Nincs helye Faludy György személyes ereklyéinek sem – írja a Blikk.
A költő özvegye, Faludy Fanny 12 millió forintot költött az emlékeket őrző kis múzeumra, amely már 5 éve nem nyithatott meg.
A lap azt írja, ennek ellenére mégis, mintegy 10 millióval tartozik a Ferencvárosi Önkormányzatnak. Faludy Fanni elmondta, hogy egyrészt szégyen, hogy az állam helyett neki kell gondoskodnia az emlékhelyről, a másik pedig, hogy külföldön teret neveznek el Faludyról, itthon pedig utcára teszik az ereklyéket.
Eddig egy 9. kerületi romos helyiségben tárolta a dolgokat, ahol a rezsit és egyéb dolgokat már nem tudta fizetni, így 9,5 milliós tartozást halmozott fel, most pedig abba a 40 négyzetméteres lakásba menekítette őket, ahol jelenleg él, de rengeteg relikviát nem tud elhelyezni. A lapnak elcsukló hangon mondta, hogy teljesen tönkrement anyagilag.
140 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Gondolom, az épület másnak kell, Fanny asszony meg miért nem takarodik külföldre, igaz?
Vagy legalábbis áll félre és csöndben megy tönkre, nem provokálva ezzel a dübörgő magyar gazdaságot, igaz?
Jól is néznénk ki, ha minden elhunyt hírességnek a hozzátartozójának kellene fenntartani a hagyatékot!
Az állam vezetői meg stadionokat építenek, meg Várban akarnak flangálni!
Elég gyengén képviselte a hagyatékot akkor!
A felelősség a mindenkori hatalomé ám! Nem csak páváskodni kell benne, hanem felelősséggel dönteni!
@verum: Ne folytasd a párbeszédet, eddig is korrekt és türelmes voltál! Kíváncsi lennék Kabir Bedi véleményére:-), ő mégse ennyire vonalas.
www.hir24.hu/belfold/2015/05/22/szegyen-ami-faludy-hagyatekaval-tortenik/
www.hir24.hu/belfold/2015/05/22/szegyen-ami-faludy-hagyatekaval-tortenik/
Ebben hol is van benne, hogy mit tettél volna a helyében? :D Ne terelj komám...én a verummal folytatott beszélgetésedet említettem. Leülhetsz 1es.
Szóval az államhatalom az, aki szétoszt és megtagad.
index.hu/belfold/2012/09/06/megszunik_a_kulturalis_oroksegvedelmi_hivatal/
a mókás hogy amit helyette kitaláltak annak még arra sem volt késztetése, hogy az emilcímét megváltoztassa...
www.koh.hu/
5. § (1)8 A kulturális örökség védelme közérdek, megvalósítása közreműködési jogosultságot és együttműködési kötelezettséget jelent az állami és önkormányzati szervek, a nemzetiségi szervezetek, az egyházi jogi személyek, a civil és gazdálkodó szervezetek, valamint az állampolgárok számára.
(2) A nemzetközi együttműködésben a nemzetközi szerződésekkel összhangban érvényesíteni kell a határokon túli magyar vonatkozású kulturális örökség, és a más nemzetek hazánkban található kulturális örökségének védelmét.
forrás...
net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=A0100064.TV
és vajon ki is agyalta ki ezt a "2001. évi LXIV. törvényt a kulturális örökség védelméről"...
csak nem tán az, aki mostanság tesz az egészre magasról?...
www.borsonline.hu/20150522_havi_250_ezerbe_berul_a_miniszter_facebookja
és ugye ki is faludy, hogy fazekashoz merem hasonlítani...
hu.wikipedia.org/wiki/Faludy_Gy%C3%B6rgy
vajon kik is lehetnek a magyar kultúra barbárjai?...és minek is lehet azokat nevezni akik ezeket éltetik, és tapsikolnak hozzá...
Faludy ugyanis a hagyomány egésze örökösének tartja magát. Hagyatékának államra hagyásával ékes bizonyosságát adta hagyomány őrző akaratának.
Faludy életében eltartatta magát, a munka azóta is távol áll tőle. Gondolta, a hagyatékból szépen eléldegélhet, főleg ha a kormány is felkarolja. Tévedett. Így járt.
Ám!
@többiek: Olvasom mennyi követője van itt Faludy-nak és hagyatékának.
