tehát megpróbálják lejárati a csatornát .Szerintem ez a jéghegy csúcsa , mindenáron megkel védeni apukát , mutyikat csuti szerelőt . A csatorna nem kommentál nem vádaskodik , csak tényeket közöl ,ezért perelni sem lehet őket .
nyanya001
Gusztustalan, hányingert keltő, hogy a Lázárnak
az egyre növekvő nyomor, a munkanélküliség,
az államadósság növekedése nem okoz gondot, csak az, hogy RTL
mennyi adót fizet vagy nem fizet !
Természetesen ha dicsérnék a kormányt, mindez nem lenne neki téma !
Sőt ! Adót sem emeltek volna !
mekkelek
Harcra fel emberek, nem leszünk gyarmat! Megengedhetetlen hogy az RTL kritizálja pártunkat, vezírünket és a holdudvarát! Eszement betegek...

(Mi az az extraprofit? Ki határozza meg azt hogy hány százaléktól számít a profit extrának?)
Hellcat
@postamester: Na arról is nagy kuss van mióta elszedették a rendőrökkel a bizonyítékot...örüljön a csóka mondjuk, hogy nem úgy járt mint a Welsz...
coni
"ha nem kell adózni, akkor nincs lejárató műsor, ha kell, akkor pedig Orbán Viktor édesapjával, lányával vagy barátjával, Mészáros Lőrinccel foglalkoznak. Egy európai uniós országban ez elképzelhetetlen".

Elszólta magát Lázár, hiszen lejáratni csak azt lehet, akinek vaj van a füle mögött. Ha nincs, helyreigazítást kell kérni, nem pedig nekimenni az RTL-nek. Legalább is Európában ez a szokás..
dr. prédikátor
Ej ,ej lézerannyitisér jankó!!!Miért nem a saját mocskos dolgaitokkal foglalkozol???Hisz nyakig vagytok a szarban és másra akarjátok kenni???
magyarbakancs
Lázár: az RTL gyarmatnak tekinti Magyarországot.
Remélem Lázár úr valamilyen szellemi és pszichés felmérésen mostanában részt vett?
Bízom ,hogy fáradságának tudható be ezen szavai és nem a műveltsége hiányának.
Mert mostanában rengeteg sok baromságot tud mondani.
human
@coni: Lejáratni azért úgy is lehet, ha nincs bűn. Ott van például a kishantosi mintagazdaság. Maga a minisztérium hazudta, hogy a gazdaságnak adótartozása van. Kishantos pert nyert a minisztériummal szemben, mi szerint valótlant állítottak. De akkor már késő volt, sikerült lejáratni, hitelteleníteni őket.
Az RTL viszont csak tényeket közöl. Orbán földije, barátja 4 év alatt hogy 20-szorozhatja meg megtakarítását? Mindenki ki tudja magától is okoskodni.
postamester
Jancsika szomorú !!! Istenem, milyen megható hír !
Persze igy jobb, ha szomorú, mintha beképzelt, gúnyos, hazudozós
lenne !
mekkelek
@human: "Orbán földije, barátja 4 év alatt hogy 20-szorozhatja meg megtakarítását?"

