A koronavírus-járványra a vakcina a megoldás, amely most már belátható távolságban van – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a közösségi oldalán szombat este megosztott videóban, miután tudományos szakemberekkel tanácskozott a Karmelita kolostorban.

Orbán nem Bidenről beszélt este, hanem arról, hogy európai, kínai és orosz vakcina is jöhet Magyarországra

A kormányfő úgy fogalmazott, "megragadtuk az alkalmat, hogy a vakcinával különösen és részletesen foglalkozzunk. A vakcina a megoldás. Most már belátható távolságban van. Ezt visszaigazolta a mai megbeszélés is".

Mint mondta, "jó esélyünk van arra, hogy európai, kínai és orosz vakcina is időben jusson Magyarországra, és megfelelő ellenőrzés után elérhetővé tegyük azok számára, akik önkéntesen be akarják magukat oltatni".

"Addig azonban hátravan jó néhány hét, ezért fontos, hogy tisztában legyünk azzal, ami történik körülöttünk. Különösen Ausztria fontos számunkra, amely a mi laboratóriumunk" – tette hozzá a miniszterelnök.

A miniszterelnök elmondta, hogy szombaton beszélt Sebastian Kurz osztrák kancellárral is, akit arra kért, ossza meg az osztrák tapasztalatokat.

Megjegyezte: vasárnap a gazdaság kerül terítékre, az iparkamara elnökét várja, hétfő reggel pedig az operatív törzs ülésezik.

"Ott további egészségügyi döntések várhatók" – mondta.

Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke az MTI-nek elmondta: a Karmelita kolostorban tartott megbeszélésen részt vett Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora, Szócska Miklós, a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Közszolgálati Karának dékánja, Röst Gergely, a Szegedi Tudományegyetem matematikusa, valamint Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Rogán Antal Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter.

(MTI)