Hát kedves elv társak, segítsetek az özvegynek, Faludy hagyatékának, dobjátok össze a hagyományőrzéshez szükséges milliókat és kész. Utána döngethetitek a melleteket, hogy milyen nagyszerű emberek vagytok. Csak áldozni kell rá.
Én nem rajongtam Faludyért sem a költészetéért, így a hagyatékáért egy fillért sem fogok beáldozni. De nektek lehetőségetek van rá és mint olvasom igényetek is. Hát itt a nagy lehetőség, mentsétek meg az özvegyet az elkárhoztatástól!
Legalább egyszer valami jót is cselekednétek, a mocskolódáson, a zrikáláson, a mások kifigurázáson kívül!!!
látod most kezdem megérteni a lappangó zsenialitásod...
"Nos nálatok elég szegényes fennhangon jelenik meg az ami nyilván való. Nálad tabu van, nem lehet csak liberális gondolatokat közölni, a való élettől elzárkózás nem azt jelenti, hogy az nincs, az élet gyakorlata az nem elméleti kategória. ( "IDEOLÓGIA" ) A mindennapi élet tapasztalati ami a Világ eseményekből való mindennapi megtapasztalása a hírekből is. Arab világ eseményei, miét is van terror veszély, Gyarmatok Észak Afrika menekültjei? A miértek sokasága amire a valóság ábrázolása tabu az unióban is!"
esetleg adhatnál valamiféle támpontot a mondanivalód helyes értelmezéséhez...mert enélkül elég ködös és zagyva ...esetleg nagyon terelésszagú...
Igen, én nem vállalom fel, hogy az ország összes ingyenélőjét a nevemre veszem és eltartom. Talán időben tájékoztatni kellett volna a fekete özvegyet, hogy hagyomány őrzésből nem lehet megélni, még Amerikában sem, nem hogy itt!! Ott az őslakosok csak ünnepnapokon, meg a szabadidejükben foglalkoznak hagyomány őrzéssel, a hétköznapokon ugyan úgy dolgoznak, mint bárki más. Neked esetleg valami más erről a véleményed? Vagy másként tudod?
Akkor vedd te a nevedre, főleg mert szereted Faludy költészetét és áldoznál a hagyatéka megőrzéséért.
De ez magánügy, a saját döntésed. Én már meghoztam a magamét. És teszek arra, te mit gondolsz erről.
De amíg csak itt irogatsz és mást nem teszel, semmivel sem vagy különb nálam. Sőt! Hiszen te még rokonszenvezel is vele, de még sem teszel érte semmit.
Egy nagy álszent NULLA vagy!
A nemzeti értékeink határoznak meg, és az, hogyan bánunk velük. Pl. a múzeumainkkal, a műemlékeinkkel, a nemzeti parkjainkkal, az arborétumokkal, a történészeinkkel, az irodalmárainkkal, a művészeinkkel, a kutatóinkkal.. .. stb.
Akik ezeket elpotyázzák, tönkreteszik, milyen alapon használják a nemzet szót?
...mert ez az egész nem egy halott költő hagyatékának gondozásáról szól hanem egy élőéről...
Közületek (mint rokonlelkek) az elmúlt években hányan nézték meg???
Országszerte rengeteg - egyébként sokkal értékesebb - hagyományt őriznek. Van közülük olyan, amire az állam is áldozik, de többségükre az adott környék, vidék lakossága. És többnyire általuk összegyűjtött és nem az államtól kikunyerált pénzből.
Pont.
A kormány nem elherdálta a költő hagyatékát hanem nincs értelme egy olyan kiállítóizét fenntartani amit annyiansem látogatnak, hogy érdemes lenne a lábtörlőt kirázni...
Az ambivalencia balladája - amit Freud szülinapjára írt, és ami annyira igaz, mert az emberben van jó is, meg rossz is, és az ellentétes érzelmek fölött tudatos döntések sorozata az élet.
"Emlékszel a byzánci császárlányra,
kit bíborban s aranypánttal fején
vittek keletnek, hol sátorban várta
az őrjöngő, a barbár vőlegény?
Nézel, s szemed ma kettőt látva táncol,
s hogy egyet lásson, nem maradt remény,
bizony te vagy a császárlány Byzáncból,
s bizony te vagy a barbár vőlegény.
Te vagy, s a híd, hol állsz, inog. Ne reszkess.
