"Mit gondol, ki maga? Teljhatalmú kormányzó, vagy király?" – többek között így esett neki Harangozó Tamás MSZP-s képviselő a parlamentben Orbán Viktornak, miután a miniszterelnök, ha számon kérik, érdemi válaszadás helyett 2016-ban is csak ernyedt gyurcsányozásra, bajnaizásra képes.

Harangozó az ország "kifosztásáról" érdeklődött volna Orbánnal, hogy mit szól ahhoz, hogy "a saját pereputtyuk, rokonaik zsebét tömik" például Matolcsyék. A miniszterelnök gyurcsányozós, őszödözős, bajnaizós szokásos mellébeszélésétől aztán valami elpattant az MSZP-snél, viszontválaszában (a videón 4:35-től) végül még pert is kilátásba helyezett Orbán mondataira utalva.

55 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Cicamama55
Nincs ebben semmi rendkívüli, csak a miniszterelnökünk szemébe mondta Harangozó Tamás azt, amit az országban nagyon sokan gondolunk róla. Azt meg hogy a bíróságon folytatódik a kettejük harca, megint nem csodálom, hisz belemászott jócskán Orbán Viktor Harangozó Tamás becsületébe...Olyan állítást tett, amivel-Fidesz szokáshoz híven-feketíteni akarja a fiatal politikust. Csakhogy most emberére talált!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
RonaGyuri
Hülye kérdés? Mostanság természetesen. Orbán Európa-megváltójának képzeli magát!
Cicamama55
Nincs ebben semmi rendkívüli, csak a miniszterelnökünk szemébe mondta Harangozó Tamás azt, amit az országban nagyon sokan gondolunk róla. Azt meg hogy a bíróságon folytatódik a kettejük harca, megint nem csodálom, hisz belemászott jócskán Orbán Viktor Harangozó Tamás becsületébe...Olyan állítást tett, amivel-Fidesz szokáshoz híven-feketíteni akarja a fiatal politikust. Csakhogy most emberére talált!
nyanya001
Egy felkapaszkodott, félázsiai aki felkerült a polcra
és most teljhatalmú királynak képzeli magát !
JAJMÁR
Eléggé belesápadt, vagy csak a lámpák mutatják ilyennek? Amúgy meg elégedett, minden a terv szerint halad.
(Csak mindig csodálkozom, hogy mennyi hülye van ebben az országban, akiket simán "át lehet vágni a palánkon")
Katalina62
@Horizont: Azért megállt parlamentben egý pillanatra a levegő!
Január
Akkor még nincs minden veszve. Ilyen ellenzéki képviselők kellenek, de sok.
Toby
Orbánc - a genyó ! - nem igazán szerepelt ütősen, különösen a bűntársak védelmét illetően.

Egy tállai hogyan volt bm.-i államtitkár mindenféle előképzettség nélkül, hogyan lett NAV-os, mindenféle előképzettség nélkül ? Ez súlyosabb kérdés, mint a felügyelőbizottsági tagság !
eszegfu
@Horizont: Tényleg nehezen kapott levegőt... biztos qrvára felidegelte magát! Az is röhejes volt, hogy csak előre megirt beszéddel volt képes megvédeni Poltot és Matolcsyt...lehet, hogy "zsigerből" egészen mást gondolt! Harangozó az első ember, aki szemtől-szemben meg merte kérdezni: "mit gondol, ki maga?"
Hellcat
Érdemi válaszadás nem történt..."De hát ti is loptok..."
wagabund
"Mit gondol, ki maga?" – nos van egy rossz hírem...

az ország leggazdagabb embere, aki a baloldal szeme láttára szedte meg magát a következő pár száz évre...jelenlegi vagyona egyszerűen elkölthetetlen mennyiségű...ezt kellene Harangozónak ízlelgetni...aztán valami hihető választási programmal előállni, ami meg is valósítható...