Fideszes észjárás az nem extraprofit, hanem sikeres hazai vállalkozás, ami minden magyarnak büszkének kell lennie! :)
Cicamama55
Én nem szomorú, hanem elkeseredett vagyok ezzel a mostani helyzettel, mely kis hazánkban kialakult...Ideje lenne, ha nem egymás "elgáncsolásáért", hanem az ország, s a benne élő emberekért tennének meg mindent...Ez lenne a feladatuk, erre hatalmazta fel őket a sokat emlegetett 2/3!
A Tündik bündije
Ti pedig az egész országot egy qrva rabszolgapiacnak...
csikknorisz
"Az RTL gyarmatnak tekinti Magyarországot"
Az MTVA meg hülyének, ráadásul jó sok közpénzből.
human
@Cicamama55: Az a 2/3 valójában 4x% volt.
Meine Ehre heisst Treue
Nem gyarmatnak, hanem hülyének (sajnos sok esetben igaza is van az csatornának).
gyuszka
Elvtársak!!! Ennyire gyűlölködünk? 6.6 milliárd tiszta nyereség után 2012-ben csak 5.5 milliót adózott. Ez tisztességes?
Yeromos
@gyuszka: Gyuszka elvtárs adófizetés nem tisztesség dolga, Ha betartotta az adófizetésre vonatkozó jogszabályokat akkor Lázár Úr fogja be a pofáját és ne csinálja a szokásos hangulatkeltést, ha adót csalt akkor meg tegye meg a feljelentést. Egyébként nem az RTL akarom védeni. Csak felháborít, az ilyen Lázár féle senkiházik viselkedése.
szandokan
@Yeromos: Már megbocsáss, de nekem például az évi 25 milliós keresetem után a 16 % - os adóm mennyi is? Ki tudod számolni? Akkor 6,6 milliárd után kb. mennyi? Nonszensz. Fizessenek is, a hangulatkeltést meg nem Lázár csinálja.
szandokan
@Sziszifusz: Na igen, 6,6 milliárd nyereség után 5,5 milliót adózni az tényleg rendben van. Tőlem meg mindenki elvárná a különadót, csak mert nem vagyok Fidesz ellenes. Érdekes dolgok ezek...
szandokan
@nyanya001: Igen, fizetett, a fentebb írtak szerint.
nyanya001
@szandokan: Annyi volt a törvényes ?
Vagy szerinted van eltitkolt jövedelmük ?
Jelentsd fel őket !
szandokan
@nyanya001: Dehogy jelentem. Majd kivizsgálják, ha akarják. Nem vagyok feljelentgetős fajta. Felőlem addig lesz RTL, amíg csak akar, engem nem zavarnak. Meg aztán ott a Barátok közt, ugye...:-))
Yeromos
@szandokan: Ha gondolkodnál egy kicsit, akkor rájönnél, hogy az RTL klub nem SZJA-t fizet. Nem magán személy.
Ha bármilyen adójogszabályt megsértettek volna mér rég feljelentettétek volna a NAV-nál.
Mindaddig amíg ezt nem teszitek meg addig az csak mocskolódás. Majd ha elítélik őket adócsalásért akkor lehet fröcsögni.
Csizmás Kond
Miért rossz az nektek ha a kormány azt igyekszik elérni, hogy mindenki fizesse meg a jövedelemadóját ?
nyanya001
@szandokan: Titeket az nem zavar, hogy az egykulcsos adóval
sokkal jobban jártatok mit a kis jövedelműek ?
Nem kellene többet vállalni azoknak akik milliókat tesznek zsebre
netán milliárdokat ?
Ha már ennyire a szívén viseli a kormány az ország sorsát ?
Nekik kellene jó példát mutatni!
Yeromos
@Csizmás Kond: Nekünk az a rossz, hogy a jelenlegi adótörvények melyet a jelenlegi kormány alkotott lehetővé teszik, hogy törvényes úton egy cég amely majd 7 milliárd forintos nyereséget termelt 5,5 milliót adózzon. Talán ezen kellene elgondolkodni.
Vajon miért ilyenek az adó jogszabályok?
soljanka
Ez a Janó belebetegszik minden fillérbe, amit nem ő tud lenyúlni :)
Csizmás Kond
@Yeromos:
Szerintem az ilyen hozzáálás túlhalad az irigység fogalmán.
Az adó ha egységes akkor igazságos, az, hogy valaki sokat keres még nem föltétlen jelenti azt hogy tolvaj. Az a felfogás pedig, hogy a többet kereső többet adózzon akkor rád is érvényes...mert te is többet keresel valakinél.
A reklámadó pedig valamilyen formában igazságos is, ugyanis nézd meg a neten hány felnyíló reklám megy mindenfelé és azok utén senki nem fizet adót de jövedelmet hoznak.
bakegya
Lézer úr,ön pedig "FEJŐSTEHÉNNEK"használja le a családdal,a rokonyokkal, a haverokkal,az üzlettársakkal és a kétharmatos gombfocista BELTERJES EGYPÁRT-BERENDEZKEDŐS csapatával...!.:)
mekkelek
@Csizmás Kond: "Az adó ha egységes akkor igazságos"

Most akkor mi van, pl a reklámadó sávos és az RTL-re van szabva, a fidesz közeli strómanok tulajdonában levõ TV2 egy törvénymódosítással gyakorlatilag fel lett mentve? Az eszmefuttatásod szerint ez nem igazságos, de mindent meg tudtok magyarázni és mindennek az ellenkezőjét is, az egész csak a széljárástól és az érdekeitektől függ.

