A hódmezővásárhelyi időközi polgármester-választáson egy független jelölt indul a Fidesz ellen, akit példátlan módon gyakorlatilag minden ellenzéki párt támogat. Márki-Zay Péter egyebek mellett a római katolikus Szent István plébánia egyháztanácsának világi elnöke is. Ma a város plébánosa szükségét érezte, hogy nyilvánosan tegye közzé politikai véleményét: azt, hogy a Fideszre kell szavazni. „Márki-Zay politikai vitorláját egyházi hátszéllel próbálja dagasztani. A híveknek azonban mi azt ajánljuk, a volt alpolgármestert, Hegedűs Zoltánt támogassák” - mondta a Vásárhely24-nek Németh László, a város plébánosa és az egyházkerület esperese. „A leghatározottabban elhatároljuk magunkat Márki-Zay Péter otromba hazugságaitól és rágalmaitól” - tette hozzá, de azt nem fejtette ki, pontosan milyen hazugságokra gondol. Azt viszont mondta, hogy szerinte Márki-Zay HírTV-s szereplése „ripacskodás, gyenge színészi teljesítmény”.
A hódmezővásárhelyi plébános a szószékről fogja kiprédikálni, hogy a Fideszre kell szavazni
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Meglátogattam az anyósomat, aki nem vette észre hogy ott vagyok: félreérthetetlen helyzetben lestem meg, erre ...
- Mága Zoltán öccse Tiszabőn indul, a Fidesz korlátozott elmeállapotára hivatkozva gáncsolta volna jelöltségét
- A tested jelez: 5+1 biztos jel, hogy túl sok szénhidrátot fogyasztasz
- Bilirubin - Mit jelezhet a vérképben?
Itthon
- 2024. May 20., 18:10
Akkora király, hogy Orbán Viktor átültette miatta a fél nézőteret
Itthon
- 2024. May 21., 06:20
Jégeső és viharos szél – Ismét bekeményít az időjárás
Itthon
- 2024. May 21., 06:50
Döbbenetes, mire költ Medgyesegyháza csaknem 150 millió forintot
További ajánlatok
Szórakozás
- 2024. May 19., 16:46
"Egymás mellett van Buddha és a sarki k*rva hirdetése" – Müller Péter elmondta, mi vezessen minket a választásban
Itthon
- 2024. May 19., 08:30
Akár 29 fok is lehet pünkösd vasárnap
Szórakozás
- 2024. May 18., 20:09
Átadták a felújított gyalui várkastélyt Erdélyben
33 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Amúgy mivel úgysem tudod elmagyarázom...a szembemisézést és ezáltal a szószék mellőzését, a helyi etnikumi nyelvhasználatot stb a második vatikáni zsinaton hozták határozatba.
Ha ez természetes, akkor te sem hallottál még a "rakacai afférról". A történetből többet is megtudhatsz milyen elvtelen tud lenni a papság, ha dicsőségre áhítozik.
ja és hogy megértsd az írásom lényegét...ha egy firkász nem tudja hogy honnan prédikálnak akkor szerintem azt sem tudhatja mit...persze neked az ilyen hülyefirkászok a kedvenceid.
..na gyógyulást...
...és ha mint már jó sokszor elmondtad, hogy nem hiszel nekem, akkor lécci szótagold el nekem, hogy miért kérdezel ?
A lényege, hogy a magyar nyelven is prédikáló papot má-már titkosszolgálati eszközökkel faggatják ki "kirándulók". Így mószerolják, az ügyes vizsgálók, majd hatalmas lebukás következik... Érdemes elolvasni.
Azt hiszem ennek a mi pópának is lehet köze az ó szláv prédikációhoz is, lévén hogy a mai világban a magyarok orientációja kelt felé lendül ki.
index.hu/i2/#bloghu/lampagyarblog/2018/01/12/5_fideszes_aki_egesz_biztosan_bortonbe_kerulne_egy_kormanyvaltas_utan
És akkor még nem biztos, hogy néhány csuás is ide fog jutni??!!
...amúgy már leírtam a beírásom lényegét itt fentebb...ha érdekel mit jelent elolvashatod
Én úgy gondolom, hogy a mai magyar politikai helyzetben az, hogy az állam költségvetési támogatásban fogja részesíteni évente az egyházakat, az kifejezetten függőségi viszonyt teremt az állam, egyház viszonylatában. (Orbán Viktor parlamenti beszéde, 1991. július 4.
Az egyházak csak akkor fogják betölteni azt a pozíciót, amely egy modern társadalomban megilleti őket, ha megőrzik és visszanyerik autonómiájukat. Amennyiben a politikai élet egyes szereplői közül egyeseket ellenségeknek, másokat meg szövetségesnek minősítenek, maguk is politikai szereplővé válnak. Márpedig ha valaki erre a porondra lép, akkor rá is érvényesek lesznek a politika gyakorta kegyetlen törvényei. Ezért mondjuk, hogy hibát követnek el, ha azok szolgálatába szegődnek, akik ideológiai átnevelőtábort akarnak csinálni Magyarországból.(Orbán Viktor 1994)
"Csuhások térdre imához"!
amúgy ha unod akkor máskor ne kezd bele.
...és való világ..na nem mond, ilyen befalazott, körülhatárolt, gyökérrevágott hozzáállást nevezel valóvilágnak ?
ja és románia...tőled ez nem sértés hanem elismerés..ugyanis a folyton cigánykodással végződő csevegéseid következtében nálad a magyar megnevezés csak születési helyet jelenthet
..na most már pá...de remélem még találkozunk...:)..pá puszi..:)...kisideges.
Gondolom, hittant is oktat az atya! Gyönyörűen prédikál a "kereszténység védelméről, a keresztényi szeretetről", és kéri számon a híveken Tízparancsolatot! Apage satanas!
ha lesz írj...na pá...puszi...kisideges.
Jó lenne már, ha megtanulnál MAGYARUL fogalmazni és főleg írni, helyesírás...
Vagy romániai órákon nem tanultál ???
Új hozzászólás