Juszt azt írja, hogy világos legyen: ’89 január 1-től, ’89 június 16-ig – az Orbán beszédig – 5 TV Híradó és egy A HÉT összeállításban tudósítottunk a kivonulásról. Ezt az oklevelet (amit nyilvánosságra is hozott facebookon) aznap kaptam, amelyiken Orbán “kikergette” a kivonulókat. Mindezt csak a történelmi hűség kedvéért. A tudósítások nyilván megtekinthetők a TV archívumában. (Ja! És a “tárgyjutalom” egy üres, porcelán pálinkás flaska volt, “Magyar Néphadsereg” felirattal.) Hát ez az Orbán mítosz is megdőlt. Nem csak az idős, de az ifjú Orbán király is meztelen. Orbánnak nem sok politikai hőstette volt. Azonban egy a legendáriumokban fent maradt, nos ezt porlasztotta szét Juszt László. Valamiért a köztudatban úgy maradt meg, hogy Orbán Viktor volt az a bátor ifjú, aki a zord diktatúrával szemben bátran először kiállt: és azt, merte mondani 1989. június 16-án, Nagy Imre újratemetésén, hogy ruszkik haza, azaz követelte az orosz csapatok kivonását. Juszt László ezt a mítoszt...

Forrás: hirhugo.hu
Feltöltő: Manhattan
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

25 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Manhattan
Orbánnak valószínűleg kölyökkora óta erős késztetése volt a nagyot mondásra a haszonlesésre, az önfényezésre.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Manhattan
Orbánnak valószínűleg kölyökkora óta erős késztetése volt a nagyot mondásra a haszonlesésre, az önfényezésre.
1magyar
Ezt senki nem állította,hogy Orbán kergette ki az oroszokat. Az egy megegyezés volt.
Nessy
Ettől függetlenűl, az akkori "ruszkik haza" szöveget mondó Orbán, ma "30 ezüstér" tálcán nyújtja át hazánkat, évtizedekre eladósítva Paks 2 okán, és fizetjük a dupla gázárat továbbra is, mert természetesen gázt csak a Gazpromtól veszünk!
Akkor politikai okból voltunk "gyarmat", ma saját akaratunkból válunk gazdasági gyarmattá.
Tényleg nem leszünk "Brüsszel gyarmata", ahogy a CÖF kívánja, visszatérünk Moszkvához!
lusta
@Nessy: Ez tévedés. Ma már a fijjugg gázt mindenhol vesznek olcsón és drágán adják nekünk és persze tele pofával harsogják a rezsicsökkentést, nehogy valaki megkérdezze, hol az óriási különbözeti lovetta?
relatív
@1magyar: Csak ő, és s...ggnyalói, minden lehetséges helyen és a média teljes spektrumában.., mint annak igazolását, hogy a magyarok vérét szívhatja...
Nessy
@lusta: Bocs! Ebben a témában csak az ragadt meg bennem, hogy meg hosszabbítja a Külügy a Gazprom szerződést.
Ettől függetlenűl ma semmivel sem kevesebb a kisfogyasztónak a gázszámla, mint 2010 előtt! ( 1200 m3/ év- kedvezményes ár.)
wagabund
Juszt valamiért nem akarja magát megszerettetni...és ez sokszor előfordul.
Sámannus
Az érdekes egyedül az orbán beszédben, hogy előbb futamodtak meg az oroszok, mint ahogyan ő rájuk ripakodott.Tegyük hozzá tárgyilagosan, hogy Juszt László is előbb kapott papírt a hőstettéről mint ahogyan az oroszok kivonultak. Ezt csak azért írom le, nehogy a plafonba verjük a fejünket az öröm ugrálástól.
Az oroszok ugyanis köszönték szépen jól voltak még két évig, és csak araszolgatva vonultak ki, és csak 91-ben vonultak ki teljesen. Nem látszottak bepánikoltnak, csak otthon érezték magukat feszültnek, hiszen sok időbe telt míg a vodkára vissza szoktak.
A Juszt László papírján kívűl csak az hihető, hogy a flaskája még az oroszok elvonulása előtt kiürült, amit már csak a tettes kézre kerülése esetén tudhatnák többet, vagy ha a szertartás résztvevőit megszondázták volna. Akkor röhögtem volna a legjobban, ha ő lett volna egyedül tiszta.:DDD
Klubtag
Akik akkoriban figyeltek, hallgattak, láttak, gondolkodtak, nagyon is könnyen észrevették, hogy kivel van dolguk Orbán Viktor személyében. Ez még akkor is igaz, ha a rendszerváltás eufóriájában szívesen hallgattak olyan beszédeket az emberek, amiket korábban remélni sem mertek. Egy kisszerű politikai kalandor (aki persze azóta nagypályás bűnszövetkezeti don lett) jó érzékkel fedezte fel a lehetőséget a mítoszgyártáshoz. Vajon miért hiszi ma is az OV hívők nagy része úgy, hogy ennek az ürgének bármi köze is volt az oroszok kivonulásához. Azért, mert mesteri módon (jól megfizetett kommunikátorok módszertani útmutatásai alapján) ezt lopták be a köztudatba. És ez az aljas népbutítás folyik 27 éve, hazugságok tömkelegével mérgezik egy ország lakosságát.
lusta
@Sámannus: Bevonulni sem volt egyszerű. Igaz a meghívót egész a Don-kanyarig vittük, de a kivonulás is időigényes volt. Országos barátom volt a magyar vezérkar részéről a levezénylő, ezért az átlagtól egy kicsit többet tudok.
Sámannus
@lusta: Az én családom is sokat tett a behívóért vagy tizenöt évet vitézkedtek, egy hősi halott is volt. És olyan is volt aki a kivonulásnál is segédkezett, és a románoknál és délszlávoknál is fűzték a bakancsot. Úgy ezeknél még kijön további 20-30 év szolgálat. Nem úgy mint ezeknél a geci patkányoknál.
lusta
@Sámannus: Nagyapának akkor lett végleg elege, mikor a szovjet tankokat kellett volna egy vasúti töltésen puskával megállítani. Keresték is a csendőrök elég bőszen, de ő sem gondolta, hogy a meghívó átadása után ilyen gyorsan meglátogatnak minket a muszkák, ahogy mondta.
papa.49
@Manhattan: A fajtája jellemző vonása a hazudozás !!!
Manhattan
@1magyar: Azt sem állítod, hogy Orbán visszahívta az Oroszokat?
quadrocopter
Ó, csak a szokásos! Megbukott a Nemzethy Hazudozó Mocsok!
1magyar
@Manhattan: Nem. Én nem látok a turistákon kívül itt állomásozókat. Üzletelni lehet bárkivel.
Sámannus
@1magyar: Pedig "turisták" voltak a törökök is Buda elfoglalásakor.
Most is nem kell csak két három turistagép és megfordítják a választást, a semilyén ,magyarok akik csak egy szavazófülkéhez kötik az állampolgárságot
karma1
@Manhattan: Aranyom, besetalsz az egyiranyu utcaba? Ej, ej,...:o))))
wagabund
@Klubtag: 16.10..pontos a korlátásod.

