A Magyarország elleni brüsszeli támadások mögött a hazai ellenzék áll, az ő "kottájukból játszanak" – mondta az igazságügyi miniszter csütörtökön a Kossuth rádió, Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Varga Judit: a magyar ellenzék "kottájából játszanak" Brüsszelben
Fotó: MTI/Mohai Balázs

Varga Judit elmondta, ez volt a jellemző a jogállamisági eljárásnál és a tavaszi támadásoknál is, amikor bár minden európai ország a koronavírus-járvány kezelésével volt elfoglalva, a magyar kormányt soha nem látott nemzetközi "össztűz" alá vették.

Donáth Annának, a Momentum EP-képviselőjének kiszivárgott videójából is az derült ki – hívta fel a figyelmet a miniszter –, hogy maguk az ellenzéki politikusok is tisztában voltak azzal, ezek álhírek, mégis képesek voltak ezeket a "külföldiek szájába adni".

Hangsúlyozta, a kormány jogilag aggályosnak tartja, hogy a jogállamisági jelentésről az uniós minisztereknek kellett vitatkozniuk, hiszen ehhez sem Magyarország, sem pedig Lengyelország nem járult hozzá, vagyis nem volt meg a tagállamok egyhangú akarata.

A támadások ellen Varga Judit szerint a nyilvánosság a legjobb fegyver, hiszen el kell mondani a közvéleménynek, hogy nyílt nyomásgyakorlás zajlik, és egyértelműen kimutatható a kettős mérce a különböző jelentésekben.

Példának azt hozta, hogy miközben a korrupció egy kiemelt téma, elfelejtenek arról beszéni, hogy egy sor országban hatalmas botrányok voltak a pénzmosás miatt, s erről is hallgat a jogállamisági jelentés.

Ellenzéki oldalról ezúttal sem volt lehetőség reakcióra a közpénzből működtetett rádióadón.

(MTI)

38 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Sziszifusz
@Shikari: 09:42
Ne dühöngj, mert még nem tették elétek a fekete levest. Az biztos, hogy ez előbb-utóbb bekövetkezik. Amikor erre sor kerül, akkor fognak vezéred és pribékjei igazán ajvékolni. Sajnos addig a magyar népre, még sok megpróbáltatás vár.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
csak úgy....
ha már az igazságügyes miniszter asszony is hazudozik,akkor mindenbe bele lehet rottyantani..
Nessy
@Shikari: Akkor, ezek szerint Szájer és többi akkoriban ellenzékben lévő fideszes is hazaáruló volt, amikor azt kérték, hogy amíg Gyurcsány ill. Bajnai kormány van, ne adjanak pénzt??? Nem mindenki rendelkezik szelektív memóriával kis hazánkban.
csak úgy....
@Shikari: a fidesz CSAK kárt okoz! persze neked ez magas...
tudode
Szégyen az, hogy a digitalizáció világában arról diskurálnak őfélesége alárendeltségébe tartozó közszolga utánzatok, hogy kinek, minek a kottájából ki mit játszik!
.
2011 óta az EU bacilusa annyi borsot tört az EU orra alá, hogy fidelő poszton fel van függesztve a néppárti tagsága, csak arról nem szereznek tudomást amikor üríti a melléktermékét!
szaboria1
Ennyire nem lehet buta, hogy 8 képviselő megtudjon vezetni 697 másik képviselőt.
Nessy
@sgl: A parlamentben nem érdemes kísérletezniük, mert a vélemény szabadság jegyében lekapcsolják a mikrofonjukat.
Sziszifusz
@Shikari: 09:42
Ne dühöngj, mert még nem tették elétek a fekete levest. Az biztos, hogy ez előbb-utóbb bekövetkezik. Amikor erre sor kerül, akkor fognak vezéred és pribékjei igazán ajvékolni. Sajnos addig a magyar népre, még sok megpróbáltatás vár.
Nessy
@szaboria1: A jelek szerint lehet! Azért lett miniszter.
justhpeter
Varga Judit csak vergődik. Szerintem már látja, hogy közeledik az illiberális világ vége, de azt még nem látja melyik irányba kellene újra helyezkednie, hogy a túlélése biztosítva legyen. Arra pedig még álmában sem gondol, hogy az illiberális világ végével együtt a nemzeti-keresztény pártszövetség is az enyészeté lesz.
Kapanyél
Hogy ki kinek a kottájábú jáccik az égy dolog, de, hogy ez a lejány kinek a "hangszerivel", na az itten a línyeg!
csak úgy....
@Shikari: toszom a pedigréd dade,te mitü vagy magyar!?
Sziszifusz
@csak úgy...: 11:06
@Shikari attól magyar, hogy a legújabb divat szerinti, bocskorban jár.
kolnidre
Egy cigány karaván kocsiján ült egy lány...
Aki Én
@Shikari: ,,Ezek a hazaáruló korcsok járnak ki árulkodni és lázítanak Magyarország ellen! Mondjuk ki, hogy semmi közünk hozzájuk, mert ezek nem magyarok!"
Ilyen durván még sosem fogalmaztál fideszesről.
A többség is látja, hogy ez az uszító, hazug, hazaáruló némber kinek a kottájából játszik.
csak úgy....
@Shikari: ez tipikusan magyaros ! mindenkinek kötelezö,hogy a nyakáig érjen a szar,aki kilóg azt "visszalapátolják" ! hülye vagy te tibi...
Aki Én
@Shikari: ...áááá, most is ők vannak hatalmon.
csak úgy....
@Shikari: nem hát,éppen most vannak csak a szellemi szinted korlátol a látásban.
Aki Én
Tehát akkor kijelenthetjük, hogy a magyar ellenzék irányítja az Európai Uniót?
Mi ez, ha nem a totális siker?
Aki Én
@Aki Én: ...csak azt nem értem, miért mondják mindig, hogy az ellenzék tehetségtelen?
Gazella
Nem bírja felfogni, hogy nem szabad pávatáncos szavait hajtogatni, EU-nak elege lett a narancs zsebeket tömni pénzzel.
kereső
Gratulálok az ellenzéknek. Ezek szerint csak létezik "gyurcsány kottája"- amivel bele lehet verni a xarba a NER=orbán=fideSS orrát. Az Eu-nak meg elég sokáig tartott meghallani az "ellenzék" hangját- na nem a képviselőkét, hanem azokat akiket képviselnek. Hogy elegünk van abból, hogy itthon semmibe vesznek bennünket, az eu meg eddig csak félre nézett, és tördelte kezeit.
Juditnak tanácsolom, hogy tanulja meg alapvető demokratikus értékeket- az elllenzék a haza része, és nem csak azért van, hogy legyen kinek befogni a száját, és legyenek akiken kiélhetitek a deviáns hajlamaitokat, demokratikus jogállamban az ellenzék kontroll!!!, hogy ne alakuljon ki diktatúra- mint Magyarországon, kontroll a hatalom túlkapásain, erkölcstelenségén.
simmering73
Akkor Jucikám te 2022-ben a börtönudvaron fogod elkápráztatni az őröket a dekázós tudásoddal.
silber13
@Shikari: röhejes vagy a műmagyarkodásoddal!:-)Ideje lenne hazatakarodnod,mielőtt a narancsos horda meg nem únja a dilis szövegeidet.de nagyon hamar sor kerül a kiakolbólításodra pubi!
Béla333
"Varga Judit: a magyar ellenzék "kottájából játszanak" Brüsszelben"

