Korábban is volt már rá példa, hogy a Médiaworks égisze alá tartozó napilapokban ugyanaz a miniszterelnöki interjú jelent meg – szenteste napján sem lett ez másképp.
A 444 cikke szerint Zalától Szabolcsig ugyanaz a miniszterelnöki interjú olvasható a kormánypárti médiakonglomerátum (Médiaworks) alá tartozó napilapok címoldalán és a belső oldalakon (valamint az online felületeken). A cikk szerint ezen lapoknak a politika rovatát a Mediaworks Bécsi úti központjában szerkesztik, és minden választás előtt, vagy húsvétkor az összes ide tartozó lapban leközlik az elkészített Orbán-interjúkat (ami általában az MTI-ben és más, nem ehhez a konglomerátumhoz tartozó, de kormánypárti újságokban is feltűnik. Ez a mostani interjú az MTI-n már úgy tűnt fel, hogy Magyar Nemzet-szemle)
Fotó: Facebook/Orbán Viktor
A cikk szerint az egyik "kérdés" a következő lett az interjúban:
„Az új életünkben is itt vannak a régi kihívások, de jöttek melléjük újak. Eközben egy olyan közösségnek vagyunk a tagjai, az Európai Uniónak, amelyik a sorsdöntő gondjaival, migrációval, energiaválsággal, demográfiával, csökkenő világgazdasági súlyával nem törődik, ellenben van két kis plüssbabája, Lengyelország és Magyarország, amiket dühében időnként a falhoz csapkod. Talán nem túlzás azt mondanom, hogy a jobboldali magyar közösségnek ebből már nagyon elege van.”
De van iyen is:
„Érdekes mellékszál, hogy a bevándorlásról és a gyermekvédelemről eddig Európában csak a demokráciahiányosnak nevezett Magyarország kérdezte, illetve kérdezi meg közvetlenül a polgárait.”
A 444 szerint a kérdezési technikának hála semmi sem szabott gátat Orbán Viktornak abban, hogy kifejthesse a nézeteit nagy nyilvánosság előtt. Az oltással kapcsolatban arról magyarázott, hogy
sajnos az oltást elutasítók száma jóval magasabb annál, mint amiben reménykedtem. Magyarok vagyunk, mindig van egy jobb megoldásunk, mindig olvasunk vagy hallunk valamit, ami számunkra jobban hangzik az orvosok szavainál. Ehhez képest nagy eredmény, hogy a harmadik oltást már hárommilliónál is többen vették fel, ezzel a legjobbak közé tartozunk Európában. Ez az első és a második oltás esetében is így volt. Mi, magyarok mindig jól indulunk meg; a török levéltárak középkori irataiban leírják, hogy a magyar csapatok első rohama irtózatos – de nincs második. Úgy tűnik, ez a tulajdonságunk megmaradt.
A miniszterelnök ugyanakkor bízik abban, hogy a koronavírus előtti életünk vissza fog térni.
Orbán az új német kormánnyal sincs kibékülve (a szociáldemokraták a liberálisokkal és a zöldekkel alakítottak kormánykoalíciót):
Elég, ha ránéznek az új német kormány szereplőire, és tudják, hogy a korrupciós listán Magyarország jóval kedvezőbb helyen áll.
A kormányfő Magyarországról alkotott véleményét sem tartotta magában, szerinte az ország egy virágzó demokrácia:
Amikor a Covid lerohant minket, és ki kellett jelölni a védekezés fő irányait, azonnal elindítottunk egy nemzeti konzultációt. Amikor megjött az oltás, és újra lehetett indítani a gazdaságot, akkor is kikértük a magyarok véleményét. A migráció megítéléséről népszavazást tartottunk, és jövő tavasszal arról is szavazhatnak a magyarok, hogy mi magunk neveljük-e a gyerekeinket vagy brüsszeli filozófusok és társadalommérnökök. Nincs még egy olyan ország az unióban, ahol az alapvető kormányzati döntések kialakításakor sok millió polgár véleményét ilyen mértékben figyelembe vennék, mint Magyarországon.