csak annyit, hogy azóta sem tudom eldönteni, mi lett volna ha a soronkövetkező szónok beszél? ez történetesen Dajcs lett volna, de ő nem vállalta...(vajon miért?) tehát Orbán volt a következő a sorban..ő is 200-as vérnyomással, remegő lábakkal mondta el, amit...
aztán láttuk, amit már leírtál...

a politika művészetéhez nem árt a rátermettségen felül egy barom nagy adag szerencse sem..
Orbánnak abból is bőven van.

nálad a pont.
papa.49
@wagabund: Csak csatlakozni tudok a véleményedhez, az igazat megvallva nekem akkor esett le a tantusz mikor az mdf. közösen eladták a Tiszti Kaszinó épületét, én azóta azt se hiszem el amit kérdez a csutigeci !!!
Sámannus
Választásra a nyolcmillió szavazópolgárból lehet még tíz is.
namihami
@wagabund: És tedd hozzá a politikai demagógiára vevő kétmilliós tábort, amelyiknek mindegy, hogy mit, az se számít, ha a tegnapinak a gyökeres ellentétét mondja. A lényeg, hogy az ""Istene"" szájából jöjjön az Ige.
És ha a potyalesők (határontúl. főleg Erdélyország) folyamatosan megkapják a mannájukat, a mi zsebünkből ugyan, akkor, kontroll nélkül képesek adni a hiteles vagy csalt voksaikat a Teremtőjüknek és Adakozójuknak.
És ez a hátország az, ami hatalomban képest tartani és hivatkozási alappá vált és válik.
human
"Ugyanis már fél éve zajlottak az orosz csapatok kivonulása, mikor leesett a tantusz Orbánnak, hogy ezt követelni kellene…"
Amit észrevettem miközben néha követtem az EU parlamenti eseményeket, hogy ahogy 90-ben úgy most is Orbán úgy akarja beállítani a történéseket, mintha azok általa történnének és így neki lennének köszönhetők. Ilyen volt például az, mikor az EU felvetette, hogy a migrációt a keleti országok támogatásával és beruházások szorgalmazásával fognák vissza. Orbán és Szijjártó ezt saját ötletükként tálalta a médiában.
Hasonló módon abból is próbálnak már most politikai hasznot kovácsolni, hogy már az EU csatlakozáskor tudott volt az EU támogatások üteme, a támogatások jellege és mértéke. Például mikor az a fázis jött, hogy a vállalkozásokra kapott az ország több EU támogatást, azt úgy tálalta Orbán, mintha a saját döntése lenne, hogy ő bizony most a vállalkozásokat akarja támogatni. Most pedig, hogy terv szerint közeleg az EU támogatások csökkentése, bizony már elkezdték kommunikálni, hogy az EU bosszúból azzal bünteti majd Magyarországot, hogy csökkenti az EU támogatásokat. Tehát amit már egy évtizede tudni lehet azt próbálják az EU ellen felhasználni.

Ezekből látszik, hogy Orbán nem államférfi. Lehetett volna az, de nem akart azzá válni. Inkább a hatalmat választott minden áron.
wagabund
@namihami: így igaz...
...és még mennyi bölcs igét fogunk hallani onnan fentről, az "olümpuszról", amit ki-ki vérmérséklete szerint tátott szájjal hallgathat..

...csak az ellenzék debattőreit nem látom-hallom...igaz, most egy mintha előkerült volna, de gyorsan a fejére csaptak.(a sajátjai)
silber13
@durbincs: Pofáját súlyba vén homokos!A rúzsával meg fessen a seggére egy célkeresztet, hogy a nertársak bizosan betaláljanak!:-))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok