A szomszédok szerint semmi nem utalt arra, hogy tragédia várható. 

Két nevelt fiát gyilkolta meg egy 31 éves férfi tegnap délután Ózdon. Élettársával is végezni próbált, de a 43 éves asszony túlélte a késes támadást. Hogy életben marad-e, azt még nem tudni, a mentők ugyanis súlyos, életveszélyes állapotban vitték kórházba.

A rendőrség megerősítette, hogy elfogtak egy férfit, aki összefüggésbe hozható a gyilkosságokkal. A mentősök őt is kórházba vitték, mivel önmagát is megsebesítette.

Anyjukat védték a halálra késelt ózdi tinédzserek

Fotó: Police.hu

Az egyik szomszéd úgy tudja, a család nem régen költözött a házba, ahol a gyilkosság történt. Zárkózottan éltek, hangoskodást sosem hallottak a ház felől, ezért is döbbentette meg őket a mészárlás híre. Az ugyanakkor feltűnt többeknek is, hogy a férfit többször látták részegen. 

A Blikk úgy tudja, a tragédiát megelőzően a férfi összeszólalkozott élettársával. Erre felfigyelt a nő két fia is, akik próbálták megfékezni dühöngő mostohaapjukat. Ez azonban sajnos nem sikerült nekik, a férfi késsel elvágta mindkettejük torkát, majd édesanyjukra támadt, akinek még volt annyi lélekjelenléte, hogy maradék erejével kivonszolja magát a teraszra és segítségért kiáltson.

Ha bebizonyosodik a 31 éves férfi bűnössége, hosszú időre rács mögé kerülhet. Több ember sérelmére elkövetett emberölés esetén tíztől húszig, de akár életfogytig tartó börtönbüntetéssel is sújthatják őt.

14 hozzászólásarrow_drop_down_circle

division
Szerintem meg simán csak el kellene vágni a torkát. A temetés nem kerül annyiba mint az életfogytig tartó börtönkoszt.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
division
Szerintem meg simán csak el kellene vágni a torkát. A temetés nem kerül annyiba mint az életfogytig tartó börtönkoszt.
papa.49
@division: Egyetértek NEM ÉRDEMEL MÁST !!!
1magyar
Az ómigránsoknál így szokás intézni a dolgokat, de az újmigránsok is hasonlóan teszik.
division
@papa.49: Törvényileg nem kivitelezhető, sajnos...
papa.49
@division: Igen pedig ilyen esetben nagyon hatásos lenne !!!
ferenczalai33
_--Itt találsz mezteleen lányok a városodban : tress.is/lanyok
vadsanca
Ez kettős ill hármas gyilkosság,-ha a nő nem éli túl-.
HALÁL-büntetés minimum. Ezeket ki tartja el? Mert ha Ők magukat, akkor igen jó órabérért vannak alkalmazva. Lehet, hogy magasabb, mint a versenyszféra egyes területein.
vadsanca
Lehet, hogy azért ivott napi szinten, hogy kezelni tudja a 12 év korkülönbséget.
nezelodo
Vajon az efféléket miért nem tudja megállítani az a csodatévő kerítés? Vagy csak Európa védelmére vertük el az adómilliárdokat?
Desischado
Fel kéne lógatni ezt a rohadékot. Szegény fiúk! És az anya, ha túléli is, rettenetes lesz neki, mikor megtudja, hogy a gyerekei halottak. Division jól mondja, kötelet neki!
division
@Desischado: Vagy bármit csak pusztuljon meg. Persze még azt is el tudnám képzelni hogy börtönbe kerüljön, de ne kapjon enni, dolgozzon, ne fűtsék a celláját, ne fürödhessen, stb. Vissza a sötét középkorba. Az ilyen még a kegyetlen halált is megérdemelné.
Desischado
@division: Egyetértünk. Hogy vagytok? A csipet csapat jól van? És a hátad?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.