Míg egyik esetben a sávos különadó jelenti pártunknak és vezírünknek a méltányos közteherviselést (aki több profitott termel, nagyobb arányban járuljon hozzá), addig a másik esetben az egységes adókulcs, amikor a minimálbért keresőtől is elveszik a fizetése 16%-át és a Mészáros Lőrincek is annyit fizetnek az XXX millió után. Most akkor melyik? A nincstelen csóró is ugyanolyan arányban járuljon hozzá a közhöz mint pl. az állami megrendelésekkel kitömött gázszerelő? Nem a nincstelen csórókhoz tartozom, de az én értékrendem szerint ez nincs rendben.
postamester
A Varánuszról most ollóztam:

"A politikusok személyes megítélése nem függ egy banktól vagy energetikai cégtől, ugyanakkor egy olyan híradót, amit egymillió ember figyel, rettegve néz a politikus, mondta Lázár János."

" Egy ideje tűnődhettünk mi ez az átható szarszag, de mára kiderült, kegyelmesék sáros traktorgumi mintát faroltak a medve mintás klottalsóba. Mondjuk volt is mitől, mert ugye Lézer sem azt állatja, hogy az RTL a frissen megtalált merészségében hazudik, hanem azt, hogy egy büdös genyó azért, mert most olyat is megtesz amit eddig le sem szart. Micsoda pech, ugye, hogy Orbán fater milliárdos biznisze valós, Mészáros Lőrincről nem is beszélve. Joggal lehet parázni attól, hogy az RTL holnap kirakja mittom az Index grafikáját Lőrinc nertárs és kebelbarát vagyongyarapodásáról, és megorrolnak érte a népek. "
nyanya001
A Közgép vajon miért nem fizet extra adót, az extra profit után ?
Vagy a Dolomit Kft ?
szandokan
@Csizmás Kond: Azért rossz ez a legtöbb embernek, mert Lázár találta ki.
postamester
@nyanya001: Janikának szorul a hurok ( egyenlöre nem a nyakán )
Az RTL egy nagyon kemény falat, megakad a torkán !!
szandokan
@nyanya001: Többet is teszünk abba a bizonyos közösba, mert a nagyobb jövedelmhez nagyobb adó is társul, csak ezt senki nem hajlandó figyelembe venni. A többiről meg már ne is beszéljünk.
nyanya001
@szandokan: Akkor az RTL is többet tett a közösbe !
Bért ott is fizetnek, a többiről meg már ne is beszéljünk !
nyanya001
@szandokan: A reklámadót L. Simon találta ki !
Lázár a végrehajtó !
szandokan
@nyanya001: Igen, igazad van, Lázár csak benne van, és ez bizony már sokak számára bicskanyitogató. Így van, az RTL is többet tesz a közösbe, mint egy átlagember, csak az nem mindegy, hogy a nyereségük után, a mindenkori szabályok szerint, vagy másként. Ezt kell megvizsgálni.
Senara
Az RTL Magyarország tavaly csaknem ------9 milliárd forintot------ fizetett be az államkasszába. Nem milliókat ahogy páran írják !
nyanya001
@szandokan: A Lázár jobban tenné, ha arról böfögne valamit, hogy a "hivatalos titkos "2 millás utat miért fizette ki ! ???
bencemacska
@szandokan: Arról nem szólt a fáma, hogy az RTL nem fizet jövedelemadót, de arról igen, hogy különadót fizessen a reklám bevétele (nem nyeresége!) után. Tehát árbevétel alapján szabják ki, úgy mint az iparűzési adót. (Abból pedig csak egy lehet állítólag!)
Csizmás Kond
@mekkelek: Mi az, hogy az RTL-re van szabva ?
A törvény az mindenkinek törvény csak néhányatok szajkózzátok a kakukkórás változatot.
Úgy a reklámadó mint a jövedelmiadó mindenkire érvényes, arra is aki csak egy reklámot sugároz és arra is aki tízpercenként, arra is aki 100 forintot keres ás arra is aki milliárdokat, ugyanis a 100 forintnak a 16%-a nem igyanannyi mint a milliárdna...szóval ideje lenne szellőztetni.
Csizmás Kond
@szandokan: Nem rosz ez senkinek csak erre vannak beprogramálva :)
mekkelek
@Csizmás Kond: "Mi az, hogy az RTL-re van szabva?"