A vizek titkát még nem ismered,
de, hogy a mélységet megérthesd, keskeny
pallón kell járnod az örvény felett.
– S mindegy, hogy vallod, vádlod, véded,
hogy gyűlölöd, vagy szereted,
szívedbe zárod, vagy kitéped,
hogy átkozod, vagy neveted, –
ha kételkedsz, ha térdre hullasz,
ha akarod, ha nem akarsz,
12
ha tagadod, ha beleőrülsz,
ha belepusztulsz, belehalsz:
te vagy az egy s te vagy a kettő,
te vagy a föld, te vagy az ég,
te vagy a Júdás és a Krisztus,
te vagy a kezdet és a vég.
...vagy ha igen akkor arra legyen annyi örökség hogy fedezze a kiadásokat mert különben te meg én kell kifizessük.
most Fannikát imádjátok de szerintem csak azért mert nem tudtok arról, hogy Tőkéssel is katymatolt...
Egyébként tetszik a vers?
Azért csak óvatosan bundi, mint köztudott, az angolok igencsak szeretik a focit, nehogy a hagyaték látogatásból stadion látogatás legyen!! :-)
...és időtálló...hát hogy az lesz- arról még ilyen melegében korai beszélni. ...millió költő maradt nyom nélkül tehát még várjunk ezzel.
Ma minden huszadik ember ír valamit...még a hírhedt viszkis is...szerintem az idő majd eldönti hogy ki az akire érdemes lesz visszaemlékezni.
egy...államilag támogatják, tehát az adók egy része erre megy...kettő csak önkormányzatok pályázhatnak...
www.kormany.hu/download/e/5c/40000/P%C3%A1ly%C3%A1zat_70_milli%C3%B3.pdf
és mint a cikkben is van elég lenne akár egy helység is valamelyik meglévő múzeumban ahol kiállíthatnák ezeket...
és a másik...
"A kulturális örökség nem azt jelenti, hogy milliós kiadással folytonos kiállítást kell fenntartani."
akkor a múzeumok mehetnek a levesbe?...legalább is tanult barátunk szerint?
vagy ezt hogy értelmezzem...
ja és a tavalyi költségvetés...
net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=A1300230.TV
keress rá a kultúrális kiadáasokra...
pl a sámándob, amivel a szőcs hülyét csinált az országból...külön mókás tétel 5,5 milliárdért...
hvg.hu/nagyitas/20150521_vilagkiallitas_milano_nagyitas
itt a magyar...nesze neked európa...meg kultúra...img8.hvg.hu/image.aspx?id=98461d84-3843-48bf-9671-3e378b6b0fdf&view=77b35f82-3c9f-4f85-88fe-7bbfe9f7ce2c
Egy örökség nem azt jelenti, hogy azt minen percben mindenki láthassa...
A múzeum az értékálló dolgok láthatóságának ad otthont...na ez majd ezután lesz esetleg értékálló ha tényleg többször kel majd kirázni a lábtörlőt
A kulturális kiadás csak segít az önfenntartáson, amelyik arra képtelen az mehet a levesbe
...és a magyar kultúra azért még nem A Faludy hagyatékán bukik...
A kormány nem elherdálta a költő hagyatékát hanem nincs értelme egy olyan kiállítóizét fenntartani amit annyiansem látogatnak, hogy érdemes lenne a lábtörlőt kirázni..."
hajrá cica add meg a sok multikultinak...magyar kultúra? lófarok...minek ide költő író...amikor van élő legenda is (természetesen az egy vezéren kívül és után)...nekik is kell az állami pénzecske...sámándobocska...meg minden egyéb csillogó kütyü...
picsába józsef attillával, adyval, arannyal...minek ide sok kiállítóizé...
egyébként figyelmedbe ajánlanám szeretettel...
www.mire.hu/hu/museums?page=1
tudod 18 oldal van...olvasgass a kiállítóizékről...
A Csizmás jól mondta: tartsa fenn és kezelje a hagyatékot az, akit érdekel. Én nem csak az adóm 1 %-át áldozom arra, amit tisztelek és szeretek!
S hogy az állam az általam beszedett további adót mire költi, nem foglalkoztat, mert a mindenkori kormányok mindig is arra költötték, amire akarták. Azt akkor is be kell fizetnem, ha tetszik, meg akkor is, ha nem. Annak is akit pártolok, meg annak is, akit nem. Ez van.
