A Népszabadság ma a Parlamentben kérdezte Orbán Viktor miniszterelnököt arról, hogy lesz-e következménye annak, hogy nem mozgósított elég jól a párt Salgótarjánban és így vereséget szenvedtek.

Orbán: A cipőmet szoktam elővenni, nem Kubatov Gábort

Erre a miniszterelnök azt mondta:

„a cipőmet szoktam elővenni, mégpedig minden reggel, nem Kubatov Gábort.”

A beszámolóból az is kiderül, hogy az újabb kudarc nem igazán törte meg a Fidesz önbizalmát, úgy gondolják a baloldali választók motiváltabbak voltak. Fontos körülmény az is, hogy Tapolcával és Veszprémmel ellentétben itt nem veszítettek mandátumot.

49 hozzászólásarrow_drop_down_circle

papa.49
Hazugovics!!! Én is előszoktam venni benneteket mikor pisálnom kell, eszetek pont annyi mint amennyi annak a fejében van))))))))))))))))))))))
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
papa.49
Hazugovics!!! Én is előszoktam venni benneteket mikor pisálnom kell, eszetek pont annyi mint amennyi annak a fejében van))))))))))))))))))))))
justhpeter
A cikk valamennyi szereplőjére igaz, hogy már nem lehetnek a mostaninál bolondabbak.
Dr. Felipe
"Kövér László nem érzi úgy, hogy elhíresült nyilatkozata miatt vesztették volna el Salgótarjánt."

A 2002 es bukta idején sem érezte lőrés szemű csapajev elvtárs hogy a köteles beszéd miatt ment el a vonat.
Ahhoz túl nagy tahó hogy bármit is érezzen ez a köteles g..i.
pbalage
és vajon nincsen-e véletlenül büdös görényszaga annak a cipőnek...
simmering73
Kupak Lali mintha önmaga ölében ülne, úgy magába roskadt.
bakegya
Gusztustalan ahogy ránktelepedett ez a polip!!!
Rózsika Hatházi
Tudod vitya, én azt kívánom, hogy lennél már olyan állapotban, hogy nemcsak a cipődet, de a himbilimbidet se tudd elővenni.
cs.n.
Tudhatták volna, hogy úgysem kapnak értelmes választ. Az is csoda, hogy egyáltalán válaszolt, a lakájmédián kívül fingnak se nézi a sajtót.
pan
Ezt te viccnek szántad, buta orbán?
Mert rohadtul nem volt vicces.
Végre felismernéd, hogy neked annyi, és a világ túl lépett rajtad?
Ezután az orbáni bla-bla-bla senkit nem érdekel!!!
Aludjál csak, mi majd álmodunk egy jobb világot magunknak - amiben a hazug, tolvaj, áruló, csicskák, és az összes söpredék nincs benne.
Lepényleső
...a cipő elég is,a többit elő ne vedd,nyugton ülni sem képes néped. Vedd elő barátaid,kebelre
velük,megérdemlik,ha te vagy,a mesterük.
mariaberta
De jó, hogy felvilágosított!!! Eddig azt hittem mezítláb jár- kel.
zöldszem
@pbalage: Olyan büdös a lába, hogy az indiánok nyilat mérgeznek vele!
kabóca
@papa.49: Igaz, a dakoták mokaszint használnak. Móka (nem Miki) szint.
pbalage
@zöldszem: aztán még nagyon fontos központi szerepet kaphat a Nemzeti Görényfesztiválon is.
Talán még szobrot is készítenek róla.
kabóca
Szeretném megélni, amikor előveszik a mutyi brigádot, meg a kamu tanácsadókat.
zöldszem
@pbalage: kepkezelo.com/images/deehladojwlythlm70wq.jpg
Te, most, hogy írod Salgótarjánban görényből volt a gulyás? Nem nyertek a görények!
első olvasatra Gulyásfesztivált olvastam-:)))))
pbalage
@zöldszem: Te is éhes vagy? Van krumplistésztám, ha érdekel...
nyanya001
Nemártana ha az eszedet is elő vennéd !
zöldszem
@pbalage: Nekem hóvégére ez jutott-:)))
kepkezelo.com/images/uffkgzhxcxpx9jc144pn.jpg
A krumplis tészta ehetőbb, vevő vagyok rá!
zöldszem
@nyanya001: Olvastam, hogy a medúzák 600 évig is élnek, gerinc és agy nélkül. Egy MR CT vizsgálatot nem kellene elrendelni a politikusainknak?
Fradigege
+recskázni jár Brüsszelbe, zsebre dugott kézzel.
papa.49
@Fradigege: És rángatózik is)))))))))
papa.49
@kabóca: De ez csak színében hasonlít a dakotákra, egyéb hasonlóság nincs is köztük, ez csak a mezítlábast ismeri))))))))
Szép szál derékba fűrészelt ,,óriás,, talán feléri a sámlit)))))))))))
Pestilence
Hruscsov elvtárs is elővette a cipőjét, és elkezdte vele verni az asztalt.
Számithatunk valamilyen hasonló produkcióra a közeljövőben a vezértől?
Úgyis szereti az orosz példát követni.
nezelodo
Na azért nem szeretnék a Kubatov helyében lenni a napokban, akkora az égés, annak ellenére, hogy ha felnégyelné a Kegyelmes Úr személyesen, akkor sem tudnám sajnálni. Pedig biztos az okosabbját válogatta össze erre a "bonyolult feladatra", hát ennyire futotta. Na majd az ő bizottságaiban a narancsszínű szemüveg csodát tesz a döntéshozóknál.
Dr. Felipe
„a cipőmet szoktam elővenni, mégpedig minden reggel, nem Kubatov Gábort.”