36 hozzászólásarrow_drop_down_circle

volvós
sunyi vajda bujkál a kolOSTORban...az egész világ örül Trampli bukásának, csak a fidez sz.pógépek
kussolnak a főnök előtt térdelve...
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
volvós
sunyi vajda bujkál a kolOSTORban...az egész világ örül Trampli bukásának, csak a fidez sz.pógépek
kussolnak a főnök előtt térdelve...
karma1
Ha ezt Kurz kancellar hallana, jol elkuldene az edesanyadba! Laboratoriumod neked a nemethsziszi velospacalos konyhaja, de nem egy szomszedos orszag! Megis, mi a f@szt kepzelsz magadrol,. ki vagy te? Az arcod mar szivacsosra van szetesve a piatol
Sámannus
Beoltatnám vele az első száz vezetőt közöttetek.Ez nem rosszindulatú, hanem udvarias ódivatú kérés.
karma1
@Sámannus: 133 bator fideszes+ 4 mihazankos... Me'g ott, a repteren, nehogy valaki elronthassa azt a kivalo orosz vakcinat
karma1
Mint egy tsz elnok, egy atmulatott szureti bal utan... Iszonyuan nez ki ezen a kepen...
simmering73
"Gyengülnek a világ diktátorai, önkényurai és fasisztái, mert nagy támogatójukat veszítették el. Biden jól tájékozott, pontosan ítéli meg az illiberális államok és politikusok jellegét, pontosan tudja, hogy az mit jelent. Gazembereknek nevezte őket, köztük Orbánt is, akinek politikai tisztánlátást jól mutatja, hogy “B” terve sem volt, annyira bízott Trump győzelmében. Egy biztos, Orbánt nem fogadják a következő négy évben a Fehér Házban, és nem fogják Amerikából példaképnek állítani a világ tömeggyilkosait, köztük Putyint."
nepszava.us/vege-a-remalomnak-joe-biden-az-egyesult-allamok-megvalasztott-elnoke-america-is-great-again/
Jozefina
Kíváncsi leszek mikor fog gratulálni Bidennek!!! Az orosz és kínai vakcinávan meg oltasa be az egész fidesz-kdnp-t!!! Végre megszabadulunk tőlük!!!
Peller Anikó
A levegőztetőgépekkel is megszívtuk, készül az újabb szívás gombóc.
namihami
Nem beszél a Biden győzelméről!?!?
Csak egy esetet mondjatok, amikor beismerte vagy beszélt volna a buktájáról. Erről se fog.
És holnap már úgy állítja be a híveknek, hogy mindig a Bidennek szurkolt.
Amit azok nemcsak elhiszik, de úgy is fognak emlékezni...
human
@Peller Anikó: Én is arra számítok, hogy hatalmas mellényúlás lesz. De keresni azért fognak rajta. Abban soha nem volt hiba.
gina
Sötét putris, nem volt gyerekszobája.. utolsó pr@li. nem is vártunk mást..
SystemError
Látom a beszarpatkány fején, hogy már felismerte a szitut...:)
RonaGyuri
@SystemError: kizárt! már nagyon régen nincs abban az állapotban, hogy érzékelje a valóságot! =))
RonaGyuri
csak kérdem meg merte neki ,mondani már valaki??? =))
justhpeter
Ahogy én látom ennek a kleptokrata-nemzeti-keresztény csürhének kezd bealkonyodni vírusügyileg is és nemzetközileg is. Kegyurunknak maradnak a kipcsakok és a pusztában főtt lecsó.
kereső
"A vakcina a megoldás..."- igen mindannyian jól tudjuk, hogy az a megoldás. De nem leszünk kisérleti nyulak, hogy te visszanyald magad putyin kegyeibe. És nem leszünk kisérleti nyulak a "keleti nyitás" hülye politikátok miatt- hogy ottan szabad ám a rablás- mert a kinai kommunista párt csak a saját konkurenciáját nem szereti korrupcióban, de a külföldit szivesen fogadja. Szóval nem kéne ezen ábrándozni- hogy majd az orosz, meg kinai vakcina. Van már tapasztalat. hogy milyen ócska vacakot vettetek meg tőlük- de ez azért kicsit más. Te a hatalmadért eladod az országot- és gyilkossá is válsz. Orbán nem kéne ezt meggondolni még egyszer??? Meddig akarod még magad "megmentőként" szerepeltetni, amikor az elbaxott járványkezelésed miatt emberek százai szorulnak kórházi kezelésre.Meddig akarod még a megmentőt játszani, amikor leépitetted az egészségügyet- oorvosok, és ápolók százai hagyták itt az országot, mert neked focibuzinak fontosabbak voltak a stadionok, fontosbbak voltak és most is azok a hatalmad megtartásához az egyházak kitömése ezzer milliárdokkal. Tudod, aki a vallást- a másik ember hitét eszközként használja , ő maga Istentelen- és sátáni.
Mert a te uralkodásodnak köszönhetően ma Magyarországon hamarább halasztanak el orvosi beavatkozásokat,minthogy zárt kapussá tennétek a foci meccseket.

Ja, és a vakcináig mi lesz???
RonaGyuri
@RonaGyuri: Az egy dolog, hogy értelmezési fogyatékos,