A narancs ködtől ezt nem fogod látni...

Amúgy a reklámadó progresszív, az szja nem. A két dolog teljesen más, csak ti magyarázzátok úgy mintha ugyanaz lenne.
A 16% az 16%, tehát az arány nem változik, így arányaiban a minimálbérből adózó ugyanannyit fizet mint a hűbéres strómanok. De neked ez amúgy is magas.
Csizmás Kond
@mekkelek: Ja...mert vörös szinben tisztábban látszik ugyi ?
Az adó az mindenkinek adó ha progreszív ha nem . Nincs olyan kitét, hogy a hirtévé kevesebbet kell fizessen mint az ertéel ez csak a beteg fejekben fogalmazódik meg. És a 16 % az mindenkinek 16 csak összegben nem ugyanaz...és csak a sötétebbjének tűnik ugyanannak.
hetöndöe
@gyuszka: @szandokan: Már megint honnan származnak ezek bugyuta adatok az RTL adózásáról?
Sarki fűszeres vagy a birkamenet,vagy netán a párttaggyűlésről?

Ki az az ostoba barom,aki elhiszi,hogy ,6,6 milliárd nyereség után 5,5 milliót fizettek.
Benneteket már megint megvezetett a propaganda,nem kicsit.
dzurinda
@szandokan: Honnan van ez a 6,6 milliárd és 5,5 millió?
hetöndöe
@dzurinda: Honnan,honnan?
Hát egy ostoba fitymaszos kitalálta ,a többi meg tényként harsogja szokás szerint.
m.macskosz
@Csizmás Kond: @szandokan: Van ebben az országban 1-2 millió ember, akit nem érdekelne, hogy progresszív vagy azonos mértékű adót fizet-e, ha a zsebében maradna havi 4-500ezer forint!
Nem ment volna ki az országból min.600ezer ember sem, ha az adózás után ennyi zsé maradt volna a zsebében!
Az egységes, 16%-os Szja egy gusztustalan találmány, amely egy kultúrállamban nem létezik.
Amint a 27%-os ÁFA is egy tetű kreáció, amely a gyémánt nyakékre és a szójából, csirkebőrből
és más egyéb szarból készült "párizsi"ra egyaránt vonatkozik!
De ez nektek magas, mert fel sem fogjátok agyilag,--ahogy a fidesz banda sem--,
hogy milyen embertelen az, amivel véditek az egykulcsos adót.
JAJMÁR
@Csizmás Kond: Az RTL megfizette a törvényben előírt adókat és járulékokat, azt olvastam valahol, hogy ez tavaly 8,9 milliárd Ft volt, ezt fizették be a magyar állam kasszájába.. A tisztességtelen jövedelmeket valóban meg kellene jobban adóztatni. Ehelyett ezeknek kell ma kevesebb adót fizetni.
A reklámadónak nem ez a célja, ha az volna, akkor minden méltánytalanul magas hasznot elérő vállalkozásra kivetnének hasonló adót. Ez azonban nincs így, hiszen a pusztán állami megrendelésekből élő vállalkozások is igen magas hozamot értek el,. Erről mit gondolsz, ez rendjén van?
nyanya001
A reklámadó majd rákerül minden reklámozott
árura így fog " emelkedni " az életszínvonal !
szandokan
@dzurinda: Már nem emlékszem, de a tv - ben hangzott el. Azt, hogy melyik csatornán, ne kérdezd.
szandokan
@hetöndöe: "Hát egy ostoba fitymaszos kitalálta ,a többi meg tényként harsogja szokás szerint."
Már megbocsáss, de ez a ti szokásotok. Valamit olvastok a Népszabadságban, hallotok az ATV - n, és már csordában üvöltitek.
szandokan
@dzurinda: @hetöndöe: Kicsit utánanéztem. A társasági adóról van itt szó.
www.hirado.hu/2014/06/20/lazar-zsarol-az-rtl-klub/
Pisti271
@szandokan: Fogadjunk, hogy te is feltünteted a gyermekeidet a bevallásodon,
és igénybe veszed az így elérhető adókedvezményt.
Ugyanezt tette az RTL is. Nem csalt adót, annyit fizetett, amennyit a törvény szerint kellett.
kkalman
"Az RTL gyarmatnak tekinti Magyarországot", a kormány meg rabszolgának az embereket.

