Jó hírnevének megsértése miatt jogi lépéseket tesz Habony Árpád "a hamis látszatot keltő kijelentéseket" terjesztőkkel szemben – közölte jogi képviselője csütörtökön az MTI-vel.
Korábban a Párbeszéd Magyarországért (PM) azt közölte az MTI-vel, hogy vagyongyarapodási eljárást kezdeményez a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál (NAV) Habony Árpád ellen, akit "milliárdos munkanélkülinek" neveztek.
Habony Árpád jogi képviselője közleményében azt írta: határozottan visszautasít minden olyan, a médiában megjelenő, ügyfelére vonatkozó állítást és híresztelést, "amely azt a hamis látszatot kelti, hogy nem rendelkezik a megélhetését biztosító törvényes és nyomon követhető jövedelemmel".
Hozzátették: jó hírnév megsértése miatt az összes rendelkezésre álló jogi lépést haladéktalanul megteszi a "hamis látszatot keltő kijelentéseket terjesztőkkel szemben".
52 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Szóval a nép egyszerű gyermekei ők akik hipp hopp milliárdosok lettek de nem urizálnak.
vs.hu/kozelet/osszes/magyarazkodnia-kellett-a-most-pert-vesztett-habony-arpadnak-0325#!s11
Talán a bíróságon kiderül egy-két dolog.
Egy régi kolléganőm a férje sok pénzéből olyan ízléstelenül öltözött, hogy az már nevetséges volt. Szerintem Habony sem elegáns, még csak nem is csinos, és még nem is jóképű pasi.
"A bíróság előtt bizonyítania kell, hogy van az életvitelének megfelelő adózott jövedelme."
No, éppen ezért soha nem fog senkit az ilyen cikkek, megszólalások miatt beperelni.
"Koronaköltöztető és olimpikon osztja az észt Orbánnak
HABONY ÁRPÁD:
* 42 éves.
* Muzeológus, dolgozott restaurátorként, segédkezett a Szent Korona Parlamentbe vitelének megszervezésében, egyike volt azoknak, akik a királyi ereklye szállításában is részt vettek.
* A 2006-os sikertelen Fidesz-kampány („Rosszabbul élünk, mint négy éve”) egyik fő szervezője.
* Javaslatot tesz arra, hogy mely médiumokban, miként jelenjenek meg a kormányfő, illetve a kabinet tagjai."
"Azon választók jó hírneve hol van, akik nem szavaztak ezekre, és lépten-nyomon kommunistázzák, hazaárúlózzák őket ezek a kiváló emberek? "
Erről jut eszembe, Ibolyka néni, a sikkasztó-fityeszes-pécsi képviselő hulladék, aki személy szerint engem is hazaárulónak titulált, lemondott már mandátumáról?
Az emútnyócévben nem rúgott hasba egy nőt sem!
Sokat finomodtak a módszerei...
Idén Kapocs Zsóka napokig is kibírta mellette, miután örök hűséget fogadtak.
(ezeknek a fideszeseknek mennyire nem jelent semmit a házasság szentsége...)
Vityára meg úgy látszik az lesz a jellemző, vagy már az is, hogy bűnözőkkel veszi körbe magát, akik tanácsokkal látják el, hogy a sittet hogy lehet megúszni.
Aztán jöhet a független bíróság ítélete.
Régen rossz amikor valaki így harcol jó hírnevéért esetleg megbecsüléséért !
Ezt a két tulajdonságot nem harccal, hanem életvitellel lehet elérni.
Az ilyen agresszív, izgága emberek alap tulajdonsága a folyamatos konfrontáció.
O.V. vezető stílusán meglátszik, hogy ö az egyik tanácsadója .
"Szegény gazdagok"...
Lehet, hogy nem is sejted, hogy mennyire találó amit idéztél. Örökös rettegés az élete némelyiknek, hogy elmúlik a gazdagság, és rohadtul nem szeretik fizetni a kényelmükről gondoskodókat.
minden masra ott a kozpenz."
Habony's Mastercard by fideSS
Új hozzászólás