Orbán Viktor miniszterelnök pénteken jelentett be, hogy a rendkívüli helyzetre való tekintettel a kormány rendeletben módosítja költségvetést, hogy rögzített legyen az inflációkövető, 5 százalékos nyugdíjemelés, a rendelet csütörtök este meg is jelent a Magyar Közlönyben – írja a napi.hu.
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Jakab Péter közösségi oldalán reagált a hírre:
„Köszönjük, drága miniszterelnök úr!” – valószínűleg ezt a mondatot várja most tőletek Orbán.
„Drága miniszterelnök úr” ugyanis ma – mintha valami kegyet gyakorolna – közölte, hogy jövőre most már tényleg az infláció mértékében emelik a nyugdíjakat 5 százalékkal, de lesz itt 10 százalékos béremelés is.
Eszébe jutott az is, hogy a benzin ára 38, az étolajé 27, a margariné 20 százalékkal nőtt egy év alatt,
de Orbán szerint örüljünk az 5 százalék nyugdíjemelésnek. Azt mondta, nem lehet most többet adni, mert ezt a pénzt meg is kell termelni.
- írta bejegyzésében, majd hozzátette:
Na most az a helyzet, „drága miniszterelnök úr”, hogy az emberek ennél jóval több pénzt termelnek akkor, amikor látástól vakulásig dolgoznak. Csak végül nem ők kapják meg, hanem a Völnerek meg a Mészárosok. Tudja, az ön korrupt gazemberei.
Azt is kifejtette, hogy szerinte, amikor Orbán bejelenti, hogy "5 százalék nyugdíjemelést, meg 10 százalékot ad a melósoknak", akkor:
kb. úgy viselkedik, mint a tolvaj, aki kirabolja a házat, de az aprót az asztalon hagyja, és elvárja, hogy ezért legyünk hálásak. Hát nem. A tolvajok normális helyen nem hálát kapnak, hanem bilincset. Mi ilyen országban szeretnénk élni, és 2022-től ilyenben is fogunk.
Forrás: napi.hu, Facebook
Címlapkép: MTI/Koszticsák Szilárd
30 hozzászólásarrow_drop_down_circle
...
www.mnb.hu/letoltes/inflacios-alapmutato-aktualis-havi-ertekeles.pdf
scontent-otp1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/259733983_1234467917033113_348899090525761129_n.jpg?_nc_cat=104&ccb=1-5&_nc_sid=8bfeb9&_nc_ohc=zBdR8wGWQeUAX8TZ3TJ&_nc_ht=scontent-otp1-1.xx&oh=2f1d4bff0b83582350b94b7563c268f0&oe=61B913DC
természetesen a mundérosok tagadnak...a nőt meghurcolják...
na erre varrjon gombot..
444.hu/2021/12/11/megjelent-a-torvenyjavaslat-a-raba-es-a-hungarocontrol-eladasarol
Attól függetlenül, hogy szinte semmiben nem értek egyet az ellenzékiekkel, nem feltétlenül kell rossz viszonyt ápolnunk. Ez csak politika.
Nagyon tudsz, te idióta bolsi csicska.
Akkor orbán pörkölt meg virsli zabáló, mert azzal fotózták?
Ha már magyarok...
Új hozzászólás