még rosszabb hír: erre alkalmatlan..
...bátor kérdés, az biztos...mit gondol, ki maga?...jééézusom...most Orbán mit is mondhat erre?
Bringás
@wagabund: Választási program? Hát épp ez az! Se elképzelés, se program, se cél, csak a hatalomvágy!
nyanya001
@wagabund: Mondd ki bátran, az ország legnagyobb tolvaja !
Pont !
Aki Én
Hozta a formáját, nem válaszolt semmire. Legalábbis normális ember nem fogadhatja el ezt a gyermeteg mellélbeszélést válaszként egy ország MINIszterelnökétől. Egész elkeserítő újra meg újra szembesülni azzal a ténnyel, hogy ilyen emberek vezetik az országot. És ezt a botrányos, gőgös, pökhendi és lekezelő kocsmai stílust a kutyái meg is tapsolják.
Hányinger úgy ahogy van.
Manhattan
Nemrég láttam a DK-s Molnár Csaba felszólalását, ahol is hasonló módon ostorozta Orbánt. Majd a kamera mutatta ahogy a kezek között dugdosva ment a cetli Orbánnak, hogy mit is reagáljon rá... Csaba meg is jegyezte, hogy "látom, megjött a válasz Habonytól!" ))
Pöpec
Harangozó Tamás 230 mrd + 260 mrd, összesen 490 milliárd forint sorsáról kérdezte orbánt (szándékos kisbetű, továbbiakban: sz.kb.). Válasz: Harangozó Pakson 3,3 milliós fizetést kapott, pártkatona gyanánt.
Talán tekintettel kéne lenni a drasztikusan eltérő nagyságrendekre és a személyekre: Harangozó egy ember, a 490 mrd meg csupa rokon és haver között került elosztásra/felhasználásra.
Tegyük fel, Harangozó pártkatonaként Paksolt. És matolcsy (sz. kb.) az MNB-ben nem?
Harangozót és az általa képviselt tömeget nézi hülyének orbán (sz.kb.), ezért rágott be a kérdező.
Lassan - nem is: gyorsan - ciánozni kéne a parlamentet, mert elszaporodtak elpofátlanodtak és egyre szemtelenebbek a fiatal patkányok. Vele párhuzamosan a LÜ-ben is.
Pöpec
@Hellcat: 3,3 millió kontra 490 milliárd. Ja, hogy utóbbi nagyságrendjét úgy általában nem érzékelik a választók? Akkor nem szóltam...
Szerintem a "megmentett" devizaadósokat kéne felvilágosítani, pl. köszönő levelet írni nekik a fidesz nevében, hogy segítettek matolcsynak az alapítványai finanszírozásában.
christike
Hú ,de tetszett Harangozó Tamás azonnali kérdése! A Min. elnök meg terelt, mint szokott!
k.ati
Köszönöm Harangozó Tamásnak. Szívemből szólt végre egy képviselő és bele O.V. arcába. Nagyon tetszett. Így tovább! Irány a bíróság. Javaslom minden minden megrágalmazott tisztességes képviselőnek, hogy a bíróságon vegyen elégtételt az ilyen hazug, tolvaj embereken.
eugen4402
Ez egy válasz, hogy Matolcsyt és Poltot nem is ő, hanem az államelnök nevezi ki..? És Ádert ki jelölte elnöknek? És az Aranykor Elnökét, Schmitt Pált vajon ki teremtette? Ugye Sólyom úr is Fidesz kreatúraként került a Sándor palotába, akkor miről is beszélünk..? Magyar Köztársaságnak még nem volt elnöke, Fidesz támogatás nélkül, mivel Göncz megválasztásakor a Fidesz még az SZDSZ ifjúsági tagozataként tengette napjait...
nevemnick
Szeretném már egyszer látni, amikor ov egy hatalmas tacslit kapna az egyik képviselőtől.
Mert megérdemli...
aremy
@Aki Én: a mini az olyan mint a törpe??
felnőttem kissé
Érdekes volt hallgatni Harangozóról a" káder lapról " olvasott kivonatát.mikor,hol mennyiért dolgozott. A stilus is irány is stimmelt .Naponta kellene felvilágosítani az urakat vagy óránként .Aroganciából nem lehet az emberekkel bánni.Ez szolgálat kellene,hogy legyen, az emberekért.Érted nem ellened.
wagabund
@nyanya001: 15.38...ismét rossz hírem van...kiváncsian várom, melyik bíróság mondja ezt ki?

naugye..
Cicamama55
Jó lenne látni az előző munkahelyéről adatokat Orbán Viktorról, Dautsch Tamásról, Szíjártó úrról, Rogán Antalról...stb...
Cicamama55
@Horizont: TUDOM! Azért jegyeztem meg csendben...
Cicamama55
@Horizont: Akik kizárólag a politikából gazdagodtak meg névsort kezdtem el...
jav
Miket nem mondanak a Nagy Magyar Nemzet Nagy ,Sikerére.