De mint emberként lehetőségetek van összeállni és csinálhattok egy alapítványt a hagyaték fennmaradására. Pénzetek, vagyonotok van hozzá (angol, német és újzélandi támogatást is kaptok), a pofátok is elég nagy, hajrá! Csináljátok.
Vagy megint csak a szátok jártatjátok és azzal kész?!
látod most jól megmondtad...
csak így tovább...add meg nekem...alázz...
aprópó...mennyit is költöttek focira eddig? csak az elmúlt 5 évben?...hány száz milliárdot?
és mennyi ment az adófizetők pénzéből a faudy múzeumra?
"a magyar kultúra azért még nem A Faludy hagyatékán bukik..."...
és nem is adyén..meg a weöres is mellőzhető...de ha így egyessével szép lassan mindegyik elkopik...akkor marad a sámándob győrben...meg még mi?
...és hogy én kinek adakozok azért te még nem kéne átlépj a modortalanságba...
Ez van.
Az ember akkor hal meg igazán, ha elfelejtik.
Ez a veszély a költőt nem fenyegeti!
www.irodalmijelen.hu/hirek/faludy-gyorgy-irodalmi-muveszeti-alapitvany
A napi gondokat , a hétköznapi dolgokat nem ismerik csak sorolják amit olvasnak .
Tolerancia? Ismered egyáltalán a jelentését? Egyetlen hozzászólásodban sem alkalmaztad soha. Én csak az idő múlásával kezdtem átvenni valamit a stílusotokból, ami nektek kapásból nem tetszett. Ti csak adni szerettek szitkokat, ha viszont kapjátok, fel vagytok háborodva.
Te különösen szemellenzős vagy, ráadásul még értelmezési gondjaid is vannak, de nem nélkülözöd a skatulyázást sem. Úgy személyeskedsz, mintha ismernéd a vulgaritásod tárgyát, pedig fogalmad sincs senkiről.
Egy nagyképű, ostoba, @r alak vagy. Hanyagolj a jövőben.
Kodály Zoltán öreg napjaiban feleségül vette Péczeli Saroltát, aki majdhogy nem unokája lehetett volna, tette ezt azért, hogy a halála után a felesége ápolja az ő munkásságát, vigye tovább a kodályi zenei örökséget. Péczely Sarolta ennek maradéktalanul eleget tett, soha nem szorult alamizsnára, jelen volt minden zenei rendezvényen és irányított mindent ami a művész nevét fémjelezte.
Megjegyzem , a Kodály házaspárról soha nem készült meztelen szexfotó, mint a Faludy (91 évesen) házaspárról és különösen Fannyról.
Jöhet a kőzápor!
Nehéz elképzelni, hogy néhány cikk politikamentes?!
Bár azt hiszem, inkább tanulniuk kellene, csak hogy tudják mi is az, aztán őrizgethetik lóhátról, nyíllal a kezükben és turullal a vállukon. :-/
Csak hogy még jobban megbotránkozzál:
"Faludy György 1966-ban Máltán ismerkedett meg a nála 28 évvel fiatalabb amerikai fiatalemberrel, Eric Johnsonnal, akivel ezután 36 éven keresztül éltek élettársi kapcsolatban.[6] Bár soha nem titkolta biszexualitását,[7] egy 2002-es tévés interjú, melyben erről vall, mégis csak halála után, 2006-ban került adásba.[8]"
Akkor ki is sáros, ha tönkremennek az örökségeink...?
Sok kormányt menesztettünk már, mert nem ilyenek - de a mostaniak is megérettek rá, mert még annyira nem ilyenebbek!
Mondj egy olyan országot a világban, ahol a lakosság teljes egészében támogatja és elégedett a kormányával?!
Másrészt: Ha egyik (a sok-ból) kormány sem felelt meg nektek, nem lehet, hogy bennetek van a hiba, mert telhetetlenek vagytok?
Harmadszor: egy kormány, ha kizárólag a saját érdekeit nézi, akkor legjobban teszi, ha az eu-val sodródik. A kormánytagok így járnak a legjobban anyagilag. Ez teljesen nyilvánvaló. Na most felmerül (bennem) a gondolat, ha nem ezt teszi, akkor miért nem? Mert az önös érdek kizárva. Mert olyan nincs, hogy valaki önös érdekből a nehezebb utat választja. Tehát marad az, hogy az ország érdeke ezt kívánja. Még akkor is, ha egyes személyek az önös érdekük miatt ezt nem ismeri el, és követeli tőlük az eu-val való teljes és feltétlen együttműködést.
Már többször feltettem itt a kérdést, hogy mondja már el valaki, ha így tenne a kormány, attól miért lenne jobb a mélyszegénységben élőknek?!
Még soha senki nem válaszolt a kérdésemre...
Pedig az összefogás szerintem azt jelentené, hogy megvitatni a dolgokat, kiválasztani a legjobbat és azt tenni. Mert ellenzék és kormány egyaránt tudhat és akarhat jót, mint ahogy tévedhet és szándékosan árthat.
Nem akarok én sem az Eu-nak sem keletnek gyarmata lenni. Azonban amíg az Eu-ban a piacgazdaság törvényei diktálnak, addig keleten az egyeduralkodó diktátor.
A mélyszegénységben élőknek azért lenne jobb, mert az Eu-tól kapott pénzt, amit munkahelyteremtésre kaptunk, meg amit a felzárkóztatásra, fellendíthetné a sorsukat. Hiszen munkahely teremtése szükséges. Igaz, nem csak az állam dolga, de a milliárdosok és a földbirtokosok inkább közmunkában dolgoztatnak, semmint tisztességes munkát adnának tisztességes bérért.
Dereng már?
Nem azért vagyok kormányellenes, mert nem kedvenc csapatom, hanem mert túl sok a hiba és a baj.
De ha más van hatalmon, ugyanolyan mércével mérek.
Ez neked tényleg fura?
Lásd O.V. letámadása az EP-ben! Ő pont azt tette, amire itt utaltál, még ha nem is rá gondoltál. :-)
"az Eu-ban a piacgazdaság törvényei diktálnak, addig keleten az egyeduralkodó diktátor."
a piacgazdaság (multik) tönkrevágják a hazai megélhetést biztosító cégeket, míg a diktátor a hazai megélhetést támogatja. Az első egyéneket (gazdagokat), a másik a lakosságot segíti.
"A mélyszegénységben élőknek azért lenne jobb, mert az Eu-tól kapott pénzt, amit munkahelyteremtésre kaptunk, meg amit a felzárkóztatásra, fellendíthetné a sorsukat."
Az eu semmi olyan munkahely teremtésre nem ad, nem adott pénzt, ahol tömegeket lehetne alkalmazni. Sőt, leginkább a fejlődés szintje gátolja a tömeges elhelyezkedést.
Én műszaki végzettségűként azt látom, hogy a nyugati technológia már szinte kizárólag az automatizálásra épül. Amit 10-20 évvel ezelőtt 20-40 ember végzett, arra ma elég 1 ember, hogy kezelje, irányítsa, ellenőrizze a gépeket. Ez nyugaton nem akkora probléma (még!), mert ott a lakosságnak óriási anyagi tartalékai vannak, amit mi egyáltalán nem mondhatunk el. Ráadásul a hazánkban működő multiknak és külföldi befektetőknek egyáltalán nem érdeke a munkanélküliség felszámolása, hiszen csak addig tudnak minimális bért adni még a szakmunkákra is, ameddig 1-1 állásra 10-20 vagy több jelentkezőt is találnak. A mélyszegénységben élőkön az eu sem segít, ráadásul minden nyugati országban vannak hasonlóan rossz helyzetben élők, akikről a saját kormányuk sem vesz tudomást, mintha nem is léteznének.
Éppen pár napja (tegnap?) vetettem fel valamelyik cikk esetében, hogy ha az eu valóban segíteni akar, kezdje azzal, hogy iktassa törvénybe, hogy a cégek (munkáltatók) az egész Unióban ugyanazért a munkáért - tagországtól függetlenül - ugyanazt a bért fizessék ki!!
Nálunk is ugyanannyit keressen egy szakmunkás, egy betanított munkás, mint...
Azt meg gyorsan felejtsd el, hogy majd egyszer lesz mindenkinek állása, munkája. Nem ez a jövő. Az eu a fejlett kapitalizmus fellegvára, a pénz uralja, a haszon. Ha az úniót élteted, jobb ha ezzel megbarátkozol. Ezt persze könnyű addig elfelejteni, amíg van állásod, megélhetésed. Aztán ha elveszted, majd rájössz!
