Az LMP szerint Orbán Viktor tusványosi beszédéből az derült ki, hogy a miniszterelnök "továbbra is egy olyan alternatív valóságot épít, ahol a propaganda határoz meg mindent" – tudatta Keresztes László Lóránt, az LMP társelnöke az MTI-vel közleményben.
Fotó: Veres Nándor/MTI
Mint kifejtette: az LMP álláspontja szerint valóban foglalkozni kell azzal a komoly témával, hogy az Európai Unió súlyos működési problémákkal küzd. Úgy vélik azonban, hogy a következő időszak valódi tétje az:
képes lesz-e Magyarország azokat a változástatásokat végrehajtani, amelyek által az EU képessé válik a hatékony fellépésre.
Azzal az ellenzéki párt egyetért, hogy az egyik legkomolyabb probléma a migrációs válság kezelése.
Az LMP szerint az illegális migrációt meg kell állítani, az unió külső határait meg kell védeni, és a bevándorláspolitikának nemzeti hatáskörben kell maradnia.
Ezen felül viszont úgy vélik, olyan kérdésekkel is kiemelten kellene foglalkozni, mint az orosz befolyásszerzés erősödése Magyarország és Közép-Európában. Az LMP szerint kiemelt nemzeti érdek, hogy a magyar kormány hatékonyabban lépjen fel az orosz agresszióval szemben.
A miniszterelnök a Kárpát-medence újjáépítéséről mondott szavai kapcsán az LMP azt emelte ki: először az olyan kihívások hatékony megoldásával kellene foglalkozni, mint a magyar fiatalok százezreinek elvándorlása, a vidéki térségek leszakadása.
Orbán Viktor úgy látja, modellje működik, az LMP szerint viszont nem.
"Magyarországon a munka milliók számára nem ad biztos megélhetést, fizetőssé vált az egészségügy, a Fidesz által létrehozott oktatási rendszer pedig tragikus eredményeket produkál". A Fidesz által elképzelt gazdaságpolitikai modell miatt magyarok százezrei vándorolnak el az országból, ami "valódi nemzeti tragédia"
- tudatta a közlemény.
79 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Ugyanmár...!!!
1. teljesen alkalmatlanok a politikai gondolkodásra, a győzelemre valamint az összefogásra.
2. büdös gecik, akik a fidesz szekerét tolják bagóért.
3. mindkettő.
.
Akkor lehetne szavuk, ha az ORSZÁG ÉRDEKÉBEN nem veszik át a MANDÁTUMUKAT, és akkor magában bohóckodhatott "volna" + a bár a NER a gombnyomogatóival!
.
Ebben a helyzetben annyit ér a szavuk, mint HALOTTNAK a "CSOK"-juk!
Valoszinu gyakorolta a hosszu nyelvcsapasokat, hogy most ilyen kijelentesekre tudta magat ragadtatni.
A mi Bejlank most valahol a kodos Albionban krokodilkonnyeket potyogtat egy mosogatoba hoin szeretett elempe'je'nek romjain busongva...
Mar az apolatlan kulseju oncsinalta mini-elnokjelolt no is buntibe van schifferek, schmidt-ungarek altal...
Simlis banda, akik bealltak a Gazdaallat moge hangoztatni, hogy meg kell allitani A NEM LETEZO migransokat... (Legalabbis a magyar hatar kozeleben sem taboroznak migranshordak, ahogy a fo"ni szeretne belebeszelni a magyar koztudatba. Igen szar ugy ez, olyan ellenseggel riogatni, akinek hire-hamva nincs a csatamezon...:o(((
Dehat van az a penz, vagy igeret, amiert egy embernek nevezett sejthalmaz elveszti ember jelleget...
De nem ! nekünk osztja az észt. Így viszont igaza van Clavigonak: "Sz@r ügy,,,,szarháziak.. Egyébként meg Lehet Menni (a ) P-csába".
uploads.disquscdn.com/images/1631a313f0eac9de6f1b65929108a65fc5a62f820416331ceb5e69eb460cdc15.jpg?w=600&h=706
.
Arról nem is szólva, amilyen módon 2014-től a "csuti" parancsára KIZÁRTÁK a NAGYÉRDEMŰ NÉPFELSÉGET a ritkás, semmit mondó plenáris ülések megtekintéséből! Palástolva a RENDELETI KORMÁNYZÁS rejtelmeit!
.
Ilyen SÓHIVATAL nem volt még az Ország Háza sem a felépülése óta, az átláthatatlan tárcákról nem is szólva, ahol HEMZSEGNEK a szakbarbár, lejárt lemezű szócsővek, frakcióvezetők, akik az ÁLLAMIGAZGATÁST ugatják, mint kutya a Holdat!
uploads.disquscdn.com/images/343fd5f7830735017a0d1f0e3c63c82a3681b7744466e49681cfbc45c774a490.jpg?w=800&h=540
és ne figyelmeztess a helyesírásomra! leszarom mint téged !
privatbankar.hu/makro/kirugnanak-minket-az-eu-bol-megint-leoltottak-az-orban-kormanyt-320583
hvg.hu/itthon/20180807_Schmidt_Maria_keptelen_nyilvanosan_beismerni_hogy_Dozsa_Laszlo_nem_Pruck_Pal?s=hk
b1.blog.hu/2018/06/30/10_dolog_amirol_ezentul_a_kormany_dont_nem_te
Egészen remek, hogy sosem kell újabbakat kitalálnom!!!
Bármilyen szorgosa tátoto ÉS bérirogatod is, a nagy SEMMIT !!!
Egészen remek, hogy sosem kell újabbakat kitalálnom!! :)
Bármilyen szorgosan is tátogsz ÉS bérirogatod is, a nagy SEMMIT !!!
Egészen remek, hogy sosem kell újabbakat kitalálnom, csak kiegészítek! :)
www.penzcentrum.hu/karrier/aggaszto-a-helyzet-a-magyar-iskolakban-2000-tanar-nelkul-indulhat-a-tanev.1069010.html?utm_source=hirkereso_es_kapu&utm_medium=penzcentrum_linkek&utm_campaign=hiraggregator%27..%27
mandiner.hu/cikk/20180809_vasarhelyi_maria_a_lelkek_gyarmatositasa
hu.wikipedia.org/wiki/Iv%C3%A1nyi_G%C3%A1bor
hvg.hu/kultura/20180808_A_nemzetkozi_sajto_ingerkuszobet_is_elerte_a_kulturharc?s=hk
akiknek a profi politika másodlagos volt! A most ugatók (LMP) megélhetési ß@r politi-
kusok,akiknek a "környezet" egy híján 9!
eduline.hu/kozoktatas/2018/8/10/pedagogushiany_2000nel_tobb_hirdetes_van_9XD29U#utm_source=hirkereso&utm_medium=listing&utm_campaign=hirkereso_2018_8_10
hvg.hu/kultura/20180809_Katartikus_elmeny_vegignezni_milyen_nehez_Orban_Magyarorszagan_kiskoru_menekultnek_lenni?s=hk
hvg.hu/itthon/20180803_heti_valasz_megszunes_simicska_nyerges
diplomás fej! Egész Európában átformálódott a "zöld" politika,.és az LMP
sem tudja,hogy merre kacsázzon!! A Bécsi út másik végétől nyugatra nem
is veszik őket komolyan mint "zöldeket! Elmúlt a lendület,és csak sodródnak
mit annó a kül. "ár" elleni irányzatok! ;-)
uploads.disquscdn.com/images/3627de363154e22a20ce2f96e669cfea3a14080593f0e8a54baf273e57a9dfa3.gif?w=600&h=461
Új hozzászólás