Felháborítóak !

Há nem?

Biztos?
justhpeter
Egyetlen gond van csak: Orbán nem párbajképes.
justhpeter
Ennél fogva Úriember nem párbajozhat vele.
namihami
@wagabund: Majd amikor a Pintér elrendeli a nyomozást, a Polt vádat emel és a Szájermami valmelyik bírája itéletet mond felette.
Véleményed szerint melyik szűrő az, amelyiken a Gazdit egyáltalán említeni mernék? És ez igaz a családra-barátokra és harcostársakra is.
Azt a néhány senkit, aki előtérbe kerülhetett egyáltalán, na ők azok, akiket a rómaiak is az oroszlánok elé dobtak. Ennyit érnek és még abban se vagyok biztos, hogy pár hónap után csendben, de megfelelő javadalmazás mellett nemszabadulnak-e.
namihami
nem szabadulnak-e ez természetesen két szó
világlátó
@Horizont: @Cicamama55: Elérkezett az az időszak, amire már vártunk. A tiszteletzteljes hozzáállás az ország miniszterelnökéhez koszaknak vége lett. Bizony ki kell mondani, a ..." mit képzel ki maga ? " kérdést. Ez azért korszakváltó kérdés.Már régóta kerülgetjük ezt, de most végre elhangzott. Éppen ideje már. Ez az a kérdés és ez az a pillanat, amikor Orbán elindult lefelé.Éppen ideje már. Sok nehéz embert cipelt már a hátán ez a nép, sok tehetségtelen és zsarnok uralkodót viselt már el, de talán most orbánnal végképp elmúlt egy nehéz korszak.Talán még a saját sleppje is örült ennek, titokban.
Azt azért furcsának találom, miként volt ideje jegyzetelni és rögtön válaszolni is papírból.Mintha tudta volna a kérdést és mintha valakik rögtön megírták volna a választ is.
A válasz elég gyatra volt, mutatja a válaszírók szellem színvonalát.Csak a visszavágás, hasonló, vagy súlyosabb rágalom visszavágásával. Mintha ez elegendő válasz volna. Hát nem az. Tessék válaszolni a felvetésre. De nem, inkább viszont vádolunk.Megjegyzem, elég baj, ha van mód és alkalom és konkrét ügy a visszavágásra.
Ez a tény mégsem elég a jogos vád elhárítására.
Borsodi
Nehezen viseli miniszterünk,Harangozó Tamás szavait,bízzunk benne,hogy be is bizonyosodik amit már mindenki tud.Leváltsák,vagy kilövik a holdra mindegy csak megszabaduljunk ettől a diktátortól és a talpnyalóitól.Veszélyesebbek az emberekre mint a zika vírus.
www.youtube.com/watch?v=iJhHkdsr0eY
karma1
@világlátó: Szia, Kedves! Irtam Neked egy gyonyoru eszrevetelt, de mikor rakattintottam, az egesz elszallt az internetemmel egyutt.
Szoval, akkor most csak egy mondatban:
Harangozo urnak oriasi szerencseje volt, ugyanis hogyha kover eppen nem kulfoldon oregbiti az unortodox diktatura vivmanyait, hanem otthon fejti ki aldasos tevekenyseget, akkor ez a helyzet SOHA sem allhatott volna elo!
Ha o itthon lett volna, azonnal kirugta volna a terembol az elso mondata utan Harangozot.
Szerencse, hogy kover nem volt a kozelben!
Desischado
Már mindent leírtatok, de láttátok orbán pofázmányát? NEm is tudom meghatározni, milyen pofanézete volt. Harangozó Tamásnak minden elismerésem! De jólesett hallani, hogy végre szemébe mondta orbánnak, hogy kicsodának képzeli magát! Nanyon remélem, hogy Világlátónak igaza van, és végre megindultak a lejtőn!hogy
r2d2
Summa summarum az egész magyar parlament egy sz*rhalom! A bíkísi cigányok - még ha néhányuknak priusza is van - összetartóbbak ezeknél a komcsi ivadékoknál!