2022-re három nagy feladatot lát a kormány előtt Orbán:
Az első ezeknek a nagy gazdasági intézkedéseknek a végrehajtása, a második a vírussal szembeni további sikeres védekezés, a harmadik pedig a gyermekvédelmi népszavazás lebonyolítása.
Az interjú végén az ország népének is üzent:
A karácsony a találkozás ünnepe. Találkozunk a családunk tagjaival, de találkozik az ég is a földdel, és Jézus születésekor találkozik az Isten az emberrel is. Azt kívánom a magyar családoknak, hogy az ajándékok és a családtagok viszontlátásának öröme mögött, a gyertyák fényénél lássák meg a szenteste eredeti értelmét és szépségét is.
Forrás: 444.hu
17 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Nálunk médiapluralizmus van, a magunk székely góbés, kipcsak módján.
.
Nem magyar orgánum linkjét idézve:
.
------ Austrian far-right leader filmed offering public contracts for campaign support
.
---- .Az osztrák szélsőjobboldali vezető közbeszerzési szerződéseket ajánlott fel kampánytámogatásra.
www.politico.eu/article/austria-far-right-freedom-strache/
.
(…) „””A videóban Strache azt is elmondta, hogy "olyan médiatájt akar építeni, mint Orbán", utalva Orbán Viktor miniszterelnökre.””” (…)
-----------------
.
És az, aki ifjú titánként reklamálta azt, hogy "nem adták vissza" a megyei napilapokati, vagy mit, meg az üdülőiket, székházakat is megtartották maguknak
.
-----Fidesz kampányfilm 1990
www.youtube.com/watch?v=WAR72LzcQWg
---------------------
.
Nagyon mocskos lett az a "tisztalap", amivel indultak a fideSS alapítók selejtjei, biódiszletnek hozzájuk csatlakozva még 25-30 ifjú tiTÁN, mint pl. Kardos József, aki csak elkísért valakit, és beszervezték
.
---- „Szeretném megélni ennek a bűnös, embertelen, hazug rendszernek a végleges bukását!”
magyarnarancs.hu/publicisztika/szeretnem-megelni-ennek-a-bunos-embertelen-hazug-rendszernek-a-vegleges-bukasat-237155
----------------------
.
Összeségében:
.
Van olyan ország, ahol a magyrok mindenrehatójának a haja sem görbül meg attól, hogy 2021-ben "minden un. kormánypárti napilapot visszaszerezhetett az, aki 1990-ben még azt harsogta, hogy NEM ADTÁK VISSZA A MEGYEI NAPILAPOKAT, 30 év múlva, a legsötétebb személyi kultuszra emlékeztetve, áttételesen övé lehetnek a megyei napilapok, dicsőítve saját magát, a székházmutyiból gazdagodhat az egész FAmilliája!
.
Diktatórájával elére, hogy ÖVÉ AZ ORSZÁG, mindenki úgy ugrál ahogy őfényessége fütyül!, Makovecz Imre szerint mert zsarolható
.
---- Makovecz Imre a 2010-es választások előtt: Orbán zsarolható
hirtv.hu/video/201654
--------------
.
És még a családja sem képes visszatarrtani azt, aki győzelmi kényzserével végveszélybe viheti saját hazáját!
Az Orbán Viktor úgy beszélés abban a pozícióban van, hogy amit mond annak a tettjeiben realizálódó hatása van! A moslékok meg csak és kizárólag ártani tudnak!
.
Vádiratnak is beillik a sok "csatát" átélt HírTv összeállítása, amelynek SOKATMONDÓ címe a HAVova muftikról, köztük a megyei lapok "becserkészéséről" is:
.
----- STOP ORBÁN - A NER legnagyobb botrányai
www.youtube.com/watch?v=XN_jLTOkhuE&t=639s
------------------------
.
Amellyel összefügg:
---- ,Orbánra itta magát az osztrák politikus Ibizán, egy nap alatt bele is bukott
www.youtube.com/watch?v=e9J6F-PC35c
.
"""" Amilyen mocskos a Strache-ügy, olyan tiszta tükre a magyarországi viszonyoknak."""
----------------------
.
No komment!
Új hozzászólás