Senkinek ne legyen kétsége, ezt az adót is velünk fizettetik meg. A média, és most mindegy melyikről van szó, ezt az adót a reklámozókkal fogja megfizettetni, akik majd a reklámozott termékek árába sunyi módon beépítik. Azoknak a termékeknek az árába, amit a reklám hatására mi, emberek megvásárolunk.
szjupermen
@Csizmás Kond: "Nincs olyan kitét, hogy a hirtévé kevesebbet kell fizessen " De bizony van. A törvény a bevétel alapján adóztat.
dzurinda
@szandokan: Utánanéztem én is, és tényleg igaz, hogy 2012-ben és 2013-ban összesen ennyire kevés TAO-t fizettek, viszont a linkedben benne van ennek a magyarázata is: a korábbi évek téves bevallását korrigálták. Megnéztem a 2010-es és a 2011-es beszámolóit a cégnek, és a 2010-es 3,6 milliárd forintos adózás előtti eredményükre 553 millió forint TAO-t fizettek (kb. 15%), 2011-ben pedig a 2,8 milliárd forintos adózás előtti eredményükre 174 millió forint (kb. 6%) TAO-t fizettek. Ha valóban az előző évek téves bevallásait korrigálták, akkor nem lehet felróni nekik semmit, mert a szabályok szerint jártak el. Feltételezem, hogy az éves könyvvizsgálat vagy egy NAV-ellenőrzés során kiderültek volna a törvénytelen dolgok.
nemsemmi
Az a helyzet, hogy ha a család költségvetési pénzekből gazdagodik, akkor az közügy és mindenkire tartozik.
Amikor 2003-ban a kormányüdülőben a kert gondozását a Medgyesi Péter lányának cégére bízták, akkor a fidesz nem volt ennyire finnyás a család védelmére. elég hangosan támadták a kormányt. Pedig évi 10 millió Forint volt az éves díj.
Nem tudom mennyi munkával jár egy ekkora terület rendbentartása, de gondolom gépköltség, üzemanyagköltség, alkalmazottak fizetése levonása után, olyan hatalmas extraprofit nem keletkezett.
Csizmás Kond
@szjupermen: Hát vegyen be vagy a másik ne vegyen be...senki nem kötelezte, hogy degeszre reklámozza magát.
...ilyen félkegyelmű hozzáállást még soha nem olvastam.
Csizmás Kond
@m.macskosz: Vagy tévedsz vagy hazudsz...én az utóbbira tippelek. Az áfa nem egységes, főleg az élelmiszer és az ékszer esetében.
Csizmás Kond
@JAJMÁR: Itt nem arról van szó, hogy ki mennyit fizetett, hanem ki mennyit fog fizetni. A reklámadó pedig még a blogokra is hatással lesz nem csak a tévékre...na de ha jobban érted miért nem vázolod fel néhány mondatban hogy mi a célja ?
mate03
@JAJMÁR: Ha már tisztességtelen bevételről beszélünk és azok megadóztatásáról,kíváncsi volnék Mészáros Lőrinc,Simicska Lajos,Nyerges Zsolt,és sok más extra profitot termelő cég, nyereség adójára
tivoli
Arról nagyon lehetne beszélni, hogy ki tekinti gyarmatnak az országot. Az RTL, vagy a kormányzó brancs?
Mert ugye a kormány bármit megtehet bárkivel, az törvényes és nem is lehet ellenük tenni semmit, mert ők a 2/3-ad. Az RTL klub viszont a saját eszközeivel felvette ellenük a harcot. Izgalmas csatának ígérkezik, lássuk, ki nevet a végén.
szandokan
@dzurinda: Igen, jobban átolvasva igazad lehet.
JAJMÁR
@Csizmás Kond: 08:51 "ki mennyit fog fizetni"? Miért, Te úgy tudod, hogy a Mészáros és Simicska stb. cégek is fizetnek majd külön adót?