Kutyuska
@Pöpec: Szerintem is ez a lényeg. Harangozó több százezer embert képvisel, az ő nevükben kérdezte a szerencsétlen beteg embert. Tehát nem Harangozónak nem válaszolt, hanem a választópolgároknak.
Jó lenne tudatosítani Orbán beteg elméjében, hogy kötelessége normálisan válaszolni. Ha nem tetszik neki, akkor húzzon a büdös francba és álljon be labdaszedőnek valamelyik huszadrangú tanyasi focicsapatba. Bár lehet, hogy már az is meghaladná a képességeit.
radikalisdemokratak
a kezdés jó, a folytatás nem Harangozótól.
a kérdés, mi szerint: Ki maga?, stb...
után így kellett volna folytatnia:
.
SEGÍTEK MAGÁNAK, MERT LÁTOM NEM MEGY, NEM TUDJA KI MAGA! ÚGY LÁTSZIK, NINCS MAGÁNÁL.
MAGA EGY SZOLGA, A SAJÁT SZÓHASZNÁLATUKKAL ÉLVE, EGY CSICSKA!
AZ ORSZÁG ELSŐ SZOLGÁJA, A MINT ILYEN AZ ORSZÁG LAKOSSÁGÁNAK, A NÉPNEK A SZOLGÁJA, MERT AZ ORSZÁG MAGA A NÉP, A LAKOSSÁG!
JÓ LENNE, HA EZT VÉGRE FELFOGNÁ, HA MÁSKÉPP NEM MEGY, AKKOR BIFLÁZZA BE, VAGY KÉRJE MEG AZ APJÁT, HOGY VERJE A FEJÉBE!
.
innentől kezdve - már régóta így kellene! -
.
SOHA TÖBBÉ NEM SZABAD ÖNÖZNI, URAZNI EZT A FÉRGET, MERT MOLDOVÁVAL ÉLVE: MINEK URAZZAK EGY TAHÓT?!
MINDEN ESETBEN A MAGÁZÁS HASZNÁLANDÓ!
eugen4402
@nyanya001: Köszönöm nyanya, V. F. J. évek óta a fő kedvencem, és ezt még pont nem láttam Tőle...:-)))
nyanya001
@eugen4402: Én is nagyon szeretem :))))
eugen4402
@nyanya001: Plusz Aradi Tibor, zseniális pasik. Az itt- és ottfelejtett mikrofonjaikkal iskolát teremtettek, mert a tíz másodperces jellemábrázolásban rávernek Örkény egyperceseire. Ja, és gyönyörűen szavalnak verseket, még véletlenül sem Donászy Magdától...(a teremben viharos taps.)
Ilona2013
@Cicamama55: Ráadásul csípőből, gondolkodás nélkül támadott. Matematikai tudásáért nem lopnák el a japánok az tuti. Ha azt a közel 3,5 milliót elosztja 13 hónapra, akkor ráébred arra, hogy az eredményül kapott havi jövedelem és az általa osztogatott között zongorázni lehet a különbséget. Szóval ki lopta szét az országot? Ismét öngólt lőtt az ostobája - legalább is nálam. Gratula Harangozónak, így kelle/ene ezt csinálni napirenden. Mindenkit saját fegyverével...
Ilona2013
@eszegfu: Csak nehogy szegény összetalálkozzon egy megrendelt vadkannal.
christike
@Horizont: ezen én is "behaltam " ! azonnali kérdésre , azonnali válasz? elég nevetséges és értelemszerü volt ezek szerint , ha ennyire kapásból visszatüzelt a m.elnök!
Natsuki
@Katalina62: :-D Vigyorogtam is mint a vadalma! jaj, nagyon kellett már ez. :-D
pmv.agnes
@Natsuki: Igen, nagyon kellett, de kellene minden nap sokszor! Bele pusztulunk.
koszpeko
Fel kéne fogni az M.Sz.P.-nek,hogy Gyurcsány nélkül SOHA nem nyernek választást.
Elcseszték 2014-ben és elcseszik 2018-ban is.
Pontosan ezek miatt a holdas beszólások miatt.
Ezért nem mennek el nagyon sokan szavazni.
Mit látnak az emberek baloldalon?
Káoszt és széthúzást.
Persze kényelmes így a tisztelt baloldali képviselő uraknak.
Be-be szólogatunk hű de jól megmondtuk oszt jó napot.
Akkor fog perelni amikor a nem létező macskám.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.