de sokkal nagyobb baj, hogy az elemi logikával is nagyon komoly gondjai vannak

Mint ismert Őfenesége magához rendelte „a” járványügyi szakértőket és találkozott Orbán Viktor miniszterelnök szombaton az irodájában. A megbeszélésről készült rövid Facebook-videó szerint Oroszi Beatrix, Röst Gergely és Merkely Béla beszámolói alapján jutott a miniszterelnök arra, hogy „Tudós tanácsadó urak erősítettek meg abban, hogy hamarosan itt lehet az európai, kínai és orosz vakcina”!
Nos a lényeg, hogy a szakértől csak azt mondták, hogy „a vakcina a megoldás” és jó remény van rá, hogy „a koronavírus-elleni védőoltás már belátható távolságon belül van”!
A többit már csak ő tette (értelmezte???) hozzá!
Az igazat megvallva az sem zárható ki, hogy ezt vélte hallani??? =)) Nem ez lenne az első értelemzavaró hallucinációja!
tudode
Nem illik átmenni bunkóba!
.
Már ami a kötelező protokollt illeti, amiatt, mert nem hívta fel Biden Viktort, mondván nem kell félni, nem fog fájni!
.
Miközben a hívatlan vendég a vírus teszi a dolgát, érzékelve azt, hogy "jó tapogatókba" került az un. védekezés irányítása!
.
Tanulj tinó ökör lesz belőled!
.
Eladott Ország
@fideszes gyökér: tegnap, 21:31 ♦ Ubi et Orbi...
scontent.fbud10-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/117987619_1698003553696596_3015538182949993992_o.jpg?_nc_cat=108&ccb=2&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=9k7Q7SoKmgcAX9l-Ovh&_nc_ht=scontent.fbud10-1.fna&oh=af4a7bd3aa262c0476f23e6bbb663092&oe=5FC1E6B4
A vödröcske később perselyként alkalmazható. Ha a tolvaj gazember a kereszt mögé bújik, attól még tolvaj gazember marad ... Szerintem az uborkát is lopta, kovi ubi, et orbi, csúff ez ennek is, de miniszterelnöknek is! Inkább lenne már a pokolba fűtő! Sok ilyen műszer szükséges a politikusaink tesztelésére ! Sokan nem mehetnének be az irodáikba !
Itt a szezon neked van kovid!
scontent.fbud10-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/117123769_912585389221369_7754133701840687903_n.jpg?_nc_cat=111&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=RH_hM3wTVCYAX-CmrDq&_nc_ht=scontent.fbud10-1.fna&oh=b53be7eac8f0dbe2ffbe84af5ddbf87d&oe=5FAE9697
Béla333
Nyilván Orbán azért nem beszélt a tegnap kihirdetett amerikai elnökről, mert nem teljesítette a futsal miniszterünk felszólítását: nem számolt még el a fia ügyével.
Nincs 2 hete, hogy hatalmas diplomáciai érzékkel a tarajos erre szólította Bident fel.
Hülyék gyülekezete.
dr. prédikátor
a csuti o1g ezt kurvára megszívta!!! most mehet szopni nyalni Binden hez ha az egyáltalán szóba fog állni vele!!!
de amilyen gerinctelen féreg mélyen sunnyogni fog . nagyon pofára esett a TRAMPLIVAL.
ómió
Bidenről nyilván majd akkor fog beszélni, ha a csalás szinonímái közt válogat!
Cicamama55
Mindig, minden helyzetben a kivárásra játszik, nem mond azonnal véleményt semmiről. Megvárja, mi a közvélemény, a világ reakciója, legyen bármiről is szó! A Fidesznek ez az egyik jellemző stratégiája...
legott
Egyre jobban le van pukkan ez a félázsiai származék.
Szánalmas, ahogy hallgat a világ legnagyobb eseményéről.
Ez sok mindent elmond róla és sok mindent előrevetít.
Eladott Ország
@ómió: ma, 09:10 ♦ Üzenjük az USA-nak...
scontent.fbud10-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/122151781_3848865075165028_7190676721240736284_n.jpg?_nc_cat=101&ccb=2&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=Tm09RoT7QOwAX85ED17&_nc_ht=scontent.fbud10-1.fna&oh=962ea140367b9b929bdb6b1fbc87f944&oe=5FCAE59E
Szíjjártó Petya bizonyítékot kér az USA-tól
scontent-cdg2-1.xx.fbcdn.net/v/t1.0-9/122120133_973359543143953_9148750851378075806_n.jpg?_nc_cat=102&ccb=2&_nc_sid=8bfeb9&_nc_ohc=b2MmgmiLN7QAX_gZuRP&_nc_ht=scontent-cdg2-1.xx&oh=e86b7c87bb457e808ebdb43aaf67fc5e&oe=5FB65146
Orbán vegyétek ki az USA bankokból a pénzeteket.
scontent.fbud10-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/122184371_3848868528498016_3316572407064036641_n.jpg?_nc_cat=110&ccb=2&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=H_Kry8NjE4kAX_9Q7Ld&_nc_oc=AQn4432pR4gnZ_Nt3blL3_YFfJfeTTNXF1dc98V5Cg9zXWInBlNNZo1tIDJtVRfAcc8&_nc_ht=scontent.fbud10-1.fna&oh=e5112be4f0e1f51c75078a83b4d676d8&oe=5FCAA88E
És tényleg azt mondtad kölcsönkértél a szüleidtől. Már a paci is kölcsönt adott neki.
scontent.fbud10-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/120417904_3784775948240608_1048168578226964512_n.jpg?_nc_cat=102&ccb=2&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=4iy0B_uV7EQAX8S3Uj4&_nc_ht=scontent.fbud10-1.fna&oh=c894d363f0033e6569083fbc1032b295&oe=5FC83AFF
Pelikán elvtárs: Szíjjártó Péterrel az Adrián futottam össze….
scontent-cdg2-1.xx.fbcdn.net/v/t1.0-9/118450790_928497777630130_1213311053829560521_n.jpg?_nc_cat=108&ccb=2&_nc_sid=8bfeb9&_nc_ohc=cH_oezDeTiQAX9ZNJBe&_nc_ht=scontent-cdg2-1.xx&oh=4c5d0a64105525048c188bb5be6644ca&oe=5FB707E5
Jozefina
Sok időbe tellik, mire megtanulja azt a szót, hogy BIDEN!!!
Béla333
Ennyit értenek ezek a balfaszok a diplomáciához:

október 17., szombat 16:42
"Szijjártó Péter felszólította Joe Bident, hogy tisztázza a korrupciós ügyeit"
444.hu/2020/10/17/szijjarto-peter-felszolitotta-joe-bident-hogy-tisztazza-a-korrupcios-ugyeit?fbclid=IwAR0kKaL_csY9iAPMfKKZmcXvFOBGTxzHis6ZwnMr0FllvnXB8cCvY5-QAsQ

Ennél nagyobb baromságot 2-3 héttel a választások előtt nehéz lett volna csinálni!
Ez a Fidesz maffia semmihez sem ért, a lopáson kívül!
ómió
@csak úgy...: Üres fejjel csak az efftársaidra vagy képes mutogatni? Dorombolsz is nekik?
ómió
@Eladott Ország: Kibővült az Athina Híradó archívuma, van miből válogatnod, bolsi fajgyökér? Agy nélkül már egy önálló hazugságra se "fussa" efftársiasságodnak? Netán már az efftársi "szellemi eklézsiát" is szétloptátok?
magyar1
Orbánnak ez a fontosabb dolga nem más ország elnöke, Igaza van.
Eladott Ország
@ómió: november 8., 12:50 ♦ "Athina" elment keresni az ellopott 3ezer milliárd magánnyugdíjpénzári vagyont, aztán rájött, hogy baszhatjuk a pénzt, az egyéni nyugdíjszámlákkal együtt! Ezért börtönben rohadtok meg, a többi gazemberségetekkel együtt!
64.media.tumblr.com/ea9f037cd2f8a22fa7a1216f92d17e6b/tumblr_inline_p6rmj07Xhg1sly7uh_540.png
ómió
@Eladott Ország: Athina még mindig nem érti, hogy azt ti, bolsik loptátok ki a nyugdíjkasszából? Ahelyett, hogy elmondanátok neki, inkább hagyjátok, hadd keresse?? Akkor biztos attól tud majd még cifrábbakat hazudni! Veled együtt!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.