"Nem közvélemény-kutatást kell nyerni, hanem választásokat, azokat pedig még nem nyertük meg" – ünnepi interjút adott a Magyar Időknek Kövér László házelnök. 

Kövér: a rendszerváltás óta ez a legsikeresebb kormányciklus
Fotó: Mohai Balázs/MTI

Az Országgyűlés elnöke, a Fidesz alapító tagja hangsúlyozta: "saját táborunknak egy pillanatig sem szabad azt éreznie, hogy már megnyertük a választást". Tanulva 2002-ből, fel kell venni a kesztyűt minden egyes támadás esetén – tette hozzá.

Kövér László kijelentette,

az Európai Unió hosszú távú fennmaradására nem kötne fogadásokat.

Kifejtette: "a kvótaperben kizárólag az egyértelmű jogi helyzet semmibevételével hozhatnak Magyarország és Szlovákia számára kedvezőtlen ítéletet, mégis ez valószínűsíthető".

Az elmaradhatatlan sorosozás

Soros Györgyről azt mondta, senki nem gondolhatja komolyan, hogy egyedül ő mozgatja a világ történéseit. "Ő a világ legismertebb, jelenlegi tudásunk szerint legnagyobb befolyású és óriási pénzeszköz felett rendelkező szereplője a háttérhatalomnak". A háttérhatalom "legfontosabb jellemzője, hogy rejtőzködik, és csak annyira fedi fel magát, amennyire céljai megvalósításához szükséges" – fejtette ki.

Simicskát nem szabad lebecsülni, de...

Arra a kérdésre, hogy a 2018-as országgyűlési választási kampányt mennyiben befolyásolja az a tény, hogy egy nagyvállalkozó, Simicska Lajos nyíltan beállt az egyik ellenzéki párt, a Jobbik mögé, így válaszolt: "egykor volt harcostársunkat nem akarom lebecsülni, de vannak nála nagyobb szereplők is az ellenzéki oldalon, például ne feledkezzünk meg a már említett Soros Györgyről". Hangsúlyozta: "a magyar történelemben mindig is voltak, és ma is vannak olyan emberek, politikai csoportosulások, akiknek a fejében és lelkivilágában, politikai programjában, ideológiájában a nemzet mint közösség nem jelent semmit".

Kövér azt is kifejtette, hogy hét év alatt a kormány visszahozta az országot az összeomlás széléről. A 2014 óta eltelt több mint három esztendőről pedig azt mondta, hogy a rendszerváltoztatás óta

ez volt a legsikeresebb kormányzati ciklus.

49 hozzászólásarrow_drop_down_circle

mackoka46
Igaza van, ennyit még egy politikai erőnek sem sikerült ellopni. Úgy fosztják ki a népet, hogy
annak egy része tapsikol örömében. Skandalum.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
mackoka46
Igaza van, ennyit még egy politikai erőnek sem sikerült ellopni. Úgy fosztják ki a népet, hogy
annak egy része tapsikol örömében. Skandalum.
Nessy
Csalással könnyű nyerni Kövér elvtárs!
Csizmás Kond
A zunióval kapcsolatban azért is van igaza, mert az ugyindult mint gazdasági társaság de a hatalom elvette az eszét. Ha megmaradt volna a gazdaságfejlesztés mellett ma lekörözné a világot...szerintem ezért is terelték téves útra más nagyhatalmak...
Csizmás Kond
@Horizont: ...ahhoz képest még tudják mit kell csinálni...
lusta
Ha esetleg Köteles Laca kifejtené a nagy siker miéntjét, akkor talán lenne értelme is megszólalásának, de így csak egy szenzációhajhász szalagcímnek jó.
Edmond Dantes
...mondja mindezt a rendszerváltás utáni parlament legsikerültebb elnöke,még a nagy tudású Schmitt elnöknél is sikerültebb.
kokopelli
@Horizont: ezek mind olyan dolgot tanultak,amit az ő po-
tenciáljukkal amiből sohasem tudtak volna a normál munka-
piacon megélni! Maradt a politika! Rákényszerültek a primitív emberszabásúak
egyetlen túlélési útjára! Bandában mindent összezúzni,tönkrevágni,ami az útjuk-
ba kerül! Ha vesztenének,akkor is csak a Fidesz maradna nekik! Túl ismertek
ahhoz,hogy valahol elhelyezkedjenek melózni! Mindent egy lapra? Kerül ami-
be kerül? Az ellenzék úgy viselkedik,mint a kisúttörők,és nem mint egy igazi el-
enzék! Ugyanolyan hangnemben,ugyanolyan viselkedéssel kell válaszolni!
Angolkisasszonyok a Fidesz ellen? Lassan tényleg egy röhely?Nem példa a fi-
desz volt mocskos "polgári engedetlensége"? Ők azt átkeresztelték nemzet elle-
ni erőszakká,ha a mostani ellenzék akármit is próbál!?Egyszóval az ellenzék a
a puhapöcs kategória!...oszt annyi! :--(... a fidesz meg a pincébe jár röhögni!!!
tudode
Ehhez nyomdafestéket tűrően nem lehet hozzászólni!
.
Mondja ő el mit is tettek ezzel az országgal, amit másokra fogtak
.
Kövér László 2006-ban a Kossuth téren hergel, ma pedig fizetett forradalmárokról hablatyol
www.youtube.com/watch?v=UCyPSjfKkxI&t=169s
dr. prédikátor
te geci köteles!! Nektek biztos sikeres a qurva anyádat!!!De nekünk tragédia a ti regnálásotok!!! Elloptátok az egész országot te mocsok!!!
Kookas
ami az ország kirablását és a nyomorba döntését illeti igaza van geci elvtárs!
cs.n.
Elolvastam ( magyaridok.hu/belfold/meg-nem-nyertuk-meg-valasztast-2101051/ ), de mitől volt ez ünnepi, mert az elején futólag megemlítették az államalapítást, hogy akkor most annak kapcsán lehessen brüsszelezni meg sorosozni? Bárminek kapcsán ugyanez lett volna. Például:

"Tisztelt házmester úr, ma a madarak és fák napja van, ez remek alkalom arra, hogy beszéljünk Sorosról, a háttérhatalmakról, meg a köcsög ellenzékről" .
Az apropó mindegy.
Csizmás Kond
@Horizont: ...te ismét kiakadtál...egyre sűrűbb a jelenség.
...nem azt mondtam, hogy nekem tetszik...de hiába is magyaráznám mert neked ez sehogy sem megy.
maci0427
Ez lehet,de Szavazzuk meg ! Ja...,majd 2018- Áprilisában,oké !
Lepényleső
Sikerült sikerre vinni a köz,és magántulajdonok magánkézre kerülését kizárólag a kormányközeli
kádereknek? Ezután a lopás vagy rablás elkövetője hivatkozhat rá,hogy ő csak a siker kovácsa?
Csizmás Kond
@Horizont: Az aki harag-, inger-, bosszú- vagy gyűlölet nélkül beszél a másikkal, nem tér ki célzásokra...de te, ha elakadsz vagy nem érted, esetleg akaratból de mindig oda lyukadsz ki...
...azt is elképzeltem, hogy nem tudsz semlegesen társalogni, de te állításod szerint pártfüggetlen vagy...tehát marad a kiakadás...és lehet neked szórakoztató de másnak olvasva lehangoló...
Amúgy a téma...ha nem tudnák mit csinálnak nem lennének ott ahol vannak, és ha így megy ott is maradnak. Ezek egyszerű megfogalmazások csak ha valaki elvakult akkor mindig hátulról kerül...gyanakszik tüszköl, birkózik a szellemekkel mert csak így képes látni...nem képes mást megérteni.
Sámannus
Ó de szép vaginapofád van te bajuszos sz@r.
kokopelli
@Horizont: (16:45)
Én sem tudok nevetni!! A mocsok bagázs nagy igérgetései csak aljas tetü
hazugságok! Az asztalukról leeső morzsákért kommentelnek itt szellemi sze-
génylegények is! A mutter mondta: "ameddig lóß@r van addig veréb is van !"
Igaza volt! Mindíg lesz olyan,hogy még ólcsóbban válalják a görények a ß@r-
emberek szerepét! Széles a paletta.A kormánytól az internetig :--(( !
A "Nemzeti Dal"t nem akartam idézni! :--)
kokopelli
@Sámannus: felvehetné már a gatyáját is,mert a gyerekek kérdezhetnek a "töketlenségéről"
de factoM mi csak az alacsony IQ-ját itélhetjük meg a "töketlenségétl"!
...Csakszótam,mer szép amagyar nyelv mi? :-))
libellle
@Csizmás Kond: na olvasd át mégegyszer a szerzödéseket. Ugy indult, hahaha Magyarország és többi államok a ruski erös markában voltak. Vagyis fogalamad sincs, hogy hogy indult
human
Szerénység, elvtársak! Szerénység. Főleg, ha bűneitek nagyobbak mint az össze helyes dolog amit véletlenül tettetek.
Csizmás Kond
@Horizont: ..na és még azt sem árultad el miért kell velem folyton küzdjél ?
...és szarok a normális hangnemedre...hogy éljek a saját szokásos beszédstílusoddal...hidegen hagy, úgy a szavad mint a beképzeltséged...mitől kéne én megtisztelve érezzem magam ??? egy folyton kiakadó hisztis nő nagyképűsködésétől ???
...és hogy én baszogatlak ???..nem, egyáltalán eszembe sem volt soha...leírom a véleményemet amire te mindig allergiásan válaszolsz...ennyi...
Csizmás Kond
@libellle: ...na ne mond...a zuniót nem a ruszkik markába sínylődő országokért hozták össze...
Csizmás Kond
@Horizont: ...drága hisztike...most sem én kezdtem...és bármennyire is rosszul esett csak a saját stílusodra haragszol nem rám...na de fogsz te még beszélgetni csak legyen megfelelő holdállás...:)
Cefi
Kövér: a rendszerváltás óta ez a legsikeresebb kormányciklus.