Cipőbe ganézni? Ki látott már olyat? Hát a szaros gumicsizma?
aremy
Van cipője hát nem mesztelen a király???
csapnivalo
Én ezen a képen Harrach Pétert imádom, ahogy örül Leonardi DiCaprio Oscar-jának! Végre egy vidám arc!
Desischado
Bár már mást vennél elő, például egy szöget kampóval, és egy kötéllel!
De kiváncsi lennék, mit csinálna, ha veszítenének! Szerintem rögvest kötöznivaló bolond lenne belőle!
bakegya
@csapnivalo: a vén buldog,de a többi se-seeeeeeeeee kutya!
bakegya
@csapnivalo: szerencsére leszünk elegen akik még a cipőnket sem törölnlnk ebbe az Q-fidess-kereszténynek behazudott maffiába!!!
kabóca
@zöldszem: Gulyásokat sem ettek, akkor bál lett volna (kanni...).
Toby
A cipődet is úgy loptad össze, te moslék !
dr. prédikátor
Megkérek minden jó érzésű propist hogy szavazzunk: UTÁLJUK E VIKTOR SZOPKINT?
Butautáló
És mikor veszed már elő a nyúlcipő Köcsög??
evacica
De unalmas már Orbán nyegle, bugyuta hasonlatai! Normális embere a rosszullét jön ha már meglátja, nem is beszélve mikor nyomja a lökőt szövegét. Most is azt gondolta biztos, hogy milyen szellemes volt, pedig egészen más volt.
Kutyuska
@evacica: nem volt még ideje azerbajdzsáni közmondásokat keresni, amivel villoghat, mint a tükörponty.
Kutyuska
@köhögő bolha: a magyar embereket minősíti, hogy egy ilyen alak ennyi ideig uralkodhat felettük.
mariaberta
@Toby: ne mérgelődj, ha ez össze keveri a cipőjét Kubatovval, ott nagy baj az agybaj!
Hellcat
Szerintem meg igencsak megrökönyödtek...nem vált be a mocskos rágalmazó lejárató propaganda sem...az ételosztás sem...nem hiába nem lehet szavazni paksról olimpiáról vasárnapi boltzárról stb.
eszegfu
@dr. prédikátor: A Téged megelőző hsz-ket végig nevettem... csurog a könny a szememből, igy Nálad meg már azt olvastam "minden jóérzésü prosti"... de kérdésedre: IGEN!
eszegfu
@Horizont: Azt hiszem azért esünk bele ilyen hibába, mert kb. tudjuk a másik beállitottságát, igy a véleménye rendszerint már az első pillantásra felfogható...
Jozefina
Én meg a Vikikémet, mert annak hívom, ha pössentek!!??

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.