Akkor nem a Soros diktál Brüsszelnek?
Most teljesen összekevert ez a Judit lány...
advocat
Juditka Kedves! Lépjünk ki a világból, mert ennyi agyamenttel egy földön élni! Borzasztó. Hogy bírjátok! Vagy ezért a pénzért + a bérbeadott lakás helyett lakhatásra kapott havi 300.000.-? Azzal mi is a helyzet.
volvós
Juliska néni ! Te pedig a zorbán kottájából szaxofonozol
és oboázol napi 10 órán keresztül - térdelve !!! Fárasztó lehet...
volvós
...mégis képesek voltak ezeket a "külföldiek szájába adni"...
ezzel azt sajnálod, hogy nem a te szádba adták ??
KisGenyo2
Most mi ebben a baj?
Ameddig nem a fidesz volt, addig a mostani ellenzéknek egy részének állt a zászló lopásban. Meg is tették a tőlük telhetőt. Annyi a különbség, hogy ők külföldre loptak.
Ha majd a fidesz lesz múlt időben, újra lophatnak külföldre. Tessék olyan alternatívát nyújtani (legalább hiteles ígéret szintjén, mert betartani az igéretek mondjuk 1/3-át, 1990 óta semelyik garnitúrának nem sikerült...), hogy a többség meg is szavazza, a nyomorult kis programjukat... De addig... Az meg nem elég, hogy "sz@rmindenmerafideszcsinájja". Ez ma már kevés egy választáshoz, akkor is ha brüsszelből nyafogják.
Na ameddig ilyen alternatíva nincs, addig a fidesz lop(hat).
Pági
Persze. A fidesz, Orbán kottájából hamis hangok szólnak.
solidedge
Az Orbán kottájából igen fals zaj jött ki. Ez a kotta viszont dallamos.
csak úgy....
lassan összejön egy tehetséges börtönkórus...
kereső
@kissé felnőttem: több az!, mint tiz.
nevemnick
Arra lennék kíváncsi, hogy mire gondol ez a ,,hölgyemény" esténként, mielőtt leteszi a fejecskéjét a selyem párnácskájára, amitől másnap reggel eljátsza, hogy ő jó ember, holott csak fideszes...
Lepényleső
Vajon honnan ismeri az ellenzékieknek mondottak kottáját,talán ő íratta velük minden hangját?
ómió
Az itthoni Soros-csicskák a brüsszeliek tollbamondói!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.