Lacika! Anyád, miután kifizettem neki a 200 ft-ot, és lespanglizott, ugyanezt mondta.
Én erre azt mondtam, hogy egy 100-asért @Csizmás Kond: anyja jobb volt. Igaz, annak foga sem volt.
libellle
@Csizmás Kond: Már megint nem értettél semmit...
nevemnick
Ez most festi magát, vagy tényleg ilyen hülye?
human
@nevemnick: Ez most a központi direktíva. Mindenkinek háttérhatalomról, Sorosról és Brüsszelről kell fröcsögnie. Erre vevők a szavazóik.
kokopelli
@libellle.
nem kell a szőröstalpúval foglalkozni! Olvasson utána és kész! Beszélje meg
a többi fizetett kommentelővel,oszt annyi! Vagy igyon,mert az legalább meg-
látszik rajta! :--)
justhpeter
Szétlopták az országot, a fiatalok későbbi nyugdíját, lerabolták a rokkantakat, kifosztottak a közmunkásokat, elcsalták a törvényeket, ha ez siker, akkor ezt akkor is vállalniuk kell, amikor a fegyházba vezetik majd az életfogytiglani letöltésére.
papa.49
Szerencsétlen supid hülye nádfedeles elvtárs, NEKTEK SIKERES A NÉP MEG SZENVED MIATTATOK TE GECI !!!
gibgab
"... a rendszer-változtatás óta ez volt a legsikeresebb kormányzati ciklus."-Hát az attól függ, honnan nézzük. Nektek biztos. Azóta soha senki ennyit nem lopott, mint most ti.
egyvandor
Ezek mindig csak a lenyúlások, a maffiaépítés szemszögéből tudják értékelni a helyzetet?
human
Tegnap a sörözőben egy társaság éppen arról beszélt, hogy a helyi fideszes polgármester jelölt mennyire egy semmirekellő alak. A másik asztaltól felpattant egy ürge és bár elismerte, hogy a fideszes képviselő semmit nem tett a városért, de ez nem a fidesz hibája, a fidesz jó és épül, szépül az ország nekik hála. :D
Tehát ami rossz az elszigetelt, kormánytól független eset, ami jó az a kormány érdeme. Nem mondom el melyik képviselőről van szó. Elég annyi, hogy milliárdokat köszönhet Orbánnak a vállalkozása.
Desischado
@Horizont: Drágám, ne húzd fel magad! Ne törődj vele, mit vartyog ez a szellemi nyomorék. Okosabb vagy te annál, semhogy egy ilyen nyalonccal foglalkozz. Neki az a halál, ha nem reagálnak a megjegyzéseire. Ne foglalkozz vele, lelkem!
Amennyiben az ország és az emberek tönkretétele és kifosztása siker, akkor igazad van, te mocskos patkány. (Elnézést a patkányoktól!)
kamazuka
na,na ,na ,ne túlozzunk,hogy rendszerváltás.
Munkából megélni nem akarók nyomulása.
Csizmás Kond
@libellle: miért kénbe azt értsem amit te ?
papa.49
@kamazuka: Ezért hívom én a '90. évi történéseket ,,GENGSZTERVÁLTÁSNAK,, !!!
Béla333
Kinyitja a száját és nem tud más kijönni belőle csak hazugság! Olyan szinten mérgezi(k) az életünket, hogy tönkreteszik az egész országot!
De csak röhögnek az egészen!
Cinikus, hazug és hazaáruló, tolvaj, korrupt, zsarnoki banda!
kokopelli
@Csizmás Kond
Ne hazudj,mert nem úgy kezdődött,hanem militärszövetséggel,majd
az atomegyezménnyel,majd a szén-és vasmegállapodással stb.lépésről lé-
pésre! Ne fáradj barom,inkább olvass! :--((
kukac50
lopásban és a Nép elnyomásában butításában igen!
bence
A neandervölgyi ősember , professzor volt ehhez a baromhoz képest !
kokopelli
@bence: azért nem válaszól a tetves tekergő háziállat! :--))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.