Minden tévé és médiafelület közvetít reklámot, sőt, az utakon is ezekbe botlunk. A médiának nagy ereje van, kormányokat lehet vele buktatni, lásd 2010., és kormányra lehet kerülni, lásd 2014. Nem véletlenül akarja ez a kormány a teljes médiát felügyelete alatt tudni. A reklámadó nyilvánvalóan ürügy.
Az internet nagy falat, talán még nagyobb, mint az RTL, de majd meglátjuk...
amaramaistanna
@Senara: Bizony így van,Lázár elvétette úgy látom a támadás irányát.Úgy vélem,hogy nem is fog "fogást " találni rajtuk
JAJMÁR
@mate03: 09:07 NA, IGEN, itt kilóg a LÓ !
Csak az nem látja, aki szemellenzőt hord :)
MR.Dagadék
@JAJMÁR: Szia! :)
Veled mi törpént? Tavaly..bocs választások előtt nem fideszes voltál? :)
Senara
@amaramaistanna: Norvég alappal kiverte biztosítékot, beleköt EU egyik legnagyobb tévés cégbe, közben ő a főtárgyaló EU pénzek ütemezéséhez . Az anyacég is elkezdi sugározni a mutyikat , egész EU tudomást szerez mit csinál pártunk és kormányunk .Akkor mit lesz ?
micfild
@nyanya001: EZT mér régóta mondom én is.
De akinek narancsból van az agya, az nem fogja fel
micfild
@kkalman: Nemcsak a reklám hatására vásárolsz.. UGYE!!?
mosóport, mosogatót, wcpapirt, tejipari- húsipari-malomipari élelmiszert, azért vásárolsz, mert szükséged van rá, akkor is ha egy szem reklámot sem láttál róla.
Élvezeti cikket is vásárolsz, akkor is ha nem láttál róla egy szem reklámot sem.
Tehát ahogy nyanya001 irta... Mindenképpen Te mint a fogyasztó szivod meg
hetöndöe
@szandokan: Oszt legyél szíves már egyetlen példát írni arra,hogy a Népszabadság,vagy az Atv hazudott volna és mi azt szajkóztuk,vagy megint csak a levegőbe böfögsz?
JAJMÁR
@MR.Dagadék: 12:14 ? Dehogy! :) Miből gondoltad?
MR.Dagadék
nemtom... lehet akkor valakivel keverlek, előfordul :)
szandokan
@hetöndöe: A Népszabadság meg az ATV egyfolytában lázít, mert tudják, erre van szüksége azoknak, akiknek sajnos nem jött be az élet, mert "annyit is érnek"...:-))
hetöndöe
@szandokan: Az "annyit is érnek" zemberek meg szépen elhagyják folyamatosan az országot és szarnak nagy ívben rátok.
tivoli
@hetöndöe: Az annyit is érnek emberek nem mennek el. Azok maradnak itthon segélyből élni.
hetöndöe
@tivoli: Nem baj,csak egészség legyen Tivoli bácsi.:-)))
Csizmás Kond
@JAJMÁR: Na és mond, ha te volnál a kormány nem az ilyen reklámizéket adóztatnád ?
A médiahatalom meg nem az adópolitikán múlik.
Dr. Felipe
Az RTL felvette a harcot a fideSS maffiával szemben ezért visít ez a lézer jankó mint a koszos malac.
JAJMÁR
@Csizmás Kond: 19:07 Ha én volnék a kormány, más adópolitikát folytatnák.
Na és mondd, mind múlik a médiahatalom?
JAJMÁR
@Csizmás Kond: 18:49 Igen, azon is. Az RTL most robbantja ezeket az aknákat, amelyekből túl sok van...
mielőtt elvennék tőle a gyújtózsinórt :)
Csizmás Kond
@JAJMÁR: ...hogy aknákat robbants előbb alá kell ásni...és ez az amit hatalomnak neveznek.
JAJMÁR
@Csizmás Kond: 19:09 Nem, ahhoz előbb valakiknek el kell helyezni az aknákat. A médiának, újságíróknak pedig "feladata", ha megtalálja, és figyelmeztessen, felrobbantsa ezeket. Nem csak nekünk, de a "magasan" lévő hatalmon lévőknek is ez az érdeke.
Nem értek egyet azzal, ha ebben a "feladatában" bármilyen módon gátolni igyekszik bármilyen más hatalom. Sokféle hatalom van, és ez így a jó! Majd, ha csak egy lesz, megérted! .
Csizmás Kond
@JAJMÁR: Egy igazságos világban a média csak hírközlő szerv lehetne. Ott ahol hatalma van ott piszkos egy világ van.
