"Nem győztünk", de van esély győzelemre a karbonsemlegesség uniós kezelése ügyében – mondta a Miniszterelnökséget vezető Gulyás Gergely a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Breaking: a kormány most először ismerte el, hogy nem győzött

Kifejtette: a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésének célját senki sem vitatja, a kérdés az, hogy a terheit ki viselje; a magyar kormány álláspontja az, hogy fizessenek a szennyezők, a multinacionális vállalatok és a nagy országok. Annál is inkább, mert a kitűzött cél, az EU karbonsemlegességének elérése 2050-ig Magyarországnak összesen ötvenezer milliárd forintjába kerülne, azaz minden egyes magyar számára minden évben 170 ezer forintba – figyelmeztetett a miniszter.

Az EU formálódó, 2021 és 2028 közti költségvetése kapcsán a magyar kormány számára az a fontos, hogy a kohéziós források ne csökkenjenek jobban, mint azt a nettó befizető Nagy-Britannia kiválása indokolná, azaz 10-15 százalékkal – jelezte.

A Brüsszelben folyó jogállamisági eljárásról szólva Gulyás Gergely leszögezte: Magyarország számára több évtizedes diktatúra után valóban fontos a jogállam, az nem pusztán üres szó, mint egyes nyugat-európai politikusok esetében, akik ennek ürügyén folytatnak boszorkányüldözést Magyarország ellen.

Ebben a kérdésben "nincs bizalmunk az EU iránt" – jegyezte meg a miniszter.

A brit választások kapcsán azt emelte ki, hogy a választópolgárok döntését tiszteletben kell tartani.

A parlamenti házszabály módosítása kapcsán Gulyás Gergely arra hívta fel a figyelmet, hogy minden munkahelyen vannak magatartási szabályok, amiket be kell tartani, hiszen a munkahelyeken dolgozni kell. A magyar Országgyűlés dolga a népakarat érvényesítése, a demokrácia fenntartása, értelmes érveken alapuló viták lefolytatása. "Semmi olyat nem írtunk elő", amit kifogásolhatna az ellenzék – hangsúlyozta a miniszter.

A színházakra vonatkozó új szabályozásról szólva Gulyás Gergely elmondta: amelyik játszóhely állami finanszírozást kér, annak szerződést kell kötnie a kormánnyal, ami az igazgató kiválasztását is befolyásolhatja. A Katona József Színházban kipattant zaklatási ügy kapcsán leszögezte: elfogadhatatlan, hogy a történteknek nincs semmi következménye a jelenlegi igazgatóra nézve.

(Kép: MTI/Koszticsák Szilárd)

Forrás: MTI

17 hozzászólásarrow_drop_down_circle

SystemError
Nem fogjátok ezt a pénzt is ellopni, mert az EU is tudja, hogy gecik vagytok!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
ómió
Akkor ez már maga a "bolsevik győzelem"?
Jozefina
Ez a gulyás már annyit hazudott, hogy kásler imái sem mentik meg a kárhozattól!!! Álszent pofával mer az emberek szemébe hazudni!!!
Yoda69
"A Brüsszelben folyó jogállamisági eljárásról szólva Gulyás Gergely leszögezte: Magyarország számára több évtizedes diktatúra után valóban fontos a jogállam, az nem pusztán üres szó"

Gulyas! Plafon nem szakadt le?
Qqberci
És Sorosról meg a migráncsokról már szó sem esik?...
human
És pont most, hogy meg kellene adóztatni a környezetszennyező cégeket a kormány visszavásárolja Mészáros Lőrinctől azt az erőművet ami hozzá járul a globális felmelegedéshez. De jó, hogy mindig megmenti a NER társukat, ha esetleg a profitot valami veszélyeztetné.
SystemError
Nem fogjátok ezt a pénzt is ellopni, mert az EU is tudja, hogy gecik vagytok!
Nessy
@Yoda69: Miután még definiálni sem tudják a jogállamiság fogalmát!
Politikus hazudj, de rajt ne kapjanak!
SystemError
A nem létező menekültekre érdekes mód minden választás előtt százmilliárdokat költettetek el velünk a riogatásra, amit mi fizettünk és ti elloptátok bújtatott fidesz választási kampányra. Szóval erre azt lehet mondani csak, hogy RETKES KU...A ANYÁTOKAT!
simmering73
50 ezer milliárd. És ebből mennyi a tiétek.
Fox W Mulder
Az OV asszonta győztünk ,akkor most mi van ? ??
namihami
@simmering73: Az egész. A megfelelő személyekre leosztva.
Győzelemmel felérő vereséget értek el. (lásd magyar futbalválogatott és klubcsapataink)
kokopelli
@Clavigo: ...egy győzelemmel felérő vereség?(;-))
lusta
"'A Katona József Színházban kipattant zaklatási ügy kapcsán leszögezte: elfogadhatatlan, hogy a történteknek nincs semmi következménye a jelenlegi igazgatóra nézve."
Van benne valami, DE.
Kapcsiból mondok egy példát. A vak komondoros eset. A frakcióvezetőnek, a pártvezetőnek lett valami gondja és a következmény?
Szóval nem értem.
Eladott Ország
Pedig már Mohácsnál is győztünk, a két világháborúban meg pláne. Erre tanú Kancsal Mariska.Tényleg, már pontosan azt érzem ebben az országban, hogy szólni kéne Dzsepetto mesternek, faragjon sok-sok fidesz-Pinokkiót. A fafej megvan hozzá, aztán hátha bírunk beléjük varázsolni őszinteséget, pici bölcsességet, tisztességet. Csak az a baj, hogy nincs az a tündér, aki ezeket ilyen jellembeli tulajdonságokkal képes lenne életre kelteni. Maradnak (fa)tuskók.
uploads.disquscdn.com/images/894b4cdad3433afe1c2d7dfee363e97276a3bedc6691934429ad294f47bd1ece.jpg?w=600&h
uploads.disquscdn.com/images/7e989bab940ed3bf8a286861ac6a00513c75ba90ebb8700ab1f99966cd25052d.jpg?w=600&h=339
Végül pedig az összes pénzt, amit az EU-tól végül a klímavédelemre tarhálnak, ellopják. Plusz kell a Paks 2, és az ex. Lölő Mátrai Hőerômű, stb
kokopelli
@Eladott Ország: ...vagy a nyugatról beáramló tömeges munkavállalók bérének pár forintos hozzájárulásához!
Lepényleső
...van esély,s ha annyi mint bőr az orcájukon,mindenki maradjon nyugton,- hallgasson?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.