Ahhoz, hogy mindenkinek munkát adjon a kormány, kicsit vissza felé kell menni, a fejlődést vissza kell fordítani. Olyan termékeket kell gyártani, ami igényli a kézi munkát és nem lehet gépesíteni. És persze igény és kereslet van rá.
A többi csak bla, bla..
Bizony kaptunk pénzt felzárkóztatásra, bizony kaptunk pénzt bevándorlók eltartására, ezt kár tagadni, legfeljebb nem tudsz róla.
A piacgazdaság nem jótékony intézmény. Szakember kell és üzleti érzék. Nálunk meg csak a korrupciót ismerik és ha balul üt ki egy üzlet a magyar fél bénasága miatt, akkor nyugatot szidjuk.
Nyugatnak van ezer és egy baja, de tény, hogy ott az emberek relatíve jobban és szabadabban élnek. Sok ezer oda menekült ember a bizonyíték rá. Ugye a lakosság anyagi tartalékát valahonnan szerezte.
Nem úgy, mint itt a jövedelmekből még a nyugdíjra sem tudnak félretenni, vagy betegség esetére.
Tehát egyelőre onnan kellene tanulnunk és nem a mellünket verve kioktatni azt, aki nálunk gazdagabb, jobban gazdálkodik és aki nekünk rahedli pénzt ad. Van mit tanulni, nem a rosszat, de azt, amitől fellendül a gazdaság. A volt szoci országok körülöttünk is fellendülnek, csak ami minidiktátorunk országa nem. Ő viszont pénzt és hatalmat dugig behabzsol saját magának .Nem irigylem tőle, fürödjön minden nap aranyban és egyen aranyat - de az embereknek is legyen lehetőségük normálisan élni.
A mélyszegényeinken nem is az Eu-nak kellene segíteni, hanem a vezetőinknek, akik felmarkolják a rahedli eurót! Miközben elveszik a földet attól, aki műveli, hogy zsebre vágja az eu hozzájáráulást az, akinek csak a pénz kell.
Nem kell imádni a nyugatot, de hogy az ország a mi honatyáink rossz gazdálkodása miatt szegény, azt kár tagadni!
Ezt nem tudod kibeszélni!
Mitől lenne jobb egy kormánynak - aki minél tovább akar uralmon lenni! - az egyeduralom, vagy egy olyan ország, ahol egyre többen kívánják vérüket?
Az, aki csak a saját érdekeit nézi és hosszan akar a trónon ülni, az elfogadja a támogatást és befogja a pofáját. Ez az egyszerű út. A könnyebb.
Aki látja a problémákat és megpróbál minél nagyobb létszámon segíteni, biztos nem ezt választja. Akkor is lesznek ellenzői, nyilván egyre több, hiszen olyan még sosem volt, hogy mindenkinek jó lett volna. Ráadásul sokan még csak nem is értik, hogy amire vágynak, az elérhetetlen a számukra és ezért a kormányt okolják. Grátisz azok, akik addig nem is látják a szakadékot, míg bele nem zuhannak..., és a kormány fogja a kezüket és húzza vissza őket, de hiába, mert ezek vakok, nem látják a sötét véget és a kormányt hibáztatják...
Mindegy... én pont ezért nem politizálnék soha a b...s életben sem. Mindenki csinálja azt, amit akar, mindenki saját életének az irányítója. Aztán ha balul sül el a döntése, úgy is a kormányt fogja okolni érte, lásd bukott devizahitelesek!
Csak mielőtt káromolnál érte, nekem is van (volt) kettő devizahitelem, szívok is az egyikkel, de eszemben sincs ezért a kormányt hibázni, mert az én döntésem volt!!!
De ne keresd a logikát, mert nem az hajtja őket, az nincs.
Ja, elveket se nagyon keress.
A Magyar Köztársaság rubinokkal ékesített Zászlórendje (1991)
A Soros Alapítvány Életműdíja (1993)
Nagy Imre-emlékplakett (1993)
Kossuth-díj (1994)
Budapest díszpolgára (1996)
A MÚOSZ örökös tagja (1997)
Joseph Pulitzer-emlékdíj (1998)
Aranytoll (2000)
Don Quijote-díj (2001)
Obersovszky-emlékplakett (2002)
Gundel művészeti díj (2002)
A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal (2002)
A Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztje (2006)"
Azt már látom a politika nem erősséged, a gazdaságpolitika sem, akkor mi az a valami, amit igazán magas fokon művelsz, mondjuk a kritizáláson kívül? Pl. magas fokon vagy képes a wikipédiából kimásolni tartalmakat? Az egeret kimagasló határozottsággal kezeled?