JAJMÁR
@Csizmás Kond: 19:22 Egyetértek. :)
A hírközlés hatalom! Pl. választás: Mást se lehetett hallani, csak a Simon Gábort...
(Igen, demokráciában a média nem válogat a hírek közül. - Pláne a közmédia, amelyet a köz tart fönn. - Ahol irányított hírközlés van, "ott piszkos egy világ van"..)
Csizmás Kond
@JAJMÁR: Minden irányított akármi piszkos.
JAJMÁR
@Csizmás Kond: 19:40 Aha, az!
Biztos az UFO-k miatt :)
Tudom, hogy érted, és tudom, hogy igazam van. Na, szia :)
Csizmás Kond
@JAJMÁR: ..egyre többet tudsz...:))...naszia...:)
m.macskosz
@szandokan: ma, 16:13 Többek egybehangzó véleénye szerint a Népszabadság egy szolíd,
visszafogott sajtótermék a Népszavához képest. Ám azok, akiknek
"'akiknek sajnos nem jött be az élet, mert "annyit is érnek"...:-)"'
valószínűleg nem az ATV-t nézik, sőt internet hozzáférésük sincs, ahol az ellenzéki sajtó ekézi a kormányt, sőt! Gyanítom, hogy nem rohannak hajnali ötkor az újságoshoz, hogy megjelent-e már a Népszabadság.
Szvetlana
Az a baj a reklámadóval, hogy sokan csak a médiára vonatkoztatják. Azt nem veszik észre, hogy a szolgáltatás és a kereskedelem is él a reklámozás lehetőségével. Ha viszont felemelik a reklám adóját, ezért nagy bevételtől esnek el, és akkor ezt mivel tudja kompenzálni? Vagy árat emel, és akkor a fogyasztó szívja meg,vagyis mi, vagy pedig létszámot csökkent. Egyik sem jó. Lázár egy sunyi alak.
kkalman
@micfild: A reklámok hatására vásárolok a legkevesebbet. Akár azt is mondhatom, immúnis vagyok a reklámra.
Az "természetes", hogy ez a reklámadó mindennek az árába beépül, de, mert a reklámadóról van szó, azért említettem csak a reklámozott termékeket, hogy sunyi módon emelkedni fog az áruk.
Yoda69
@szandokan 16:13:
Ez nagyon bunko hozzaszolas volt, amolyan lazaros.
Yoda69
Fuggetlenul a smile-tol - ezt meg azert hozzateszem, mielott arra hivatkozol.
evacica
@szandokan:Neked mennyit fizet a fidesz vagy a CÖF ezért a sok sületlenségért? Ha hazug sajtot akarok akkor megveszem a Széles féle sajtót, vagy a Magyar Nemzet című kormány hű szemfényvesztő lapot ahol rendre, fényezi magát a kormány, igaz, hogy a fele se igaz de kit érdekel, vagy meghallgatom én is a Királyi TV hétfői Orbán önfényezését, ahol tökéletesen megy az agymosás és a tények elferdítése. Te biztos ezt hallgatod, ahogy nyilatkozataidat olvasom.Sajnállak ha ennyire szüklátókörü vagy de ez legyen a te bajod!
evacica
Lázár miből gondolja, hogy az Orbán család, vagy Orbán kebel barátja Mészáros szent tehén akik érinthetetlenek? Ha igaz amit írnak róluk akkor kötelessége minden tisztességes médiának azt a nyilvánosság tudtára adni. Az RTL csak egy valamiért tudom elmarasztalni, hogy miért csak most???Nem ártott volna a választások előtt is beszámolni ezekről a piszkos ügyekről. Lehet, hogy másképpen alakultak volna vidéken is a dolgok! Bizony Lázár "úr" az igazság mindig fájdalmas, de önt azért fizeti a gazdi, hogy hit hű alattvaló legyen és védje a mundér becsületét, még akkor is ha nem kéne.
Kamcsatka
Eljött az ideje hogy állítsanak egy újabb szobrot, amin a gaz német RTL sas lecsap az ártatlan és védtelen félázsiai fidiótákra.
Vadlaci
Lúzer Jani szomorú - ki nem sz..ja le? Én is szomorú vagyok, de azért, mert ilyen idióta fidióták lehetnek hatalmon. / persze tudom, az én szomorúságomat ki nem sz...ja le _ szerintem azok nem akik nem hülyék/

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.