?
Összehordasz minden sületlenséget, csak, hogy mentegesd, amit nem lehet.
A 19:55 hsz-d már - de a többit is - nagyon sokszor leírtad, nekem, személy szerint is és megvitattuk. Emlékszem, hogy akkor szinte még közeledett is az álláspontunk. Most meg megint itt van, ott állsz, ahonnan indultál. Ezeket a magyarázatokat szépen behitted magadnak, és mantrázod.
A wikit és egyéb enciklopédiákat, műveket olvasni nem szégyen, az ember mindent nem tudhat, és nem lehet mindenben magas fokú művész, elég, ha "csak" jó :)
(Állítólag azért van amit egész magas fokon művelek :) )
És ugye, hogy már ezerszer leírtam, de még mindig vannak, akik nem értik...
Ellenben hidd el (vagy ne hidd el), neked fogalmad sincs, mi hajtja a kormányt!
Tény, hogy vannak túlkapásaik, vannak barom ötleteik, vannak eszetlen felszólalóik, de minél több részből áll az egész, annál nagyobb a valószínűsége annak, hogy piszok is kerül a gépezetbe. Ez törvényszerű.
Én nem részegységekként, apránként nézem a ténykedésüket (mert akkor naponta kapnék frászt tőlük), hanem egészként.
Azzal is egyetértek, hogy sokszor a jó ötleteket is barom módon viszik végbe. Én biztos, hogy másként csinálnám. De nem én vagyok ott és az alapötletet támogatom, mert jónak tartom. Sőt, időnként én is szoktam nekik ötletelni, amit aztán jól elkúrnak...
Ezen egyféleképpen lehetne változtatni: diktatúrával. Nem kell parlament, képviselők, irodák, kiszolgáló személyzet, minisztériumok, sok baromság, ami csak viszi a pénzt. Egyszemélyi vezető, aki kiadja a parancsot a végrehajtó szervezetnek és kész.
Neked ez hiányzik? Nekem annyira nem.
Leginkább azért, mert az ilyen diktátorok nem érzik a határt és kezelhetetlenné válnak.
Neked se hiányzik? Nekem már sok is. :)
Ez a fő baja mindennek.
Anno a nagysasszony hozzáment Faludyhoz, mert azt hitte megfogta az Isten lábát, hamar kipurcan az öreg és majd milliókat örököl.
Hát nem jött be neki. Ha még emlékeztek a lakást is kapta (élete végéig), de még a rezsit sem fizették, mert nekik minden ingyen járt (szerintük). Mikor Faludy meghalt a nagysasszony ki volt akadva, mert ki kellett neki költöznie a lakásból. Játssza itt a mártírt pedig csak pénzt akar (magának). Az egész házasságuk hazugság volt, hiszen nyílt titok, hogy leszbikus, Faludy pedig meleg volt.
Lehet kedvelni egy idős embert persze, de nem hiszem el a büdös életben, hogy ebben a házasságban az anyagiakon kívül más is szerepet játszott.
Nem vitatom Faludy művészi nagyságát, bár számomra csak a Villon fordítás jelent valamit,. Az önéletrajzi írásaitól bizony felfordult a gyomrom.
Gondolom majd száz év múlva fogja az állam a még fellelhető hagyatékot kiállítani, bár valóban jobb lenne napjainkban a nagysasszony nélkül...
Most a nagyszájú félműveltek világát éljük és ha valamit mégis meg szeretnénk őrizni az utókornak, jobb, ha az államot teljesen kihagyjuk és a civilekre támaszkodunk. Mert ez lesz még rosszabb is.
Neked sokat számít, így legalább valakinek érezheted magad, ha ilyen sokan vagy. :)
Folyamatosan? Egyszer említettem, az is a választás végeredményére szólt. Még csak nem is követem folyamatosan az eseményeket...
2018-ig nem tök mindegy? Bár szerintem utána is ...
Időpocsékolás állandóan ezen rugózni...
"Ha egy kormány hatalomra került, akkor van sütnivalója. Ha 2/3-os többséggel, akkor főleg."
"A 2/3 birtokában nincs rá kényszerítve erre, éppen ezért megtisztelő tőle."
" Ez kétharmad, de nem diktatúra"
Új hozzászólás